Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Füveskönyvemből

 

Írtam egy hosszú bejegyzést a mára kialakult spirituális-biznisz vagy ezoipar rémségeiről és csapdáiról, de úgy döntöttem, mégsem teszem közzé, nem az én dolgom embereket megkímélni a csalódástól, mert sokszor az a legjobb tanítómester. Azonban pár mondatban mégis összefoglalnám mindazt, amit az eredeti írásomban 5 oldalon át fejtegettem – most már csak úgy magamnak, hiszen az nem lesz közkincs – azok kedvéért, akik velem együtt úgy gondolják, egészen döbbenetes, ami ma szellemi élet gyanánt a világban zajlik. Ezek a kis, nevezzük úgy, intelmek inkább olyasmik, amikhez én tartom magam, és egyáltalán nem örök érvényű, hanem szubjektív kijelentések, bár részemről meglehetősen kiforrottak és átfogó tapasztalaton alapulók.

***

Az emberek alapvetően jók, csak el vannak veszve, és nem azért ütköznek egymásnak, mert ők ezt akarják, hanem mert vakon egy útvesztőben nagyon nehéz ezt kikerülni.

Mindenkinek megvan a maga helye a világban és mindenkinek van helye a világban. Semmit nem von le az alma értékéből, ha nincs keresnivalója a cipőmben, ahogy a briliánsgyűrűt sem azért nem kérem a gyerek legófigurái közé, mert értéktelen. A megkülönböztetés képessége csupán rendet teremt, nem pedig ítélkezik.

Csak az tud bárkit kivezetni valahonnan, aki járt már ott, ahová vezetni szándékozik.

Keresd az emberen túlit, és vigyázz azokkal, akik mindent az emberből vezetnek le, az embert helyezik a középpontba, e világ logikáját, erkölcseit, nézőpontját, linearitását vetítik ki a magasabb síkokra, akik ellenségeket gyártanak, lenéznek másokat, elitklubokat alakítanak maguk köré, pöffeszkednek, politizálnak, s akik anakronisztikusak és dogmákhoz, axiómákhoz ragaszkodnak.

Nagyon könnyű imádni és utálni azt, akiben az ember felfedezi magát. Nem igazán a másikon múlik, mit érzünk iránta, inkább azon, mit tár fel belőlünk.

Ha a tévében valaki felhívást tesz közzé, hogy ne nézz tévét, kezdj el gyanakodni.

Aki akárcsak egy pillanatra túllépett e világ keretein, annak már nem emberi a gondolkodásmódja, mi több, nincs benne semmi emberi, de ezt inkább titkolja, mintsem mutatja. Az emberiségre egységként, az egyes emberekre őszinte megértéssel tekint.

Az igazi segítő olyasvalaki, aki túl van egy olyan veszélyes és fájdalmas beavatkozáson, ami most épp rád vár, és a gyógyulás túlpartjáról segít neked átjutni ezen a nehéz időszakon. Őt kizárólag az különbözteti meg tőled, hogy már járt ott, ahová te még csak most igyekszel.

Nem hiszek a közös elvonulásban, ahogy a békés kutyaviadalban sem. Hasznos lehet egy szerény kis jógatanfolyam, vagy néha egy-egy előadás, de a szellemi út alapvetően magányos. Aki ebből harsány, vásári biznisz-terméket csinál, olyan félelmetes egomarketinggel felturbózva, hogy azt egy profi reklámügynökség is sokszor megirigyelhetné, nem segíteni akar, hanem csupán általad jól járni.

Az az egyrészes fürdőruha, amire egy női test van festve, rosszabb, mint a csiricsáré virágmintás, mert olyan akar lenni, mintha valódi meztelenség lenne, holott csak mez. Régen ezt hívták giccsnek.

A gyík ledobja a farkát, hogy ne kapja el a macska, a hiúsággal, becsvággyal, a felfújt egóval ugyanígy el lehet járni. Légy óvatos a hosszú farkú rágcsálókkal, mert lehet, hogy akinek ma a farkába kapaszkodsz, holnap már egy macska gyomrában végzi.

