Harci fogások 1-10

Ne fecséreld az erőd!

Az egyik legfontosabb dolog ebben az életben, hogy különbséget tudjunk tenni a dolgok közt. Mi a fontos, és mi nem. Mi értékes, és mi értéktelen. Mibe érdemes energiát fektetni, mibe nem, és így tovább. Az emberek sokszor elpocsékolják az energiáikat jelentéktelen, piszlicsáré dolgokra, vagy olyasmikre, amivel nekik közvetlenül semmi dolguk. És én most erről szeretnék beszélni. Alapvetően az előrelátás híve vagyok, én nagyon előre tervezek, mondhatni, lassan az egész hátralevő életemet belefoglaltam a mostomba. De nyilván ez így nem annyira átlátható, ezért ezt a nagy egyben lévőséget felosztom magamnak elemekre, amik nem annyira az időben, mint inkább tematikusan tagolódnak. Vegyük azt példának, hogy én egy útra mindig alaposan felkészülök, belekalkulálok mindent a tervbe, még azt is, hogy a hazaérkezés másnapja hogyan fog telni, ez főleg hosszabb utaknál fontos szempont nekem. És miután ez innentől számomra egyetlen zsák, s nem egy hosszú kötél, ebben a zsákban már könnyebben tudom elrendezni a dolgokat. Külön tudom választani a holmikkal kapcsolatos tennivalóimat a programoktól, de mindezt továbbra is egy egységként kezelve. Igen ám, de egy út esetében nem lehet mindenre felkészülni, millió váratlan dolog adódhat, ahogy szokott is. Nos és itt lép be kétféle stratégia: az egyik, ugye az előrelátás, azaz, hogy amire csak lehet, felkészülök, a másik a spontaneitás, ami azonban az előbbire támaszkodik.

Ha maradunk annál a harcművészeti hasonlatnál, amit a bevezetőmben írtam, hogy áll a mester a pást közepén, és folyamatosan támadnak rá a küzdőtársai, akkor jól látható, mi ez a kétféle stratégia, és hogyan tud összekapcsolódni. Az egyik a mester tudása. Az, hogy ismeri a technikákat, begyakorolta őket hosszú időn keresztül, s pontosan tudja, hogyan kell azokat hatékonyan kivitelezni. Magyarán felkészült. Stabil. Egyensúlyban van, ami a felkészültségből fakadó önbizalom velejárója. És ebből fakadóan képes az egyes támadásokat mindig ott a pillanatban a helyzet által megkövetelt módon hárítani. Ha nem lenne felkészült, azt se tudná, hova kapjon. Ha nem lenne rugalmas, dinamikus és spontán, gépiesen végezné a mozdulatokat, lassú lenne, és nem lenne kellőképp leleményes. Ha én megtervezek egy utat töviről hegyire, és mereven ragaszkodom a terveimhez, ugyanolyan balgán járok el, mintha csak elindulnék, lesz, ami lesz alapon. Mert a kettő együtt alkot egy iszonyú erőt. És itt van egy nagyon-nagyon fontos dolog, ami azt hiszem, most meglehetősen aktuális. Miután a mester felkészült, biztos önmagában, a karja, lába erejében, a tudásában, mindig csak és kizárólag azokkal a támadókkal foglalkozik, akik beléptek a bűvkörébe. Ezt nem tudom másként mondani, de talán érthető, úgy is fogalmazhatnék, csak azokkal foglalkozik, akik a hatótávolságán belül vannak. No és ezen a körön belül már nincs helye tervezgetésnek. Itt nincs helye pániknak, félelemnek vagy bizonytalanságnak. Ebben a körben a mester önmaga van jelen. A távolabbi régiókban ő csak szemmel tartja a küzdő feleket, de amint belépnek a körbe, azonnal kezeli azokat. De csak a körön belül, ott, ahová a keze elér.

