Filmajánló – esszencia

 

Der Himmel über Berlin [1987]
Berlin felett az ég
(Wim Wenders)
francia-nyugat-német dráma, szerelmi történet

“Történetem hősei angyalok. Igen, munkanélküli őrangyalok, akik a háború befejezése óta Berlinben tevékenykednek, ahogy az Úristen így hátrahagyta őket. Azután egy szép napon az egyik angyal szerelmes lesz. Találkozik egy trapézművésznővel, aki cirkuszban lép fel, angyalszárnyacskákkal a ruháján. Ezt nagyon mulatságosnak találja, és nagyon tetszik neki ez a lány. De ahhoz, hogy beleszerethessen, halandóvá kell válnia, mint minden földi lénynek. Nehéz elhatározás előtt áll…” (Wim Wenders)

 

The Matrix [1999]
Mátrix
(Andy Wachowski – Larry Wachowski)
amerikai-ausztrál akciófilm, sci-fi, thriller

Két valóság létezik. Az egyik mindennapi életünk – a másik az, ami mögötte van. Az egyik álom. A másik a mátrix. Neo kétségbeesetten kutatja az igazságot a mátrixról. Erről a titokzatos és ismeretlen valamiről. Neo csak mendemondákból hallott – de biztos benne, hogy ez az elképzelhetetlen dolog rosszindulatú, és titokban irányítja az életét. Neo úgy véli, Morpheus, ez a legendák övezte férfi, akit a világ legveszélyesebb emberének tartanak, megmutatja neki az igazságot. Egy éjszaka Neo találkozik egy gyönyörű ismeretlennel, Trinityvel, aki elvezeti őt egy másik világba, ahol Neo megismerkedik Morpheusszal és személyesen megtapasztalja az igazságot a mátrixról. Neónak egy kérdésre is választ kell találnia, amely ugyanolyan mellbevágó, mint az első. Vajon ő a kiválasztott? Még mielőtt felfoghatná, miről van szó, Neo biztos abban, hogy a kérdésre nem a válasz. Mások, mint Morpheus társa, Cypher egyetértenek. Ám akadnak olyanok is, akik nem egészen biztosak ebben. A mátrixnak védelmezői is vannak. Vezetőjük a könyörtelen és szó szerint fékezhetetlen Smith ügynök. A mátrix őreinek módszerei egyszerre ámulatba ejtőek és rémisztőek. Neo, Morpheus és Trinity élethalálharcot folytat a mátrix gonosz és szinte legyőzhetetlen őrei ellen, hogy választ találjanak kérdéseikre, ráeszméljenek valódi erejükre, és megismerjék sorsukat. Minden mozdulat, minden másodperc, minden gondolat döntő jelentőségre tesz szert, ha ki akarnak szabadulni a mátrix rabságából, és elpusztítani mindazt, amit képvisel.

 

Dark City [1998]
(Alex Proyas)
amerikai-ausztrál sci-fi, thriller

John Murdoch egyedül ébred egy furcsa hotelszobában. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, azonban ő semmire sem emlékszik, azt sem tudja, hogy ki is ő valójában. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot. Fajuk fennmaradása érdekében éjjelente elrabolják a “felső” világ polgárait, kiszívják az emlékeiket és érzéseiket…
Ez a film tökéletesen megmutatja, mit jelent, hogy a valóság nem más, mint egy falra vetített kép.

 

Det Sjunde inseglet [1957]
A hetedik pecsét
(Ingmar Bergman)
svéd dráma, fantasy

Antonius Block a vitéz és fegyverhordozója, Jöns a keresztes háborúból térnek vissza. Lepusztult földeken, dühöngő járványok között vezet útjuk. Block a vándorlást úgy tekinti, mint a megismeréshez, tudáshoz vezető utat. Minden áron tudni akar. Ha Isten hallgat, kész megkérdezni a Sátánt. Jonsot nem foglalkoztatják túlságosan ura metafizikai kételyei. Úgy örül az életnek, ahogyan az van. Nem veszi észre a Halált, amely egyedül készséges elbeszélgetni Block-kal és sakkjátszmát folytatni vele. Utazásuk során a legszörnyűbb erőszaknak és önkorbácsoló menetnek szemtanúi. Találkoznak egy rémült fiatal lánnyal, akit boszorkányságért halára ítéltek és egy különös bűvészcsaláddal, akiket Block megment a halál elől. Az utolsó vacsora után, amelyet Block feleségének várában költ el, a Halál egy igazságkeresőt és saját megvilágosodását hozza magával.
Ezt ne hagyjátok ki, valami isteni mű, érdemes megszerezni, és többször megnézni.

