Harci fogások 11-20

Ragaszkodj az igazsághoz!

Az emberek az igazságot valami nagyon furcsa módon szemlélik, sokan azt gondolják róla, az valami rugalmas, szilikon cucc, vagy olyasmi, mint a slime, ami mindig olyan formát ölt, ami számukra épp kedvező. Fogja az ipse az „igazságot”, és elkezdi a maga képére formázgatni, ha innen nézi, így van, ha onnan, úgy, és nem érti, miért olyan ócska a világa. Hát ezért. Mert az igazságot eszköznek használja ahelyett, hogy ő maga válna az igazsággá. Ez most kicsit fellengzősen hangzik, de higgyétek el, megtapasztaltam, micsoda ereje van az igazságnak, de csak akkor, ha benne vagy, és körülvesz téged. Mert amíg csak gyurkálod a tenyeredben, mint hülyegyerek a só-liszt gyurmát, azt fogod megélni: nincs igazság a földön. Pedig van, és meg is tart téged.

Nagyon, de nagyon sokszor próbáltak velem mások igazságtalanok lenni, ami nem azt jelentette, hogy bántottak, hanem hogy hazudtak. Azaz volt egy szituáció, legyen az a példa, hogy ültünk mind a ketten sárga ruhában a kék asztalnál, málnalevet ittunk, és közösen megállapítottuk, milyen édes ez a lé, nem finom. Aztán eltelik egy kis idő, és annak, akivel ott ültem, valamiért érdeke fűződik ahhoz, hogy azt állítsa, zöld estélyiben álltam egy piros pultnál és kakaót ittam. No mármost. Itt van két dolog. Az egyik, hogy az igazság az van, az bennem van, ergo ismerem. Tudom, soha nem vennék fel zöld estélyit, mert allergiás vagyok a zöld színre, kiütések keletkeznek tőle a homlokomon. Sosem hordok szoknyát, mert műlábam van (most nyilván csak egy hülye, kikarikírozott példát mondok, hogy értsétek a szitut), állva sosem iszom, mert akkor refluxom lesz, és a piros pultra tutira emlékeznék, mert a piros színtől napokig nem tudok aludni. Értitek, mit értek én igazságon? Tehát ezt én tudom magamról. Ergo, rögtön tudom, barátunk hazudik, megmásítja a valóságot, hogy neki jó legyen, alakítani próbálja azt, ami alakíthatatlan, és vele együtt engem is rávenni arra, bizonytalanodjam el a magam gyúrhatatlan igazságában. Aztán megvádol ezen ingatag talajon állva, mondván, én leöntöttem őt kakaóval. Na, ilyenkor szoktam én kitámasztani, és semmi mást nem tenni, mint ragaszkodni az igazsághoz.

Mert az van, és még egyszer mondom, az életem csak és kizárólag ezt igazolta vissza számomra, hogy az megtart. Itt tehát egyféle hatásos technika létezik, függetlenül a szitutól és a vele szemben álló hazudozótól. Ha tudom, mi a szándéka az illetőnek a hazudozással – általában ezt azonnal tudni lehet –, akkor csak kimondom az igazságot, úgy, ahogy az van. Sárga melegítőben ültünk a kék asztalnál a Tuttifrutti kávézóban és málnalevet ittunk. És azért akarod most elhitetni velem a zöld estélyis kakaós sztorit, mert kéne neked egy zöld ruha, és most tőlem akarod azt kicsikarni. No, itt már meg fog torpanni hősünk, ugyanis ő egy csálé hazugsággal támadt, ám én egy dupla, egyenes igazsággal védekeztem, mert nem elég, hogy nem hagytam magam belerángatni az ő hazugságvilágába, még a hátsó szándékát is felfedtem, kiterítettem a lapjaimat, és ezzel a mozdulattal az övéit is az asztalra fektettem. Figyeljétek meg, itt mindig elgyengül a hazudozó, megrogyik a térde, pedig még meg sem lökted, vagy nem rúgtad térden, ami higgyétek el, iszonyú fájdalmas. Te csak hárítottad a béna ütését. Erre ő visszatámad és tagadja mindezt, azaz megpróbál kigáncsolni, amivel még egyensúlytalanabb helyzetbe kerül, mert a gáncsolás arra kényszeríti, tegyen felém egy lépést. És most jön az én trükköm: hogy miután meggyengült, nem hagyom. Ellépek a lábától, s most én támadok. És elkezdem kérdezgetni. Adom a hülyét, és azt mondom, várjál csak, lehet, tényleg így volt? Lehetséges, de te mondd, akkor hogy is történt mindez pontosan, hánykor volt, melyik zöld ruha volt rajtunk, a Gucci vagy a Dolce Gabbana? Milyen volt a kakaó, főzött, vagy instant? Melyik piros pultnál álltunk, milyen volt a festése, matt vagy fényes? Miért öntöttem le kakaóval, és miért most jön elő ezzel? Miért nem akkor reklamált? Hol a kakaós ruha, láthatnám, csak hogy megnézzem, tisztítható-e a folt. Tehát itt én azt szoktam csinálni, hogy felveszem az ő harcmodorát, belehelyezkedem a hazugságába, és onnan kezdem apró kis ütésekkel megzavarni, hogy forogjon velem, amerre én akarom. Tehát nem állítom azt, hogy ez hazugság, nem csinálok buta vitatkozó szobát ebből a nemes küzdelemből, ehelyett azt mondom: oké, tehát ez az igazság. És miután nem az, tele lesz ellentmondásokkal, logikátlanságokkal, résekkel. Hibákkal, következetlenségekkel, idiótaságokkal, millió érzelmi, vagy épp amolyan robotokra jellemző, szinte autisztikusan „tárgyilagos” elemmel, de az biztos, miután nem igazság, irgalmatlanul sebezhető az egész úgy, ahogy van.

