Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

There is no spoon

„A tájékozódási zavar a Kelet elvesztése. Kérdezzék meg akármelyik hajóst: ők a keleti irány alapján hajóznak. Ha az ember elveszti a Keletet, akkor elveszti az irányokat, a bizonyosságokat, azt a tudást, hogy mi micsoda és mi lehet belőle, sőt talán még az életét is. Hol is volt az a csillag, amelyet követve eljutottak ahhoz a jászolhoz? Így van. A Kelet orientál. Ez a hivatalos változat. A nyelv ezt mondja, és a nyelvvel sohasem szabad vitatkozni.
De csak tegyük fel. Mi van, ha az egész dolog – az orientáció, a tudat, hogy hol vagyunk, és így tovább –, mi van, ha az egész svindli? Mi van, ha az egész – az otthon, a rokonság, az egész katyvasz – csupán a legnagyobb, legvilágméretűbb és több száz éves agymosás része? Tegyük fel, hogy csak ha le merünk mondani róla, akkor kezdődik el az igazi életünk. Amikor elszabadulunk az anyahajótól, amikor elvágjuk a köteleket, ledobjuk a láncot, lelépünk a térképről, búcsú nélkül távozunk, meglógunk, dobbantunk, egyebek: tegyük fel, hogy csak akkor, és csakis akkor cselekszünk valójában szabadon! Hogy olyan életet éljünk, amelyben senki nem mondja meg, hogy induljunk és haljunk meg érte vagy Istenért, vagy senki nem támad ránk, mert megszegtük az egyik szabályt, vagy mert olyan emberek vagyunk, akiket valamilyen, sajnos megnevezhetetlen okból egyszerűen nem ismernek el. Tegyük fel, hogy túl kell tennünk magunkat azon az érzésen, hogy belevesztünk a káoszba vagy valami még rosszabba; hogy el kell fogadnunk a magányosságot, a horgony elvesztésének páni félelmét, azt az örvénylő rettenetet, hogy a horizont egyre csak forog körbe, akár a felhajtott érme széle.
Nem fogjuk megtenni. A legtöbben közülünk nem. A világ fejmosodája elég jól ért az agymosáshoz: ne ugorj le arról a szikláról ne menj abba a vízesésbe ne vállald azt a kockázatot ne lépd át azt a vonalat ne bántsd az érzékenységemet figyelmeztetlek most már ne dühíts ha megteszed feldühítesz. Nem lesz esélyed nem imádkoztál véged te már történelem vagy kevesebb a semminél is, halott vagy a szememben, halott az egész családod nemzeted fajtád szemében, amit az életednél is jobban kell szeretned s amire hallgatnod kell az a gazdád hangja kövesd vakon és hajolj meg előtte és imádd és engedelmeskedj; halott vagy, hallod, felejtsd el, te hülye barom, még a nevedet sem tudom.
Csak képzeljük el azonban, hogy megtettük. Leléptünk a föld széléről, átmentünk a végzetes vízesésen, és ott van: a varázslatos völgy a világegyetem végén, a lég áldott királysága. Gyönyörű zene mindenütt. Belélegezzük a zenét, aztán kifújjuk, ez most már a mi elemünk. Jobb érzés a tüdőnknek, mint a „valahová tartozásé”.

Csak azok látják az egész képet, akik kilépnek a keretből.”

(Salman Rushdie: Talpa alatt a föld)

