Harci fogások 1-10

Lásd át a rendszert!

Ha valaki bekerül egy labirintusba, ám nem látja át annak logikáját, tutira eltéved benne. Ám ha képes felfedezni a falak egymásra épülésének rendszerét, rögtön tudni fogja, hogyan néz ki ez a hálózat kívülről, noha ő továbbra is benne van. Az emberek ott követnek el hibát, hogy teljesen mást gondolnak a világról, mint amilyen az valójában, mert a boltot a kirakatból és a róla szóló prospektusokból ítélik meg, és nem az árukészletéből. Ehhez a rövidlátáshoz kell egyfajta éretlenség, hiúság és hiszékenység, amikor az adott személy egy adott módon akarja elhinni a dolgokat, mert számára az így komfortos. Szembenézni az igazsággal nagyon rossz érzéssel, sokszor önbizalomvesztéssel jár, és aki ezt meg akarja úszni, idővel teljesen elveszti az éleslátását. Ez pont olyan, mint az elhízott ember, aki a pillanatnyi falat-örömért feláldozza hosszú távon a jó közérzetét. Nagyon fájdalmas szembenézni azzal, hogy amiben hittem, illúzió. De megéri, mert a szabadságot kapja az ember ezért a pillanatnyi fájdalomért cserébe.

No tehát, hogyan épül fel ez a rendszer azzal szemben, amit sokan hisznek róla? Az emberek azt gondolják, a világ önálló, egymástól független, különálló egységekből áll, amik bár kapcsolódnak egymáshoz, de önmagában azok, amik: ilyenek-olyanok, egymástól függetlenül. Van az asztal és a szék, a fogorvos és az önkormányzat, létezik a nappal és az éjszaka. És ezek a dolgok csak így egymás mellé vannak pakolva egy hatalmas valóság-terepasztalra, mint a színes építőkockák, s ezek bármelyike szabadon mozgatható a másikhoz képest, netán eltávolítható az asztalról, vagy egy másikkal kicserélhető. És amíg így gondolkozol, addig ez a rendszer azt csinál veled, amit nem szégyell, mégpedig a következők miatt. Ugyanis ha így tekintesz a világra, akkor te mindig az adott elemre, adott építőkockára reagálsz, és annak az állításait, igazságát vagy valóságát fogadod el igazságként, igen ám, de így csapdába esel, mert egyetlen kirakatból ítéled meg a hatalmas bolthálózatot. Ha mindig arra reagálsz, amit a kirakatban eléd raknak, akkor folyamatosan vezetve leszel. Ám ha bemész a boltba, és arra reagálsz, amit ott látsz, netán még a hátsó raktárrendszerbe is bepillantást nyersz, akkor átlátsz a szitán, ahogy mondani szokás, és a dolgok lényegét ismerve tudod te magad eldönteni, mikor mit tegyél. Mondok egy konkrét, kicsit modellisztikus példát, hogy érthető legyen, mit értek én átlátáson. Van egy ország, ahol a magán fogorvos nagyjából ugyanannyiba kerül, mint az állami, tehát nem drágább annál, ezért sokan választják azt. Igen ám, de míg az állami fogorvos akkor is megkapja a fizetését, ha egyetlen páciense sincs, a magán nem. Ezért ő a másikkal ellentétben érdekelt abban, hogy jó sok munkája legyen. Ezért ő megvezeti a pácienseit, azaz finoman úgy terelgeti őket, hogy gyakrabban járjanak hozzá. Nem állítom azt, hogy csal, nevezzük ezt inkább irányításnak most a példánkban. Előzékenyen jelzi, hogy jó lenne már azt a tömést kicserélni. Szeretne egy biztonsági röntgent arról a gyökérről. Szerinte nem ártana arra a fogra majd egy koronát tenni, mert idővel letörik, és akkor nem lesz már mi megtartsa a koronát – stb., stb., mindenki ismeri az ilyesfajta stílust. No mármost. Ha te nem látod át a rendszer működését, azaz, hogy neki érdeke, hogy te gyakran gyere hozzá, mert azt hiszed, ő ugyanúgy működik, mint az állami társa, jóhiszeműen elfogadod, amit mond. Nem kérdőjelezed meg a beavatkozás szükségességét, mert egyrészt ő a szakember, ergo ő tudja jobban (erre egy másik pontban egyszer majd kitérek bővebben), másrészt nem tudod, neki mi a valós érdeke. Érthető? Ez most egy butuska példa, de talán szemléletes. Nos, a gyerekeket ez a magán fogorvos ingyen látja el, mert az országban a fogorvosi beavatkozás 18 éves korig térítésmentes. És ha te nem tudod, hogy ő minden gyerek után kiszámlázza a vizsgálat és a beavatkozás összes tételét az önkormányzatnak, hagyod szétröntgeneztetni a gyerek fejét abban a hiszemben, neki akar jót az orvos. (Én most nem a valódi fogorvosokról beszélek, ez most csak egy szemléltető példa.)

