Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Megvilágosodásaink

Őszintén bevallom, én még valóban megvilágosodott embert nem láttam. Felemelkedettet sem. Olyat igen, aki ezt állítja magáról, vagy ilyesmit sugall, de valamiért én nem hiszek nekik. Egyszerűen nem győztek meg, semennyire nem tudom nekik elhinni, amit mondanak. Részemről ennyi csak a szubjektív magyarázat a miértre. Nem is tudom, létezik-e megvilágosodott ember, vagy mindig csak létezett. A mindenkori múltban, mert mire felismerjük, hopp, az illető már sehol sincs. Ez olyan, mint a világ számos dolga: nem figyelted meg, vannak dolgok, amik csak mutatóban vannak, de valahogy az az ember érzése, ezek nem is elérhető dolgok, vagy nem úgy, ahogy számunkra tálalják? Ezzel nem azt mondom, nem lehet megvilágosodni, mert már hogyne lehetne, csak talán már megint valami mást várunk valamitől, mint ami az valójában. Visszanézve minden máshogy fest, mint mellette állva. Ott és akkor mindig minden profánabb. A megvilágosodás múlt idejű fogalom, vagy jövő idejű itt a Földön. Én nagyon nagy mázlista vagyok, mert azt hiszem, ismerek olyat, akire azt mondanám, igen, ő megvilágosodott, bár valahogy olyan furán, teátrálisan hangzik ez a szó, ami valami jóval egyszerűbb és természetesebb dolgot jelent, de most nincs jobb. S bár ő abszolút nem múlt idő, mert ezen az egész linearitáson kívül van, de épp ezért nem is mondanám rá, itt van. Summa summarum, nem tudom, van-e köztünk megvilágosodott ember, de mindegy is, ettől még a fogalmat megpróbálhatjuk definiálni, és így a magunk számára közelebb hozni. Erre teszek kísérletet a saját tapasztalataim és tudásom alapján, ami nyilván csak a pizza egy szeletkéje, de lehet, fontos szeletkéje, ezt sosem az én tisztem eldönteni.

Megvilágosodott nem az, aki a leghangosabban énekel kissé hamiskásan egy kórusban, hanem akinek a legtisztább a hangja. Képzelj el egy amatőr kórust, amihez bárki csatlakozhat, függetlenül attól, hogyan énekel, vagy milyen hangja van. Ezek vagyunk mi, így együtt itt a Földön. Hallod, ugye, hogy szól ez a földi kar, főleg annak a különös ténynek az ismeretében, hogy minél rosszabb valakinek a hangja és a hallása, valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag annál hangosabban szeret énekelni, mi több, némelyik üvölteni. S az a pár kristálytiszta hang, ami finoman, lágyan szól, elvész ebben a kakofóniában. Megvilágosodni annyi, mint megtalálni a tiszta hangot. Csakhogy minek akarná túlüvölteni a többieket az, aki már rátalált a sajátjára?

 

Megvilágosodni annyi, mint meglátni a rejtett képet a képben. Van egy kép, ami nyilvánvalóan ábrázol valamit, de van egy másik olvasata is, ha kicsit másként nézel rá. A fenti kép egy hunyorgó ember, vagy egy cuki kutyus? Ennek a vizuális trükknek millió típusa van, aki valaha is megfejtett egy ilyen optikai illúziót, tudja, miről beszélek. Arról, hogy meglátod, és onnantól már nem tudod nem látni a másik képet is. Akarattal nem lehet meglátni, ehhez inkább el kell lazulni, de ha megvan az elméleti tudásod arról, hogy amit nézel, az márpedig egy optikai illúzió, azaz el van rejtve egy másik ábra a képben, idővel biztos megtalálod. Ehhez azonban bizonyos fokú intelligencia szükségeltetik, nem tudja meglátni a másik képet az, aki nem képes ezt a kettősséget, és a benne rejlő két alapfogalmat (mint pl. ember és kutya a példában) megérteni. A megvilágosodás bizonyos fokig tehát intelligenciafüggő is, talán egy hangya esetében nem is beszélhetünk ilyesmiről, s ez a hangya értékéből nyilván az egészhez képest semmit sem von le. Ám egy bizonyos ponton túl először fejben el kell fogadni, hogy a világ nem az, aminek hisszük, mert ez az elméleti tudás elengedhetetlen ennek későbbi megérzéséhez, majd megtapasztalásához és valódi megértéséhez, azaz ahhoz a bizonyos aha-élményhez. Az, hogy elfogadod a tényt, hogy amit látsz, több képet is rejt magában, téged még nem kötelez semmire, hisz ha akarod, továbbra is csak az egyik vetületét nézed, amíg csak el nem unod. Hazudik, aki azt állítja, egyik kép kizárja a másikat, mert a lényeg pont az egyidejűség. Hogy egyszerre tudod látni a kettőt. Amit már láttál, azt mindig láthatod, ha úgy akarod: nem tűnik el attól, hogy megláttad a másikat. A megvilágosodott mesterek emberek maradtak, mert bennük egyszerre volt jelen a két minőség, a két világ: az explicit és implicit kép, nem volt szükségük egyik kihangsúlyozására sem, a kettő ugyanis nem zárja ki egymást. Talán épp itt van a kutya elásva: amíg emberként él, kitakarja a másik képet a mi szemünk elől, mert mi még csak az egyik képet látjuk, hiszen ő látja mindkettőt, s nem mi, s ezért múlt és jövő idejű minden megvilágosult mester.

