Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

LD

Nem található esemény. Próbálkozzunk meg egy másik szűrővel.

Nincs válasz erre: “LD

  • 19 :55-től érdemes végighallgatni…
    https://youtu.be/x2W53NselTU

    • Aranyos volt ez a rész: “mindenkinek ajánlanám a figyelmébe, hogy világosodjon meg” :D

  • Javisst! :) Annyit még hozzáfűznék, a magam tapasztalatai alapján és nem kinyilatkoztatásszerűen, hogy csak innen tűnik úgy, nincs idő: nem, az is idő, csak más tudatállapot más időértelmezést szül, ahogy írtam a koanokban. A tudat, a tér és az idő azonos szubsztancia, ahol a tudat körbeöleli a dobozt, ott az idő már online tartalmazza önmaga linearitásának rögzített, egyidejű variánsait, valamint a tér is önmagába kerül értelemszerűen az „osztott képernyőn”: a bent és kint, múlt-jövő megkülönböztetése értelmezhetetlenné válik, s emiatt e világ belső struktúrája összeolvad, ez okozza az ideiglenes egységélményt, ám amíg van tudat, ez a folyamat nem áll meg ezen a ponton, csak strukturálódik.

    Kicsit olyan ez, mint amikor éjszaka egy pillanatra kinyitod a szemed, de még visszahúz az álom, és onnan értelmezed faramuci módon a szobában észlelteket. Az igazi megvilágosodás azt hiszem, épp az lesz, amikor ez a viszonyrendszer végérvényesen megfordul, és a tudat kifordul az álomból, még ha kicsit még el is időzik benne. Értelemszerűen onnantól már nem köti az álom belső logikai rendszere…

    Jól mondja a srác, tessék szépen megvilágosodni, mielőtt még hasunkra sütne az elhúzott redőnyök mögül a nap. :D

    • Én is csak a saját gondolataim tenném hozzá: mindig minden csak innen tűnik úgy, ahogy. És most innen alatt nem a földi létezést vagy bármilyen meghatározható referenciapontot értek, hanem azt a pontot, ahonnan megfigyelünk, és az mindig az “innen”. És amikor ez létezik, akkor mindig létezik majd egy megvilágosodás, amit el tudunk képzelni, és igazibb, ami által majd “ott” leszünk. Tehát innen nézve létezik a megvilágosodás utáni állapot. Viszont az egységélmény ideiglenessége is csak innen látszik, konkrétan az egységélménynél nincs igazibb, ha lenne, akkor az mégsem lenne egységélmény, csak megfigyelés. Sőt, az egységélmény szempontjából az igaziság és bármilyen jellemző is értelmezhetetlen, ha már tudom jellemezni, már nem az van, mert legalább ketten vagyunk :) Faramuci dolog ez, mert bár valóban ideiglenes, de ebben a tudatban elérhetetlen. Ezt azért tartom fontosnak elmondani, mert manapság hangzatos az, hogy minden csak illúzió, és a srác is ezt mondja. Én ilyenkor gondolatban mindig hozzáteszem, hogy ugyanúgy valóságos is minden, csak meg kell engedni magunknak, hogy ebből a rengeteg illúzióból egy, aminek egyetlen fontos jellemzője az, hogy szabadon választottuk, valóságos legyen. A megélés azzá teszi, ami ugye csak akkor van, ha nincs előtte, sem utána. Bevallom ezeket a szavakat magamnak szánom, de ide merem tenni :)

      • Nagyon helyesen teszed, hogy ideteszed. :)

        Én úgy okoskodom, minden tapasztalás csakis, kizárólag relatív lehet, nem? Vegyük az egységélményt: egyet értek veled, ha már ketten vagyunk, az nem valós egységélmény, sőt, továbbmegyek, ha tényleg csak annyit érzékelek, hogy minden egy, az sem abszolút egységélmény, mert az észlelő, azaz én, valami által kénytelen vagyok meghatározni magam (azt, aki észleli az egységélményt) ám, ami ennélfogva már nyilván nem lesz azonos vele. És ha már csak annyit tudsz, valahol vagy, mert körbevesz valami, ami nem te vagy, az már sajnos nem egységélmény. A valódi, abszolút, és nem relatív egységélmény tehát maga a megsemmisülés, a totális semmi, de akkor azt sem tudod, hogy nem tudod, hisz ettől semmi. Tehát szerintem, amíg tapasztalunk, addig bizony viszonyítunk, nincs mese, csak az nem mindegy, honnan történik mindez.

