Adamus Saint Germain: Csináld magad! 6 – Szerelem

Az előző alkalommal a halállal kapcsolatban kaptatok kérdéseket, mégpedig olyan kérdéseket, melyeket megfejtve segítek ezt a dolgot egy kicsit helyrerakni bennetek, és segítek abban is, hogy ezzel a fogalommal többé ne legyen gondotok. Ehhez természetesen csak az jut hozzá, aki úgyszólván megérett erre a váltásra, hisz aki ragaszkodik a halál ilyen-olyan képzetéhez, még eljátszadozhat ezzel a minőséggel egy darabig – amíg csak meg nem unja.

Nos, nézzük is gyorsan a válaszokat, hogy aztán áttérhessünk egy ennél sokkal élvezetesebb témára, ami a szerelem lesz. Az első kérdés azt firtatta, ki az a személy, akinek a halálától jelen pillanatban a leginkább tartasz. S ugye itt van válaszként egy név, ami megint valami nagyon fontosat mutat meg neked az egész mostani életutadról. Azt tudnod kell, hogy amikor ebbe az életbe „belevágtál”, volt ezzel kapcsolatosan benned egy előzetes elképzelés, azt is mondhatnám, te egy kész forgatókönyvvel a kezedben érkeztél ebbe a játékba. És ebben a forgatókönyvben vannak amolyan kulcsjelenetek, azaz olyan fordulópontok a történetben, amik a cselekmény menetét alakítják – pontosan úgy, ahogy ez minden filmben jelen van. És ezek a fordulópontok konkrét személyekhez köthetőek az életedben: minden csomópontodon áll egy-egy számodra igen fontos személy. S amikor azt kérdezem tőled, kinek a halálától félsz a legjobban, az megmutatja ennek a forgatókönyvnek a címét, azaz azt a munkacímet, amit a filmednek az elején adtál. S azért mutatja meg ez a személy ezt a munkacímet, mert tulajdonképpen most számodra az ő lénye hordozza ezt a címet, s azért érzed azt, az ő halála lenne számodra a legmegrázóbb élmény, mert van nála valami, amiről te joggal azt gondolod, hogy a tiéd. S most állj majd meg egy pillanatra, és próbálj meg az ő lényére koncentrálva címet adni a forgatókönyvednek! Képzeld magad elé ennek a létezőnek az arcát, és arra kérlek, a segítségével add meg most a filmed úgynevezett munkacímét. Ez nem a végleges cím, mert azt a forgatás végén fogod majd megfogalmazni, ez csak egy munkacím, ezért nem is kell, hogy tökéletes legyen, inkább a szándékodat fejezze ki ezzel a filmmel kapcsolatban, amiben úgy tud segíteni ez a megidézett ember, hogy emlékeztet téged a lénye által erre a címre. Gyerünk, most add meg a címet, és akkor tudunk továbbmenni!

Jó, és ha megvan a cím, akkor ugorhatunk is a következő kérdésre, ahol azt kellett megválaszolnod, miért félsz ennek a személynek a halálától. Ott van egy fogalom, egy benned lévő olyan minőség megfogalmazásaként, ami nagyon fontos lesz számodra, amikor véget ér a forgatás. Ugye ma a halál képzetét próbáljuk benned feloldani, s ehhez nyújt segítséged a filmed munkacíme, mert ha most még egyszer megnézed ezt a címet, látni fogod, mi az a minőség, ami segít téged a halál fogságából kikeveredni. Mindjárt megérted ezt, csak lépcsőzetesen haladunk, hogy valóban ott a mélyben jöjj rá valami nagyon fontosra. Tehát leírtál a második kérdésnél egy dolgot, amit ez a személy hordoz, ha nem ilyen módon fogalmaztad meg a választ, kicsit most írd át: tehát mit hordoz ő magában, ami az ő halálával számodra egyfajta hiányként jelenne meg? Írd le ezt is most – és majd meglátod, a kérdésekre adott válaszaid együtt ki fognak adni egy olyan mondatot, ami kulcsként nyitja azt az ajtót, amin keresztül az öröklét csarnokába léphetnek mindazok, akik valóban megtalálják ezt a kulcsot. Magyarán most fogd a címedet és az imént meghatározott fogalmat és alkoss belőle egy részmondatot önmagad számára, ami úgy kezdődik: „Azért nincs számomra halál, mert én… – s ide írod a címet és a fogalmat egymás után, nem törődve egyelőre azzal, hogy ennek talán így még nem sok értelme van. Csak leírod, és meglátod, hamarosan kirajzolódik az értelme, mert megyünk tovább a következő kérdésre!