Tehát még egyszer a technika lényege: magadban tudod, mi az igazság, mert te mindig aszerint élsz, ezért ezen a téren nem igazán vagy megingatható. Ez a technika csak ez esetben működik, mert ha te is állandóan formálgatod az igazságot, nem vagy benne, nem állsz abban a védelmi pajzsban, ami maga az igazság. Tehát előbb ezt kell megtanulni, az igazság akkor is igazság, ha nekem, a kis emberkének épp most nem kedvező. És kitartóan eszerint élni. És ha már ez jól megy, na, csak akkor lehet pajzsként használni, hiszen alapból nem az: mondtam, az igazság nem eszköz, csak egy erőtér. No és ha jön a kis csámpás ellenfél a maga nyilvánvaló hazugságával, meggyengíted azzal, hogy kirakod nyíltan az asztalra a kártyáidat. Kimondasz mindent, ami ezzel az igazsággal kapcsolatos, és aduászként lecsapod az asztalra az ő motivációját. Minden hazugság sanda, minden hazugságot hátsó szándékok vezérlik.

Na, ettől ő biztosan megtántorodik, mert erre nem számított. Miért nem? Mert ő nem úgy működik, ahogy te, más harcmodora van, ő egy bokszoló, te meg thai chi mester vagy. Az ő klubjában mások a szabályok, igen ám, de ő most rálépett egy thai chis tatamijára, nagyképűen és ostobán megtámadta a látszólag kicsike és jelentéktelennek tűnő mestert, és ezért bajba került. No és amikor megingott, ezt látni fogod, akkor, ahogy mutattam, elkezdesz körülötte lazán mozogni, és nem hagyod, hogy visszanyerje az egyensúlyát. Ő majd ütni próbál, de már egy egyensúly-vesztett helyzetből, és ez neki egyre rosszabb lesz. Most jöhetnek a kérdések, mindig a legnagyobb réseit támadd. Ott lesznek, mondom, a hazugság lyukacsos, nincs olyan hazugság, amibe ha belépsz, nem látod meg azonnal ezeket az irgalmatlan nagy réseket. Tehát azt mondod, oké, így volt, no de akkor hogyan, miért, mikor, meddig, mennyire és minek? Érted? És katapultálni fog, ez szinte minden esetben így van. Csak irgalmatlanul kitartónak kell lenni, nem megrémülni attól, hogy erőt demonstrál, hatalmas öve van, ja, meg bokszkesztyűje, fogvédője, és nagy muszklija, és hörög, meg veri a mellét, még az is lehet, közönséget is hoz magával, oda se neki. Nálad van az erő: az igazság. Higgy benne, tudd, az igazság e kis ugrabugra, kötött izomzatú, merev figura felett áll. Az igazság nem az ő terepe, ő a hazugság gyermeke, és épp ezért az igazsággal szemben nincs fegyvere. Ha hazudsz neki, vesztesz, ám ha ragaszkodsz az igazsághoz, nyersz. Minden esetben, és ami a legfontosabb, minden téren. Jogilag, erkölcsileg, érzelmileg, mentálisan. Millió példa van erre, megint gondolj a mártírokra! Szent Johanna győzött minden síkon. Igen, jogilag is, és fizikailag is, ezt ma tudjuk csak igazán, hogy így volt. Ocsmány inkvizítorai elbuktak. Hidd el, Szent Johanna előtt, ha ma megjelenne a földön, mindenki fejet hajtana, rusnya bíráinak meg ezt a megjelenést inkább nem javasolnám. Johanna legyőzte a testét, bírái annak illúziójában ragadtak. És higgyétek el, ez a fiatal lány az utolsó pillanatában is tudta: győzött. És az igazsága a mai napig él.

