Az elefánt

Sławomir Mrożek: Az elefánt

Az állatkert igazgatója karrierista volt. Az állatokat csupán lépcsőfoknak tekintette, amelynek révén följebb juthat a hivatali ranglétrán. Eszébe sem jutott, hogy intézménye szerepet játszhat az ifjúság nevelésében. Az állatkertjében lévő zsiráfnak túl rövid volt a nyaka, a borznak nem volt saját ürege, az ürge fütyült az égvilágon mindenre, és különben is csak ritkán hallatta a hangját. Mindezek a hiányosságok különösen felháborítóak voltak, mivel gyakran látogattak el iskolai tanulócsoportok az állatkertbe. Ebből a vidéki állatkertből sok állat hiányzott. Az elefánt is. Egyszer megpróbálták háromezer házinyúllal helyettesíteni, de ez nem volt az igazi. Abban a mértékben, ahogyan vidékünk fejlődött, tervszerűen orvosolták a hiányosságokat, és végül az elefánt kérdése is napirendre került. Valamilyen jubileum alkalmából azután a központban kedvező döntés született az elefánt ügyében. Az állatkert dolgozói nagyon örültek. Annál inkább csodálkoztak, amikor megtudták, hogy az igazgató beadványt küldött Varsóba: ebben lemondott az elefánt „kiutalásáról”, s ellentervet terjesztett elő arról, hogy az elefántot a helyszínen, gazdasági módszerekkel kell „előteremteni”. „Én és egész kollektívám – írta az igazgató – tisztában vagyunk azzal, hogy az elefánt túlságosan súlyos teher a lengyel bányászok és kohászok vállán. Az állami kiadások csökkentése céljából azt ajánlom, hogy a számunkra beszerzésre tervbe vett elefántot házi gyártmányú elefánttal pótoljuk, amely gumiból készül életnagyságban, azután levegővel töltjük meg, és kerítés mögött helyezzük el. Ha gondosan kifestjük, senki sem tudja megkülönböztetni az igazitól – még közelről sem. Tekintettel arra, hogy az elefánt nehéz, lomha állat, amely nem szokott ugrándozni, ok nélkül nem futkározik, és nem bukfencezik a földön – a kerítésein kis táblát helyezünk el, amely közli a látogatókkal, hogy ez az elefánt különösen lomha. Az igazi elefánt vásárlásának mellőzésével megtakarított pénzt pedig egy új sugárhajtású repülőgép gyártásának, vagy régi műemlékek restaurálásának céljára utaljuk át. Kérem, vegyék figyelembe, hogy a szóban forgó kezdeményezés, akárcsak a terv kidolgozása az én szerény, személyes hozzájárulásom a közös munkához és harchoz. Maradok tisztelettel… aláírás.”
A beadvány nyilván egy lélektelen hivatalnok kezébe került, aki hanyagul végezte teendőit, és nem fogta fel az ügy lényegét. Mivel csupán a takarékosság szempontjai vezérelték, jóváhagyta a tervet. Az állatkert igazgatója, miután megkapta a központ jóváhagyó válaszát, egy óriási gumiköpenyt rendelt, hogy megtöltse levegővel. A gumiköpeny felfújását két hivatalsegédre bízták. Semmilyen különleges készüléket nem bocsátottak rendelkezésükre, saját tüdejükkel kellett felfújniuk a műelefántot. Hogy az ötlet ne tudódjon ki, az egész munkát egyetlen éjszaka alatt kellett elvégezni. Az igazgató igyekezett minél gyorsabban elintézni az új állat leltárba vételének formaságait, és zsebre vágni a prémiumot. A két hivatalsegédet bezárták a raktárba, kétórás kimerítő munka után azonban a gumihéj még alig emelkedett a padló fölé, és bizonytalan, lapos körvonalai nem emlékeztettek elefántra. Leszállt az éjszaka odakint, a falakon túl elcsendesültek a hangok, csak a kifutóból hallatszott a sakál üvöltése. A hivatalsegédek egy percre félbeszakították a munkát, öreg emberek voltak, nem szoktak hozzá az ilyen megerőltetéshez.
– Ha így megy tovább, akkor reggelre sem fejezzük be – mondta az egyik. – Hogyan magyarázzam meg a feleségemnek, hol töltöttem az éjszakát? Biztos nem hinné el, hogy egész éjjel egy gumielefántot fújtam fel.
– Úgy bizony – helyeselt a másik –, elefántot ritkán szoktak felfújni.
Eltelt még egy óra, és mindketten szörnyen elfáradtak.
– Roppantul nehezen megy – sóhajtott az egyik.
– Így igaz – helyeselt a másik. – Pihenjünk egy kicsikét.
Miközben pihentek, egyikük észrevette, hogy a falból gázcsap áll ki. Ez jutott eszébe: „Ne töltsük meg gázzal az elefántot?” Ötletét közölte társával. Elhatározták, hogy megpróbálják. A gumiköpeny nyílását ráhúzták a gázcsapra, és néhány perc múlva nagy örömmel vették észre, hogy egy teljes életnagyságú állat áll a raktár közepén. Az elefánt szakasztott olyan volt, mint az élő: ormótlan, petyhüdt törzs, nagy fül és az elmaradhatatlan, fityegő ormány.
– Nagyszerű – mondta az, akitől az ötlet származott, hogy gázzal töltsék meg a gumielefántot –, most már hazamehetünk.
Kora reggel az elefántot átvitték az állatkert közepén lévő, számára külön elkerített kifutóba, amely a majomketrec mellett volt. A természetes szikla előtt elhelyezett elefánt hatásos látványt nyújtott. A kerítésre kis táblát szögeztek: „Rendkívül súlyos állat, egyáltalán nem futkos.” Azon a napon a helyi iskola tanulói voltak az első látogatók, egy tanár vezetésével. Az volt a szándéka, hogy szemléltető órát tart az elefántokról. A csoport odament a kifutóhoz, és a tanár elkezdte előadását:
– Az elefánt növényevő állat, ormányával kitépi a földből a fiatal fácskákat és lerágja a leveleiket.
A tanulók roppant érdeklődéssel bámultak az elefántra, s várták, hogy kitépjen valamilyen fácskát, a hatalmas állat azonban mozdulatlanul tornyosult a kerítés mögött.
– Az elefánt – folytatta a tanár – a rég kiveszett mamutok egyenes ági utóda. Egyáltalán nem meglepő, hogy a jelenleg létező szárazföldi állatok közül ez a legnagyobb.
A szorgalmas tanulók buzgón jegyeztek.
–… Az elefántnál csak a bálna nehezebb, ez azonban a tengerben él. Bátran mondhatjuk, hogy az állatok királya az elefánt…
Hirtelen szél támadt.
– A felnőtt elefánt súlya 4-6000 kilogramm között mozog …
Az elefánt ekkor megremegett, és a földtől elszakadva, lassan fölfelé suhant. Néhány perc múlva, a széllökésektől magasba ragadva, már a tető fölött lebegett. A szél erőre kapott – és „a földön a legnehezebb állat” a léggömb könnyedségével emelkedett az azúrkék ég felé. Az ormótlan állat most megmutatta a bámész nézőknek mind a négy korong alakú, szélesen szétterpesztett lábfejét, kövér hasát, meg a szélben himbálódzó ormányát. Azután végleg búcsút vett a kifutótól, és eltűnt a fák csúcsai mögött. A szomszéd ketrecben elragadtatással ugrándoztak és sivalkodtak a majmok. Az elefántot a közeli botanikus kertben találták meg. Beleakadt egy kaktuszba, széthasadt és kilehelte páráját.
Azok a tanulók pedig, akik részt vettek az állatkertben tartott órán, örökre búcsút mondtak az iskolának, a tanulásnak és aszfaltbetyárok lettek. Azt rebesgetik, hogy vodkát nyakalnak és betörik az ablaküvegeket. Az elefántokban pedig egyáltalán nem hisznek.