        A megvilágosodásról már többször írtam: ha én megtapasztalom, hogy a reptéri diszpécser csak hologram, mert titokban átdugtam rajta az ujjam, akkor nem kérem meg, vigye a táskám, mert ez a mostani tudásom fényében teljes értelmetlenség lenne. Sokan mégis valami ilyesmi ellentmondásba keverednek, kapargatják az illúziót, mondván, de hisz ez csak illúzió! De az is lehet, csak mókáznak, ki tudja…

        • Na igen… végülis ezek a gondolatok ott vannak a cikkben is. Akkor elmondható, hogy a mindenség szintjén nincs önmeghatározás, mert végtelen, nincs olyan, hogy rajta kívül, tehát nincs mihez képest meghatározni. Tehát mindenné válni valóban az önmeghatározás megszűntével lehet, ami a teljes megsemmisülés, így aztán érdekes is lenne ezt egység “élmény”-nek nevezni. Bár egy kis fekete humorral minden lehetséges :) Mindenesetre elég komoly belső küzdelmet tud okozni a vágy, hogy megpróbáljam ezt az állapotot elképzelni, mintha mondjuk megélhető lenne nem lenni. Belefájdult a fejem az előbb. Ha valamit, hát ezt érdemes elengedni. :)
          Mégis… azt érzem, hogy az ideiglenes egységélmény elé is gátat tud gördíteni, ha a tudat nem tudja elengedni az ideiglenesség gondolatát, akkor is, ha nincs abszolútum. Valószínűleg erre akartam kilyukadni korábban, csak közben már veled is egyetértek.

          • Értem, amit mondasz és igen, tulajdonképpen teljesen igazad van, közben én is rájöttem, mert ez olyan, mint a lépcsőzés egy végtelen lépcsősoron, nem? Ha nem állnánk meg az egyes fokokon, akár egy pillanatra is, nem is tudnánk felmenni. Lehet rohanni, meg kihagyni fokokat, de akkor is, a lábadnak kell a stabil pont ahhoz, hogy továbblépj. És ez lehet az az egységélmény, amire Vágó István azt mondaná a Legyen ön is milliomosban, hogy: igen, igen, de nem. :D

            Na, kérem alássan, itt közösen, hála @Kibolyának, megfejtettük, hogy az abszolútum tulajdonképpen épphogy csak relatív lehet, mert igazi abszolútummá akkor válik, ha már senki sincs, aki észlelje, még ő sem önmagát abszolútumként, no de ez totális paradoxon. Amit mondasz amúgy nem egyéb, mint a táguló világegyetem képzete már egy kicsit okosabban megfogalmazva, mert ugye nem a világegyetem tágul, az ilyet nem tesz, hanem a tudat épp azzal, hogy mindig rájön, basszus, még ez sem a vége, van még újabb és mélyebb egység-, idő- meg térélmény, újabb illúzióréteg és a többi. :)

  • ihigehen! dehejohóóó hihír

    • Tudod, Eszter, ez olyasmi, mint amit a múltkor írtam az ultiról: van abban egy olyan játék, aminek az a lényege, hogy egyetlen ütés se legyen a tiéd. Azaz akkor nyertél a játszma végén, és tiéd a bank, ha mindig más vitte el a lapod. Ez a betli. És van ennek az ellentéte, a durchmars, amikor neked kell minden körben ütnöd. Ma mindenki ezt játssza (még az is, aki fennen hirdeti, ő ugyan nem: a frászt nem, csak jobban meg kell nézni), mert valamiért az emberek úgy vélik, valaki durchmarsot kiáltott be a kör elején, ám még az is lehet, a túl nagy hangzavarban félreértették a dolgot, és a végén kiderül, piros terített rebetli volt a játék. No, akkor azonban ráfaragtak, mindent elvesztettek, mert nem figyeltek a végső bemondásra, annyira lekötötte őket a saját lapjaik nézegetése. Majd elválik, miről is szólt valójában ez a kis földi (okk)ulti parti, mi számított igazán igazán jó lapnak, és ki profi játékosnak. Az, hogy ki van kint és bent, fent vagy lent, bekerítve vagy kikerítve, nyerésben vagy vesztésben, fényben vagy árnyékban, nyilvánvaló, hogy csakis pillanatnyi, aktuális viszonyítás kérdése, s aki nem az elporladó pillanatokra tesz egyre nagyobb téteket, hanem az örökkévalóságból merít, nem lehet vesztes. Szóval üdv, vadlótesó. ;)

