Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Égető változás

Millió gondolatom van a Notre-Dame tűzvészével kapcsolatban, ami a nagyhét első napján kapott lángra, s ami nyilván mindenkinek más és más jelentést hordoz, de most mindezt nem fejtem ki, mert tiszteletben tartom egyesek érzékenységét bizonyos témák iránt. Az biztos, a veszteség óriási, hisz komoly művészettörténeti értekkel bíró épületről beszélünk, volt szerencsém többször is bóklászni ódon falai közt, s merengeni az emberiség múltján, és a humán értékek, főleg a művészetek nagy pártolójaként szomorúan konstatáltam a lángok pusztítását e gyönyörű templomon. Sokan sokféleképp fogják értelmezni a történteket, s talán nekünk is érdemes egy pillanatra megállnunk és elgondolkodnunk ezen esemény kapcsán mindarról, amit számunkra hordoz – már ha van kedvünk az élet egészére szimbolikus jelentéseket hordozó matériaként tekinteni. Úgy alakult az életem, hogy nagyon sokszor költöztem, csak az elmúlt 5 évben ötször, szívvel-lélekkel berendezett otthonokat hagytam hátra, hetekig dobozoltam a hatalmas könyvtárunkat, selejteztem a ruhákat, válogattam a különféle csetreszeket, családi ereklyéket, és minden alkalommal kénytelen voltam megválni egy sor olyan dolgoktól, amit szívesen cipeltem volna magammal, de egyszerűen nem lehetett, vagy nem fért be, vagy nem illett az újhoz, vagy kialkudta tőlem a ház vevője. Azt néztük épp valamelyik este, észrevétlenül lecserélődött körülöttünk minden, alig pár dolog van, amit évek során a magunk számára megteremtettünk, s amit a hatalmas konténerben, amivel ideköltöztünk, magunkkal hoztunk. Én ezt nem bánom, folyamatosan változom, és szeretem ezt a változást magam körül is látni. Aminek eredményeként egyre nyitottabb, tágasabb, letisztultabb körülöttem a tér, ahogy a kapcsolataim és az önmagamhoz fűződő viszonyom is, de ennek komoly ára volt, el sem tudom mondani, mennyi fájó veszteséget kellett megélnem miközben az idejétmúlt dolgok leszakadtak rólam, amíg ragaszkodtam hozzájuk. Ma már ez könnyebben megy, megtanultam kezelni azt, amit valahol a Plutó-Szaturnusz analógiája mutat meg nekünk. Sőt, ma már tulajdonképpen élvezem, amikor azt látom, a dolgok mozgásba lendülnek, a régi struktúrák megrepednek, ráadásul szeretem a mélységet, mert hiszek abban, az csak a magasság tükröződése létem tavának felszínén. Egyetlen dolgot említenék csak meg e mostani esemény kapcsán, ami nekem valamiért ezt a Plútó-Szaturnusz kapcsolatot juttatta eszembe, annak ellenére, hogy mostanában már nem igazán foglalkozom asztrológiával, hogy amikor ott sétáltam a Notre-Dame nyirkos falai közt, elámulva szépségén, kincsein, erején, kifejezetten jólesett utána kilépni a sötétből a fénybe, a vastag, magas falak közül kisétálni, és leülni a napsütötte Square Jean parkba nézegetni egy kicsit a madarakat. Ahogy most is jólesik magam mögött tudni a régi, gyönyörű freskókkal teli falaimat, tornyaimat, oltáraimat, hitrendszereimet, tudva tudván, minden, ami ezekből igaz és fontos volt, úgyis itt van velem, bennem. A Plútó az égetővé vált változások szimbóluma: mindent, ami a kötött formában tovább nem működőképes, azt lerombolja, ám tüze nem pusztító, hanem transzmutáló erő, mely képes a dolgokat átbucskáztatva önmagukon magasabb síkra emelni, menjen a régi, jöjjön az új jeligével. A szaturnuszi beavatás meg a végtelen szorgalommal és kitartással központosított erő fellángolását szimbolizálja, ami olyasmi, mint egy régóta meditáló jógi megvilágosodása. A kettő együtt engem leginkább a tojáshéj megrepedésének aktusára emlékeztet. Ez a folyamat zajlik évek óta itt az orrunk előtt, ha van szemünk rá, meglátjuk, mit hordoz, és hol vannak ennek allegorikus jelentést hordozó, drámai csúcspontjai.

Mindenesetre az én szívemben örökre kitüntetett helye lesz Párizsnak, mert megtestesít valamit, ami valahol én magam is vagyok: egy lüktető örökifjú életérzést irodalommal, zenével és Operaházzal, képzőművészettel és Louvre-ral, kabaréval és sanzonokkal, Moulin Rouge-zsal, dekadenciával, Montparnasse-i temetővel, hangulatos kávéházakkal, vidám beszélgetésekkel, Champs Elysées-vel, romantikus szerelemmel és Pont Neufvel, fiatalsággal, bohémsággal, Toulouse-Lautreckel vagy épp Truffaut-val, az Eiffel-toronnyal és a Pompidouval, no és persze az ősi alapokon nyugvó, gyönyörű, elpusztíthatatlan, ám időnként leomló és megújuló struktúrájú transzcendenciával, a Notre-Dame-mal együtt.

 

LD

 

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..