Harci fogások 1-10

Ne hagyd, hogy lyukat dumáljanak a hasadba!

Meg kell tudni különböztetni a meggyőzést az információátadástól ahhoz, hogy az ember aztán ne váljon flippergolyóvá, amit a világ karjai kényük-kedvük szerint lökdösnek. Ez a mai, modern világunk valójában egy rábeszélőgyár, itt a nap 24 órájában folyik a meggyőzés, az agitáció, a tukmálás minden oldalról. Ennek határozottan ellen kell állni, s hogy ez ne legyen nehéz, ahhoz két út vezet.

Az egyik, hogy meg kell tanulni felismerni az üres dumát, aminek semmi más célja nincs, minthogy az ember gondolkodását, nézőpontját egy konkrét irányba terelje. Ennek a szövegelésnek az ismertetőjegyei kb. a következők:

Látszólag belőled indul ki, azaz megpróbál egy közös nevezőt létrehozni veled, ahonnan ti egy platformon vagytok. „Abban egyetértünk, hogy…., de….”. „Mi, akik a zöld telefontokokban hiszünk, egyetértünk abban, hogy…, miközben…” Vagy belehelyez egy olyan érzelmi pontba, ahonnan könnyebben tud téged terelni, rángatni. Tipikus biztosítási ügynök kezdés: „Ha betörnének hozzád, vagy leégne a házad, mi lenne az, amit a legjobban sajnálnál?” És már ott is vagy érzelmileg a feldúlt vagy leégett lakásodban. Ócska, átlátszó dolgok ezek, de sokaknál sajnos működőképesek, különben nem csinálnák. A következő lépés a konkrét irányítás, ennek két útja van: félelem-, vagy vágykeltés. Úgy is fogalmazhatnék, burkolt fenyegetés (és az most tök mindegy, hogy hol lapul a kihelyezett ellenség, szemben veled, vagy melletted, a lényeg: rettegj valamitől, érezd sarokba szorítva magad, és akkor a dumagép majd előrukkolhat a megoldással). A vágykeltés esetében meg úgy forgat a rábeszélőmunkás, hogy megláss valamit, amire szerinte vágyni fogsz, és amit ő majd neked odaadhat. Lehetőleg ez a dolog érzelmileg érintsen téged, azaz az énképeddel legyen közvetlen összefüggésben. (Az ember elsősorban nem tárgyakra vágyik, hanem azokon keresztül megszerezhető életérzésekre és énképre, s ezt lovagolja meg a dumagyáros.) Tehát kétféle gombot nyomogatnak ilyenkor benned, a félelembeindító gombodat, és azt a lukas részt, ami szinte magától behorpad, ahogy megnyomják, s ez az a pont, ahol te nem vagy olyan, amilyennek ez a világ látni akar. Hosszú munkával termeli ki ezt belőled, azt a világi énképet, ami az ementálihoz hasonlóan sosem lesz teljesen tömör és egységes, és az így létrehozott félelem- és vágy-lyukakba tudja aztán a világ a kis karmos kampóit beleakasztani. Nos, amikor ez is megvolt, de te még mindig ficánkolsz, akkor jönnek az úgynevezett „érvek”. Hivatkoznak erre-arra. Legfőbb ismertetőjegyük, hogy állandóan külső pontokra mutatnak, itt jönnek a képbe a statisztikai adatok, és a rangos személyek által mondottak. Megjelennek a titulusok, a hivatkozások, a hivatalos és tudományos álláspontok és a patinásan megkopott eszmék. Mindig gyanakodj, ha valamit csak azért kell elfogadnod, mert a professzor úr mondta, vagy a híres atomtudós is így véli, netán a statisztika is azt támasztja alá, hogy minden negyedik háztartásban, és hogy a nagyorrúak leginkább. Hallgasd meg higgadtan, és lásd egyben az egész mondandót ezek nélkül a színes, csillámló, csilingelő függelékek nélkül. No és ezt szokta követni a világ leggusztustalanabb dolga, aminek már a leheletétől visítva menekülök: az én neked akarok jót-duma, vagy ennek mindenféle torzított verziói. A csak segíteni akarok. Meg akarlak kímélni attól, hogy… Ha ezt nem teszed meg, akkor ez és az ér, és hidd el, neked az nagyon rossz lesz. Ha nem hallgatsz rám, akkor majd meglátod, hogy megbánod. Én csak támogatlak téged, melletted állok, velem együtt neked is sikerülhet. Kizárólag a te védelmedben. Blablabla. Nyálas, folyós, gusztustalan, tekerődző, a bizalmadba beférkőzni akaró, benned kotorászó, hízelkedő, alamuszi stílus jellemzi ezeket a megnyilvánulásokat. Ha ennek bedőlsz, az csak azt jelzi, rohadt hiú ember vagy. A hiúság meg iszonyú sebezhetővé tesz, úgyhogy érdemes megválnod ettől a randa, nevetségesen csúcsos orrú, műbőr, és ezért kemény lakkcipőtől. Jó, és ha még mindig nem álltál kötélnek, akkor jön a nyílt fenyegetés, a parancsolom, azt majd megkeserülöd, nem képzeled, hogy, ha ezt teszed, akkor majd én stb. stb. Üres blöff amúgy az egész, ha megfigyeled, nincs mögötte valódi erő, ami nem lenne más, mint egy igazság, de épp ez hiányzik a rendszerből, és ettől olyan, mint a gipszkarton fal: erősnek tűnik, amíg bele nem ütsz az öklöddel. Elő szokott jönni ilyenkor már az is, hogy te akartad anno így, épp te mondtad a múltkor, hogy, hisz tegnap egyeztél bele, stb. stb. Itt sem szabad elbizonytalanodni. Figyelj: te te vagy. Te igenis emlékszel arra, mit mondtál és mit nem, hiába állítják az ellenkezőjét, nem számít. Ha hű vagy önmagadhoz és az igazsághoz, azaz te nem blöffölsz, csalsz, hazudozol és kontrázol, csak állsz higgadtan a saját igazságodban, ez az igazságerő meg fog tartani ezzel a kis szélviharral szemben. Ilyenkor nem szabad leállni vitatkozni, csak konstatálni, itt az illető blöfföl, nyilvánvalóan hazudik, ergo nem erős. Kell neki ez a csálé fegyver ellened, és ez neked kell hogy erőt adjon. Jó?