 

Azoknak, akik soha életükben nem láttak még elefántot, sőt, még csak nem is hallottak róla, te, aki láttál, hogy fogsz beszámolni erről a különös állatról? Semmi esetre sem úgy, hogy elmondom én néktek, mi az elefánt, hisz én mindent tudok róla, így hát nagyon figyeljetek! Az Elephantidae a Proboscidea rendjének a családja, melynek jelenleg három élő faja van, az Elephas maximus, a Loxodonta africana és Loxodonta cyclotis. Ebből mit ért meg az, aki még nem is hallott elefántról? Egy 3 dimenziós valóságban ahol lineáris az időérzékelés, fogalmi a gondolkodás, arról mesélni, hogy nincs forma, meg idő és tér, anélkül, hogy ezt megmagyaráznánk, szemléltetnénk, nem sok teteje van. No de az sem a leghatékonyabb eljárás, ha elmesélem a saját percepciómat: no, és képzeljétek, ott mentem a szafarin a sárga dzsippel, fú, irtózatos meleg volt, nem is ittam egész nap, már majdnem elájultam, és akkor kibukkant a fák mögül az elefánt a hatalmas hullámzó ormányával, az agyara, mint a félhold fénylett a forró levegőben, bőre, akár a fa kérge, hatalmas pillangófüleivel úgy csapkodott, mint a denevér az éjben. Ez így tényleg nagyon hatásos, szó se róla, a közönség tátott szájjal hallgat, hú, miket nem látott ez az ember, no de az elefántról továbbra sem tudott meg túl sokat (ám az előadóról annál többet), s így amikor maguk találkoznak majd vele, nem biztos, hogy felismerik. Aki túlmisztifikál, az sminkel, ahol smink van, tudd, valamilyen hiba is van. A nagy mesterek mindig egyszerű példázatokkal tanítottak, abból indultak ki, amit az emberek már ismertek, s azt mondták: az elefánt egy olyan hatalmas bivaly, akinek bőre vastag, mint a vízilóé, csak ráncosabb és barna, orra, akár egy barna óriáskígyó, farka vékonyka és bojtos, mint az oroszláné, termete magasabb, mint egy lóé, s a két szemfoga kilóg a hosszú orra mellett felfelé kunkorodva, mint két hófehér csontsarló. Lába mintha a ló lábát a vízilóéval vegyítenéd, arányos, nem kurta, ám vastag és széles, és félkör alakú, fehér körmök szegélyezik, mint a fél tojáshéjak. Tehát ők ahhoz hasonlítják a számodra ismeretlen dolgot, amit már ismersz. Fogalmi leföldelés, legyökereztetés, aminek az a kiindulópontja, ahová ültetünk, és nem az, amit. Mindezt koherensen, rés- és ellentmondásmentesen, egységes világnézetként: hisz aki látta, ismeri az elefántot, minden vele kapcsolatos kérdésre úgy válaszol, hogy azok nemhogy még jobban összezavarják a kérdezőt, hanem épphogy segítenek megrajzolni a teljes elefántképzetet. Aki erre nem képes, nem jöhet magasabb szférákból, aki nem tud pont-pont vesszőcskét rajzolni, nem állíthatja, hogy portrét viszont tud. Lefelé az átjárás ugyanis fárasztó, de problémamentes, és bár nem könnyű bevinni valamit oda, ahol még erre fogalmak sincsenek, de aki erre valóban hivatott, az épp ezért, mert erre hivatott, képes ezt gyönyörűen megvalósítani. Ez jó visszaigazolás is, amit át tudsz adni, azt már birtoklod, de csak akkor, ha a vevő képes át is venni azt.