      • üdv üdv! :) ultizni nem tudok, de a rikikit nagyon szeretem, abban is van ez a “betli” helyzet – nagyon jó hasonlat, köszönöm. meg mindent. <3

  • Amikor megláttam a fekete lyukas fotót és hát kissé csalódva néztem a homályos pixelhalmazt, egyből eszembe jutott, hogy csak idő kérdése, és írni fogsz róla, és az viszont már érdekelni fog :D
    Bakos Attilát tisztelem, jó előadásai vannak, egy bajom van “vele”, hogy ugyanaz a neve, mint nekem, és állandóan összekevernek vele. Láttam már előadását az én zeném borítójával thumbnailként, aztán interjú keretein belül kérdezték már tőlem, hogy én írtam e xy könyvet, a Facebook megkeresésekről nem is beszélve, ott le is tiltottam az üzenetküldési lehetőséget. Sokan abban a hitben élnek, hogy az író Bakos Attila csinálja a zenémet. Bosszantó na, pedig 1 perces kitekintés kellene csak a write-only módból :)

    • Igen, tudom, ezért is írtam, hogy a védantás Bakos. :) Mondjuk azt feltételezni róla, hogy könnyűzenei számokat ír, elég meredek. :DDD Ne zavarjon az egyezés, végeredményben valahol egy hajóban eveztek, csak te másoknak, máshogy közvetíted ugyanazt. Én szerintem mindent meghallgattam tőle, ami a neten található, hatalmas elméleti tudással bír, aztán, hogy mindebből mit tapasztalt meg, és mennyi mázt visel magán, az már más kérdés, ezt innen mi sosem dönthetjük el, kedvelem, tisztelem és kész. Lehet, tényleg zenét kéne írnia kis lazulásként, szólj neki, hogy terápiás jelleggel beveszed a bandába, írtok egy Prem Joshua által ihletett albumot, és maradhat inkognitóban, még a nevét sem kell adnia hozzá. Hehe.

      Mindenesetre jó lenne vele beszélgetni, ahogy a másik két úriemberrel is, sőt, igazában legszívesebben összeereszteném őket Artúr királynőként egy sorozat keretén belül a Kerekasztal köré – ha élhetek ezzel a totális képzavarral –, hátha közösen meglelik a grált ezek a derék lovag urak.

      A zenédről ifjúkorom egyik kedvenc együttesére, a The Mission UK-re asszociáltam, gondolom, ismered őket, ha nem, check out, nem igazán fog rajtuk az idő:

      https://www.youtube.com/watch?v=dL1K67zISMU

      https://www.youtube.com/watch?v=fKU8C_050bs

      • Jaja én is elég sok előadást megnéztem, nekem is szimpatikus ahogy és amit beszél, szóval ilyen értelemben semmi bajom vele, inkább csak a követői (ha lehet így fogalmazni) egy részével, de ezt meg el tudom engedni. Dienes István nekem új volt, de nagyon bírom, néha úgy csűri a gondolatát hogy úgy érzem, na most veszti el a fonalat és nem tudja visszacsatolni a kezdeti gondolathoz, és végül mindig megcsinálja. Valóban amúgy, mind ugyanarról beszélünk, és érdekes látni ezeket a különböző nyelvezeteket. Mondjuk számomra továbbra is a legigazibb, vagy legtisztább az, ahogy Te/Adamus beszéltek. Én is erre a tisztaságra törekszem, csak nem vagyok ilyen ékes szavú, a zenében jobban megy egyelőre :)
        A The Missiont ismerem, bár nem voltam rendszeres hallgató, de tetszik amit csinálnak, az általad linkelt Severina nagyon bejött, főleg az a 80-as/90-es éves csilingelős gothic rock gitárhangzása, tökre ugyanúgy szól pl. a Love Like Blood 92-es Kiss & Tell c. számában a tiszta gitár: https://www.youtube.com/watch?v=2iTwZwNyztM

        • Igen, de csak a gitár, a Missionben pont azt szerettem, hogy úgy dark, hogy közben nagyon finom, légies vagy lágy, már ha érted, hogyan értem a lágyat esetükben.

          • Persze értem, szerintem is lágyabb, mint a Love Like Blood. Az inkább klasszikus gothic rock, ahol a Mission szerethető könnyedsége annyira nem fér bele a stílusba, mert úgy már nem lenne elég dark :D Persze ott vannak a Mission hatások benne, csináltak is Mission feldolgozást.