(Fordította: Gellért György

Illusztráció: Caras Ionut)

***

Az orrunk előtt pukkannak szét naponta a gumielefántok, ami a mai, modern ember totális erkölcsi és szellemi elzüllését idézi elő, hisz a valaha érvényes társadalmi eszmék szétdurranása az egyes embert egzisztenciális válságba sodorja: megszűnik egyéni fontosságának tudata, a jóléti, uniformizált “mert te igazi egyéniség vagy” materializmus ugyanis épp ezt rabolta el tőle, s a kiüresedett vallási intézmények sem tudják már számára a személyesség régi élményét megadni. Holott a vallások sikerének legnagyobb titka épp ebben rejlett. A mai, általam a középszer diadalának hívott, a totális behelyettesíthetőség érzetét keltő, elkényelmesedett, kirakatéletet élő, “te is lehetsz sztár, ahogy mindenki”- jelentéktelenség tudatába az ember teljesen beleromlik. Nagy akar lenni, de a végén rájön, ő egy senki, oly annyira senki, hogy már holnap a helyére ugrik másik hat, ha véletlenül kikerül a nagy, zűrös, zajos körforgásból. Kapkodó, hazug, idegbetegen magamutogató korunk apokaliptikus végjátéka zajlik, gázzal felfújt, lebegő műelefántokkal az égben.

Ám ha van műelefánt, kell lennie igazinak is: ez az egy, ami igenis reményt kell hogy keltsen azokban, akik még hisznek az élő elefántban, mert láttak egy ormánydarabot, vagy egy kis tappancsnyomot belőle. No és ha van elefánt, akkor meg is lehet azt találni a szegényes állatkerten kívül.

És vajon mit lehet mondani vagy mutatni azoknak, akik csalódottan elfordulnak az égbe emelkedő, “roppant súlyos elefánttól”, s aszfaltbetyárokká válnak csalódottságukban? Ha tudnánk a kérdésre a választ, nem itt tartana a világ.