Vásárlással kapcsolatos kérdések: rewoland.info@gmail.com

Verskarcok a kis, kerti noteszből

 

Oszlásban

Nem akarok többé temetőbe menni,
a rideg vaskapu előtt tétován merengni,
feltámadást hinni, emléket kergetni,
dohos földszagot a homlokomba szívni.
Ám mégis, lám, újra itt vagyok:
gesztenye, avar, nyirkos sírsorok,
romos kúton tört fémkanna leng,
kint árusok olcsó ricsaja cseng,
kik ócska műcsokrot, giccses mécsest kínálnak
masszív, rideg standján a Halálnak
nem is gondolva arra lábukat megvetve
harsányan, sötéten, bambán fel-felnevetve,
hogy csalfán szerzett hasznuk lesz majdan a vesztük.
Legyen már valami igazi, legyen már merszük
hinni, hogy a csend, rend és nyugalom
erő, s hogy kint nincs, ám bennük van oltalom!
Sóhajom gőzölgő ködként elillan felettük,
s az őszi szél szigorú tenyerét érzem hátamon.
– Menj! – sziszegi fülembe –, menj, és ne nézz fel!
Reménytelen móka. Hagyj fel az egésszel.

A rozsdás kerítésen túl egy repülő pamacsos párája oszlik, halványul.
Leszegem fejem és követni kezdem. Konokul, árván, elszántan, vagányul.

***

Elmemuslicák (Drosophila cerebralis)

Ellepte konyhámat számtalan gyümölcslégy,
libegtek-köröztek színleg ártatlanul,
mert otthagytam a szemétben rohadni a dinnyét,
s én csak csapkodtam utánuk bambán és vadul.

Szép lassan azonban mindenütt ott voltak,
nem volt tőlük már egy percnyi nyugalom:
billegtek a kávésbögrém szélén,
megmászták laptopom,
szörföltek éjjeli lámpám fényén,
kalézoltak a paplanon,
még álmaimba is bekúsztak,
s reggelre csiklandtak orromon.

Így cikáznak a gondolataink is
céltalanul, bosszantón, vakul,
mígnem egy aranysárga őszi nap
létünk édesen ecetes levébe
mind egy szálig belefúl.

***

Hasadékoskodás

Ruhámon rejtélyes lyukak keletkeztek,
tegnap még egyben volt az anyag,
ám mára már ott egy aprócska rés,
melyet a szövet kis hurkai kereteznek,
ahol felfeslett a matéria – ó a hanyag!–,
pedig nem ért hozzá se olló, se kés.

Először molyra gyanakodtam:
végigtúrtam a szekrényt, polcokat,
levendulát szedtem,
lepkéket kergettem,
pakoltam,
mostam,
ráztam,
teregettem –
ám nem leltem az igazi okokat.

És a lukak csak gyűlnek-gyűlnek,
szövetkezik az anyagon a semmi,
ami épp nemléte miatt – hisz ő azáltal van,
hogy nem anyag – oly feltűnő, oly való,
hogy nem is lehet nem észrevenni.

S már eltüntetni sem,
hiába cérna, matrica, vasaló:
ahol a valóság ennyire felfeslett,
ott az már örökké látható.

***

Pallasz Athéné intelmei

Ha az Isten bennem lakik, én pedig őbenne,
mintha az álmomba is életet lehelne,
de hisz épp az: élet, mi más is lehetne,
az álmom bennem van, én pedig ott benne.

Ki ezt megérti, rájön hamarosan,
a valóság relatív. Nézd meg alaposan,
hogy pont azért igazi, amiatt való,
mert a tudatod benne egy trójai faló.

Ám egyszer csak kiárad szellemed serege
hogy az így elfoglalt várat szelíden bevegye,
a lóból kikerül – csak most a várban lesz!
Fogd fel: tér nélkül te sohasem létezhetsz.

Valóságod örök, mit hordozol magadban,
ahogy sejtjeid téged millió darabban,
Földet az agyadban,
a mértéket aranyban,
testedet agyagban,
s elmét az anyagban.

Általad létezik a Minden, mert őneki
muszáj az észlelő, kell az a Valaki,
hisz nincs saját tere, csak, ami benne kél.
Ezért vagy te benne – ő pedig benned él.

(Mindig voltál, mindig leszel,
s pont azzá válsz, amit teszel.
Csak az nem mindegy, barátom,
egy lóban vagy, vagy lóháton!)

LD

Itt tudsz hozzászólni

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..