No és tegyük fel, te már eljutottál odáig, hogy a színfalak mögé láss, mert pontosan tudod, hiába ugyanannyiba kerül itt egy kezelés, mint a rendelőintézetben, de azt is tudod, mert utánakérdeztél, hogy az önkormányzat minden kezelés után, a kezelés mértékétől függően pénzt fizet a magán fogorvosnak, azon túl, amit te fizetsz neki. Még a gyerekek után is, akit elvileg ingyen lát el. Na, mostantól már résen leszel, bármit is mond, nem igaz? Igen ám, de ez a fogorvos egyik nap azt mondja, szabályozni kéne a kisfiad fogait, mert félő, a mély harapása később gondokat okoz az állkapcsában. Igaza lehet, gondolod magadban, bár nem látod, hogy a gyerekednek bármilyen ilyesféle gondja lenne, de arra gondolsz: csak jobban tudja, no meg abban aztán mi érdeke lehetne ennek a fogorvosnak, hogy indokolatlanul az állami és ingyenes fogszabályzásra küldje a gyereket? És már rakják is a gyerek szájába a fémsínt. Ám idővel megtudod, hogy a fogszabályzó szakorvos félévente fogorvosi ellenőrzést kér, tehát mehetsz vissza a gyerekkel a magán fogorvoshoz újabb röntgenekre és fogpucolásra, és ha ezt elutasítod, nem folytatják a fogszabályozást sem. Mert a háttérben ők ily módon összefonódtak. És ott állsz majd, s nem fogod igazából már tudni: most jogos ez a fogszabályozás, vagy csak ismét egy trükk volt, hogy fejőstehénnek használjon a rendszer. Tényleg szükséges az a röntgen, vagy felesleges?

Érthető, mit akarok ezzel megmutatni? Nyilván vannak egyértelmű esetek, csakhogy ezeket épp az különbözteti meg a kérdésesektől, hogy ott eleve benned merült fel az igény a beavatkozásra. Mert neked van egy eredendő problémád, és arra keresel megoldást, s nem a rendszer lát el téged kívülről egy problémával, hogy aztán nagy kegyesen megoldja neked azt, amit ha nem rak rád, te soha észre nem veszel, és boldogan élsz „vele”, nem is tudván e „probléma” létezéséről. Ugye erre mondta Adamus, ha nincs tünet, nincs betegség sem, és ezzel én mélységesen egyetértek, s örömmel kitágítom e gondolatot a lét minden területére: azaz ha nekem valamivel nincs gondom, az nekem márpedig nem probléma. Ha másnak gondja van vele, és szembesít engem ezzel, nos, akkor már nekem is van egy problémám, ami maga ez a szembesítés, de továbbra sem az, amit én eredendően nem gondoltam problémának. A különbség hatalmas, és nem szabad a kettőt összemosni. Tudom, a világ most nem ezt mondja, mert megelőzésről, bebiztosításról, előrelátásról, szűrőprogramokról beszél, és nagyon hihetően előadja ezek szükségességét, mi több, mindezt adatokkal is alátámasztja, de ez csak buta általánosítás, minden személyes tényezőt és konkrét megélést figyelmen kívül hagyva. Márpedig te egy élő, érző, folyamatosan változásban lévő szubjektum vagy, és nem egy statikus statisztikai adat.

