A bölcs uralkodó – Adamus irkafirkák

– Nos, a mai alkalommal egy kis párbeszédet írunk közösen. Én kérdezek, és te röviden válaszolsz, rendben? Azzal kezdjük, hogy te egy király vagy. Olyan király, akinek egy birodalom felett végtelen hatalma van, azaz mindent te határozol meg ebben az országban. És a birodalom most, amikor te átveszed felette az uralmat, nagyon rossz állapotban van. Nem megyek most bele a részletekbe, a lényeg csupán az, hogy az ország hanyatlásnak indult, és te csak annyit tudsz erről, amikor átveszed a hatalmat, hogy ennek oka a gonosz boszorkány, aki varázslatot bocsátott a birodalomra, amitől a benne lakók elvesztették a józan ítélőképességüket, és emiatt nem tudnak az ország felelős polgárai lenni. Ennyi az alapszituáció, ennél többet te sem tudsz, és akkor most kérdezgetlek, jó?
– Jó.
– Az első kérdésem arra irányul, hogy amikor átveszed a hatalmat, és végignézel a birodalmadon, mi az első, ami eszedbe jut?
– Ahogy végignézek a birodalmamon, az első dolog, ami eszembe jut, hogy ez így nem maradhat.
– Nagyszerű, most azt kérdezem meg tőled, hogy amikor azt mondják neked, hogy a csúf boszorkány az oka mindennek, mit mondasz azoknak, akik ezzel a jelentéssel állnak eléd?
– Hogy nem tudok ezzel mit kezdeni. Nem hiszem, hogy egyetlen boszorkánynak ekkora hatalma lehetne egy teljes birodalomra. Ha a birodalom nem képes megvédeni magát mindenféle külső hatástól, akkor az az ő gyengeségét, s nem az ellenfél erejét mutatja.
– Csodás, megyünk tovább. Eléd áll az udvari bolond és azt mondja: felség, nagy baj van, kifogyott az államkincstár, egy fia garasunk sincs, nem tudjuk állni a közügyekkel kapcsolatos kiadásokat.
– Erre én azt mondom, hogy az a kincstár egyszer az idők kezdetén is volt már üres, és aztán megtelt, tehát megtöltjük most is.
– No de hogyan? – kérdezi a bolond.
– Munkába állunk, termelünk, olyan dolgokat hozunk létre, ami érték. Nem feltétlenül az államkincstárból kell élnünk, hanem összeadjuk, amink van, és nekünk az épp elég. Azzal érvelnék, hogy minden közösség akkor él, ha mindenki belead, és nem kivesz belőle. És mi most beleadnunk.
– Nagyszerű, megyünk tovább. Egy nap hírvivő érkezik hozzád, ó bátor uralkodó, mégpedig azzal, hogy ellenséges csapatok ostromolják a birodalom határait, de sajnos a katonák mind szétszéledtek, és fegyver sincs, nem tudja a birodalom megóvni magát. Mit tegyünk? – kérdezi tőled tanácstalanul.
– Meg kell tudni, kik az ellenséges csapatok és mit akarnak.
– Egy portyázó horda, és el akarják foglalni a területünket.
– És mit akarnak itt csinálni?
– Hát mi mást, letelepedni.
– Akkor jöjjenek. Tegyék le a fegyvert, és jöjjenek ide velünk élni, minek ehhez minket leigázni? Van hely bőven mindenkinek, nem kell ezért verekedni. Idejönnek, és élünk együtt tovább.
– Nos, a hírvivő erre fejét csóválva eltávozik, de az ellenséges csapatok valahogy felséged rendelkezése miatt maguktól elszivárognak – érdekes és tanulságos eset. No de itt nem áll meg a történet, mert most meg pokoli járvány pusztít a birodalomban, egymás után betegednek meg az emberek, felség, mit tegyünk?
– Meg kell tudni az okokat. Mi okozza a tömeges betegséget. Köztisztasági probléma, vagy valami káros tevékenység okozza a bajt, valami oka ugyanis mindig van az ilyesminek, és amint azt megleljük, jobban tudjuk orvosolni is azt.
– Felség, a betegség végzetes és gyorsan terjed, nincs időnk most az okokat kideríteni.
– Akkor is ez a helyes megoldás. Meg kell tenni a megfelelő humánus óvintézkedéseket. Legalább azt ki kell deríteni, hogyan terjed a betegség. A betegeket valahogy el kell különíteni, és megkezdeni a gyógyításukat. Az egészségeseket meg kell védeni a fertőzéstől.
– Lázadást fog ez szítani, a betegek nem akarják, hogy elzárják őket.