Ha választhatsz, inkább menj nemes, magas színvonalú koncertekre, tárlatokra, operába, színházba, olvasd az időtálló irodalmi, filozófiai alkotók műveit, mintsem spirituális kurzusokat látogass. Vallom, a művészek az igazi beavatottak, nem a guruk, Isten nyelve a művészet, nem a didaktika. Isten a hírnökeinek tehetséget adományoz az Eszme megmutatásához, ez ugyanis egy élő darab az ő igazi lényegéből. A tehetségtelen ember vakablak, még ha gyönyörű posztert ragaszt belülre a Tejútról, akkor is. A Mindenség orcáját csak az mutatja meg, ami átlátszó. „A Szépség az érző ember útja a szellemhez” – állítja Thomas Mann – „Mert csak a Szépség, jól jegyezd meg, Phaidrosz, egyedül a Szépség, isteni és látható egyben, s így hát az az Érzékelő útja, kicsi Phaidrosz, a művésznek az útja az Eszméhez.” Jézus vagy Buddha is inkább halk szavú költő volt, mint ilyen stand up comedys, instagramjógás, műfogsorral vagy épp tépett rasztaszakállal pózoló dizájnfigura, nem?

Az igazi szellemi mester láthatatlan, mert nem szomjazza a népszerűséget, ő az a postás, aki üzenetet hozott neked, és neki tök mindegy, személyesen tőle veszed át, vagy névtelenül dobja be a postaládádba.

Aki tekintélyes személyek, nézetek, tanok által akarja magát legitimálni, dobogóra állítani, megtámogatni, talán önmagában nem is áll meg.

Átformálni magadon valamit, ami sokkal magasabb tudatosságot hordoz, mint ahová aztán lerögzíted, fizikailag és mentálisan is kemény munka. Olyan, mintha a párát kéne saját magadban jéggé alakítanod, vagy az idegrendszer teljes működését a háromévesnek leképezned egy Bogyó és Babóca rajzba. Aki ezt könnyűnek állítja be, biztos lehetsz benne, hogy még sosem csinálta.

Ahol túl sok az ego, kevés a szellem. Azaz amikor a szellemit közvetítő nem puszta vászonként van jelen, hanem eggyé válik a színes, hangos képpel, az olyan, mintha a háziasszony teljesen kitöltené a lábost egy hatalmas darab hússal, s így a víz, a só, a répa, a borsó és az olaj már sehogy se fér a fazékba. No, ebből így nem lesz ehető húsleves.

Egy magasabb dimenzióból behozni valamit egy alacsonyabba, úgy hogy az önmaga maradjon, csak multi-dimenzionálisan lehet, mint mikor az igazi Walt Disney megjelent a saját rajzfilmjében Miki egér és Donald kacsa közt. Ha valami ilyen furcsaságot észlelsz, tudd, jó helyen vagy.

Nézd meg, miről beszél az ún. tanító vagy művész! Ha azt érzed, rólad, mi több, azt érzed, láthatatlanul is ismer téged, meg tud személyesen szólítani, ő a te embered, segíteni fog; ha viszont magáról beszél állandóan, menekülj, te ott már csak statiszta lehetsz.

Aki szerénységet hirdet magáról, az nem szerény, aki bölcsességet, az nem bölcs, ha mesternek vallja magát, vagy elfogadja ezt a titulust, biztos lehetsz benne, nem az. Ezek a dolgok olyanok, mint a sötétség, ha meg akarod világítani, épphogy eltünteted.

A változáshoz, fejlődéshez mindig kell egy archimédeszi pont. Ha elakadsz a dodzsemben, akkor vagy ellököd magad egy külső ponttól, vagy kiszállsz, és kintről megtolod a kisautót. A szélvédőt hiába nyomkodod belülről, nem fog segíteni. Keresd meg azt a pontot, ami ezen a világon túl van! Van ilyen, ráadásul épp benned. Mint egy gázpedál, amit bent nyomsz meg, de kint forog általa az úton a kerék.

Mai világunk egyik legaktuálisabb kérdése elválasztani az igazit az annak tűnőtől. Azaz eldönteni, ez most az, aminek mutatja magát, vagy nem. Ez a 21. századi ember legfőbb vizsgatétele a tökéletes illúziók korában. S ez nehezebb, mint gondolnánk, főleg azért, mert ugye nincs végső igazság. Ám relatív igazság igenis létezik. A testem is csak egy mez, ha úgy vesszük, de mégis igazibb, mint a meztelen testet imitáló fürdőruha.

A népes holdudvar általában bioszkafanderként működik, legyen szó művészről, politikusról, vagy a lépcsőházi galeri hangadójáról.