No és ahogy vizsgálod ezeken a kis részleteken keresztül – mint amilyen például az állami fogszabályzó és a magán fogorvos kapcsolata – az egészet, idővel rájössz, ezek a látszólag különálló intézmények, valóságelemek, tárgyak, személyek úgy vannak a színfalak mögött láthatatlanul összefonódva, összekötve, mint az egyetlen élőlénynek számító oregoni mézgomba tízezer négyzetméternyi földalatti fonalrendszere. S ily módon ez a sok különállónak tűnő elem a totális egybekapcsolódás által egyetlen hatalmas rendszerentitást éltet. Mert ez az összekulcsolódás nem ér véget a fogaknál, ugyanis itt minden mindennel össze van fonódva. Ettől hipnózis, erről már volt sokszor szó. Az elemek egymástól elválaszthatatlanok, totál ki vannak egymásnak szolgáltatva, nincs köztük hierarchia sem, mert ez egy egyben lévő minőség, egy homogén tésztamassza, ami csak heterogénnek tűnik, mert itt-ott belenyomkodtad az ujjad, de nem az, ezt higgyétek el. És te ott állsz ezen összefonódás közepében, látszólag bekerítve ezzel a különálló elemeknek tűnő, de egységes gyökérzettel vagy kerítéssel, és sehol nem találsz ezen egy kicsike rést sem, épp azért, mert ez egy egybeöntött betonkerítés, amire a fogorvos, az önkormányzat, a pékség, az óvoda és a miniszterelnök csak színes krétával fel van mázolva a kedvedért, hogy elhidd, itt minden érted van. De miután mind mozdíthatatlanul e fal része, és léte függ a fal egészétől, ez nem igaz: ő nem érted, hanem önmagáért van, és épphogy te vagy az, aki élteted ezt a rendszert azzal, hogy most még benne, egy neki kiszolgáltatott, és nem rajta kívüli szabad elemként határozod meg magad. Amíg a hatalmas gyökérzet egy felszíni eleme vagy, ugyanúgy függsz a fonalrendszertől, mint minden másik gombaelem. Vagy tégla vagy a falban, és akkor hat rád az egész fal egyben, hiszen ennek elemei, még egyszer mondom, szétválaszthatatlanok, vagy független tőle, de akkor egyetlen elemével sem állsz szoros kötésben, és nem vagy e falnak kiszolgáltatott. De az árnyék példa még jobb: ha az árnyék része vagy, mozdíthatatlan kötésben állsz az árnyék egészével az aszfalton. Ha meg valódi, zöld levél, akkor egyetlen pontodon sem vagy a járdán lévő árnyék része. Középút szerintem nincs.