Kiegészítés tőlem: Ebben a világban mindent szabad, még lázadni is a világ ellen – sőt, azt szereti a mátrix a leginkább, hisz bármi ellen történő lázadás úgyis az adott dolog létét erősíti –, csak a kereteken túllépni nem. Mondhatsz bármit, hogy a Föld nem is egy gömb, hanem egy tányér, beszélhetsz ufókról és 51-es körzetről, gyíkemberekről, szabadkőműves összeesküvésről, csúnya háttérhatalomról, angyalokról és démonokról, papolhatsz mindenféle antropomorf istenekről, idézhetsz bármilyen szentnek tartott iratot vagy gurut, érvelhetsz tényekkel és axiómákkal, szónokolhatsz tudományról és áltudományról, rezegtetheted a csakráidat, beleláthatsz mindenki lelkébe és cincálhatod azt kedvedre, köpködhetsz politikai híreket olvasva az ezotériára, avagy ködös, állítólagosan földöntúli közvetítéseket olvasva tojhatsz a rációra: bármit, tényleg mindent megtehetsz, csak azt nem, hogy azt mondod, e világ határai bennünk vannak, s nem a világban, nem mondhatod, hogy ez a valóság nem valóság, nem mondhatod, hogy nincs kanál, nincs halál, mert élet sincs abban az értelemben, ahogy eddig hitted. Pontosabban mondhatod, miért ne mondhatnád, de csak az illúzióba berántva ennek igazságát, ahol már megint csak egy illúzióréteg lesz, más különben nem hallja meg a kutya sem. „Nincs kanál” ez a kereteken belül azt jelenti, hogy van, de te mondd rá, hogy nincs. Nem, nincs kanál, mert nincs valóság és legfőképp te nem vagy. Ott és úgy, ahogy hiszed most magad, biztosan nem. Csak azok látják az egész képet, akik kilépnek a keretből. Igen ám, de a keret nem kint van, mert nincs olyan, hogy kint. A keret te magad vagy.
Sokan azt hiszik, értik mindezt, ám ha így lenne, nem történhetne meg az, hogy azokat, akiknek nyiladozik a szemük, s eljutottak a határig, a rendszer zsoldosai tömegével terelik olyan alternatív járatokba, amik izgalmas kacskaringókkal, a felemelkedés illúzióját adva szépen visszavezetik a keretek közé, új mesével, a Felébredés meséjével altatva őket újra el. Minden rendszer csak a saját keretein belül képes létezni. Épp ezért legnagyobb félelme, hogy kilépsz a hatókörén túlra, és ezzel megsemmisíted mint végtelen rendszert. (Hisz magát annak hirdeti.) Amit bent nem tudsz megtenni, mert ha bent nyitogatod az ajtókat, csak az elvarázsolt kastélyban bolyongsz tovább. Onnan tudod, hogy nem vagy bent, hogy az ajtók nem kifelé nyílnak, hanem befelé. Hogy nem kint van a magasabb rendű világ, hanem ott bent az alacsonyabb rendű. Hogy már nem akarsz kilépni, ehelyett vigyázol, nehogy újra bent ragadj. És onnan, hogy pontosan tudod, mi a dolgod, hogy ezek a furcsán ki-be nyíló ajtók egy időre kitárulhassanak, és a peremen állók egy része kiléphessen rajta, mielőtt még visszaterelődne a „Hurrá, kiléptem” feliratú, festett falú zárkába.

„Néha meg kell érintenünk a feneket ahhoz, hogy tudjuk, merre van fölfelé; nagy távolságot kell megtennünk a helytelen úton, hogy megtudjuk, melyik a helyes.”

5 hozzászólás “There is no spoon

  • “Minden rendszer csak a saját keretein belül képes létezni. Épp ezért legnagyobb félelme, hogy kilépsz a hatókörén túlra, és ezzel megsemmisíted mint végtelen rendszert. (Hisz magát annak hirdeti.)”

    Szia iróD! :)
    Kérdések:
    A rendszer tud, képes félni?
    Ha igen, ki ő, milyen entitás?
    Ha végtelennek hírdeti magát, akkor ő egy alany?
    Ha igen, ki hozta létre, ki szülte?
    Vagy magától jött létre?
    Bármilyen rendszer létezhet önmagában, létrejöhet önmagától?
    Ha nem önálló alkotás, akkor kinek köszönhetjük a létezését?
    Aki megalkotta ezt a rendszert, ő vajon nem PONT ilyennek tervezte?
    Ha igen, akkor miért félne, vagy hírdetne magáról bármiféle hamisságot ez a rendszer? Vagyis, ha ez így is van, az miért lenne baj? Hiszen így tervezték, nem?
    Ha ez az egész mozi értünk, a mi szórakoztatásunk végett létezik, akkor miért kellene ellenségemnek tekintenem, és mindenáron kilépni – vagy belépve elhagyni – ezt?
    Melyik a tervszerű cselekedet: élvezni a mozit, vagy mindenáron akarni azt elhagyni. Vajon ez a mindenáron kilépni (belépni) vágyás nem csupán az elme – és a rendszer – egy újabb játéka?

