Channeling a fémvárosban

Eddig ezt a témát tudatosan kerültem, mégpedig azért, mert rengeteg rossz mellékízt hordoz magában, és szerettem volna távol tartani magam és a kis munkáimat mindattól, ami a földi létnek ezen az egyre haragvó, szeméttel teli tengerén zajlik. Határozott célom volt egy kis szigetet teremteni ezek közt a hullámok közt, épp olyan méretűt, hogy ne lephesse el a tömeg, egy olyan eligazító pontot, ahol kicsit az ember megpihenhet, megszáradhat, erőt gyűjthet, és ami legfőképp emlékezteti arra a helyre, ahová valójában hajótöröttként tart, s ez pedig a szárazföld. Aztán, amikor elmúlik ez a dagály, nyilvánvalóvá válik, ezek a kicsúcsosodó földdarabok, mint amilyen az enyém is, mind a szárazföld részei. Remélem, a kis pálmafás szigetem ilyen értelemben híd: aki egy kis időre megpihen nálam, talán megérzi, mi az, aminek az eléréséért olyan veszettül csapkodja a vizet.  Itt sajnos nem lehet sokáig időzni, és mondom, túl sok embernek egyszerre (egyelőre) nincs is hely, pontosan azért, hogy ne járjon úgy, mint a thaiföldi Phi Phi szigete, amit tavaly le is zártak a turistahad elől, mielőtt még teljesen elpusztították volna ezt a gyönyörű helyet.

Tehát e kis bevezető után szeretném kijelenteni, hogy annak ellenére, hogy én magam is egyfajta közvetítő vagyok, teljesen elhatárolódom mindattól, ami ezen a tengeren most zajlik. Ez nem jelenti azt, hogy senkit nem tartok hitelesnek, mert erről szó sincs, bár a számuk igazán csekély, ezt is tudnotok kell, de igenis vannak, akiket mérhetetlenül tisztelek és nagyra tartom a munkájukat. Ez inkább csak azt jelenti, hogy amit én csinálok, az teljesen más, mint amit ők. Én tudom, ki vagyok, mit és miért pont így végzek, ezért szeretném ehhez tartani végig magam. De ettől még, miután mára már nagyon komoly tapasztalatom van e téren, leírom mindazt nagy általánosságban, amit erről az egész jelenségről tudok és gondolok, mégpedig azért, mert talán a későbbiekben használni tudjátok majd a meglátásaimat, ha netán szükségetek lesz rá. Szokásomhoz híven szimbólumokat fogok használni, hogy megértsük egymást.

Először is definiáljuk, hogy mit is jelent a „channeling”! Ehhez vegyük elő a híres VR szemüveges példámat! Tudjátok, a szokásos: virtuális szimulációs játék. Bekerülsz, játszol, azonosulsz, élvezed, és lassan megszűnnek az emlékeid arról az épületről, amiben zajlik a játék és arról, aki játszik. (Ez nyilván nem így történik, de ez most csak egy példa.) Itt mindenki egy zöld manónak látszik, és egy fémvárosban él, ahol minden fémből van – most továbbra is csak a példa kedvéért. A tér nem valóságos, hisz azt csak a fejeden lévő VR sisakod teremti meg számodra. A tested, pontosabban, amit most annak vélsz, szintén a fejedre tolt szemüveg terméke, és mint ilyen összefügg a generált térrel, ezért tud a kis zöld alak haladni annak elemei közt. (És akkor jön a sok guru, és azt mondja a zöld szájával: szedd le a szemedről az illúzió kötését! Mert valami információmorzsákat összeszedegetett innen-onnan, hogy itt márpedig valami a szemmel kapcsolatos turpisság van az összkáprázat hátterében. Kaparássza is a sok zöld karakter az arcát, de azon semmiféle kötés nincs. Merthogy a szemüveg most nem rajtad, zöld emberkén van, hanem te jelensz meg abban – és ez bizony nagy különbség!)