No tehát valahogy így néz ki ez a rémség, persze elemezhetném ezt több oldalon át, de minek, a lényeg: már szagról felismerhető a rábeszélés. És ennek a felismeréséhez nem kell más, mint éleslátás, amire ugye az ember a hosszú önismeret révén tesz szert. Ismerem magam, és miután iszonyú jól és alaposan, minden oldalról ismerem magam, felismerem másban is ezt az ént. És épp amiatt, mert egy hosszú úton járva, én magam is próbálkoztam a manipulációval (ezzel mindenki így van, aki valaha volt gyerek), ám ezen dolgozva ezt tudatosítottam magamban, könnyűszerrel azonnal felfedezem másban is.

No és a másik út, az éleslátáson és a felismerésen túl, hogy ne hagyjuk lyukat beszélni a hasunkba, az a belső igazság felismerése és megtartása. Ami nem lehet kívülről kapott, nem lehet angyalszárnyakon lebegő megfoghatatlan szóvirágcsokor, hanem csak egy belső bizonyosság arról, aki vagyok. Egyfajta rendíthetetlen stabilitás. Annak a biztos tudása, hogy jöjjön bármi, önmagamat magamtól el nem veheti. Hogy épp ezért nincs vesztenivalóm. Hogy én önmagamban teljesen benne vagyok, egységes vagyok magammal, nincs ezerféle énem, egy az utcára, egy otthonra és egy a haverok felé. Hogy tudom, van egy utam, ami nagyon meghatározott út, mert visszanézve a lábnyomom a talajban kirajzolja ezt világosan számomra. Van súlyom, van méltóságom, tartásom, jó értelemben vett büszkeségem. Tudom a hibáimat és vállalom őket, dolgozom rajtuk, de képes vagyok cipelni is őket, amíg nem tudom lecsatolni magamról. Amiben hiszek, és amit tudok, mind magamból hívtam elő egy rohadt kemény és hosszú munka során, megdolgoztam a válaszaimért, ezeket alaposan megforgattam magamban, többszörösen kimostam, sőt, szakításpróbának is kitettem őket, megszárítottam, kivasaltam és csodás rendben egyfajta egységet képezve elhelyeztem a lényem modern gardróbrendszerében. Minden új igazságomnak van helye e gardróbban, és könnyedén képes vagyok megválni bármitől, ami már kinyúlt, szakadt, vagy nem kényelmes számomra, netán nem tetszik az anyaga. Nem félek attól, ha valamiről, amiben hittem, kiderül, nem igaz. Tanulok a tévedésemből, és ennyi: a pillanatnyi kellemetlenséget, ami ezzel a felismeréssel jár, bölcsességgé érlelem magamban. És most jön a lényeg: miután mindez így van, mindig pontosan tudom, mit akarok. Nincs szükségem erre a világra ahhoz, hogy megtudjam, mik a valódi vágyaim. Csak annyiban, amennyiben elém tár egy lehetőségarzenált, és én azt végigpásztázva, a bennem megjelenő indíttatásokkal összevetve materializálhatom általuk önmagamat. Nincs szükségem tanácsadásra, sem rábeszélésre. Mindenkit és mindent szívesen meghallgatok egy lehetőségként a sok közül. Ám ezután elgondolkodom alaposan a dolgon. Körülnézek tüzetesen, magamban is és kint is. És kizárólag a belső hangomnak engedelmeskedem. Épp ezért sose hagyom, hogy sürgessenek egy döntés meghozatalánál. „Ha most aláírod, kapsz 50% kedvezményt!” Nem írom. Mert át akarom gondolni. Ha sürgetsz, akkor presszionálni akarsz, azt meg alapból nem tűröm, előbb mondok meggondolatlanul ilyenkor nemet, mint igent. De legjobb egyiket sem mondani, hanem időt kell kérni, mint a sakknagymester, elegánsan felállni az asztaltól, és csak akkor meghozni a döntést, ha a szíved fellélegzik tőle, és az elméd is megnyugszik általa.

