Vásárlással kapcsolatos kérdések: [email protected]

Peace!

Nemrégiben Budapesten töltöttem egy hetet. Isteni volt, voltunk operában, gyönyörű koncerten, színházban, moziban, kiállításon: kulturálisan hihetetlenül gazdag Magyarország. Azonban megütötte a fülem, hogy az emberek döntő többsége állandóan valakit szid, szapul a metrón, az utcán, az éttermekben, a mozi pénztárnál várakozva. Legyen fiatal, idős, gazdag vagy szegény, a téma majdnem minden esetben egy másik ember elemezgetése, rosszabb esetben ócsárolása volt. Igazából a lányaimnak tűnt fel ez elsőre, hisz ők a kisgyermekéveiket nem otthon töltötték, és ez volt az első, amin meglepődtek, aztán elkezdtem én is figyelni, és valóban. Elmentünk rokonokhoz, ott is csak a politika, a migránsok és Orbán Viktor volt a téma, jóllehet egy bevándorlót sem láttam az utcán szemben azzal, ahol most élek, itt idén voltak választások, ráadásul még mindig nincs az országnak miniszterelnöke, de mégsem mindennapos téma a politika az utcán, a munkahelyeken, a hétvégi ebédnél otthon. A bevándorlókkal is csak annak van baja, aki közelről nem ismer egyet se, mert bár igen, vannak problémák, de ez nem etnikai kérdés, meggyőződésem, hanem össztársadalmi. Magyarországon nem merném nyitva hagyni a házat egész nap, itt, ha véletlenül nem zárom be, nem fordulok emiatt vissza a kocsival, pedig az utca tele van bevándorlóval – ha már muszáj embereket ilyen módon osztályozni.

A Facebookon pillantottam meg véletlenül az egyik hazai, spirituális fő tévécsatorna vezéregyéniségét fröcsögni a „patkánynépségre”, ahogy ezeket az embereket a megvilágosodás jegyében nevezi, hát nem is tudom, szomorú kép ez. Itt van egy ország hihetetlen, szinte páratlan szellemi energiatartalékokkal, és mindezt elpazarolja erre az idióta, alacsony színvonalú iszapbirkózásra. Hazafelé azt állapítottam szomorúan meg, a magyar egy kifejezetten békétlen, izgága nép. Ahogy vezet, ahogy politizál, ahogy étkezik, ahogy viccelődik, ahogy üzletel és tanít – van az egészben valami nyersesség és legfőképp konfliktuskereső békétlenség. Lekiabálta a fejem egy nő valami ruhaboltban, mert a lányom hozzáért pár zoknihoz, amit majd aztán neki kell rendbe raknia, hát el sem hittem, hogy ilyen van, hogy egy idegen ember ilyen hangon szól egy másikhoz. És egy sor ilyen méltatlan helyzet, véletlenül magamon hagyom a sálat a Zeneakadémián, visszaszaladok vele a ruhatárba, mire rám ripakodik a ruhatáros kislány, hogy máskor előre tessék gondolkodni – és így tovább, már visszaidézni is fárasztó. Mikor a repülőtéren indultam volna hazafelé a kis autómmal, látom ám, nullára lemerült az akkumulátora. Hűen szimbolizálta a lelkiállapotomat. Ennyire jó összetevőkből, mint ami nekünk van, ilyen rosszízű ételt főzni már-már csodaszámba megy. És hiába mondja nekem a kedves rokon, hogy azért ilyen mogorva, rosszindulatú, kifejezetten rosszmájú az emberek zöme, mert a pénz és a közállapotok, és a többi, én nem hiszek neki. Itt is vannak kifejezetten nehéz sorban élő emberek, a lányoknak egy osztálytársa például, írd és mondd, egy éve teljesen ugyanabban a ruhában jár suliba, a lábbelije télen-nyáron egy kitaposott kínai műanyagklumpa, de mégis az emberek megférnek egymással. Nem fröcsögnek sem embercsoportokra, sem egyénekre. Van két szem krumplijuk, egy marék rizsük egy kis mezei rozmaringjuk (most az összetevőket a szellemi javak allegóriájaként használva), mégsem marad rossz az ember szájíze, mert amijük van, azzal tudnak jól bánni.

Mindezt csak azért írtam le, mert hiszem, ez az egész az egyének szintjén dől el. Minél többen mondanak nemet erre a lehúzó, a másikat állandóan kritizáló, ócsároló, megfigyelő, elemezgető, szembeállító, rágalmazó stb. játékra, és elkezdik meglátni a másikban azt, ami értékelendő, az uszítók annál kevésbé tudják odakozmálni a prémium minőségű tápanyagokat ebben a magyar lábosban. Nincs világhatalmi elit, migránshordák, baloldal vagy jobboldal, ahogy nincs emberiség sem. Egyének vannak egyéni célokkal, vágyakkal, sokszor egyéni lelki nyomorokkal vagy épp kincsekkel, s még ha valamiféle erők ezeket az egyéneket egységesen mozgatni is szándékoznak, az ember akkor is ember marad mint igazi realitás. Bemész az ún. menekült hordába, odamész Ismaelhez vagy Musatfához, beszélgetsz vele és meglátod, ő is csak egy ember. De ugyanígy a miniszter vagy a bankigazgató is az. Nekem volt szerencsém közelről ismerni minisztereket, befolyásos, gazdag embereket, ők is mind egyszerű, gyarló emberek, semmi több. Olyanok, mint te vagy én. Ha ezt meglátjuk Józsiban, aki tegnap nagyon hülye volt, de akkor is olyan, mint mi, vagy Trumpban, vagy Safában, a szíriai asszonyban, talán megértjük, hogy az életről alkotott elképzeléseink döntő hányada absztrakció, feltételezés, készen kapott gondolati sémákból kihajtogatott díszletfal csupán. A valóság csak személyes lehet, és face to face igenis meg tudjuk egymáshoz találni a hidat, kiépítve így azt a hídhálózatot, ami a sáros, mocskos föld fölé emel. Sose gyűlölködjetek, mert az olyan, mintha mérget kanalaznátok magatokba. Nem kell szeretni senkit, de el kell fogadni, hogy ő is csak egy ember, ahogy itt mindannyian azok vagyunk. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, menni fog idővel ennek a sok vihart megélt kis népnek, hogy egyszer végre a békességről mutasson példát másoknak.

3 hozzászólás “Peace!

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..