Az teljesen nyilvánvaló, hogy minden zárt rendszert közrefog egy őt meghatározó másik rendszer. Remélem, abban egyetértünk, hogy ez a földi, mára kissé levegőt vesztett ugrálóvár egy ilyen zárt rendszer. (Ha itt elakadnánk, akkor gondolj arra a képzetre, ami még véletlenül sem fizikai valóság, hogy te állítólag egy gömbre vagy tapasztva. Ahonnan nem tudsz lejönni. Ez aztán a cseles zárka, nemde? Nem falakkal vagy körülvéve, csak rá vagy ragasztva egy kis mágnesességgel a celládra, miközben maga a léted is véges ezen a strandlabdán, és az űr, ami körülvesz, nem igazán bejárható tér számodra – legalábbis eddig még ott megtapasztalni a végtelenséget közvetlenül nem sikerült senkinek.) Nos tehát ha ez a világ, azaz a fémváros önmagában létezik, akkor valahol lennie kell a térben és időben, és ez nem lehet egyéb, mint a példánkban most az szép, impozáns, modern épület, ahol a fémvárosos játék zajlik. Jé, egy épületben megjelenhet egy egész város? Hát hogyne! Mondtam sokszor: a modern technika segít megérteni az embereknek a mindenséget. Régen csak egy mini gipsz makettel lehetett volna bevarázsolni egy egész várost a szobába, ahol a részletek elvesztek, ma azonban már bejárhatod akár egész Párizst a dolgozószobádban.

No és ez az agyonmisztifikált channeling nem egyéb, mint hogy van, aki hallja azt is, amit nem a VR sisak generál számára. Élő kapcsolatban van az épületben lévőkkel. Akik most a mi játékunkhoz képest más térben és időben vannak. Másik dimenzióban. Mondhatjuk úgy leegyszerűsítve emberi logikával, hogy a jövőnkben. Ennyi. Próbáld ki, vegyél fel egy telefonos VR szemüveget, dugd be a füledbe a fülhallgatót, egy darabig játszadozz így valami mesejátékot, aztán vedd ki az egyik füledből a fülhallgatót, és kérd meg a barátodat, hogy mondjon valamit. Jézusom, egy hang a semmiből! Nem, csak neked nincs bedugva mindkét füled, ennyi a titok, és ezért két valóság, pontosabban két különböző dimenzió részese vagy egy időben. És itt jön egy nagyon fontos tényező, márpedig maga a médium – és most emiatt átszökkenek egy kissé retro példára, s legyen ez a rádió. Minden rádiónak van egy fizikai, minőségi határa. Képzelj el egy nagyon profi rádiót, mondjuk egy extra jó minőségű DAB+ FM típusút, és egy kevésbé színvonalas, 60-as évekbeli Sokol márkájút! Nos, az adás ugyanaz: egy hatalmas zenekari mű, így van? No de mégsem ugyanazt fogod hallani. Most képezd le ezt az információra, azaz tegyük fel, az egyes zenei hangok mind egy-egy morfémát jelölnek, magyarán egyéni információs értékük van. Hol vesztesz több értékes információt? No és van itt még egy szempont: nem minden rádió képes minden frekvenciát befogni. Az 1900-as évek eleji detektoros rádión te hiába keresgéled az FM adókat és az internetes jazz adót, nem is érzékeli, hogy az létezik. Igen ám, csakhogy attól, hogy egy adást befog egy rádió, az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az színvonalas adás – akár tartalmában, akár technikai minőségében. Ám csak azért, mert nem feltétlenül a legmagasabb minőség, még nem mondhatjuk rá, ez nem is igazi rádióadás. Remélem, ez teljesen érthető.