 

Ülsz a monitor előtt. Kezed az egéren. Ami mozgat egy kurzort a képernyőn. Te, az egér és a képernyő sokkal „fizikaibb” vagytok, mint a kis kurzor, jóllehet épp ez a kis rajzolt kézfej az, ami ablakokat tud megnyitni számodra. A monitort ugyanis hiába nyomkodod a saját kezeddel, kell hogy legyen egy részed a monitoron, ami a képernyőn lévő elemekkel azonos. (Milyen érdekes és komoly filozófiai kérdést felvető dolog amúgy, hogy az érintőképernyő épp ezt az áttétet szüntette meg. A kapcsolat közvetlen lett, érdemes ezen alaposabban elgondolkodni, ha már a megvilágosodásról gondolkodunk.) A képernyőn lévő elemekhez képest a kis kurzornyíl maga az Isten, jön-megy szabadon, képes rálépni egy-egy elemre, fölülírni, kitakarni, elmozdítani azt, kitörölni, vagy befelé megnyitni. De már a képernyő matériájához képest is csak fikció. Hozzád képest meg végképp az. Ha kifelé hatolsz egy zárt rendszerből, a sík monitor felől a szoba tere felé, érdekes paradoxonba ütközöl: a valóság egyfelől egyre kevésbé anyagi, miközben egyre inkább valóságos. A kis nyíl számára te egy felfoghatatlan valami vagy, ha lenne tudata, akkor sem lenne képes téged egyben, a magad realitásában érzékelni, felfogni. Számára te testetlen lény lennél, a szobád valósága meg maga Isten országa. Pedig, ha jól belegondolunk, ő az, aki kevésbé létező, kevésbé – most nevezzük úgy a példa kedvéért – anyagi, nem? Így van ez veled is, az emberrel. Minél kijjebb hatolsz az illúzióból, annál valóságosabb realitás lesz az otthonod, jóllehet épp egyre kötetlenebb módon. A kis nyíl világa a monitor fiktív valósága, ami számodra már csak elméleti absztrakt valóság, mi több, ha lekapcsolod, megszűnik lenni. Te el tudsz utazni Katmanduba, míg a nyíl be van zárva sík képernyőbe. Érted, ugye, hogy is van ez a felébredés? Nem az a világ láthatatlan, ami felé haladsz, hanem ez a mostani nem igazán valós, épp ezért kell felébredni belőle.

 

Nincs jó vagy rossz vonatállomás annak az utazónak, aki nem kíván leszállni, hanem csak az utazásért utazik. Vagy ha le is száll, tudja, óránként jön új vonat, bármikor továbbroboghat, ha kedve tartja, vagy elidőzhet egy-egy helyen alaposabban körülnézve. Tudja, az út végtelen, a mozdonyvezető érti a dolgát, a sín végigvezeti az úton, ami amúgy egy spirálpályán halad körkörösen felfelé és lefelé a végtelenbe. Ha nem tetszik egy állomás, le se száll, vagy a következő szerelvénnyel már megy is tovább, sőt, akár vissza is fordulhat, ha ehhez van kedve. Nincs végső igazság, nincs végállomás. Aki azt állítja, megtalálta az igazságot, tudhatod, talált egy kellemes kis panziót az egyik megállónál, és bebútorozott oda. Ő most egyelőre nem kíván továbbmenni, no de azt állítani, ezen túl nincs is több állomás, vagy bármilyen legvégsőről beszélni, csak arra vall, ő most épphogy nem utazik, hanem vesztegel, megállt. Minden állomás, ahol jártál az utadat képezi, mint ahogy az is, ahol még nem. Isten nem a végállomáson van, hanem én azt hiszem, leginkább a mozdony vezetőülésében csücsül. Ő sose száll le, mert ő maga az út azzal, hogy járja, mi meg a szemei vagyunk, amivel nézelődik, és épp általunk tud egy-egy állomáson körülnézni.

