Vásárlással kapcsolatos kérdések: [email protected]

Helymeghatározás

A világ ideológiai gardróbjában egyre nagyobb a disznóól. S ahogy az ember ránéz erre, önkéntelenül hátralép és kivonja magát belőle. Ez nyilván azzal jár, hogy nem vesz részt benne, azaz nem meghatározó figurája – legalábbis a filmből nézve. Nem tényező, csak valami csendes, derűs megfigyelő. Ettől persze még látja a dolgokat, van véleménye, rálát a fazék tartalmára, csak nem kavarog velük az üstben tovább. Egyszerűen csak kicsapódik ebből a zavaros főzetből páraként a fedőre, ugyan mit tehetne mást? Nem kellemes állapot, de még mindig jobb, mint ott hánykolódni a sok zöldség közt bugyogva. És ezzel meg is határozta a helyét, hisz a sok nemből kirajzolódik egy új világ, egy új hely, egy új világszemlélet. Olvasom a hétvégi híreket, és csak ezt az erőteljes elhatárolódást érzem. Hogy elhatárolódom mindentől, ami bármilyen ellenségképet gyárt, elhatárolódom mindentől, ami bárkinek a mentális, érzelmi vagy fizikai egészségét, jólétét kockáztatja idióta hitrendszerek barikádja mögé bújva, elhatárolódom mindentől, ami azt mondja, az én igazságom az Igazság, és neked is ebben kell hinned, elhatárolódom minden kizárólagos gondolattól, minden csoportosulástól, mindenféle köröktől, halmaztól és irányzattól, a vagyunk mi, és vagytok ti szembenállástól, attól, hogy nekem valamit alapból el kell hinnem, csak mert mások azt mondják, márpedig ez így van. Elhatárolódom mindenféle dogmától, legyen az tudományos vagy ezoterikus, elhatárolódom a félelemkeltéstől, mindenféle címkézéstől, világnézeti hadviseléstől: ettől az egész, korunkra jellemző ideológiai háborúskodástól, verbális öldökléstől. És elhatárolom mindettől az általam lejegyzett Adamus írásokat is, aki valóban beleolvasott az itteni munkákba, tudja, miért. Elfogadom, hogy a világ ilyen vagylagos, én nem ítélem meg sem a fényevőket, sem a nátrium glutamát fogyasztóit, picit sem zavarnak a homoszexuálisok, ám megértem azokat is, akik dühösek rájuk, mert tudom, miért azok, ám én nem tudom magam nemi, nemzeti, politikai, ideológiai alapon definiálni, mert számomra ezek csak csiricsáré, foltozott jelmezdarabok, és semmit nem jelentenek. Érdeklődéssel, ám távolságtartással figyelem az okosvilág kialakulását, a közösségi média térhódítását, korunk fergeteges változásait: a klímaváltozást, a politikai élet elsatnyulását, az internet népének megerősödését, az ostobaság és a bölcsesség, a totális elhülyülés és egy különleges, kollektív intelligencia egyidejű színre törését.

Számomra a szabadság egy mindenek felett álló eszme, ami más, mint a mai liberalizmus álszabadsága, ahol csak az lehet szabad, aki olyan, mint én, mert az igazi szabadság épphogy mindent megenged, a szabadság korlátozását is – ám ettől még nem vesz maga mindenben részt, a korlátok felállításában meg végképp nem. Dogmatizmusra nem lehet dogmákkal válaszolni, mondván, ezek a fanatikusok mind hülyék és károsak, mert ez a hozzáállás is végtére egyfajta fanatizmus, nem? Falakat nem lehet újabb falakkal lerombolni, mondván: a tudomány úgy hülyeség, ahogy van, dobjuk ki minden vívmányát, és álljunk ellent neki, vagy irtsuk ki az összes alternatív, ahogy a tudomány hívői nevezik, „áltudományos” koncepciót, konok betonfalakkal körülbástyázva repedező világnézetünket. Hol van itt, kérem, a magasabb rendű nézőpont? A fölé emelkedés? A valódi szabadság? Sehol.

A valódi szabadság rendet szül, mert Isteni eredetű minőség. Egy rendetlen, falakkal teli világban azonban csak úgy találhatjuk meg, ha ezt a kis földi játéküveggömböt elhelyezzük egy nagyobb rendszerben, ahol értelmet nyer ez a zűrzavaros, rácsok, állványok közé szorított létállapot, s ahol meglátjuk szerepét a nagyobb egység részeként. Mert a szabadság nem csak mások szabadságának korlátozásán, a rend meg az egységből való kiszakadáson keresztül valósítható meg. Jobb ettől a szemlélettől finoman eltolva magunkat lassan elkezdeni megélni valami mást, valami újat, nagyszerűt és igazán felemelőt.

Szóval elhatárolódom. Nem vagyok sem ilyen, sem olyan. Sem ezoterikus, sem tudományos. Sem hívő, sem ateista. Sem szkeptikus, sem naiv. Sem hazafi, sem hazaáruló. Nem akarok semelyik csoporthoz sem tartozni, vagy úgy is nézhetem, valahol én mindenkivel egyet tudok érteni. Beadatom a gyerekemnek az oltást, nem félek a biometrikus azonosítástól és a kondenzcsíkoktól, nem hiszek semmiféle háttérhatalomban, de a Nasa űrhajósaiban és a hangulatkeltő álmerényletekben sem, nem nézek tévét, nem használom egopufferelésre a közösségi médiát, és nem számolom a lépéseim számát sem okosórával. Ám nem is vetek meg senkit, aki mindezt máshogy csinálja, hadd tegye, hadd szabja-fércelgesse magát mindenki a maga módján ezen a kollektív szabóasztalon. Hiszen számomra a szabadság épp ezt jelenti: fejben szabadnak lenni, hagyni a világot annak lenni, aki épp lenni akar, és közben meglátni a dolgok mögött meghúzódó isteni rendet, ami túlmutat a 2 dimenziós Burda szabásminta kusza, zárt vonalain.

József Attila örökbecsű sorai jutottak eszembe, miközben ezt a kis spontán szösszenetet lejegyeztem, mert ő sokkal szebben el tudta ezt mesélni, s ma már azt hiszem, én is jobban értem a sorait, mint 30 éve:

„Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”

5 hozzászólás “Helymeghatározás

  • Kitűnő és követendő életszemlélet.
    És ha már klasszikust idéztél, hadd tegyem meg én is olyannal, aki szintén tűpontossággal fogalmaz:

    “A közösség-javításról
    Irmagját se tűrd magadban semmiféle társadalomjavító szándéknak.
    Mert minden elvont közösség ködkép; és aki a ködben rohangál, előbb-
    utóbb elevent tipor.
    Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet,
    emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra
    hivatkozva ártalmasat követelnek.
    Mi ártalmas? ha Pétert azzal akarod segíteni, hogy Pált
    visszaszorítod. – Amelyik nemzet ezt homlokán viseli: nem vész el
    soha.
    “Péterrel azonosítom magam, Pált nem szeretem; Pétert megcsókolom,
    Pált megverem” – ez az érzelgősség; ez a közéleti elgondolások közös
    váza; a jelenkor ettől koldul. Bárkit csak úgy segíthetsz, hogy más
    rovására ne essék.
    Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat
    javítod.
    Az igazság sosem az emberiséget, mindig csak az egy-embert
    válthatja meg.”

    /Weöres Sándor: A teljesség felé – részlet/

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..