Magyarán nem minden adás minőségi adás, valamint nem minden rádió képes fogni a legmagasabb frekvenciákat, netán internetes adókat, sőt vannak olyan rádiók is, amik látszólag szólnak, de mégsem fognak adást, mert magnóállásra vannak kapcsolva, és csak egy régi kazettát játszanak le körbe-körbe (ami ettől még lehet gyönyörűséges). Szerintem ezt sem kell tovább taglalnunk. És van még egy szempont, ami nem olyan fontos, de azért érdemes egy pillantást vetni rá, s ez pedig a rádiókészülék műfaja, amit a dizájn sugall. A színe, a formája, az egésznek a megjelenése önmagában utal arra, milyen típusú rádió, régi, vagy high tech, sztereó vagy surround 5.1-es rendszerre kapcsolható, gyerekjáték vagy autórádió stb. Egy készüléket nem dísztárgynak választunk, tehát ezeket a jellemzőket főleg stílusjegyekként érdemes értékelni. Summa summarum, ne várj minőségi információt olyan közvetítőtől, aki egyszerűen emberként nincs azon a szinten, hogy ezt rádióként befogja, aztán lehetőleg a legkevesebb torzulással átadja. És ez nem ítélkezés, csak az ember körülnéz, és egyáltalán nem csodálkozik azon, hogy ez az egész valamiért ilyen olcsó, vásári műfajjá degradálódott. De mint azt nagyon sokszor leírtam, azért van most ekkora spirituális hullámzás az őt meglovagló szörfösökkel, mert hatalmas változás előtt áll az emberiség. Tudjátok, egy nagy szoftverfrissítés előtt, de közelebb áll a valósághoz amúgy a totális gépcsere kifejezés, és ilyenkor ilyen nagy a nyüzsgés minden szinten, ez teljesen normális.

Szerintem a valóban hiteles közvetítők többségéről nem is lehet igazán tudni, hogy valójában azok, mert vagy ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy sisakon túli infókat szállítanak (főleg művészekre jellemző ez), vagy nem fogják nagydobra verni mindazt, amit átélnek. Erről Saramago Vaksága jut eszembe, ugye ez a Nobel díjas író egyik legzseniálisabb műve, amiben egy világjárvány következtében mindenki megvakul. Ám a regény egyik főszereplőjére, az első megvakult embert megvizsgáló szemész feleségére valamiért nem hat ez a tejfehér vakságot okozó kórság. Ő végig látó marad. De ezt nem árulja el a vakoknak, akiknek a száma megállíthatatlanul csak nő és nő – annak ellenére, hogy végig minden erejét megfeszítve segít nekik –, mégpedig a szintén megvakult férje tanácsára.

„Gondolj a következményekre, a legvalószínűbb az, hamarosan a rabszolgájuk leszel, egy tedd-ide-tedd-oda, akinek mindenkire és mindenre gondot kell viselnie, megkövetelik majd tőled, hogy etesd, hogy mosdasd, hogy lefektesd, hogy felkeltsd, hogy ide-oda vezetgesd őket, hogy kifújd az orrukat és letöröld a könnyüket, kiabálnak utánad, amikor alszol, és sértegetnek, ha késel.”

S az ok, amiért mégis írok erről, jóllehet tényleg nem áll szándékomban ezt a témát nagyon feszegetni az az, hogy eléggé valószínű, hogy ez a fémvárosos játék egy ponton sokak számára kezd majd egyre kevésbé kellemessé válni. Valahogy az a jó kis buli, aminek ez indult, mintha átalakulna most nagyon lassan valami mássá. Ez még nem történt meg, csak valami halvány előszelét lehet érezni a virtuális, zöld orcákon. Nos, és amikor a helyzet már valóban nem lesz kellemes, sok ember igazából semmi mást nem akar majd, mint abból a helyzetből kiszabadulni, ami igazán megszorongatja ebben a fémvárosban. És akkor nem lesz mindegy, mit gondolsz a dolgokról, kire hallgatsz, és milyen információt tartasz hitelesnek.

Tehát, ha ún „éteri közvetítést” olvasol, látsz (nagyon rossz kifejezés ez amúgy, igazán elkélne már ide egy jobb, hétköznapibb terminológia), akkor a következőket vizsgáld meg, aztán persze dönts szabadon:

