Élethalálharc 1-10

5. Engedd el a kontrollt!

Ha jól körülnézünk a világban, láthatjuk, minden a kontrollról szól. Mondhatnánk azt is, hogy az emberiség újkori történelmének ez lehet az egyik kulcsszava. A szabad akaratba vetett hit, ami azt eredményezte, hogy ez az akarat határoz meg mindent. Az irányítás felett érzett győzelmi mámor, ami aztán odavezet, hogy az ember képtelen együtt mozogni a mindenséggel, mert ezt a szabad akaratot valahogy a szembemenéssel azonosítja. Ha együtt áramlok az engem meghatározó erőkkel, az a gyengeség jele – vallja a modern ember –, mert én a „csakazértis” Jóska vagyok, az, aki maga dönt a sorsa felett. A mai ember kihajította maga fölül Istent a szeméttelepre, mondván, nem leszek a bábod. Aztán készített magának gyorsan róla egy emlékeztető viaszszobrocskát, amit kirakott a vitrinbe, kijelentvén, ez Isten, akinek az útjai kifürkészhetetlenek, ám itt vagyok én, az Ember, aki tudja, mit akar, és azt meg is teszi. És ennek a kicsit torz és ember formájú játékbaba Istennek nincs is más dolga, mint a döntéseimben támogatni engem. A mai ember nem megéli a létét, hanem akar. Céljai vannak. És mindene a kontroll. Birtokolni akarja ezt a mindenre kiható ellenőrzést, miközben vágyik is egy önmaga feletti erőre, neki mindig kell valaki, aki megmondja, mi a jó, mi a rossz: ő a jogszabályok, közlekedési szabályok, a pénzügyi szabályrendszer, a politikai, illetve üzleti hálózat nélkül elvész a semmiben. Elképzelni sem tudja, mivé lenne ez a világ szabályok nélkül. Erkölcsi mércék nélkül. Rubrikák és fakkok nélkül. Útmutatók, jelzőtáblák nélkül. És ezek az általa teremtett, mindent behálózó rendszabályok úgy működnek lassan a világában, mint a vírus: egyik szabályból fakad a másik, abból egy harmadik, aztán ezek a folyamatosan születő szabályok sok ponton egymásnak ellentmondanak, így betarthatatlanok, s jelképessé válnak, de mégis követendőek, ezért új, a szabályokat szabályozó szabályokat szülnek – a végtelenségig folytatva ezt az öngerjesztő, körkörös folyamatot. S ezeket a burjánzó szabályokat egészítik ki azok az íratlan szabályok, amik e szabályokat alulról megtámasztják az erkölcsiség gyorsan korhadó farönkjeivel, melyeket ezért állandóan cserélgetni kell a hatalmas, düledező építmény alatt. Ráadásul mindehhez szükséges egy ezerkarú végrehajtó hatalom is, ami a szabályokat betartatja, és egy társadalomba beépített Janus-arcú, polipkarú erkölcsrendészet, amely a korhadó farönköket kezelgeti néha kifejezetten veszélyes és mérgező gombaölő szerekkel.

No és ebben a bonyolult rácshálózatban vergődik hősünk az öklét rázva és mellét verve, mondván, nekem te nem mondod meg, mit tegyek, mert én döntök a sorsomról, csakhogy erre képtelen, mert a sorsa maga ez a rácsszerkezet. Csapdába szorult, és nem is veszi észre, hogy egyetlen ellentmondásból áll ez a csapda: én akarom, én döntök, de kérlek, mondd meg, mit kell tennem, hinnem, gondolnom, mi a helyes és mi a helytelen, vésd nekem kőbe, mi a jó és mi a rossz, hogy én ezt majd, ha úgy akarom, felülbíráljam. S ím, máris itt pörög előttünk a saját farkát kergető kutya. A bölcset az idiótától valóban egy hajszál választja el, ugyanis mindkettő elutasítja a köpönyegforgató erkölcsrendészet és a zárlatos kábelhálózatként tekergő jogrend hatalmát. Csak míg az egyik ezzel a világ javára van, és felfelé nyitja meg a rendszer kapuit, addig a másik egy öntörvényű pusztító erő csupán. Míg az első tudatosan áramlik könnyű vitorlásként a mindenség vizén, kihasználva az aktuális széljárást, az utóbbi tehetetlenül sodródik az örvények közt, ripityára törve magát a sziklás zátonyokon. S a két kis vékony sáv között meg ott hömpölyög a hatalmas és büszke tömeg, aki addig tapos, verdes, csapkod, lökdösi egymást a vízben, míg végleg el nem fárad és megfullad.