 

Azt, hogy minek milyen az íze, te senkinek elmondani nem tudod. Ez teljes képtelenség. Egyet tehetsz, megteríted a svédasztalt, és mindent, amit valaha kóstoltál, kis falatkákba kiraksz. Megkóstolom a zellerkrémes limekockát, majd igazából, ha hű akarok maradni magamhoz, annyit tudok neked erről mondani, kicsit fanyar, érdekes aroma, nekem ízlett. Az, hogy emberek azt hirdetik magukról, hogy ők megmutatják neked milyen a megvilágosodás íze, csalfaság. A megvilágosodott ember egy olyan szakács, aki kóstolókat tud készíteni. Apró falatkákat az egész lakomából. Főzni tud, és nem könyvet írni vagy előadást tartani arról, milyen íze van a mézes vaníliakockának étcsokisodóban. Nincs olyan felemelkedett mester, aki mondani jött, s nem mutatni. Ha kérdezed, persze szóról-szóra érthetően el tudja neked mondani, hogy készül a sodó. De kóstoló nélkül hiteltelen, nem a konyhából jött. Kóstolót adni, megmutatni nem egyéb, mint hitelesen élni önmagunk előtt magunkban, akkor is, amikor senki se látja – leginkább épp akkor. Mert csak így lehet következetesnek lenni. Azaz amit gondolok, azt mondom, és úgy is teszek. Nincs egy milliméter rés sem a gondolat, szó, tett között. Ha azt állítom, én már megvilágosodtam, mi több, túl vagyok a saját halálélményemen, és megtaláltam Istent, meg a még azon túli megnevezhetetlen mindenséget is – mert ilyeneket is hallani ám –, akkor nem igazán konzekvens itt az állítólagos zombik közt bizniszt építeni erre az élményre a segítségnyújtás nevében. A hatalmas kajaposzterek mellett a kis fogpiszkálóra húzott valódi falatkák talán szánalmasnak tűnnek. No de, könyörgöm, aki elérte a mennyeknek országát, kihez méri magát, mihez méri a sikert, az általa zombiföldnek nevezett földi élet elemeihez? Kóstoló, következetesség, nem emberi mértékek, ez a következménye a megvilágosodásnak, nem a még színesebb és nagyobb torta-graffiti a falon.

 

Amikor az ember egyensúlyozó jógagyakorlatokat végez, eleinte iszonyú sokat segít, ha kinéz a falon egy konkrét pontot, és nem mozdítja el róla a tekintetét, hanem belekapaszkodik abba. Amint elkezd nézelődni, kiesik az egyensúlyból. De még nézelődve is könnyebb, mint ha becsukod a szemed. Az a legeslegnehezebb, mondjuk, nézzünk egy egyszerűbbet a pálmafapózt, nagyon magas lábujjhegyen, feltartott kézzel állsz. Vagy a fapóz is jó lehet kísérletképp. Próbáld ki egy pontra fókuszálva, összevissza nézelődve, forgatva a fejed és csukott szemmel. Ez utóbbinál nagyon sokat segít, ha nem a lábadra koncentrálsz, amin állsz, hanem a fejedre. Lefordítom: megvilágosodni úgy lehet, ha az ember nem veszi le a tekintetét a céljáról. Nem görcsöl rá, de tudja, mi a célja és afelé halad, nem adja fel, nem hagyja magát eltántorítani, letéríteni, bármekkora is a kísértés és néha a félelem. Az ide-oda kapkodás, csapongás, keresgélés lehet hasznos egy labdajátéknál, de nem a jógánál. És nem győzöm hangsúlyozni a külső vonatkozási pont fontosságát, azt a bizonyos archimédeszi pontot, amiről eleinte jobb nem levenni a szemünket. Aztán ha már jól megy így, lehet próbálkozni azzal, hogy azt mondjuk, mi magunk vagyunk a cél, az út, a start mező, de eleinte igenis jobb, ha beérjük egy külső ponttal a falon, tegyük fel, megtalálom az otthont, az igazit. A szívemben érzem a hívást, s bár, lehet, nem látom még a ház világító ablakait, de a kéményből felfelé szálló füstöt igen, tehát arra megyek. Nem számít semmi, én arra megyek, kitartóan. Aztán amikor megvan a ház, mert már látszik a távolban, csukott szemmel is odatalálsz, de még akkor is szerencsés a fókuszt fent tartani a fejben, hiába a lábaid visznek. Ez nem egyéb, mint végig kitartani a tudás mellett, hogy márpedig az a ház valóságos, s egy nap belépsz az ajtaján, s magadba szívod ismerős illatát, melegét, kényelmét. Archimédeszi pont tehát nem a mester, hanem a te egyéni célod, az a pont, ahonnan magadat hívod önmagadhoz, csak egyelőre az most neked még egy külső pont lesz. Ez nem lóverseny, nincs zsűri, sem golden buzzer, jó? Ez a te privát, egyéni, csodás kalandod, akkor lesz a legbeteljesítőbb, ha a végén azt mondhatod, azta, de hisz megcsináltam! S nem mások húztak-toltak oda (amúgy sem tudnának), vagy hitették el veled, ott vagy általuk, ahol így nem is lehetsz, s ahová márpedig egyedül akartál eljutni. Nyugi, van időd, ha nem csinálsz semmit, te már akkor is megvilágosodsz, ez a szellemi fejlődés olyan természetes része, mint a testié a járás – aztán, hogy ez mennyire misztikus élmény, vagy épphogy mennyire természetes és magától értetődő dolog, majd meglátod.