Milyen maga a rádió. Próbáld besorolni, nem szép dolog, de ez van, ha az ember minőséget akar, kénytelen megvizsgálni a hátoldalon is a műszaki paramétereket. Tanult, tájékozott, intelligens, jó verbalitással és vizuális képességekkel rendelkező, gyors észjárású ember? Ő van előtérben, vagy a közvetítendő tartalom? Mennyire vizes: bokáig, térdig merült a tengerbe, derékig, netán a feje búbját is csapkodja a víz? Magyarán mennyire zöld kis emberke a fémvárosban? Nagyon szép zöld? Netán uv-zöld? Ő a legzöldebb? Vagy inkább olyan seszínű? És most jön egy egészen jó kis szűrő: ha te át szeretnél adni valakinek egy létfontosságú, de elég bonyolult információt, lehetőleg a legkevesebb torzulással, őt választanád erre a feladatra? Tehát elmondod neki egyszer gyorsan a hosszú üzenetet, és neki azt át kell adnia a címzettnek. Jól megoldaná? És végezetül egy utolsó kis trükk: az átadandó információ és a közvetítő mennyire vannak szinkronban? Mert ha valaki épp egy állatvédelmi kiáltványt olvas fel egy vadászpuskával a vállán, fél lábát egy orrszarvú tetemén nyugtatva, talán érdemes gyanakodnod, hogy nem feltétlenül a legjobb helyen jársz.

No és most jön a lényeg. Milyen maga az üzenet? Arra tanít meg, hogy miként tudsz még több aranypontot gyűjteni a fémvárosban? Abban segít, hogyan tudnád még zöldebbre színezni a karaktered? Még jobban élvezni a játékot? Magyarán itt jön az örök és állandó kérdésem: mi van a központjában, maga ez az emberi világ? Olyan túlontúl emberi? Például irgalmatlanul jó szűrő megnézni: foglalkozik aktuálpolitikával? Szentimentális? Azt mondja, amit az emberek hallani akarnak? Alájuk megy? Van ellenségképe? Mert akkor szerintem szaladj el onnan. Miért? Mert nem valódi ajtóhoz fog vezetni, hanem olyanhoz, ami nem nyílik ki az épületbe, nem emel ki a fémvárosból és a zöld karakter szerepéből. (Nagyon fontos megérteni, hogy a fémvárosból a halál útján kiszabadulni nem tudsz, épp azért, mert az a fémvároson belül nyer csak értelmet. Nincs halál, ezért a halál nem jelent megszabadulást, az nem jelent egyebet, mint egy új fordulót. A virtuális várost az a játékos, aki halálélményen megy át, mert hitt benne, egy másodpercig el nem hagyja. Úgy is felfoghatod, halál csak a szemüvegben van. Aki azt éli meg,  hogy meghalt, arról ez értelemszerűen nem került le.) Tehát ha univerzális, egyetemes az üzenet, nem aktuális dolgokkal foglalkozik, és az embert önmaga fölé emeli, e mostani lét fölé segíti, akkor nem kell semmitől tartanod. Ettől még sok hasznos tanácsot tartalmazhat arra vonatkozóan, hogy hogyan tudod teljessé tenni az életed, hiszen enélkül nem is tudnál feljebb lépni egyet. De nem mindegy, hogy valami eszköz, vagy cél, remélem, ezt sem kell tovább elemeznünk.

Ebből is látszik, sok ajtó van. A többségük álajtó. Ez azért van így, mert ez egy végtelen matrjoska-baba rendszer, ami mindkét irányba végtelenül fut, azaz kifele és befele is bomlik. Tehát amint megjelenik a rendszerben egy valódi ajtó, lesz értelemszerűen sok-sok ál-, azaz csak a rendszerbe befelé nyíló párja is, amit maga a rendszer generál magának, önnön határait fenntartandó. Ez puszta fizika, semmi több, az asztal is attól képes megtartani a poharat, hogy belső összetartó erővel bír. Csakhogy neked kifele nyíló ajtót kell találnod. Vannak ilyenek, csak az a baj, hogy amik befelé bomlanak, mind az igazi ajtók ilyen-olyan másolatai, nehéz őket elkülöníteni a valódiaktól, igen ám, csakhogy amint kinyitsz egy ilyet, és kilépsz rajta, azonnal ismét a fémvárosban találod magad. Hát ez meg hogy lehet? – bosszankodsz. Hát így, ez egy ilyen trükkös város, nagyon sokat írtunk ennek a törvényeiről, főleg a regényekben. A kifele nyíló ajtót egy módon tudod elkülöníteni a befelé nyílótól, hogy az igazi ajtók kilincse kint van, épp ezért tolni bentről nem lehet őket, csak kintről húzni. Nem könnyű feladvány ez, belátom. Az illúzióba bomlónak viszont bent van egy szép aranyozott kilincse, azt bizony tolni kell kifelé, és visszavezet oda, ahonnan toltad. Mondtam, trükkös.

