Az asztrológiáról – kicsit máshogy

Fiatalabb koromban volt egy – mára már azt gondolom, téves – meglátásom, miszerint az egész életünk arról szól, hogy a jellemünket, azaz a meglévő tulajdonságainkat legyőzzük, teljesen átformáljuk egy ideális énné alakítva magunkat, hogy győzedelmeskedjünk gyengeségeink, hibáink felett. És akkor ezt nem értettem, hogy a fenébe van az, hogy megszületek egy adott, eléggé markáns sajátossághalmazzal, amit aztán le kell vetnem? És mi lesz a helyén? Miért rendelkezem épp ezekkel a tulajdonságokkal, ha a vége úgyis az, hogy eldobom őket? Egyáltalán hogy állhatnak személyes jellemvonásaim a saját utamba? Akkoriban ezt valóban paradoxonnak tartottam, és tényleg volt az életemnek majdnem két évtizede, amikor úgy véltem, egyetlen dolgom az életben, megszüntetni magamban azt, aki vagyok, és létrehozni azt, amit a környezetem kívánatosnak tartana bennem. S miután az önismeret nagyon mélyen foglalkoztatott, szerettem volna önmagamat a lehető legmélyebben és legszélesebben körüljárni, hogy tudjam, hol vannak azok a kiszögelések, kicsúcsosodások, hiányok és lyukak, amiken dolgoznom kell, ehhez a lehető legtöbb eszközt igénybe is vettem. Az egyetemen az egyik szakirányomból kifolyólag rengeteg pszichológiát tanultam, tréningeken vettem részt, ellátogattam különféle terápiás foglalkozásokra, amiket magamon is mindig átfuttattam. Megtanultam meditálni, vizsgáltam magam jobbról-balról, próbáltam oda is lehatolni, amiről azt véltem, önmagam elől valamiért elzárom. És hát nyilván kiképeztem magam egy kicsit asztrológiából is, hisz az önismeretnek ez is lehet egy útja. Sose tekintettem a bolygóállásokra rám ható erőként, eleve nem nagyon hiszek ebben a bolygó-elméletben, csak annyira, mint az engem alkotó sejtekben: itt ebben a valóságban léteznek, eggyel feljebbről nézve azonban már csak képzetek, egy belső kohéziós elemként, de ettől még nyilván megmutatnak valamit, mint a hőmérő az időjárást. Sokáig úgy véltem, a képletem ugyanazt mutatja meg, mint amit a jellememnél akkoriban gondoltam: megmutatja, hol vagyok sok, hol kevés, mit kell lefaragni, és hol kell magamat kiegészíteni, milyen rossznak tűnő fényszögeket kell feloldani, és a többi. Akkoriban azt gondoltam, a horoszkóp nem egyéb, mint egy röntgenfelvétel a testemről, ami megmutatja, hol van a törés, a repedés, hova kell a gipsz, netán hol van az a daganat, amit azonnal el kell távolítani lelkem élő szövetéből.