 

Tehát a megvilágosodás az, hogy megtalálod a hangod, ami tisztán, szépen zeng, és akkor megtalálod a profi nagykórust is, amit a hozzád hasonló, tiszta hangúak alkotnak a kakofónián túl. Megvilágosodás meglátni a valóságsíkokat egymáson, az illúzió és valóság egymásba fonódó rétegeit. A megvilágosodás nem elvesz, hanem hozzáad a világképedhez valamit, a gyerek, aki voltál, nem eltűnt a mai felnőtt egyéniségedből, hanem beleépült abba. De miután voltál gyerek, érted a gyerekeket, ezért képes vagy számukra érthetően és befogadhatóan megmutatni, amit te már tudsz. Ő nem tud felnyújtózni hozzád, de te le tudsz guggolni hozzá, hogy lerajzold neki, milyen egy elefánt. A szellemi szférát ne az anyagból akard meghatározni, ne gondold azt, ehhez a világhoz képest az kevésbé konkrét. Másik dimenzió, ezért számodra átláthatatlan, de biztos lehetsz benne, ahogy te a kurzorhoz és a képernyő elemeihez képest, az a magasabb rendű valóság is a mienkhez vonatkoztatva igazibb, ha ezt úgy tudod leképezni, hogy megértsd, bátran mondd rá, igenis anyagibb, de sokkal korlátlanabb és szabadabb. Nincs végső igazság, mert az igazság nem cél, az csupán az az isteni tér, ahol az utazás zajlik. Ahol minden van, ott minden igaz lehet és hamis is egyszerre. Ebben létezünk mi mindannyian mint egy-egy vonatkozási pont. Érezhetsz bármit igazságnak, csak közben tudd, egy nap már nem fogod annak gondolni, el fogod hagyni ezt az állomást is. Így elkerülhető a ragaszkodás, beleragadás, görcs, és legfőképp a vitatkozás. Ami a „mi lett volna ha” absztrakciós önkínzás mellett a másik legrombolóbb elmejáték. A megvilágosodásnak sajátos íze van, amit csak te érezhetsz a szádban, szóval vagy érzed, vagy nem. Ízeket nem tudunk egymásnak átadni, csak olyan ételeket, amik hordozzák ezt az ízt. De érezned neked kell magadban. És ehhez neked nem kell senki, elég, ha látod, merre vezet annak a lábnyoma, akiről azt gondolod, érezte az ízt. Neked sosem a vándor lábára van szükséged, amit csókolgathatsz, csak a lábnyomára, amit a földben hagyott tudósítván arról, ő merre haladt az íz nyomában. Amikor a gyerek feláll, eleinte valamibe kapaszkodnia kell, hogy megőrizze az egyensúlyát, míg meg nem erősödik a lába, ami aztán később önálló támasztéka lesz. Jó, ha van példa előtted. Ez a külső vonatkozási pont, amire rászegezheted a tekinteted, ez az Ariadné-fonál, ami idővel belső lesz, s szolgál majd másoknak támaszul, amikor már te nyújtod a kezed a kicsinek. Meghallani, megpillantani, megérteni, viszonyítani, meghaladni, érezni és egyensúlyban tartani. Számomra ezek a megvilágosodás stációi, ismérvei. Aminél személyesebb élmény nincs, személyesebb a születésnél, halálnál, hisz itt a lényed leglényege érintett. Jobb, ha ebbe közvetlenül nem kotor bele senki, csak az, aki abban támogat, hogy a legvégén azt érezd, igazi elismeréssel ezért az útért legfőképp önmagadnak tartozol, mint egy ultramaratonista a célban. Lehetsz hálás a segítőidnek, de miután a te lábad remeg a fáradtságtól, a te tested szakította át a célszalagot, igenis téged illet a végén a dicsőség.

(LD)

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..