Harci fogások 11-20

Láss át a falakon!

Utaltam már arra, hogy ezt a témát részletesebben kifejtem, és most egészen aktuálisnak tartom ezt megtenni. Beszéltünk, ugye, az erdő szelleméről, beszéltünk arról, hogy ha kihelyezed a súlypontod önmagadból, tutira elveszted az egyensúlyod, arról is beszéltünk, hogy milyen jól működik a lasszó-technika, azaz az, ha egy olyan jövő pontba akasztod a tekinteted, ami a nehézségeken TÚL van, és kitartóan megtartod ezt a fókuszt, akkor az könnyedén abba a pontba ránt, és így a nehézségek ereje elillan. És akkor most ezt összefésülöm nektek, és megmutatom, mit jelent számomra átlátni a falakon.

Ez valami olyasmi, mint amikor megállsz egy olyan ablak vagy kirakat előtt, ami visszatükrözi a saját képed az utcarészlettel, ahol állsz. Azaz nem átlátsz ezen az üvegen, hanem csak önmagadat látod. Így nyilván az üvegen túli mélység számodra nem lesz megfogható. Nos, mit tesz ilyenkor az ember, ha mégis be akar pillantani az üveg mögötti térrészbe? Nem figyel a saját, üvegben megjelenő tükörképére, hanem a mögé fókuszál. Eleinte ez nehéz lesz, de idővel megszokja a szemed, hogy mit kell néznie, kb. mint az optikai trükkök esetében, a fiatal lányt meglátni az öreg helyett úgy kell, hogy elengeded az öreg nézését. Nos, így kell magad mögé nézni, azaz úgy, hogy egy darabig ne figyelj magadra. Mi az egónk által vagyunk elkaphatóak, csak ott. Az ego hasznos és jó dolog, ez az a program, ami ebbe a valóságba köt. Az ego tehát e valóság terméke, ezt nagyon sokszor leírtam már. És itt e nélkül semmire se mennél. Igen ám, de ez nem te vagy, ez csak az a részed, amit most játékba vittél. Neki élet-halál ez a játék, neked nem. Amikor azt mondom, nézz magad mögé, akkor azt mondom, nézz a táblán lépegető játékfigura mögé. Mert csak, ha onnan leveszed a tekinteted fogod meglátni mindazt, ami az üvegfalon túl van. És ha ezt látod, akkor tudnod kell, előtted már nem áll fal, a fal addig valóság számodra, amíg elhiszed, a mögött nincs semmi, mert eszedbe sem jut az „a mögött” kifejezés, amikor a falra egy végtelen út és táj képe vetül. Igen ám, de azt észre kellett venned, hogy erre az útra te soha nem tudsz valamiért rálépni, mindig csak előtted tekereg, és a távolban lévő fagyis bódét sem éred el soha, csak másokat látsz mindig ott nyalni a fagylaltot.

Hogy kell magunk mögé nézni? Úgy, hogy nem szabad a távolban keresni a belső tér képét, azaz nem ott, hanem itt kell meglelni. Állsz az utcán, nézed a kirakatot, és amit meglátsz a bolt belsejéből, azt nem a boltban állva látod, hanem itt és most az utcán. Akik a falon túli világot keresgélik, ám csak a falat kaparják, ezt tévesztik el. Azt mondják: ott. Azt mondják: majd. Azt mondják: isteni én. Nem, ehelyett azt kell mondani: itt, most, magam mögött. Van egy zűrös helyzet, ami, már tisztán látható, borzalmas dolgokat fog szülni. Ez maga a fal. Ám a mögött már most itt van mindaz, ami nem ez. Emlékeztek a legyes példámra a templomban? Beszállt egy légy a templomba egy csodás koncert alatt. És én néztem a legyet, és elmerengtem azon, hogy ez a légy itt van velem egy térben, egy időben, ám még sincs halvány fogalma sem a csellóról, sem Schubertről, sem arról, hogy odasúgtam a lányomnak, hogy milyen szépen játszik Kerstin. Ez a légy úgy fog meghalni, hogy ezekről soha gőze sem lesz. Én nem voltam számára jövő, sem távoli tér-lakó, és én nem vagyok semmiféle földönkívüli hozzá képest, csupán máshogy határozom meg önmagam, mint ő, és ezért más valóságot érzékelek egy azon téridőn belül. Mi egymás valóságában vagyunk a léggyel, ő érzékelt engem, hisz rászállt a karomra, és én is őt. De ez a két valóság, bár egyazon világ része, mégis ha egymás mellé állítjuk, egymástól nagyon fog különbözni. És ha én rá tudnék nézni magamra e kis légy szemével, jót mulatnék azon, hogy a légy univerzumban én miféle furcsa szerzetnek tűnök. Tehát az, ami a „falon túl” van, az nem ott van, hanem itt, mert a fal a fejünkben létezik, egy érzékelési korlát, ahogy a legyet is elválasztotta egy fal Schubert zenéjétől, amit akár hallhatott is, de nem annak, ami az valójában. Nos, EZ a fal.