De nekünk nem kell elégnünk, Szent Johannát csak azért érdemes észben tartani, mert amikor ragaszkodsz az igazsághoz, neked a végsőkig el kell ám menned. Nincs félúton megállás! Ha ebbe a küzdelembe belefogsz, nem adhatod fel, nem lehet vesztenivalód, érted ezt? Csak akkor nyersz, ha ezt tényleg így gondolod. Mondom, rengeteg ilyen nyertes csata van a hátam mögött és láttam, az akkor velem együtt levők hogyan viszonyultak volna a helyzethez, ha én nem vagyok. Meghátráltak volna, feladták volna, belementek volna ócska kis döntetlenekbe, ők is hazudni kezdtek volna, de én nem hagytam. Akkor is folytattam a harcot, amikor azt láttam, ha folytatom, rosszabbul járok, mint ami az eredeti felállás volt, mert most már nemcsak egy zöld estélyit, hanem az egész bárpultot követelik rajtam. Mert zsarolni fognak: ha nem adod most az estélyit, naponta 100 fityulát kell fizetned. Nem adom. Azért nem adom, mert nem tartozom vele. Nálam van az igazság, és nem nálad. És ha megölsz, se fogom azt mondani, ami hazugság, nem állok a hazugságod ernyője alá, és nem cselekszem aszerint.

És mielőtt még összetévesztenénk ezt a szitut azzal, amire azt mondtam, „edd meg” a banánt, gondolkodjatok el egy kicsit, mi a kettő közt a különbség! Mikor kell „megenni” a banánt és mikor ragaszkodni az igazsághoz? A válasz egyszerű. A banános esetnél csak elvárnak tőled valami baromságot, mondjuk az előző példánál, azt várja a partnered, hogy mielőtt megiszod a málnalevet, mondj el arabul egy buddhista mantrát, miközben kettős keresztet vetsz. Persze, miért is ne, hinni nem fogsz ebben az ökörségben, de a békesség kedvéért lemozgod neki a dolgot, hadd higgye azt, te is e furcsa vallás híve vagy. Vagy elkezd veled vitatkozni arról, hogy butaság, hogy nem szereted a delfineket, és hidd el, a bálna buta állat. Hogyne, hogyne, milyen igazad van, bólogatsz, aztán másnap befizeted a pénzt a bálnamentő csoportnak – értitek? De amikor eléd áll, és azt mondja, add neki a nyakláncodat, mert az márpedig őt illeti, na, akkor azt már nem fogod odaadni, mert azt nem tudod odaadni is, meg nem is, ott már a Mátyás király lánya trükk nem működik. És ha fontos neked az a nyaklánc, mert túlmutat önmagán – és ez a lényeg! –, mert számodra nemcsak egy dísztárgy, hanem egy eszme is, akkor jöhet a küzdelem. Kitartás kell hozzá, iszonyú gyors észjárás, helyzetfelismerés, emberismeret, jó beszélőke, bátorság, tartás, és rendíthetetlenség. Ha ezt látja az ellenfél, hamarabb bedobja a törölközőt, mint az elején gondoltad.

Tehát én eszmékért, az igazságért szívesen harcolok, mindenért, ami nálam nagyobb, aminek nem is kell védelem, hanem épp én magam vagyok az, aki csak bebújok ebbe az erőtérbe. A kicsinyes emberi dolgokat meg ráhagyom a világra, és inkább csak kikerülöm, kicselezem őket. Remélem, érthető a különbség.

Ragaszkodj az igazsághoz, mert az e világon túlmutat, az egy igazi, gyönyörű híd, ami ahhoz az énedhez vezet, akinek maga az igazság a létállapota.