Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

A szerzőkről

Azt hiszem, nincs értelme sem a földtől teljesen elrugaszkodva túlmisztifikálni bizonyos dolgokat, sem pedig a büdös bakancsunkkal beletaposni a sárba, csak mert nem értjük igazán őket. Egyik eljárás sem vall ugyanis túl nagy bölcsességre. Hiszen ami ma még szokatlan, vagy nem mindennapos, lehet, holnap már talán mindannyiunk életének szerves részét képezi – erre nyilván millió példát lehetne felhozni. Ha most visszamennél a laptopoddal az időben, mondjuk 500 évet, talán inkább neked lenne furcsább az a mód, ahogy az emberek erre a mindennapos, megszokott eszközödre reagálnának, mint amennyire ők csodálkoznának a számukra teljesen értelmezhetetlen kütyüdön.

Az ezen az oldalon szereplő írások mindegyikét én pötyögtem a gépbe a két kis kezemmel. De ez még nem jelenti, hogy mindet én írtam volna, mert erről szó sincs. Én csupán személyes rádiókapcsolatban állok valakivel, aki most a mi észlelési korlátozottságunk miatt jelenleg a valóságunkban nem érzékelhető, ami nem jelent egyet azzal, hogy ő valamiféle misztikus szféra része, vagy netán csak az én képzeletem szüleménye. Pontosan úgy, ahogy Szabó Lőrinc versei sem azok, amiket a táblagépemen olvasok, miközben a kutyám fejét vakargatom, csupáncsak azért, mert szegény blöki nemhogy Szabó Lőrinc verseit nem képes érzékelni semmilyen módon, de még a táblagép létezéséről sem tud – holott mindannyian egyazon valóság részei. Vagy, ahogy a vr-sisakot a fején viselő, épp egy virtuális kriptában bolyongó játékos sem érzékeli a szobában lévőket, jóllehet egy térben, egy időben vannak jelen. És nem a szobában ücsörgő emberek láthatatlanok – ezt azért nagy butaság lenne állítani –, egyszerűen a játékba zárt „júzer” valóságértelmezése vált korlátozottá a sisak révén. Épp ezért vele csak a játék logikája alapján lehet kintről kommunikálni, hisz most ez adja az ő valóságának, s ezáltal a saját identitásának is a keretét, alapjait. Ez nyilvánvaló. És ha valaki be akar lépni egy ilyen valóságba, attól függően lesz földönkívüli, angyal, szellem vagy avatár, netán skizofrén alszemélyiség, hogy az egyes játékosok épp aktuális tudása és hitrendszere milyen jelentéssel képes őt a játékon belül felruházni.

Én perpillanat egy olyan egyszeri vr-játékos vagyok, aki valamilyen oknál fogva közvetlen kapcsolatba került Adamusszal, azaz egy ilyen, most játékon kívüli létezővel a szobából. Eszem ágában sincs őt az én érzékelési korlátaim közé beszorítani, s innen, a virtuális valóság grafikus teréből meghatározni, értelmezni, s e tartományból kiindulva őt is grafikává silányítani, miközben ő a világomat alkotó, a vr-sisakot is magában foglaló térben határozza meg magát – maradván a szemléletes példánál. A szánalmas és kisszerű emberi jelzők és korlátolt kategóriák, címkék ráaggatásánál mindig jóval fontosabbnak és izgalmasabbnak tartottam – és tartom ma is – mindazon gondolatok átadását, amit ő a szobából eljuttat ide, ebbe a nagy, kollektív, sisakon belüli világba, ezzel segítvén minket abban, hogy egy napon, amikor megértünk rá, mi is megszabaduljunk épp attól az érzékelési korláttól, ami miatt most nem észleljük a maga teljességében a szoba valóságát. Érdemes tehát megfordítani a dolgot: nem Adamus láthatatlan, nem ő az „angyal”, meg a megfoghatatlan, ki tudja, milyen entitás, hanem inkább mi nem vagyunk most tudatában önmagunknak abban a szobában, ahol ő ül.

Azaz az ő szavaival:

„Ismered azokat a fekete-fehér képeket, ahol, ha a hátteret nézed, elvész a kép jelentése, és átalakul egy másféle képpé? S ha magát a főmotívumot nézed, megint megtörténik ez az átváltozás? Én egy fekete lyuk vagyok ezen a mintán a fehér háttér előtt. Amíg a fehér mintát nézed, én vagyok a lyuk, ám ha engem nézel, a fehér minta válik üres háttérré. Te azt akartad, hogy a képet egyben lásd, de ez az, ami lehetetlen. (…) Ám a fehér és fekete egyben megmarad, hisz egymás nélkül nem tudnak létezni, de nem mindegy, hogy te mit gondolsz erről, látod a fehérből a feketét, vagy a feketéből tekintesz a fehérre. Ne akarj olyan fogalmakba, olyan meghatározásokba kapaszkodni, amik a fehérből vizsgálják a feketét, hanem legyen merszed ezt megváltoztatni. Miért én vagyok az angyal, nos, miért nem te vagy az árnyék, ezen nem gondolkodtál el? Az vagy, ahonnan meghatározod magad, és nem az vagy, amit meghatározol – erre már ideje lenne rájönnöd.”

Azokat a könyveket, amelyeken Adamus neve szerepel szerzőként, én csak szorgalmasan lejegyeztem. Szerepem csupán annyi volt, mint egy internetkapcsolattal rendelkező modern számítógépé, amin az ember megírja az értekezését. Néha az egyes gondolatokkal kapcsolatban magamban kérdéseket tettem fel, nagyon sokszor kétkedésemnek adtam hangot, amire persze ő reagált, talán így téve érthetőbbé, emberközelibbé az írásokat. Ahol azonban az Adara Domus név szerepel, ott teljesen együtt dolgoztunk mint egyenrangú alkotótársak. Az én emberi élményanyagom egészült ki az ő sajátos látásmódjával, s a munka pont úgy zajlott, ahogy a tv-sorozatok páros alkotói dolgoznak együtt egy-egy epizód megírásán. A két párbeszédes könyvben teljesen elkülönül a két nézőpont, a kérdező végig a szobában ülő Adamus, a válaszokat meg kizárólag én adtam,  valamint a blogban szereplő LD aláírású irományokat is mind én írtam innen a játékból, sisakkal a fejemen – ahol 1971-ben születtem Budapesten, több iskolát, egyetemet elvégeztem, évtizedekig dolgoztam tévénél, újságnál, rádióban műsorvezetőként, szerkesztőként, forgatókönyvíróként, s jelenleg külföldön élek a családommal. És amíg csak módomban áll, továbbra is fáradhatatlanul pötyögöm a gépbe Adamus barátom értékes, újszerű gondolatait – ha a műfaj úgy kívánja meg, a saját, emberi tapasztalataimmal árnyalva –, melyeket a jövőben kizárólag ezen az oldalon teszek majd közzé, őrizvén ezen írások méltóságát, tisztaságát.

Ezúton kívánok minden bátor olvasómnak egyre több sisakon túli élményt, személyes felismerést és korlátokon átívelő, vérpezsdítő kalandot!

Hamarosan találkozunk a szobában.

Lendvai Dóra

2016