Átfordítva ezt a hétköznapi helyzetekre, azzal nincs dolgunk, amiről csak tudunk, de egyelőre még nem ér hozzánk. Élünk egy helyzetben, amiben ott van számos tényező, közvetlen és közvetett. Figyelni kell az események állását, azok irányait, látni kell, hogy mi merre halad, ezt nevezem felkészülésnek. Egy mestert sosem ér meglepetésként egy támadás, vagy ha igen, arra is felkészült, tudja, hogy meglephetik, de épp ezért már nem lepődik meg. Tehát látom, mi zajlik a világban, és úgy tekintek rá, mint egy időjárás jelentésre. Tudom, ahová utazom, lehet épp akkor nagyon sok lesz a hínár. Fürödni, lehet, nem fogok tudni. Utánajárok akkor pár kirándulós programnak. De ha ott helyben kiderül, a kirándulós program árát kétszeresére emelték, nem esem kétségbe, nem leszek ideges, és nem is kezdek el kapkodni, mert arra is fel voltam készülve, ha az nem jön össze. Csak fejben, de ott dől el úgyis minden. És amikor ott állok a pénztárban, és nem tudom kifizetni a jegyet, spontán fogok rá jól reagálni. Azt halljuk, jövőre az lesz a szabály, hogy csak az mehet be a vásárcsarnokba, aki egy nagy kérdőjelet borotváltat a fejére, vagy ha kopasz, festet rá egyet. Most még nincs dolgom a csarnokban és még idén van, ezért ezzel nincs mit tennem. Csak átgondolom, felkészülök. Végigveszem az összes lehetőséget, mindenre van egy forgatókönyvem. A legrosszabb szcenárióra is, mert az nem felkészülés, ha a lehetőségek egy részét eleve elvetem, mondván, csak a lábra történő támadásokat védem, mert így, lehet, leütnek. De nem teszek semmit, vagy ha igen, az csak felkészülés a küzdelemre, ám még nem az. Ez is nagy különbség. Utánajárok, hol lehet élethű parókát kapni. Csináltatok egy menő pixie frizurát, amibe könnyedén bele lehet nyíratni egy kis mintát, csak a poén kedvéért. Megnézem, van-e olyan hely a világon, ahol szabadon mehetek a csarnokba borotva nélkül stb. Ez még nem küzdelem, ez csak a térdvédő beszerzése a küzdelemhez. S aztán, amikor mennem kell a csarnokba, mert muszáj, akkor ez úgyis ott a helyzetben, a pillanatban fog megoldódni a felkészülésed értelmében. Ráadásul neked jól. Erre nagyon sok élő példa van az életemben. Ott, a pillanatban, amikor szembe került velem váratlan módon a támadó, vagy a hátam mögé lépett, de belépett a bűvkörömbe, azonnal le tudtam szinte minden alkalommal szerelni. Egyrészt, mert nem nyúlkáltam utána, oda, ahol még nem érem el, nem fecséreltem, erre az erőm. Másrészt az én bűvkörömben én vagyok az úr. Aki oda belép, aki átlépi ezt a határt felém, az az én erőterembe kerül. És ott neki nincs hatalma, ott nekem van hatalmam. Ahogy kartávolságba kerül, én azonnal le tudom szerelni. De csak ott, ez fontos, ott kint, messze, csak nyúlkálhatok felé, ami engem billent ki az egyensúlyomból, és onnantól ő simán el tud gáncsolni.

Készülj fel. Mindenre. Nincs vesztenivalód, mert ez a földi lét csak illúzió, itt semmit nem tudsz elveszíteni, nyugi. A tested is ezen illúzió része, amíg azonosulsz vele, addig vagy általa kiszolgáltatott és ezért támadható. Lépj a testedtől egyet hátra, és meglátod, elmúlik a félelem. De, miután most még nézed ezt a filmet, és az nyilvánvalóan hat rád, felkészülsz. Mit fogsz tenni, ha térdre támadnak, ha hátulról fojtogatni kezdenek, vagy sunyin ki akarnak gáncsolni. De nem lépsz a támadóid felé egyetlen lépést sem. Csak felkészülsz ellenük, csendben, magadban tartva az erőd. Nem szórod szanaszét, és nem kérsz támogatást, egy karate mestert sosem támogat kívülről egy tömeg. Ettől mester, nem? És pontosan tudod, amint átlépi a támadó a bűvös határt, a te erőd megsokszorozódik, az övé meg elillan. Nézz meg pár ilyen bemutatót, ezt komolyan mondom, Keress thai chisokat, aikidósokat, karatésokat, kung fusokat. És nézz meg pár ilyen csoportos küzdelmet lehetőleg magas fokozatú mesterekkel. És adaptáld a látottakat az életre: mit kell tenni akkor, ha több irányból jön a támadás. Nézd meg, hogy mozognak, hogyan hárítanak. Írd össze e mesterek általános jellemzőit a látottak alapján, és tudd, minderre te is képes vagy. Világéletemben szemben álltam mindenféle földi hatalommal, ám sosem esett bántódásom emiatt, egyrészt, mert pontosan tudtam, mikor kell együtt mozogni velük, mikor kell hirtelen leguggolnom és átbújnom a lendülő karjuk alatt, vagy mikor és hova kell bevinnem egy nagyon jól irányzott, erős ütést. De minderre csak akkor volt szükségem, ha a csendes, minden zavarkeltéstől mentes, békés és tisztességes életembe betörtek, átlépték a bűvkörömet és elkezdtek csápolni előttem. Amíg te állsz e kör mértani közepén rendületlenül, nincs mitől félned, és az erődet is megőrzöd. Fejben meg közben készülsz, mert előrelátó vagy, hiszen nem csukott szemmel alszol a köröd közepén, hanem éberen figyelsz minden irányba, és készen állsz bármire, ami a körödben téged érhet.

Ehhez nyilván sok gyakorlás szükséges, illetve kell egy adag helyzetfelismerő képesség, de ez a sok gyakorlással magától kialakul. Gyakorlat teszi a mestert – tartja a mondás, én ezt kibontva azt mondom: a sok gyakorlat eredménye az előrelátás, és annak következménye a spontaneitás. A kettő csak együtt tud igazi ügyességgé és legyőzhetetlen erővé válni a mester számára.