Itt azt kellett megválaszolnod, hogy mi az a tárgy, ami a halál fogalmával társul a te képzetedben! Most fogd ennek a tárgynak a megnevezését, és tedd be a mondatba a következő átkötéssel: ugye, eddig úgy néz ki a dolog, hogy azt írtuk, „azért nincs számomra halál, mert én…” – és itt jött a filmcím s mellé egyelőre csak úgy odahelyezve a második kérdésben megadott fogalom. S ezt az egyelőre furcsa mondatot most folytasd úgy, hogy „hiszen a…” – és ide jöjjön a tárgy neve. Ne értetlenkedj, tedd, amit kérek, mert csak a legvégén fogod megkapni a kulcsot! Most ez még csak egy értelmezhetetlen fémdarab, de kulcs készül belőle, majd meglátod.

Ugrunk is a következő kérdésre, ahol egy érzést kellett megfogalmaznod; most írod is már a születendő mondatba a következőképpen: „és a – és itt jön az érzés – már nem…” – s ezután egyelőre még nem írsz semmit.

S jöhet az a fogalom, amit az előzőekhez hasonlóan meg kellett határoznod a halál képzetével kapcsolatban, és ez fogja zárni a mondatot a következőképpen: leírod az elvont fogalmat, és odaírod a végére, hogy „számomra”. Majd pontot teszel a mondat végére, és most jön az a pillanat, hogy ebből a látszólag kusza, rostás mondatból egy kis reszelővel gömbölyű felületű kulcsot formálsz. Ennek érdekében, mielőtt folytatnád az olvasást, fogd ezt a mondatot, és tégy bele kötő- vagy toldalékszavakat: alakítsd át a fogalmak ragozását úgy, hogy egy értelmes, összetett mondatot kapj! A szavak, fogalmak jelentésén ne módosíts, csak alkoss belőle szabadon, kreatívan egy értelmes, egybefüggő egészet. Menni fog, s meglátod, milyen csoda történik a szemed láttára. Gyerünk, most alkosd meg a mondatodat!

Rendben, lehet, hogy marad a mondatodban egy kis él, egy kis rece, de ezzel ne törődj, mert még dolgozunk rajta, ez egyelőre még mindig nem a végleges kulcs. Hiszen itt van a mi utolsó kérdésünk, ahol azt kértem, hogy mutasd meg magadnak, mi fog veled történni a halálod után! S most tekints erre a válaszra mint ajtóra, és a fenti, általad létrehozott mondatra mint kulcsra. És most bele fogjuk ezt a kulcsot illeszteni a zárba, és ha ügyes vagy, ki is tudod nyitni az ajtót. Nézd meg az utolsó pontban megfogalmazott leírásodat és a kulcsként szolgáló hosszú és furcsa mondatodat, s vizsgáld meg, hogy mi lehet az a fő motívum, ami a kettő között egyértelmű és azonnal megmutatkozó összefüggést teremt! Lehetőleg most egyetlen egy szót használj: keresd meg azt a kulcsszót, ami a két leírást egyértelműen összeköti! Írd le most ezt a kifejezést is, s csak utána olvass tovább!

S ha megvan ez a fogalom, akkor most írd mellé a halál szót. S alkosd meg a végleges kulcsodat a következőképpen: azt mondod, „ahol… van (ide jön az előbb meghatározott egyetlen fogalmad), ott nincs halál”. És ezt írd ki magadnak egy látható helyre és tudd: ez nem csak egy butácska mondás, ez egy belőled fakadó, a te magasabb rendű tudásodat hordozó olyan kijelentés, amit te már onnan küldtél ide magadnak, ahol valóban nem kell már a halállal eljátszadoznod. Csak írd ki, nem kell, hogy hinni tudj benne, nem kell ehhez semmi más: ezek a kódok, ezek a figyelmeztetések, emlékeztetők akkor is kifejtik hatásukat, ha ez emberi részed nem szeret foglalkozni velük, netán ellenkezik, értetlenkedik. Ismerős lesz a mondat, s ha jól köszörülted meg a segédletemmel ezt a kulcsot önmagadnak, akkor ezt érezni is fogod. Hoppá! – ezzel így vagy úgy, de már többször találkoztál életed során. Nem fogsz meghalni, semmi ilyet nem fogsz megélni, ha most megtapasztalod önmagad teljességét, egyszerűen csupán díszletet váltasz észrevétlenül, finoman megmaradva a testedben, az elmédben, a lényed közepében. Csak a kabátokat kell levetni, de azt már neked rég le kellett rakni, s ha ez valóban sikerült, belépőt nyertél az öröklét birodalmaiba, ahol a halált felváltja egy teljesen más fogalom és megélés. Ha odaérsz, megtudod, mi ez – és nagyon meg fogsz lepődni rajta.