– Senki nem akarja elzárni őket, egy adott területre költöznek, és nagyon emberséges, jó ellátásban részesülnek. Az egészségesek létrehozzák – a maguk védelmében is – ezt a helyet, közösen megalkotunk a betegek számára egy központot, ahol lehetőséget kapnak a gyógyulásra, vagy legalábbis a betegség könnyebb elviselésére, míg az egészségesek kutatják az okokat.
– Felség ez rengeteg pénzbe kerül.
– Nem, ez munkába kerül, mindenki beleadja azt, amit tud. Mindenki valamivel hozzájárul, és akkor meg tudjuk oldani.
– A nép lázadozni fog.
– Akkor meghalnak mind egy szálig, nem erről van szó?
– Felség, van egy másik probléma is, a törvényeket a nép megkérdőjelezi, nem akarnak már szót fogadni.
– Talán mert nem sikerült velük megértetni, hogy ez valóban értük van. Új törvényeket hozunk, amit közösen alkotunk meg úgy, hogy rend is legyen, és a nép is belássa, neki ez a rend a jó.
– Az lehetetlen felség. A nép nagyon sokféle, nem lehet őket összehangolni.
– De, lehet. A sokféleséget figyelembe véve lehet. Ahogy lehet többemeletes házakat is építeni, ahol a földszinten konditerem van, az emeleten boltok, a tetőn étterem és a garázsban parkoló. Így kell meghozni a törvényeket is: és nem kell félni attól, hogy emeletekben gondolkodjunk.
– Ezzel azt mondod, osszuk fel a népet kasztokra?
– Nem, én azt mondom, hozzunk létre emeleteket, és a nép tagjai eldöntik, ki milyen emeleten kíván lenni.
– No de ez egy egységes birodalom!
– Igen, és épp ezért kell tagolni. Vannak szabályok, amik szigorúbbak, de több előnnyel járnak, és vannak szinte szabálynélküli területek, ahol azonban a nyereség is kicsi.
– Mondana felséged egy példát?
– Oké, mondjuk azt, van egy szabály, hogy tilos szemetelni és lopni. És aki ezt képes betartani, fent a dombon kap szép házat, ám ha szemetel vagy lopkod, onnan kizárjuk. És aki nem akarja ezt a szabályt betartani, lent, a völgyben lakhat a kunyhókban.
– Ez kivitelezhetetlen felség.
– Lehet, de kiindulópontnak jó. Azt mondjuk, van a rend, és van a káosz. Mindenki választhat. És e szerint él, mindenki azokkal van együtt, akik hasonlóan gondolkodnak.
– Szétszakítod a társadalmat, felség.
– Nem, csak megengedem neki, hogy mindenki a maga természetes hajlamai alapján találja meg a saját helyét. Nem akarok mesterségesen mágneseket rakni a rendszerbe, hagyom, hogy minden oda kerüljön, ahol a helye van. Nem rázom meg a shakert, hanem megengedem, hogy minden a saját fasúlya alapján a helyére kerüljön.
– Felség, ebből anarchia lesz.
– Legyen, az anarchia nem rendetlenség, csak egy új rend megszületésének az egyik állomása. Én nem félek az anarchiától, a mesterségesen létrehozott rendtől azonban tartok.
– El tudná mondani felség ezt egy szekrény példával?
– El. Van egy hatalmas szekrényem, amiben van zokni, könyv, ékszerek, varrógép és nagykabát. Rendet akarok tenni, de az nem rend, hogy legyártok negyven azonos méretű kis fiókot, majd beépítem a szekrénybe. És az egyik ilyen fiókba bele vannak szórva összevissza az ékszerek, míg egy másikba be vannak dugva a könyvek, egy harmadikba be van gyömöszölve a hatalmas bunda, a negyedikbe szétszedve, mert csak így fér bele, a varrógép. Nem, az a jó szekrény, ahol maga a dolog határozza meg a saját helyét.
– Értem, felség.
– Akkor jó.
– De van itt még valami. Felség, azt tudnod kell, a birodalom, akár mit csinál felséged, összeomlik. A gonosz boszorkány varázslata sajnos már végleg kikezdte az uradalom alapjait.
– Akkor összeomlik. És a helyén majd valami újat építünk.
– Sok ember oda fog veszni, felség.
– Sajnálom, egy nap mind odaveszünk. Az, akire hatni tudott a gonosz boszorkány varázslata, igen, az valószínűleg odavész, de ahogy az elején is mondtam, akkor neki nem volt kellően jó a védelmi mechanizmusa. Ám aki életben marad, valami újat épít, és ez azért is jó, mert ez az új már eleve védve lesz a boszorkányok ellen, hisz az immunisak csapata építi azt fel.