    Nem folytatom. Nincs értelme. Nincs kinek. Csak Én létezem, Egyedül vagyok. Saját MAGányomban létrehoztam egy játszóteret, felosztottam magam végtelen megnyílvánulássá, végtelenszer eljátszva a felejtés/megtalálás játékát, csakis azért, hogy ne érezzem MAGom olyan kibszttul egyedül és magányosan. De hát ezzel is csak magamat csapom be, hisz nem létezik más. Ez az Én sorsom.

    • Nagyon jó kérdések, én is feltettem őket számtalanszor, és ezért megvannak a saját válaszaim, egy napon majd kiviláglik, mennyire közel jártam az igazsághoz – vagy mennyire nem. Először is ahhoz, hogy megértsük a létünk alapjait, meg kell értenünk, hogy most nagyon bolond helyzetben vagyunk, bentről kéne valami kintit meghatározni, és ez iszonyatosan nehéz. Magyart tanítok svédeknek, és az ő nyelvükben nincs igeragozás. Ők azt mondják én van, te van, ő van stb. És egész egyszerűen láttam rajtuk, irgalmatlanul nehezen értik meg, hogy miért kell ez a cifrázás az igéknél, miért nem elég a van, miért mondjuk, hogy vagyok és vagy, ami nekünk ugye alap. És ekkor megértettem, hogy azért átkozottul nehéz egy adott struktúrából kinézve megérteni egy totál másfélét. A minap fogalmaztam meg azt, hogy kb. úgy érzem magam, mintha egy kanapét kéne egy szobába behoznom, de úgy, hogy én onnan egyelőre nem mehetek ki. Na, hogy oldod meg ezt a feladványt? És aztán azonnal jött a megoldás, amit a mai világunk tálcán kínál: internet vagy mobil. Bent is vagy, de kint is, felhívod a bútorboltot, megrendeled a kanapét, és házhoz szállíttatod. Ugye, érthető a példa? Magyarán úgy tudod az emberi létből kikandikálva megfejteni annak lényegét, ha kint is vagy, de bent is. Pont, mint egy mobiltelefon esetében: a telefonkészülék vagy te, a kis emberke a szobában, de ha ez a készülék jól van beállítva, képes rácsatlakozni arra a rádióhullámra, vagy adatforgalomra, aminek segítségével kvázi kintről képes infókat behozni magához. Igen ám, de a telefon mindig leegyszerűsíti, sematizálja a valóságot, ahonnan merít. Ezért kellenek a hasonlatok, a példák, mert olyan dolgokat kell elmondani, amire most nincs meg a fogalmi készletünk, hisz kívül vannak azon, ahol a mostani fogalmi rendszerünket kialakítjuk és használjuk. Rajzolj le egy 5 dimenziós ábrát egy papírra. Na ilyen ez.

