Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Mazsola

Nincs válasz erre: “Mazsola

  • Te biztosan ismered a „vakok és az elefánt” meséjét, de mivel teljesen ideillik (no meg az idők jelei c. eszmefuttatáshoz is), és talán van, aki még nem hallott róla, ezért bemásolom (sokféle változatban ismert, ez az egyik közülük):

    John G. Saxe verse


    Hat hindosztáni férfiú buzgón tapogatott
    Egy elefántot, mert olyat még sose láthatott,
    Lévén, hogy szegény, mind a hat vak hindosztáni volt.

    Az egyik tapogatja csak robosztus oldalát,
    És máris mondja, vágja rá a bölcs szentenciát:
    „Akár a fal, éppoly lapos az elefánt! Nahát!”

    Agyart érint a második, símát és hengerest,
    és egy kissé bökőset is, hűvöset és hegyest.
    „Lándzsaszerű az elefánt”, állítja egyenest.

    A harmadiknak a keze, ahogy nyúlkál haránt,
    Egy tekergő tömlőhöz ér; merészen beleránt.
    „Értem!”, kiáltja fennen ő, „Kígyó az elefánt!”

    A negyedik egy térd körül motoz. Keze mohó.
    „Csodálatos formája van”, lelkendezik, „Hohó!
    Fatörzsszerű az elefánt, ez már nyilvánvaló!”

    Az ötödik véletlenül fület fog, melyhez ő
    vakon is jól ért. Válasza az itt következő:
    „Az elefánt vékony, s lebeg, akár a legyező.”

    A hatodik egy ideig a semmibe kapkodott,
    Aztán egy csápoló farkat a markába ragadott.
    „Kötélforma az elefánt”, imígy nyilatkozott.

    A hindosztáni, mind a hat bőszen vitatkozott;
    Amit tapasztalt, ahhoz mind vadul ragaszkodott.
    S lám, mindnek volt igaza is, s mind is csalatkozott.

    TANULSÁG

    Ha egyik teológus a másikkal disputál,
    Egyik sem érti, hogy amaz miről is prédikál.
    Nem látott elefántot, így értetlenül bírál!

    Tipikus példa erre a lelkes magyarság-kutatók köre is, akik kurjongatnak, mint a vakok, amikor tapogatják az elefántot, hogy mit találtak. Mind mást, de mindegyiknek meggyőződése, hogy az övé az igazi. :)
    Nehéz megmondani mi a jó megoldás erre. Nyílván függ az adott intelligencia szinttől, hogy ki hogyan képes navigálni ebben az állandóan változó ismerettengerben. Persze az is látható, hogy nem feltétlenül csak az intelligenciaszint a mérvadó ebben a kérdésben, hiszen olykor találkozunk igen okos emberekkel is, akik viszont ugyanúgy bezárják magukat egy maguk építette elefántcsonttoronyba (már megint egy elefánt…!), és onnan, a látszólagos „katedráról” osztják – akár tekintélyelvűen – az „észt”. De hiába értek el „komoly” eredményeket a saját szakterületükön (specializálódva! – még mélyebben elmerülve a nyúl üregében), ha ugyanúgy bezárják magukat egy dobozba, és semmilyen hangot nem hajlandóak elfogadni, ami a dobozon kívülről jön.
    Így talán nem is az intelligenciaszint a lényeg, hanem inkább a tudatosságszint és az ezzel együtt járó nyitottság. Már az is komoly eredmény, ha valaki nem zárja ki azonnal a másik elméletét/hitét/gondolatát. Jó gyakorlás lehet erre, ha mondjuk kissé megerőltetve magunkat, egy hozzánk nem igazán közelálló világnézetű oldalt, blogot olvasgatunk (edzésképp), és akár annak hozzászólásait is. Saját tapasztalat, hogy még ha nagyon nem is értek egyet egy másik ember világképével, szemléletével, akkor is a legtöbbször sikerül találnom a megnyílvánulásában olyat, amivel „együtt tudok rezegni”, akár egy apró részletet, ami „passzol” az általam eddig felépített világképbe. Szokásommá vált, hogy elolvasok ultraliberális és ugyanakkor szélsőjobboldali oldalakat is, és főleg a hozzászólásokat – így gyűjtöm, szívom magamba a két szélső érték gondolatiságát, és próbálom megkeresni a valóságot, ami általában középen van, tehát egy kicsit ebből is és abból is merítek, no persze mindig figyelve a saját érzéseimet is, mit váltanak ki az olvasottak. Még a nagyon heves vitákban is észre szoktam venni, hogy melyik hozzászólásban van igazságmorzsa – no persze amit én annak vélek, így nem neheztelek az illetőre a többi „baromsága” miatt annyira, mert belátom hogy ő is úton van, akárcsak én.
    Szóval valami ilyesmi módszerekkel lehet felnőni, meghaladni az elefánttapogatás csapdáját. De ez nagyon nehezen megy a többségnek, s talán nem is ez a dolguk…