Elszalasztottak

Elszalasztottak

Nem fogadtátok be magatok közé
már akkor sem, amikor még csak
könnyű gömbként lebegett fölfelé,
anyukája, apukája, az a hatalmas kisszoba
volt a gömb széle kezeiben, forgó csoda,
amiben bámulta magát az ágya felett, éhesen,

mint a véresszájú sakál, felkaptátok kincseit,
papírpoharába műanyagzsetont dobtatok,
és mert különült tőletek, magában, élesztve tüzeit,
lenéztétek őt, rávetve sötétségeteknek árnyait,
pedig fent volt, nem aludt, látta múltjának álmait,
ahol lerakta a tócsába felfordítva fekete kalapját,

hogy ne csak rút cipőtalpával érezze a föld bánatát,
hisz neki nem volt, sárga színű puha pici tolla, ami
éjfekete kartonra rajzol egy napon aranyos kiskacsát,
fehér indián, álomfogó, szárnyát vasszegre akasztotta,
végigcsorgott arcán a november, benézett az ablakodba,
de te nem láttad a sűrű fátylad kicsipkézett hályogán át.

Talán már sejted, milyen kár volt.
Miért nem emelted fel a fejed
rá. Csodálkozni: de hisz rokon.
Nem ölelted, mintha. A tiéd lenne.
Hogy te is végre lehess.
Valakié.

-LD-

(Kép: BenWill Studio)