 

Donnie Darko [2001]
(Richard Kelly)
amerikai dráma, sci-fi, thriller

A Donnie Darko egyszerre képregény, egyszerre esettanulmány és az év legmerészebb vállalkozása az amerikai független filmkészítésben. Csodákkal teli, hangulatos darab, amely az X-akták mágikus realizmusával mesél a nyolcvanas évekbeli kertvárosi tizenévesek szorongásairól. Kelly már a nyitó jelenetben elkezd zsonglőrködni a normalitással: a szappanoperába illő Darko család nekiesik egy rendelt pizzának, rövidesen pedig kiderül, hogy középső gyerekük, Donnie leállt a gyógyszerével, és üzeneteket kap az űrből. Az éjszaka folyamán Donnie-val újra kapcsolatba lépnek, ez menti meg attól a repülőgépmotortól, amely bezuhan a mennyezeten át. A fiú egyre mélyebben sodródik a bűvöletbe: meg van róla győződve, hogy huszonnyolc nap múlva vége a világnak.
Aki netán nem látta, ezt ki ne hagyja, egyszerűen zseniális – sőt, annál is több!

 

Slumdog Millionaire [2008]
Gettó milliomos
(Danny Boyle – Loveleen Tandan)
angol dráma, szerelmi történet

Jamal Malik írástudatlan indiai utcagyerek, aki csodával határos módon megnyeri egy tévés vetélkedő fődíját, majd szerelme felkutatására indul. Közben a vetélkedőbeli szereplését illetően csalással gyanúsítják, valamint Mumbai-ban sem olyan egyszerű megtalálni valakit. Ez a film a „te vagy a valóságod maga” elméletének a gyönyörű és szívszorító megmutatása, isteni zenével.

 

The Truman Show [1998]
Truman Show
(Peter Weir)
amerikai dráma, szatíra

Truman Burbank nem is sejti, hogy békés szülővárosa egy óriási stúdió, melyet egy jó fantáziájú producer-rendező ötlött ki és vezet. Truman a műsor főszereplője – de nem tud róla. Élete egy véget nem érő TV show, melyben az ott élő és dolgozó emberek hollywoodi színészek és még a szüntelenül csacsogó felesége is szerződtetett színjátszó. Ám Truman idővel gyanakodni kezd, hogy a világában valami nem stimmel, s ki akar törni az őt foglyul ejtő illúzióból, mondhatni azt is: lassan felébred.
„Az ember elfogadja az elé tárt világ valóságát.”

 

Bin-jip [2004]
Bin-jip – Lopakodó lelkek
(Kim Ki-duk)
dél-koreai-japán dráma, krimi, szerelmi történet

Egy hajléktalan fiatalember minden reggel motorjával járja a várost, és szórólapokat tesz ki a házak ajtajára, hogy este betörjön oda, ahol nincsenek otthon – azaz nem mozdították el a kitett hirdetéseket. A célja nem a vagyonszerzés, mindössze szállást keres, ahol meghúzhatja magát éjszakára. A fiú a “szíves vendéglátásért” cserébe még fizet is, hiszen másnap reggeli távozása előtt kimos, kitakarít és megjavítja az elromlott háztartási gépeket. Az élete akkor változik meg gyökeresen, amikor találkozik egy gyönyörű és gazdag nővel, aki tönkrement, boldogtalan házasságban él. A fiú később megmenti a nőt a férj karmai közül. Kettejük egészen furcsa kapcsolata kezdődik el ekkor. Szótlanul járják a nagyváros utcáit, s ugyanazt a rituálét folytatják ketten, mint addig a fiú csinált egyedül. Nem szólnak egymáshoz, nem szólnak máshoz sem, mégis hihetetlen mélységű kapcsolat alakul ki közöttük, amely többet ér minden szónál. A rendező hihetetlen érzékkel és fantasztikus képekkel ábrázolja ezt a különleges, megható, lenyűgöző már-már álomszerű, földöntúli kapcsolatot.

 

Mr. Nobody [2009]
(Jaco van Dormael)
belga-francia-kanadai-német dráma, fantasy, sci-fi

Amolyan szintézis film, amely magába sűrít igen sajátos módon sok-sok zseniális filmalkotást. Egy film arról, hogy mit jelent a létezés, a döntés és választás, mit élünk meg sorsként és valóságként, van-e halál és mi az igaz szerelem. Csak pár cím, amiből vállaltan merít a film: Mátrix, Egy makulátlan elme örök ragyogása, A nő kétszer, Pillangó-hatás, Dark City, Donnie Darko, The Truman Show, Mi a csudát tudunk a világról?!, A burzsoázia diszkrét bája stb.
Elgondolkodtató, érdekes alkotás, érdemes időt szánni rá.

 

127 Hours [2010]
127 óra
(Danny Boyle)
amerikai-angol dráma

Aron Ralston hegymászó igaz története, aki egyedül indult neki Utah kietlen hegyvidékének, ahol egy hegyomlás csapdába ejtette, s ő öt napra egy hasadékba szorult, nem is akárhogyan. A film zsenialitása nemcsak az eredeti feldolgozásban és kiváló színészi játékban rejlik, hanem leginkább abban, hogy egy mai igaz történetet – amelynek hőse nekünk, nézőknek a kortársunk – képes átemelni a szimbólumok síkjára, és ezáltal mindennek, ami a történet részét képezi, többletjelentést adni. Így a néző joggal azt érezheti: „igen, ez rólam is szól”. Aki valaha érezte már magát szorult helyzetben, annak igazi tanulsággal és katarzissal szolgálhat a film.