Félelemből és tudatlanságból van felépítve a fal, szinte mindenki megtorpan előtte, én is, te is, mindenki. Mert itt belül valódi, amíg nem tudsz mögé nézni. Amíg nem tudod meglátni, hogy az a magasabb világ, ami nem ilyen, mint ez a most düledező, pont ott van, ahol most ülsz, ott, akkor önmagaddal együtt. A játékbábuval egy időben van a játékban maga a játékos, egy helyen, egy világ részeként. És ha ezt megértetted, akkor nincs más dolgod, mint ebből a játékosi világból valami apróságot meglátni, megérezni a játéktáblán. Egy fura foltot, egy érzést, egy jelenlétet, bármit, ami a kirakaton túli világról tudósít téged itt az utcán. Onnan fogod tudni, hogy nem az utcát látod, amit már úgy megszoktál e falra nézve, hogy nem fog beleilleni a képbe. Jé, látok egy fotelt a járdán, ha az „útra” nézek! Érthető?

És most jön a trükk, megint jön a lasszó technika: ráveted a figyelmed lasszóját erre a pontra, és nem engeded el. És semmi más dolgod nincs, mint minden nap valamivel kifejezésre juttatni azt, hogy ez a fotel számodra valóság. Minden nap teszel felé egy apró, jelentéktelen, ártalmatlan, veszélytelen lépést. Mondom a konkrét példát. Nem hiszek világi hatalmakban. Mert érzem magam körül a valódi hatalmat, valahogy sikerült megéreznem azok erejét, akiknek nem kell korona, meg állami kitüntetés, hivatal és oklevél ahhoz, hogy birtokolják az igazi erőt. És onnantól számomra ők képviselik az erőt, s ezt kifejezvén először csak magamban megkérdőjelezem az igazgató úr hülye döntéseit. Aztán kis dolgokban ezt nem fogadom el, csak finoman, szinte észrevétlenül. Úgy is mondhatnám, kicsit kicselezem. Aztán egy értekezleten egy apró dologban felszólalok ellene, udvariasan, kedvesen, de határozottan. És így tovább, haladok a magam tempójában a fotel felé, csak nagyon játékosan, lazán. Próbáljátok ki, mondjuk a pénzzel. Hülyeség az egész, nem igaz? Mármint a pénz. Nézz a fal mögé, ahol semmi ilyen nincs, és csak játssz vele. Néha engedj meg magadnak valami kis luxus dolgot, és közben tudd, ha jól gondolkozol róla, mindig lesz pénzed. Egyszerűen tekints rá valami buta kódként, ez a zokni x strigulát, ez a könyv meg y rovást ér. Csak mellé kell húznod, ennyi. Nem tud elfogyni, csak ha látod a félelem falat, amit mögé építettek., hogy ne láss át oda, ahol ennek semmi, de semmi értelme nincs. Máskor meg „szerezz” pénzt, csak úgy. Vegyél egy kis bitcoint, aztán amikor nyertél rajta tíz dollárt, add el. Aztán azonnal költsd el a tíz dollárod valami tartós dologra. Jé, lett egy tárgyad, csak úgy! És így lassan, apró lépésekben közelíts a fal felé, miközben végig tartsd a lasszód azon a ponton, amit megláttál, hogy a pénz egy hatalmas átverés. Meg fogod egy nap tapasztalni, hogy nincs is fal. Nem leszel milliomos, mert erre annak, aki nem látja a falat, nincs is szüksége. Egyszerűen csak mindig meglesz mindened, amit valóban szeretnél.

A titok a nagyon lassú, nagyon fokozatos, kitartó játék. Az igazgató urat nem tudod a falakon belül egy nagy rohammal legyőzni, ő fog a földre teperni téged, mert neki itt bent van ellened fegyvere. Te csak azzal tudod legyőzni, ha ügyesen megkerülöd, kicselezed, mögé settenkedsz, oda, a kirakat másik oldalára, ahonnan ő nem látszik, ahonnan nézve ő nincs. Onnan nézve semmiféle hatalommal bíró igazgató úr vagy csúnya bankár bácsi nincs. Csak kívülről tudod őket legyőzni, s ehhez neked saját magadat kell ügyesen, játékosan, apró lépésekben a falon túlra cselezned. Mert a fal, értsd meg, benned van, magadat, a saját félelmeidet kell kicselezned ahhoz, hogy szabad légy. Te félsz, téged állít meg a fal, a légynek nem engem kell átalakítania ahhoz, hogy létrehozzunk egy közös valóságot, ezt csak önmaga meghaladásával tudná elérni, ha túl tudna lépni a saját korlátain.

Nézz át a falon, és cselekedj kitartóan aszerint, amit a mögött látsz. Most, itt, magadban.