Ebből a szorult helyzetből egyetlen kiút van, a kontroll akarásának elengedése – hogy ilyen randán fogalmazzak, de már maga a megfogalmazás is sejteti, micsoda nyakatekert helyzetet kell megoldanunk. A kontroll elengedése nem lemondásból fakad. Nem beletörődésből, sem pedig dühből vagy gyávaságból. A kontroll elengedése nem jelent egy erőtlen legyintést. És legfőképp nem sorsvakságot. A kontroll elengedése a leghatározottabb, legderekasabb, legvitálisabb, legmélyebb tudásról árulkodó tettek egyike. Ezt már milliószor leírtam, de nem lehet elégszer kihangsúlyozni, mert itt van egy hatalmas félreértés. „Te, aki lebontod és harmadnapra fölépíted a templomot, szabadítsd meg magad! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! … Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” – mondták Krisztusnak a semmit nem értő, korlátolt, akarat vezérelt emberek. Mert fogalmuk sem volt a megengedés isteni erejéről, aminek alapvető forrása a bölcsesség, ami azt mondja, minden úgy van rendben, ahogy van a mindenségben. Még a kontroll is. Még ez a rácshálózat is. Még a kereszt is. Azt teszem, ami a lényem legmélyéből fakad, ami túlmutat e világ szűk keretein, s teszem ezt a nagy egész szolgálatában. Máshogy nem is tudnám – és ez itt a kulcs. Mert ha most még a kontroll akarása fakad belőlem, akkor azt teszem, mást ugyanis nem is tudnék tenni, és akkor ez van így épp jól. Télen jégtakaró borítja a tavat, tavasszal azonban ez vízzé válik, és a perzselő nyárban a víz egy része elpárolog. Nem mondhatjuk tehát a jégre, hogy rossz. Nyilván augusztusban egy lógó jégcsap az eresz alatt kicsit anakronisztikus jelenség. Télen azonban teljesen normális. Mindaz, amin az emberiség keresztülmegy, mind szükségszerű lépcsőfok, egy ház építését is lefelé hatolva kezdjük: előbb a földbe alapot ásunk, hogy aztán a ház stabilan állva a fák fölé magasodhasson. S aki még sosem látott házépítést, mondhatja fejét vakarva: Jézusom, mit művelsz, hát a háznak felfelé kell emelkednie, mi a fenének ásol lefelé és befelé a koszos, sötét földbe? No de az sem jó, ha az egész házat a földbe pozicionáljuk, mert annyira belejöttünk ebbe a lefelé húzó, földközeli munkába, hogy nem állunk meg az alapoknál, hanem haladunk még tovább, és a nappali, valamint a tető is a föld alá kerül. Magyarán hasznos az emberi akaratba vetett hit, kell is ahhoz, hogy megértsük, kik vagyunk, de egy nap ezt is el kell engedni, és végre a föld fölé emelkedni.