      A végtelen rendszer a tudatok egymásban levősége, maga a Lét, és mint ilyen végtelen, határtalan és folyamatosan változó, mozgásban levő. Senki nem tervezte, egész egyszerűen a lét önmagára ébredésének – nevezzük úgy – spontán következménye. A mindenség egyszerre van és nincs, szóval nem szabad lineárisan gondolkodva egy kiindulópontot keresni, mert az egyidejűségben nincs kezdet és vég. No de ezt hogy érthetjük mi meg, akik az időt egy vonalzóként értelmezzük: mi az, hogy nem volt kezdete? És ezért a leegyszerűsítés végett lehet azt mondani, Isten amikor felfogta, hogy nincs rajta kívül semmi, azaz ő sincs, önmagán belül megteremtette a mindent, ami mint Minden végtelenül részleteződik. Ez így érthető? A tudat szemléli önmagát, de miután ez olyan, mint a maghasadás, azonnal létrejön a végtelen matrjoska baba rendszer pontosan úgy, mint amikor a webkameráddal elkezded venni a monitor képét, közvetítve közben a monitorra azt a képet, amit veszel. Egy véget nem érő folyosót kapsz, végtelen számú képkerettel. Minden képkeret egy rendszerhatár. Tudati szint. Egymásban vagyunk, nem egymás mellett, egymásban van az idő és a tér is, ha ezt megérted, megszűnik a magányérzésed. (Bár megértelek, én is piszkosul egyedül érzem magam, de csak itt, hidd el, ebben a mostani keretben van csak ez így.) Te magadban észlelsz engem, én saját magamban téged, a világ önmagában észleli mindazt, ami őt alkotja és észleli. Van külső szemlélője a valóságunknak? Nincs, a mi összeadott észleletünk a föld, nem egyéb. És ezzel meg is válaszoltam a kérdéseket, figyelj:

      “A rendszer tud, képes félni?”

      Hogyne, hiszen az őt összetartó tudatok összessége ő maga, és ezek a tudatok jelen pillanatban olyan módon élik meg magukat, ami alapvetően félelmet kelt bennük: az elmúlástól való félelmet. A véges a végtelennel szemben mindig fél, mert ahol neki vége van, azon túl ő nincs, szóval ez alap-egzisztenciális félelem. Fél a test, fél az elme, fél a fizikai világ attól, hogy egy napon nem lesz – és így tovább. Ezt a rendszert maga a félelem tartja össze, tudod, mint a Truman Showban a víz, olyan ez a hitrendszer itt is.

      “Ha igen, ki ő, milyen entitás?”

      Nem entitás, a kollektív hipnózis hipnotikus rétege. Beküldesz egy szobába öt embert fejére szerelt vr sisakkal, hogy játsszanak egy kis zombis játékot, majd váratlanul azt vetíted nekik, hogy kigyulladt a szoba, azt hiteted el érzéki csalásokkal, nem lehet a sisakokat levenni, mert a melegtől a fejükre olvadt, és valós pánikot keltesz az égő szobával, felmelegíted a levegőt, füstgépet is használsz stb. Kitör a rémület, a virtuális rendszer félni fog, jóllehet a szobában nincs tűz, és ez az öt ember nem egy különálló entitás, ám most mint hipnotikus réteg az. Le tudtam írni érthetően? Talán ez a példa segít.

      “Ha végtelennek hirdeti magát, akkor ő egy alany?
      Ha igen, ki hozta létre, ki szülte?
      Vagy magától jött létre?”

      Lásd fent, kiegészítendő azzal, hogy én személy szerint nem hiszek Csiribí Csiribá Úrban, aki a felhőn ülve szakállát simogatva teremtett egy földet, ez szerintem iszonyatosan béna, emberi gondolat. A mindenség maga Isten, és az végtelen. De a végtelen tudatilag felfoghatatlan, hisz nincs széle, kerete, nem zárt rendszer ezért szakaszolja befelé magát, és minél mélyebben van, távolabb önnön valójától, azaz minél kisebb a keret, a holografikus kép, annál homályosabb a minta, messzebb az igazság, annál több a félelem és a hazugság. Ha te félsz az elmúlástól, mit fogsz mantrázni? Hogy halhatatlan vagy. Ha a rendszer tudja, határai végesek, mit fog hirdetni? Hogy rajta kívül nincs semmi – ergo végtelen. Vegyél egy new yorki vállaltigazgatót, élet halál ura, bárkit kirúghat, ellehetetleníthet, tönkretehet, de ugyanígy fel is emelhet. New Yorkban. Eddig terjed a hatalma. Burundiban mindenki körberöhögné, ez az igazság. És ezt tudja, és ezért állandóan mérges. Ha te kilépsz ettől a vállalattól, és elutazol Goára, hidd el, az igazgató hatalma nem hat tovább rád. Ez a világ addig hathat rád, amíg része vagy. Nem tud senki utánad nyúlni, ha kilépsz innen, csak akkor, ha utánad megy, oda a „valahova”. De olyat még nem láttál, hogy a gengszter megöli a társát, majd magát is, hogy üldözhesse őt tovább. Érthető? Ez a játék csak a világ határáig érvényes. És hogy azon túl mi van, nos, ezt az tudja, aki ott van, csakhogy az meg nincs itt. Amelyik szobán nincs ablak, arról nem mondhatom bentről, hogy egy kert veszi körül. Azt sem, hogy nem, de igazából ez nem számít, mert ha nincs élő kapcsolata a kinttel, akkor ez egy zárt, véges, korlátolt tér.

