Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Ceci n’est pas un poème – Ez nem egy vers

– René Magritte emlékére Jim Jarmuschnak ajánlva, meghajolva Paterson előtt –

Manapság az a jó vers, ami nem rímel,
hanem csak így pakolod
egymás alá a sorokat
kolbászos rakott krumpliként,
mintha csúnyán csuklanál,
ami lírának csak annyiban
tekinthető, hogy tagolt sorokban írsz,
néha elvontan szólsz,
sőt, tudálékosan enjambement-ozol
egy kicsit, megtörve
a gondolat-
ívet,
akár a száraz perecet,
és a só fehér illatát dúdolva szineszteziálsz,
de mindenképpen profanizálsz hétköznapi
csízburgert zabálva iPod vétel közben a Tescoban,
különben rád sütik a bélyeget, hogy avítt vagy,
mint nagymama konyharongya a padláson,
aminek géppel nyomott mintáját elfedték
a kéznyomok, de legjobb, ha káromkodsz,
baszd meg,
mert az olyan vagány, menő és laza,
bár, ha mindenki ezt teszi, már nem is annyira,
(bocs a rímért, véletlen volt, HDR-en életlen folt.)

Szóval leírsz mindenféle dolgot,
lehetőleg fura szóképekkel tarkítva,
telegonikus kompozícióból merítve,
vágyleplek paráznaliliomain álmodva,
a befásult szilánkszéken hintázva-vetemedve:
vagy ehhez hasonlókat,
és akkor végre azt mondják rólad
(uhh ismét rímes vétek, szíves elnézést kérek!),
vaó, de tehetséges! Költő! Csak mert nem értik,
szavaidat, ám te sem vágod még magadat,
hopp, ezzel mindenki jól át lett verve, legfőképp te,
mert azért mégis azt hitted, érzed, amit írsz,
s olyan egyedi vagy, hogy a tehetségedhez már nem is kell krumplinyomó,
jó az úgy egyben a dohos pincéből héjastul, kicsírázva,
kövéren, szabálytalanul, földesen az égett, bő zsírba hajigálva,
és már sülhet is forrón szertefröccsenve,
aztán hámozza le, vágja fel majd, aki megveszi,
s koszos kis markában lóbálva, vihogva hazaviszi.

Ám az igaz, nem a rím teszi a verset,
ahogy a fasírt is lehet vagdalt
csak a kés, mely hozzáér,
ne higgye, a dagadó, amit szabdalt és
oly lágyan nyesegetett nyersen,
belőle fakad. Mert ez nincs így.
Hisz ha a daráló csinálná a húst, a semmit vágná,
s a vendégeket csak egy üres tállal várná.
Olvassunk ehelyett, mondjuk, Rilkét,
csak hogy lássuk, milyen a késlét,
mikor a művész látja az egész lapockát,
s abból gyárt ehető, gusztusos húskockát:

„Melyen át madár zúdul: az nem a
meghitt tér, mely a teljesebb alakhoz
kell. (E szabadban el sem érsz magadhoz,
és visszatérés nélkül tűnsz tovább.)
A tér belőlünk indul, s lesz a dolgok
fordítója; hogy egyszer egy fa-sorsot
megélhess, dobj köré belső teret:
bensőd teréből. És nagyon vigyázz rá:
nem határos sehol. Valódi fává
csak lemondásod részeként lehet.”

(Valódi költő tehát csak az lehet,
ki megérti,
ő csak kész kupacot tereget,
s amit most leírtam, nem is volt vers,
csak olyan, mintha –
szelíd szeletekre szabdaláshoz, ugyanis kell
egy jó adag mersz, no meg az a húsvéres tinta.)

2017
– L.D. –

Hozzászólások lezárva.