Determináció kontra szabad akarat. Örök kérdés, aminek megoldásában egyetlen szócska segít minket: az is. A „vagy” helyett az „is”. Az én elméletem alapján totális szabadsággal rendelkezel a felől, hogy eldöntsd, ki vagy, ám az itteni életed egy időtlen valóság talajáról kibomlott olyan horgolt minta, ami épp amiatt, hogy egyetlen, végesnek tűnő fonalszálból készült, és van eleje és vége, azaz a szélek eldolgozottak, csak minden elemében már kész lehet. Persze lehet az életre úgy is tekinteni, mint e véges szálból horgolt olyan kis terítőre, amin minden nap horgolsz egy új szemet, de ha a fonal szempontjából nézzük, ez lényegtelen. Horgolhatsz mától új mintát is a terítőbe, és akkor mondhatod, hogy ezt szabad akaratodból tetted, de azt kell megérteni, onnantól, hogy belehorgoltad, kibontani már nem tudod, és ezért minden más típusú szem, amit horgolhattál volna, csak feltételezés marad számodra. Mész a virtuális figuráddal egy számítógépes útvesztőben, ami pillanatonként elágazik, és te csak arra mehetsz tovább, amit választottál, és azt feltételezed, a többi út másféle, és ha azon mentél volna, minden más lenne. De miután azokat sosem látod, sosem mész rajtuk, nem tudhatod, vannak-e egyáltalán, vagy választásaid ebben a programban csupán látszólagosak, és nincs is több út megrajzolva, csak az az egy, amin mész, és ha a másikat választottad volna, az is pont így nézne ki, mert a programban nem szerepel többféle út. A Black Mirror legutóbbi epizódja (Bandersnatch) mutatta ezt nagyon jól be, interaktív választásos film volt, s hiába hitted azt, választásaid a képernyő előtt valósak, ám a végére csak az lett a konklúzió, hogy igen, igen, de nem. Mert persze, én döntöttem el, most megölje-e az apját vagy ne, de tök mindegy volt, a film már előre le volt forgatva, és a vége az lett, ami meg volt írva végeként, még ha látszólag több befejezés volt is, de az adott választások a linearitás jellemzőiből fakadva egy végeredménybe futottak. Ezért is volt a sok visszalépés a filmben, hisz ha a sztori zsákutcába torkollott, vissza kellett lépned. A linearitásban a nem lineáris ugyanis csak így tud megjelenni. Nem tudtad egyszerre nézni a sok történetszálat, ezért az, hogy te választottad meg, mi történjen, csak a fotelből volt valóság, a filmből nem. Az igazi szabad választás ugyanis az, amikor minden lehetőséget megélek egy időben, gondoljatok csak mélyebben ebbe bele: amikor nem tűnik el a nem választott dolog, hanem ott marad. Válassz a kék és a piros út közül! És te választod a pirosat, de ettől nem tűnik el azonnal a kék, azt is látod, csak te most a piroson vezeted végig az ujjad. Erről írtam a Walpurgis-éjjeles cikkemben.

A horoszkópod tehát se nem determinál, se nem azt mutatja meg, min kéne változtatnod, ma már ezt gondolom erről. Eltelt húsz év, és ezalatt megértettem, régi elképzelésem nem volt helyénvaló, csak annyiban, amennyiben feladatunk önmagunk csiszolása, tökéletesítése, de nem totális átfaragása. Ma inkább azt mondanám, a felállított asztrológiai képletem nem egy röntgen felvétel rólam, hanem egy repülőtéri átvilágító fotó a csomagomról. Elutazom két hétre Goára. Itt február van, mínusz 10 fok. Tudom, ott 25-30 fok lesz, tűző nap. Befizetek félpanzióra, és utazni fogok több mint 20 órát több átszállással. Ennek tudatában összekészítem a kézipoggyászomat, nem adok fel csomagot, nincs kedvem bíbelődni vele, tudom, milyen az ottani repülőtér. Berakok jó sok toppot, három sortot, két könnyű pamutnadrágot, egy kardigánt, vékony pulcsit, egy szép strandruhát, strandpapucsot, baseball sapkát, napszemüveget, könyvet, fehérneműt, és két váltás fürdőruhát. Törölközőt kapok a szállodában, tusfürdőt, naptejet, sampont veszek helyben. Sálat nem viszek, minek. Garbó pulcsit nem viszek, minek. Bakancs sem lesz nálam, egy ócska, strapabíró cipőben utazom, az elég. Bőrdzseki rajtam, extra pulcsi a derekamra kötve. Ételt sem viszek, minek. S akkor odaérek a csomagvizsgáló kapuhoz és, most a példa kedvéért, kezembe kapom annak átvilágított képét. Mindenki látott ilyet, furcsán néz ki, de aki ért hozzá, pontosan látja, mit rejt a csomag. Ez a te horoszkópod. És lehet azt mondani, ejnye, de hisz ebben nincs is kenyér, nincs polár felső, nincs anorák nadrág, és mennyi póló, micsoda túlzás, és minek három sort, na és a baseball sapka, és még törölközője sincs, szappanról nem is beszélve! Ez mekkora butaság, ha így nézzük, nem? Ami a táskádban van, az azért van pont így benne, mert a te utadhoz éppen ez való. Pont. Nincs jó és rossz úti cél, ahogy nincs jól vagy rosszul bepakolt táska sem külső nézőpontból, csakis az utad szempontjából van ennek a megkülönböztetésnek létjogosultsága. És ez a te személyes dolgod, senki más erről semmit nem tud, csak te. És ha netán a repülőtéri forgatagban megfeledkeztél volna róla, hova is utazol, a csomagod röntgenképe hűen tájékoztatni fog erről. Ránézel, és látod, fürdőruhák, ujjatlan pólók, szandál, oké, tehát meleg helyre megyek, nincs törölköző, akkor szállodába és nem apartmanba, van nyakpárna és fülhallgató, hosszú lesz az út, vastag könyv, oké, nem pár napra megyek. Ebben segít a horoszkóp, ezt meglátni. És ha átnézve ezt úgy gondolod, szeretnél kicsit módosítani a csomagod jellegén, mert jól jönne még egy napszemüveg vagy egy vastagabb zokni, a duty free shopban vehetsz egyet, és a csomagodba bármikor berakhatod, mint ahogy előfordulhat, valamit meg épp kidobsz, kiveszel, vagy mert nem viheted fel a gépre, vagy túl nehéz így a csomagod, vagy mert időközben rájöttél, jobb ha a könyvet a kezedben viszed, ne kelljen már mások feje fölött kotorásznod a gépen érte. De teljesen átpakolni már nem tudod a csomagod, és nem is kell, mert amikor elindultál, tudtad, hova utazol. Tudtad, miért utazol oda. És pontosan tudtad, mi kell neked ehhez. Bízz magadban, higgy abban, éppen az van a bőröndödben, amire ehhez az úthoz szükséged van. Nincs standardizált bőrönd, és nem igaz az a feltevés, hogy akkor jó a bőröndöd, ha abban minden van, egy kis téli cucc is, egy kis nyári is, elegáns is, és sportos is, mert épp ekkor lesz rosszul összepakolva. Goára nem kell elegáns cucc, Milánóba meg nem árt, ha van. Phuketre nem viszek vastag farmert és szűk thermo felsőt, Izlandra azonban nem viszek strandruhát. Soha senki rajtad kívül nem fogja tudni megmondani, neked mi a jó, de nem is kell, mert te tudod. Tudtad, mikor belevágtál ebbe a kalandba, és hidd el, amikor megérkezel, nagyon hálás leszel magadnak, hogy ilyen gondosan és előrelátóan csomagoltál össze erre az útra.