 

The Thirteenth Floor [1999]
13. emelet
(Josef Rusnak)
amerikai-német kalandfilm, sci-fi

Douglas Hall és Hannon Fuller professzor, két zseniális számítógép-programozó megalkotja a harmincas évek Los Angelesének virtuális világát. Amikor Fuller gyilkosság áldozatául esik, a tett elkövetésével Hallt vádolják, de gyanús a professzor állítólagos lánya is, aki egyszeriben feltűnik a színen. Douglasnak – hogy tisztázza magát – el kell utaznia a “virtuális múltba”, és ott kell megtalálnia a valódi gyilkost.
Ez az érdekes és méltatlanul alig ismert film abban az évben született, mikor a Mátrix és az eXistenZ, 1999 úgy látszik a filmművészetben a „századik majom” éve volt…

 

Lola rennt [1998]
A lé meg a Lola
(Tom Tykwer)
német krimi, thriller

Egy nyári nap, amikor húsz perc dönt szerelemről, életről és halálról. Lola és Manni fiatalok, és szerelmesek egymásba. Manni pénzszállítóként dolgozik egy rosszhírű autókereskedőnek, de ezen a napon valahogy semmi se jön össze: ellenőrökbe botlik a metrón, és elveszít egy táskát, benne 100 ezer márkával. Húsz perc múlva jön főnöke a pénzért. Most mit tegyen? Ha nem kerül elő a pénz, Mannit megölik… A vörös hajú Lola ekkor elkezd rohanni: saját életéért, szerelméért – egy jobb befejezésért.

Ez a mű a reinkarnációs körforgásról, a karmáról és az ebből való szabadulás módjáról szól. Nekem konkrét segítséget jelentett arra nézve, hogy hogyan is kell innen elegánsan és végleg kilépni. Érdemes figyelni az ütközések s a megoldások változásaira az egyes ismétlések során.

 

Dogville [2003]
Dogville – A menedék
(Lars von Trier)
angol-dán-finn-francia-holland-német-norvég-svéd dráma

A történet színtere Dogville, egy kis bányászfalu a ’30-as évek Amerikájában. Lakói szegény emigránsok, „jó és becsületes polgárok, akik szeretik városukat” – tudjuk meg a narrátortól, aki az egész film alatt kalauzolja a nézőt. Ebbe a világtól elzárt közösségbe érkezik üldözői elől menekülve Grace. A fiatal, csinos nőt a falu lakói egy tanácskozást követően befogadják, és úgy döntenek, menedéket nyújtanak neki az őt üldöző gengszterek elől. Cserébe Grace mindenben a segítségükre van…

Ez a mű egy költői parabola: a nem létező papírmasé világ korlátolt lakói és a világukon túlról hozzájuk érkező, kvázi megidézett, belső vágyukból önmaguknak odateremtett „szemléltető ajándék” viszonyáról. Végtelenül igaz és váteszi történet az emberről, s arról, hogy nagyjából mi vár rá – szinte minden részletet magában foglalva –; érdemes tehát nagyon odafigyelni a film végére, allegóriaként tekintve az egyes elemekre…

 

Upside Down [2012]
(Juan Diego Solanas)
színes, feliratos, kanadai-francia romantikus dráma

Az Upside Down egy, vagyis két olyan világban játszódik, melyek egymás alatt/felett helyezkednek el, miközben egymással szembe néznek, köszönhetően ellentétes irányú gravitációs mezejüknek. A történet egy fiúról és egy lányról szól, egyikük az alsó, másikuk a felső világban él, és sorsuk menthetetlenül összefonódik. Csakhogy ezt sokan nem nézik jó szemmel.

 

Cloud Atlas [2012]
Felhőatlasz
(Tom Tykwer – Andy Wachowski – Lana Wachowski)

Az egyének tettei hatással vannak egymásra a múltban, a jelenben és a jövőben, amint egy lélek gyilkosból hőssé formálódik, egy kedves gesztus pedig évszázadokon át fodrozódik, hogy végül forradalmat inspiráljon. Dvid Mitchell Szellemírók könyvét már évekkel ezelőtt ajánlottuk ezen az oldalon, s most végre itt van egy csodás adaptáció egy hasonló regényéből: kihagyhatatlan remekmű.

***

(Az alábbi ajánló 2010-ben készült, már akkor is esetlegesen és abszolút a teljesség igénye nélkül. Azóta azonban annyi elemmel bővült a személyes listám, hogy már képtelenség lenne itt folytatni, úgyhogy a további bővítést egyénileg lehet folytatni e kicsiny kedvcsinálóból kiindulva, mindenkinek a saját ízlése szerint.)