No és akkor térjünk is rá a mai témánkra, s ez a szerelem. Mi a szerelem, gondolkodtál már rajta? Azt hiszed, most ez valamiféle vágy egy másik létező iránt, amibe keveredik egy kis érzelem, egy kis nemiség, egy kis fajfenntartási ösztön – és még sok egyéb butaság. De nem, ez nincs így, mert ez a felsorolás tulajdonképpen helytálló, csak rossz oldaláról közelíti meg ennek a minőségnek a meghatározását. Ez ugyanolyan tévedés, mintha én megkérdezem, mi a tányér, s erre te azt feleled: a tányér egy olyan használati tárgy, ami tartalmaz egy kis kerekséget, egy kis keménységet és egy kis mélységet. Tulajdonképpen helytálló a meghatározás, de vajmi kevés köze van a tányér valódi funkciójának meghatározásához, hisz ez a meghatározás így nem más, csak egy ebből a lényegiségből fakadó következmény, semmi több ebben a formában.

Nos tehát nézzük meg, mi is a szerelem, mégpedig egyelőre csak a kérdések segítségével, hogy aztán a következő, záró alkalommal valami olyan fontos dologra jöjjünk rá közösen, ami nélkül – hiába van kezedben a kulcs, és hiába nyílik az ajtó – nem tudsz átlépni annak küszöbén, mert csúf fenevad állja az utadat. Csak a kezedbe kapott fegyverrel tudod őt majd hatástalanítani, s arra is rá fogsz jönni idővel, hogy hogyan. Nézzük tehát a kérdéseket!

– Első kérdés: válaszold meg egy igen vagy nem szóval, hogy most szerelmes vagy-e!

– Most azt fogalmazd meg, számodra a szerelem milyen másik érzéssel párosul – bármit írhatsz, ami elsőre eszedbe jut, de egy fogalomnál ne írj többet!

– Azt írd le, hogy amikor szerelmesnek érzed magad, milyen irányba szoktál nézni! Ne akadj fenn a kérdés furcsaságán, érezd a szerelmet magadban, és határozd meg a látótered jellegét és írd le: fel, jobbra, balra, le, hátra stb. Egyetlen irányt írj, ne többet!

– A következő kérdés során azt határozd meg, amikor érzed a szerelmet, a szerelmed tárgya milyen épülethez hasonlatos! Megint ne értetlenkedj, csak válaszold meg, ez sem lesz nehéz, ha látod magad előtt azt, akit szeretsz, vagy akiket szerettél.

– Határozd meg, hogy mit szeretnél jobban: itt legyen veled a társad, vagy legyen inkább egy számodra elérhető, ám mégsem földi szférában! S ha válaszoltál, pár szóval indokold önmagadnak a válaszodat!

– S végezetül arra kérlek, írj egy mondatot a szerelmednek, ha most nem érzed magad szerelmesnek, akkor annak, aki iránt ezt a szerelmet majd érezni fogod. Szólítsd meg a szerelmedet és üzenj neki valamit, ami legalább három-négy szóból áll! Azért fontos, hogy ez egy mondat legyen, és ne csak egy szó, mert a következő, záró alkalommal ezzel is eljátszunk egy kicsit, hogy meg tudjak neked mutatni valami nagyon fontosat.

A szerelem az nem egy érzés, a szerelem nem egy vágy, a szerelem a létezés alapja. Amikor beszélgettünk a szeretetről, azt mondtam, ez az erő, ami úgyszólván téged létrehoz, fenntart és működtet. Nos, a szerelem ennek a szeretet-érzésnek egy más típusú megközelítése, úgy is mondhatnám, a szeretet egy olyan kis autómodell, ami a szerelem valós autójának hű mása, csak kicsiben: és ezért te azzal nem tudsz úgy haladni, mint egy olyan autóval, amibe bele is lehet ülni. A szeretet segít megérteni a szerelmet, míg a szerelem segít megélni számodra a mindenre kiterjedő szeretetet. Úgy is fogalmazhatnék, a szeretet a portré, a szerelem meg a modell, akiről a festő a szép portrét festette. Ezen gondolkodj a következő alkalomig, ahol összefűzzük az eddigi fogalmainkat egy olyan egységes rendszerbe, ami – ha ügyes vagy – komoly segítséget fog számodra nyújtani e valóság elhagyása során, nehogy a kis lábad elakadjon a küszöbben. További jó munkát, készüljetek: hamarosan sorsfordító események résztvevői lesztek ti is, és azok is, akik nem is tudnak arról, hogy bármire is készülniük kéne! Folytatjuk következő, záró fejezettel. (ASG)