A bőrönd tartalma nem hat oly módon rád, hogy megváltoztathatná az úti célod, vagy magát az utazást. Nézd meg ezzel a szemmel a képleted, és próbáld kitalálni: hova akarok én ezzel utazni vajon? Mi a célom? Én most elővettem húsz év után a képletem, és sok dolgot sokkal jobban megértettem magamban, mint akkor, amikor úgy tekintettem rá, mint engem ábrázoló röntgen fotóra. Én az vagyok, aki bepakolt és nem maga a bőrönd. Én az vagyok, akinek van egy konkrét célja erre a kis utazásra. Az vagyok, aki pontosan tudja, hová utazik, és nem érdekli, mások túlzónak tartják a sok nyári ruhát, mert én voltam már februárban Goán, tudom, mi kell oda. Persze az első utaknál megtörténhet, a helyszínen derül ki, elfelejtetted a mobiltöltőt. De sokadik alkalommal már nem sok esetlegesség lesz a bőröndödben, annak tartalma konkrét tudásból fakad. Szeretek utazni, szeretek bepakolni, szeretem a kalandot, a repülést, az új élményeket, ezért sokat utazom, van rutinom benne, és sosem győzök hálálkodni magamnak az előrelátásomért, amikor kinyitom a bőröndöm a szálláson, vagy hazaérek a szépen rendben hagyott házamba, ahová már indulás előtt kikészítettem magamnak a tiszta törölközőt, áthúztam az ágyat, sőt még arról is gondoskodtam, a növényeim se hervadjanak el a két hét alatt. Biztos vagyok benne, erre az életre te is ilyen tudatosan, okosan, tapasztalt utazóként készültél fel, aminek lehet egyik jele, hogy eljutott hozzád Adamus hívása. Minden pontosan úgy van, ahogy akartad, a váratlan, netán túlzó vagy épp hiányzó dolgokkal egyetemben. Ismerd meg magad utazóként, és ebben igenis segíthet minden, ami erről a mostani utadról tájékoztat. És épp ezért nem érdemes egymás bőröndjéhez mérni a sajátunkat, mert az pont úgy tökéletes, ahogy van. Másként nem is lehetne.

LD