Igazából csak azt kell ilyenkor újra átgondolni, mi az, ami belőled fakad. Mint amikor elmész azzal a határozott szándékkal a bevásárlóközpontba, hogy vegyél egy türkizkék, háromnegyedes ujjú pulóvert. És ettől még megállhatsz egy kirakat előtt, megnézni azt a zöld kardigánt, sőt, még arra is gondolhatsz, egy nap talán veszel egy ilyet is, de ha valóban komoly okod volt a kék pulóver megvételére, ez most nem fog letéríteni az utadról. Mert ha tudod, egy reklámfilmhez kell neked ez a speciális kék pulóver, ugyanis fontos szerepe van a jelenetben, nem fog a zöld kardigán eltéríteni ettől az eredeti tervedtől. És nem is a zöld kardigán ellenében veszed meg azt a türkiz pulcsit, mondván, csak azért is a kéket választom, mert én nem vagyok zöld kardigános. S nem is szabad haragudni arra, aki a zöld kardigánt választja, ő csak azt teszi, ami a lényege, ahogy te is azt, ami a tiéd. Tehát, ha van benned valaki, aki pontosan tudja, ő ki és mit akar, ráadásul azt is tudja, miért és hogyan, akkor neki aztán süketelhet ez a világ ezer hangfalból ezerféle módon, bevethet retorikai trükköket és pszichológiai cseleket, ő csak mosolyog benned, és te meg sem állsz addig a boltig sietve, ahová az előre megrendelt, a nevedre félretett türkizkék, háromnegyedes ujjú pulóver vár. Ennyi a trükk, semmi több, de ezzel a tudással önmagadról olyan leszel, mint egy bevehetetlen bástya.

Ennyi süket dumát, mint ami a világunkat most jellemzi, még nem látott a föld. Ennyi fake videót, ennyi sületlenséget, ennyi kamu cikket, fals sztorit, hülyeséget és csalfa retorikát. Nem szabad ezen felhúzni magunkat, mert bár ez néha nehéz, de tudnunk kell, nekünk egy a dolgunk, megőrizni ebben a káoszban a stabilitásunkat. Harcművészeteknél ez egy alapvető dolog: végig a középpontodban maradni. Úgy is fogalmazhatnék kicsit mókásan, érezni a chit. Amikor látod, jön az üresduma cunami, veszel egy nagy levegőt és tudod, nincs más dolgod, mint higgadtnak, erősnek, stabilnak és önmagadnak maradni. És akkor olyan leszel, mint a gránitoszlop, mindent szanaszét sodor az áradat, de te rendületlenül állsz, fölé magasodva az egésznek. Ezzel nemcsak a rábeszélő gyárosokat készteted megadásra magaddal szemben, de meg is erősödsz: minden ilyen alkalom, amikor nem hagyod teledumálni a hülyeséggel a fejed, felruház 100 pont szupererővel. Gondolj erre a 100 erőpontra legközelebb, amikor beszélnek hozzád, miközben tulajdonképpen nem mondanak neked semmit.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10