El kell tehát temetni azt az illúziót, hogy az ember dönt. Hogy a számítógépes játékban lévő, a játék részét képező karakterek képesek saját szándékuk szerint alakítani a játékot. Nem, ők a játék részei, tulajdonképpen ők maguk alkotják közösen a játékot, belőlük áll mindaz, amit maguk körüli, azaz tőlük független realitásnak hisznek. „Törj ki a mátrixból” – ez a felszólítás mára már amolyan közhellyé vált. Igen ám, de akik ezt hangoztatják, még mindig nem fogták fel, a mátrix te magad vagy, az csak a fejedben létezik: te vagy mindaz, ami körülvesz téged, vagy helyesebben fogalmazva, te és a világod egyneműek vagytok, egy regény hőse és annak története és körülményrendszere. Ezek egymástól nem elválasztható dolgok egy regényt egyben nézve. A te hitedből épül fel a mátrix, és ha már nem hiszel benne, akkor el is tűnik a szemed elől. Minden hipnózis így működik, s e földi élet sem kivétel ez alól. Olyan ez, mint az árnyék a földön. Az árnyék, hiába sok, különálló elem árnyéka, ott a földön teljesen egynemű minőség, és épp ezért az egyik árnyékszegmens nem tud a másikra hatni. Az árnyék csak egy vetület, és aki látja a valódi tárgyat, ami az árnyékot veti, már nem képes az árnyék formáját alapul venni annak meghatározásában, hogy mi is ez a dolog. Vagy az árnyékban vagy tudatilag, vagy azon kívül, itt nincs köztes állomás. És ha az árnyékban vagy, akkor nincs hatásod annak elemeire. Egy ideig tán úgy tűnhet, de, van, ám idővel minden szépen visszaugrik a helyére, figyeld csak meg. Tehát ebben a világban a világ elemei közt nincs kontroll, ez egy hatalmas tévedés, nem áll egyik elem sem felette a másiknak, sem alatta. Ez ugyanis egy megbonthatatlan szőttes, az elemek egymáshoz vannak rendelve elmozdíthatatlanul, és ezért egyetlen elem sem mondhatja a szőttesből a szőttes többi tagjának: én uralkodom feletted, vagy te uralkodsz felettem. Ennek így semmi értelme nincs, ez a hozzáállás csak randa gubancot tud okozni az anyagon, semmi mást.

A bölcsesség abból fakad, hogy megértjük, ahol valóban változtatni tudunk a dolgokon, ahol igaziból hatunk e világ elemeire, ott nincs kontroll. Ott csak szabadság van. És épp ezért akaratból oda eljutni nem lehet. Oda nem tudjuk elhazudni magunkat. Oda nem lehet protekcióval VIP jegyet szerezni. Oda a jégcsapocska nem tud hegyes kis csőrével befurakodni. Oda csak lazán átpárologni lehet. De felolvadni és gőzzé, majd gázzá válni sem lehet ott, azt itt kell a jeges tóban elkezdeni. Elengedni a kormányt, levenni a lábunkat a pedálról a hullámvasút kis autót formázó kabinjában, tudatosan, tartással, a hullámvasút mibenlétének ismeretében. Benne lenni úgy az életben, hogy közben pontosan tudjuk, valójában nem is vagyunk „benne”, és ennek ellenére leélni egy végtelenül tudatos, fegyelmezett, konstruktív, teremtő életet a megengedés isteni erejével. „És mondá Isten: legyen ez és az, és lőn. … És látá Isten, hogy minden, amit teremtett, az jó.” Ez a legnagyobb teremtő erő, s nem a görcsös emberi akarat. Ennek megélése az az alkímiai varázslat, amiről a bölcsek oly régóta mesélnek, mint a szabadulás kulcsáról. Csak akkor tudod elengedni, ha megértetted, mindez mit jelent. Amíg nem érted, úgyis irányítani fogod. Onnan tudod, hogy megértetted végre, hogy elmegy a kedved az irányítástól, már nem látod értelmét, mégis azt éled meg, végre sínen vagy, jobban, mint valaha az életben. És akkor azt is meglátod, hogy amit kontrollnak hittél, az egy magasabb síkon a tudatosság. Az önmagad feletti maximális kontroll, de ez már nem egyfajta ellenőrzési és hatalmi vágy, hanem önmagad erőskezű megtartása, fenntartása. Egyenesen, szilárdan, soha el nem felejtve, hogy ki vagy valójában. És egy ilyen létezőnek már nincs szüksége a külvilág irányítására, mert pontosan tudja, ott kint minden csak illúzió, hisz a mindenség önmagában van és nem önmagán kívül. Aki elengedi az irányítást, elkezd befelé hatni. És ez működik, ez hatékony és igazán felemelő.

Élet: tudatos áramlás a Léttel.
Halál: külső kontroll akarása.
Harc: annak a bölcs belátása, hogy sosem onnan irányítok, ahol megélem magát a létet.