      +Bármilyen rendszer létezhet önmagában, létrejöhet önmagától?”

      Nem, minden csak valamiben létezhet, ez a végtelen lényege. Nem tudsz semmiféle keretet felállítani, ha az nem valamiben van, ezt könnyű belátni, hisz a keret, a kerítés lényege a kint és a bent elválasztása. És amiben van, annak része, azt szolgálja, azaz mondhatjuk azt is, belőle származik, mint az autóból a kormány, ami persze gyakorlatilag létezhet önmagában is, de csak valamihez képest, nincs a világegyetemben kormány önmagában, csakis elméletben, ha kivonom absztrakcióval az őt létrehozó és támogató totális körülményrendszert. De ez csak absztrakció, semmi több, így objektivizálod amúgy te is magad emberként a világhoz képest…

      “Ha nem önálló alkotás, akkor kinek köszönhetjük a létezését?
      Aki megalkotta ezt a rendszert, ő vajon nem PONT ilyennek tervezte?
      Ha igen, akkor miért félne, vagy hirdetne magáról bármiféle hamisságot ez a rendszer? Vagyis, ha ez így is van, az miért lenne baj? Hiszen így tervezték, nem?
      Ha ez az egész mozi értünk, a mi szórakoztatásunk végett létezik, akkor miért kellene ellenségemnek tekintenem, és mindenáron kilépni – vagy belépve elhagyni – ezt?
      Melyik a tervszerű cselekedet: élvezni a mozit, vagy mindenáron akarni azt elhagyni. Vajon ez a mindenáron kilépni (belépni) vágyás nem csupán az elme – és a rendszer – egy újabb játéka?”

      Az utolsó kérdéscsokrod felére már fent megadtam a választ (már amit én erről tapasztaltam, meg tudok), a többire meg annyit mondanék, hogy semmi sem baj. Nincs rossz meg jó, ilyesmi így, abszolút értelemben különállóan biztos nincs, minden relatív. Nem rossz dolog a pelenka, de ha már szobatiszta vagy, nem fogod a popódra kérni. És ha valamiért nem tudod levenni 40 évesen, az már akkor baj. Még egyszer, ezt a világot, az egész Mindent nem tervezte senki. Ha lenne ilyen tervező, akkor ő ugyanis nem lehetne sehol, mert ha kívül van a világon, akkor is benne kell lennie valamiben, ahonnan tervezett, és innentől afölött már nincs hatalma, ergo nem lehet Isten. Csak valami kis istenke, mint ahogy te is a saját ebéded istenkéje vagy, hisz te teremtetted, csakhogy nem a semmiből. Az alrendszer csak azt tudja, ami ő, ameddig ő tart. És ezt hirdeti magáról, és ez akkor számodra hamis lesz, ha te már túlléptél ezen a kereten. Én vagyok a ház – mondja a kis gardróbszoba, de te a kertből látod, nem, nem dehogyis ő a ház! De a kisszoba miután önmagán túl nem lát, joggal hirdeti, ő a ház. Suta a példa, mint mindegyik, de talán érthető.

      A világ nem érted van, a világ önmagáért van. Nem szórakoztató centrum, nem IMAX moziszoba, hanem a tudat önreflexiója. Mindenáron semmit sem lehet csinálni, ez baromság, ha a kígyó meggebed, akkor sem fog repülni. De a kisfióka nem tud nem akarni repülni, ha eljött számára az ideje. És ha eljött, semmi, de semmi mást nem akar, csak repülni, nekem elhiheted.

