Azon a szörnyű napon

Azon a szörnyű napon

Mint gyerekkoromban, azon a szörnyű napon,
amikor a szomszéd bácsi hirtelen rosszul lett, és
mindenki kapkodott, vijjogva érkezett a mentő,
anyukám gyorsan áthozta a bácsi kislányát, aki
pont egyidős volt velem, de én mégis féltem tőle,
mert egy tragédiát hordozott riadt kis szemeiben,
később átjött az anyukája is, könnyét törölgetve,
egy szót súgott apukámnak, mire ő felsóhajtott,
ahogy csak az apák tudnak, olyan mélyről, hogy
édes istenem. Anyu lesütötte a szemét, nem szólt.

Ilyen ez most is. Szanaszét tört álom, az emberek
szörnyű tragédiát hordoznak riadt kis szemeikben,
mindenki megállt, nem megy át senki a másikhoz,
egy szó kering sóhajtva, tépett forgóként a szélben,
idős bácsi ül a padon lesütött szemmel, szótlanul,
az anyák mosolyognak, úgy, ahogy csak ők tudnak,
olyan őszintén: édes istenem, minden rendben van.
A kedves, régi arcok maszkabálba bújtak, hirtelen
elhúzódva, ahogy az autók, ha vijjogva jön a mentő,
mint gyermekkoromban azon a napon: olyan a világ.

(LD, Illusztráció: Sandra Silberzweig)