Ne tévesszen meg a látszat. Ne legyél kultúrsznob, sok új dolog a világon, ami mára már szentséggé vált, jóllehet eleinte épphogy marginálisnak, jelentéktelennek, triviálisnak tűnt. De ne legyél igénytelen se, inkább válassz egy színvonalas szűk körű, tartalmas felolvasóestet, mint a hatalmas, semmitmondó revü showt. Ám fordítva se légy előítéletes: attól, hogy valami most még nem patinásan fenséges, még nem biztos, hogy nem nemes. Jézus mezítláb gyalogolt a sivatagban, halk szavú beszédeket tartott egy pár tucat embernek, mai követői meg bíborba, bársonyba, aranyba bújva, leírhatatlan pompával körülvéve magukat, golyóálló autókban furikázva, óriási templomokat emelve követik őt. Szókratész egy kis fa alatt tanította azt a pár szerencsés ifjút, gondolatait ma hatalmas egyetemeken oktatják komoly professzorok, Buddha is előbb levetette hercegi palástját, mielőtt tanításba fogott, aztán akkora szobrokat kapott, hogy elfér egyetlen fürtjén egy egész gimnáziumi osztály. Ilyen az ember, nincs mit tenni. S persze a koldusgúnya is lehet csak jelmez, meg a szerénység mímelése is lehet csak üres póz a hatalmas becsvágyat leplezendő, szóval itt tényleg már be kell az embernek kapcsolnia azokat a különleges antennáit, amik, amúgy ha ki vannak húzva és jól működnek, tán már neki nem is kell igazán közvetítő.

Mindenki, aki most zöld embernek látja magát, az épületben tántorog sisakkal a fején, s hallhat ő ott is mindenfélét, aztán, hogy ki hallja meg valóban az épületben lévő sisak nélküli társai szavát, az csak azon múlik, hol van a súlypontja, a fémvárosban, vagy az azt magában foglaló szép épületben, ahol e hangok megszólalnak. És ezt elhazudni senki sem tudja, ez olyan, mint az öregség, nincs az a plasztikai sebészet, ami egy kilencvenéves embert húszévessé varázsolna. Nincs az a jelmez, ami elhiteti, te nem is vagy zöld emberke a fémvárosban, ha az vagy. Tudjátok, aki kint van a kertben, az onnan ismerhető fel, hogy nincs bent a szobában. Ettől még egészen jól látszódhat a teraszajtón keresztül. És hidd el, amikor az emberek majd ki akarnak szabadulni a bezárt fodrászszalonból, amiben egyre szörnyűbb dolgok történnek, nem a híres sztárfodrász fogja érdekelni őket – aki sajnos szintén bezáródott a szalonba – a szuper ollójával és a menő hajfestékeivel, aminek eddig úgy örültek, hanem az egyszerű járókelő, aki ott áll az üvegajtó előtt és kintről nézi a bent dörömbölő kuncsaftokat. Mert segítséget csak ők tudnak hozni, az utcán lévők, s nem a bennrekedtek. És vannak ott kint páran, csak fel kell ismerni őket. Csodás emberek, nagyszerű tanítók, és hihetetlen munkát végeznek annak érdekében, hogy most ez a kis update jól sikerüljön, és minél több értékes adatot sikerüljön átmenteni az új hardverre az új szoftvereken keresztül. Becsüljétek meg, és támogassátok a munkájukat azzal, hogy felismeritek őket a kényelmetlen zöld jelmez mögött, amit még véletlenül sem azért öltöttek magukra, hogy aranypontokat gyűjtögessenek maguknak a fémvárosban.

(LD)