Az igazi vezető nem szemben áll a tömeggel, nemcsak mondja, hanem meg is mutatja, mit kell tenni, sőt, még az se biztos, egy meredek, csúszós hegyi ösvényen nem épp ő a legutolsó, aki a sor végén baktat.

Korlátolt rangkórságban szenved a világ, ne vegyél ebben részt, butaság. Csak annak kellenek a címkék, akik elhiszik, hogy azok képesek megmutatni a valódi tartalmat. Kóstold meg, és ha nem rontottad el az ízlelésed a sok műkajával, tudni fogod, mit akarnak veled épp megetetni. Bizonyos vanília ízt a Castoreum néven forgalmazott, a hódok végbelének váladékból készített adalékanyagból állították elő Svédországban. Erre sokszor természetes ízesítőként hivatkoztak a címkéken.

Minden váll-lapot emberek varrnak fel, az első plecsnit mindig az tűzi fel, aki már szerzett párat a még több plecsnistől – és így tovább. A szellemi életnek is megvannak a maga hazug, értéktelen érdemrendjei.

Az isteni mindig időszerű, a Mindenség nem anakronisztikus, és képes nekünk megmutatni magát mai módon, szép is lenne, ha még mindig szőlősgazdáról vagy égi hintóról regélne a menedzserek és drónok világában. Attól még nem kell a petróleumlámpát kidobni, mert már van praktikusabb LED égő is, sőt, jó megvizsgálni a kettő összehasonlításával, mi is a fény valódi természete. Aki azt hiszi, a petróleumlámpa hitelesebb fényforrás, mint a fénycső, olyan kultúrsznob, akinek fontosabb a csomagolás, mint a tartalom, és a gyertyavilágnál sosem látja meg, amit a lézerfény képes csak megmutatni. A fény lehet sokféle, de a lényege ugyanaz.

Embernek lenni szívás, és mi bajtársak vagyunk. Közös sorsban osztozunk itt a földön, még ha nem is értünk mindenben egyet, sosem lenne szabad egymás ellen fordulnunk, bántanunk a másikat, jobb kezünkkel ütni a balt. A szelídség hatalmas erő, mert abból a tudásból fakad, hogy a célodat már elérted, megtaláltad önmagad, most csak jó közelről és alaposan megvizsgálod, hogyan.

***

A Mindenség tökéletes, mert minden benne van. Isten a Minden, rajta kívül nincs semmi. Senki nem szállhat szembe Isten akaratával, mert Istennek egyetlen akarata van, a lét megtapasztalása általunk, a benne kibomló önvalók által. Ezért nem büntet és ítél el senkit. A karma a mi saját hepehupás utunk az isteni énünk megtapasztalásához, nem kívülről ránk erőltetett büntetőtörvénykönyv. A tér linearitása, horizontális és vertikális kiterjedése érzékelési illúzió, mert a tér önmagában befelé és kifelé végtelen. Az idő nem önálló minőség, hanem a tudat tapasztalati eszköze vagy szerve. A tér és az idő ugyanazon dolog két vetülete, a tudat tapasztalásának következményeként egymást feltételezik. Az idő és a tér is a tudatban, azaz önmagában mint a végtelen(!) matrjoska baba létezik. A lét célja az önmegtapasztalás. Ha Istenen kívül nincs semmi, akkor ő maga a Semmi, hisz csak önmagában van, léte nem valamihez képest értelmezhető. Minden, ami létezik, az őbenne létezik, ezért ő teljesen hibátlan, hiánytalan, hisz végtelen. Amit mi hibának, rossznak, töredezettnek, nem tökéletesnek látunk, az csak annak a következménye, hogy a végtelen megtapasztalhatatlan, és ezért csak véges elemek által megismerhető. A véges azonban, miután egy kiszakított darabja a mindennek, a tökéletesnek, az egészhez képest mindig mulandó, tökéletlen lesz – folyamatosan változó, átalakuló részeként egy tökéletes és örök megélésnek. A jó és rossz megkülönböztetésének képessége az az ígéret bennünk, hogy van fogalmunk a tökéletesről, ismerjük Istent, felé haladunk, ám sosem érjük el, mert akkor megszűnnénk létezni. Mindig van hová lépnünk, mindig van tovább egy lépés – ez adjon reményt, ha néha nehéz. A tudat örök, nincs elmúlás, a halál képzete csak azt mutatja, mennyire nem látunk túl mostani létünk határain.

LD

2 hozzászólás “Füveskönyvemből

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..