      Remélem, sikerült mindent megválaszolnom, nagyon örültem a szuper kérdéseidnek, a jó kérdések vezetnek el azokhoz a válaszokhoz, amik aztán szülik majd az újabb kérdéseket. A konstruktív kérdések a mi mozgólépcsőnk, aki nem tud vagy nem mer kérdezni, vagy aki fél a neki szegezett kérdésektől, netán aki provokációra használja ezt a csodás dolgot, lefele gyalogol a felfelé haladó mozgólépcsőn. Én próbáltam már, borzalmas volt, ráadásul szánalmas pofára esés lett a vége. :)

  • És még egy gondolat, ha elfogadod tőlem: a gond, ami miatt az elme sokszor nem ért meg dolgokat, hogy túl sok az Én, ami eltakarja előle a kilátást. „Én vagyok, vagy én nem vagyok, magam vagyok, vagy nem magam vagyok, jaj, mi lesz velem, mit tegyek, hogy jobb legyen nekem stb.”- jók ezek a hamleti kérdések, de csak ha kozmikusak és nem egocentrikusak. Azaz céljuk a mindenség megértése, és nem az önmagunk körüli szédült forgás. Csak befelé járható az út, de arrafelé épp nem az ego mélyül – ha ez így érthető.

    Nem igaz az állítás, hogy csak te létezel, ezt az állítást én is, és a többi olvasó is, vagy akár a szomszédod kutyája könnyedén megcáfolhatja a létével, hisz a tudat egy, és nem a persona, nem az ego, hanem a mindenkori észlelő, aminek teremtése az észlelet. Ez egy egymást feltételező rendszer, nem lehetnél, ha mi mind, akik körül veszünk téged nem lennénk, hogy visszatükrözzünk téged önmagadra. Isten a kamera. És a monitor, aminek az általa közvetített képet rögzíti nem egyéb, mint az az önmagára vonatkoztatott kijelentése, hogy nem vagyok. S ez teremti aztán a végtelen vagyokságot számára, aminek te is része vagy – és nem egésze, csupáncsak mindig a része, hisz ez a feltétele a létnek. Ha te egyedül lennél, nem lenne világ, nem lenne semmi, hisz elérnéd az istentudatot, ami épp attól van, hogy nincs. A végtelen nem megélhető, csak a végesen keresztül.

    Meg fogja az emberiség ezt az egész dolgot érteni, amint a technikai fejlődés lehetővé teszi számára, hogy a mindenség makrokozmoszát behozza ebbe a kis szobába afféle modellként. Lám, ma már mennyivel jobb példákkal tudjuk megvilágítani a lét alapjait, mint őseink, akiknek vámszedőkkel, nappal és holddal, oroszlánfejű istenekkel, meg mustármaggal kellett elmagyarázniuk mindezt. Az emberi tudat most már ott tart, hogy sokkal közvetlenebbül lát rá a mindenség működésére, hisz bármennyire úgy tűnik, az emberiség épp elhülyül, de nem, az csak a régi, most hámló bőr, ám alatta nő valami egészen csodálatos és új. De vicces maskarákban, azaz az egószerkóban ezt nem lehet majd megélni.

  • Hű, köszi a terjedelmes választ, nem is gondoltam volna, hogy a tóba behajigált kavicsaimhoz hasonló kérdéseimre mindre válaszolsz majd.
    Szépen kifejtetted, ezek szerint egy-más-ért is vagyunk itt. :)

    És hogy Ákos megfogalmazta Igazán c. számában (részlet):

    A tükör összeroppan
    Így még homályosabban
    Lát, ki látni vél
    De többet remél
    Bárkinél

    A szemnek láthatatlan
    De száz meg száz alakban
    Érzékelhető
    Az eltűnő időben is
    Ott van Ő

    A véges nézi a végtelent
    Találgatja, hogy mit jelent
    De káoszból rend
    Gyilkosból szent
    Nem lesz, csak akkor
    Ha Ő
    Benned is megjelent

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..