Sok rendszerelem, árnyéklevél hirdeti azt magáról, hogy ő nem a rendszer eleme. Mi több, ő akarja neked a falba záródva feltárni a láthatatlan fonatokat. Én azonban nem hiszek nekik, mert én annak hiszek, amit én, saját magam személyesen megtapasztaltam. Bemondásra se ennek az oldalnak, se annak semmit el nem hiszek. Azoknak meg főleg nem, akik vagy csak azt tudják megmutatni, mi a gond a kerítéssel, ám megoldásra már nem futja az erejükből, tudásukból, ám azoknak sem, akik megoldásként egyetlen konkrét útra mutatnak (sokszor önmagukra irányozva ezt a kis útjelző táblát), mondván, ez a kivezető út. Nem, ilyen nincs, mert ez az egész labirintus benned van, az abban lévő kapuval egyetemben. Te csak önmagadra ébredhetsz rá, másra nem, s ezért más sem tehet mást, csak ezt, azaz, hogy önmagára ráébred, és neked is csak ezt mutathatja meg. Az átlátás képessége eleve a tiéd, a rálátás képességét nem azért fogod megszerezni, csak mert Jóskapista azt mondja, ez meg az így van, hanem egyszerűen csak meglátod: jé, ez a fogorvos mennyire igyekszik, hogy mindig találjon valami új problémát, nos, mi lehet e mögött? A saját életedben fogod ezeket a válaszokat közvetlenül megkapni magadtól, ahogy én is megláttam mindig saját magam ezt az összefonódást, és nem kellett ezt mástól elméletként elfogadnom, csak kinyitni a saját szemem a közvetlen környezetemben, és jó helyre néznem. Tehát én nem hiszek külön-külön az egyes elemeknek, én az egészet akarom egyben átlátni, és ehhez bizonyos fokú távolságra van szükségem. A kivezető út tehát benned van, te magad vagy az a falhiány, ahol át tudsz fordulni a szabadság felé, épp ezért nem mutathat senki máshova rajtad kívül, csak rád, ami kivezethet téged a szorult helyzetedből. Sem vallás, sem ilyen-olyan meditációs technika, sem tanfolyam, sem coach téged nem tud kiszabadítani, maximum abban segíteni, hogy megértsd, nem vagy benne. Merthogy eleve szabad vagy, igen ám, de ezt meg kell látnod, és ez nem könnyű, azonban ha megtapasztalod ennek a világnak a furcsa egyben lévőségét, és ehhez képest mindazt, amit sugallni próbál magáról, és a kettő közti hatalmas szakadékot, hidd el, jó irányban állsz. Nincs e világon belül a jó és rossz szétválasztásának értelme, nincs jó oldal, meg rossz oldal, ám van totális egymásnak feszülés, ami a kölcsönös függés boltívét tartja egyben. Nem szabad ellenálló falcsapatokban gondolkodni, mert ezt a rendszert neked egyben kell átlátni, annak lehetőleg a legtöbb elemével együtt, s annak egészéből kell kifordulni. És éppen ezért nem szabad leragadni a részleteknél. Ez is egy illúzióteremtő eszköz, hogy vessz el a részletekben, vagy csak lásd az egyik részét a falnak, persze legfőképp azt, ami a te nézeteidet támasztja alá, ám ez mind-mind kizárólag arra szolgál, maradj jó közel a freskónál, ne távolodj el tőle, és így sose láss egyben rá.

Ebben nem szabad részt venni, meg kell látni mindent, ami e rendszerbe van ágyazva, és fel kell fedezni azt is, ami már nem része annak, hanem egy nagyobb rendszerhatárba tartozó elem, mint a ceruzahegyező-gép a tolltartóhoz képest. A kis kézi hegyező a tolltartó része, ám a hegyezőgép már az íróasztalé, és határai nem a cipzárnál, hanem az asztal lapjának széleinél állnak. A kilépés a tolltartóból a valós rendszer update, s nem a rendszeren belüli jó és a rossz tengely mentén történő további befelé szabdalás. S a külső, valós vonatkozási pont, amilyen a hegyezőgép, meg ahhoz kell, hogy onnan egyben meglásd a rendszered határait, de ez a külső pont értelemszerűen nem lehet annak része, ezzel nagyon vigyázni kell! És ha ezt így megérted, és ezzel beállsz egy jó nézési irányba, akkor már csak lépkedned kell magadban befelé oda, ahol te réges-rég kint vagy, és ez az egyben levő valóság az, ami helyet foglal benned. Ha meglátod a világ egybelevőségét, irgalmatlan egymásnak feszülését, részeinek fájdalmas, kölcsönös függőségét, ennek egyidejűségét, akkor mindezt önmagadban egy egységként felfedezni már nem lesz nehéz. Ez csak egy tudás, egyfajta megértés, de az első lépés a szabadulás felé vezető úton.