– Felség ez nagyon embertelenül hangzik.
– Szerintem nem hangzik embertelenebbül, mint a boszorkány varázslata alatt zajló, szemet szemért, fogat fogért, ki tudja a másikat jobban legyőzni, leigázni és kihasználni játék, nem?
– Felség, remélem, sikerül a terved, de sajnálattal kell közölnöm, az udvarod elhagy téged. Sem a bolond, sem én magam, sem a kancellárok, sem a katonák nem fognak felséged mellé állni.
– Nem is kell, köszönöm a szolgálataitokat, de boldogulok egyedül. Én a nép hangja vagyok, és nem egy felette álló erő. Én csak a tolmács vagyok, aki kihangosítja azt, ami van. És csak azt, ami van. És ahhoz, ami van, nem kellenek sem kancellárok, sem bolondok, sem katonák.
– Felség a terve eleve halálra ítélt.
– Az imént ezt a birodalomról állítottad, és nem rólam.
– Felség, búcsúzom, tegyen, amit jónak lát, de sok jót nem jósolok.
– Nem baj, eddig sem jóslásokból éltem, ezután sem érdekelnek a jóslatok, szóval a helyi vajákos embert is elvihetitek magatokkal. Ég áldjon titeket, remélem, megtaláljátok a magatok birodalmát és uralkodóját.
– Felség, nagyon sajnáljuk, de biztosíthatom, egyedül maradt, mert a nép is velünk jön.
– Bátran, menjetek csak. Ha marad egy maroknyi ember, akkor nekem az is jó. Mondtam, azzal építjük újjá a birodalmat, aki hisz az újban, és aki mentes az átok alól.

– Nagyszerű édesem, ügyes voltál. És most felteszek neked három kérdést, s az a feladatod, hogy ezen alaposan elgondolkodj, és a válaszokat a mai naptól beépítsd az életedbe. Nem holnaptól, hanem mától, de úgy, hogy az örökre benne maradjon, rendben? Tehát te megalkotod a három választ, és az mától az életed részévé válik, jó?
– Jó.
– Az első kérdésem, ha mindezt most a világodra vetíted rá, ezt a játékos kis párbeszédet kettőnk között, akkor ebben te ki vagy? Ezt meghatározod, hogy ki vagy a birodalomban. Elgondolkodsz rajta alaposan, nem csak rávágod a választ. És amikor ez megvan, adsz magadnak egy nevet, és ezt egy lapra felírod. Egy név és mellé egy titulus, legyen mesebeli név, az jót tesz majd a játéknak, jó?
– Oké.
– A második kérdésem az, hogy ha te az vagy, akit az első pontban meghatároztál a birodalomban, akkor most ebben a pillanatban mi a legfontosabb dolgod, és hogyan látsz hozzá. Ide leírsz egy tervet, egy részletesen kidolgozott cselekvési tervet. Majd adsz neki egy munkanevet, és ezt felírod a lapon a neved és a titulusod alá. Jó?
– Jó.
– Jól van, és az utolsó, harmadik kérdés a következő: hol van nekem a helyem ebben a birodalomban, nekem, akire most azt mondod, Adamus, a szellem. A láthatatlan entitás, aki velem így, az éteren át kommunikál. Beleraksz a mesébe, és megtalálod az én valós helyem. Jó, addig keresed, amíg meg nem leled. És ha ez megvan, akkor azt határozod meg, neked mi a kapcsolatod ezzel a figurával, és hogyan viszonyulunk mi így ketten a te cselekvési tervedhez. Azaz az én jelenlétem a birodalomban hogyan módosítja a cselekvési terved. Ezt is alaposan átgondolod, és adsz neki egy módosító nevet, azaz most azt kell harmadik pontként a lapra írnod, hogy általam mi változott meg az első két pontban. Adsz egy lehetőleg mesebeli elnevezést. Érted a feladatot?
– Igen, csak amíg nem kezdtem el vele foglalkozni, nem mondhatom, hogy pontosan átlátom, ez hogyan néz ki, de értem, amit kérsz.
– Jó, én csak erre voltam kíváncsi. Csináld meg, amit kértem, és akkor a következő alkalommal mutatok egy új játékkal erről valami nagyon fontosat. Jó? Ma kezdd el, nem várhatsz holnapig, és mostantól a megoldásod szellemében éld a birodalomban az életed.

(ASG, Illusztráció: Hilma af Klint)