Harci fogások 21-30

Te ne legyél a Hiszékeny Úr

Erre a témára úgy gondoltam, szánok egy saját fejezetet, mert bár már a legelején említettem, de most máshogy szeretném ezt megvilágítani. Hiszen ennél időszerűbb kérdést nem találhatnánk. Ha valaki belevész egy – nevezzük úgy – álvalóságba, ami valamihez képest illúziónak mondható, annak egyetlen oka lehet, hogy valóságnak tart olyan dolgokat, amik nincsenek. Vegyük azt a csalafinta szobát, ami úgy van megszerkesztve, mintha a benne lévő ember jóval nagyobb lenne, mint amekkora. Ez egy vizuális illúzió, amit a részek egymáshoz rendelése hoz létre. Ahhoz, hogy te ebben az illúzióban tudd tartani a nézőpontod, azaz valóban azt lásd, Juliska jóval nagyobb a szobában, mint azon kívül, el kell engedned a külső vonatkozási pontjaidat, és csak a belsőkre koncentrálni. Gondolom idáig ez teljesen érthető.

Igen ám, de ez átkozottul nehéz, ha ez a külső világ nincs kitakarva. Erre mondtam azt, hogy az illúziónak van egy nagyon komoly ismertetőjegye, mégpedig az, hogy csak egy adott nézőpontból látható. Könnyű kiesni belőle, ezt is mondtam. Épp ezért a tökéletes illúziónak van egy fontos törvénye: teljesen zárt, miközben a nyitottság érzetét kelti, hogy ne érezd meg, a látószöged rögzítve van. Kikerüli azzal az esetleges mozgásokat és azáltal önmaga lelepleződését, hogy levágja a valóság egy részét, épp azt, amiben ő megjelenik, és rávetít egy kvázi távlatot. A moziteremben kialszanak a fények, hogy csak a vásznat lásd. Nem lóghat be a képkivágásba a mikrofon, a VR játékban a szemüveg és a fejhallgató, a kesztyű mind arra szolgál, hogy ezt a valóságkirekesztő műveletet elvégezze. És már benne is vagy egy zárt térben, ami ügyes trükkökkel végtelennek mutatja magát, azaz a film cselekménye látszólag a valós időben és a néző által is belátható térben játszódik, ami persze nem igaz, mert ez az idő és tér ebben a formában a valóságban nem létezik és sosem létezett. És hát a játék grafikája is azt a látszatot kelti, bármerre nézel, a játékot látod, az nyitott, és veled együtt tágul.

Igen ám, csak van itt egy kis bibi. Miután így bezáródtál egy pszeudotérbe (és időbe), a mélység – minden mélység – csak illúzió lesz számodra. És ez a kulcs. A végtelen világűr csak ügyes trükk, ha nem hiszed, majd egy nap rájössz magadtól is. Annak a sok-sok milliárd embernek az élete csak egy belső sztori a sztoriban, ami sokszor ki sincs bontva, csak egy rejtett tudásként van jelen, ám ha kibomlik, akkor se tárul soha teljes mélységében fel. Ezt is fontos megértenie annak, aki ebből a kis kockából lassan ki akar törni. És ez a helyzet az információkkal is: nagy részük csak vetítés, csak egy elemben az elem, semmi több. És ha ezt megérted, többet téged ez a világ nem tud becsapni, soha többet, semmivel. Mit kell azon érteni, hogy mindez csak látens valóság? Azt, hogy neked két világod van, ha jól belegondolsz, van a közvetlenül megtapasztalt, és az ezen tapasztalaton belüli, közvetetten megismert világ. A közvetetten megtapasztalt valóságod a laptopod. Ott van előtted, ő az, ami: egy laptop. No és amikor kinyitod ezt a Pandóra szelencéjét, megjelenik abban rengeteg áttételes valóság. Benne van a németországi tüntetés. Ott van benne az a párizsi szakácsverseny, a dél-koreai rendező új filmje és a tokiói vihar. És amikor azt hiszed, te most arról szereztél tudomást, mi van Németországban, Párizsban, Szöulban vagy Tokióban, tévedsz, és bezárod magad a dobozba. Merthogy te erről semmit meg nem tudtál. Te csak azt tudtad meg, hogy neked ebben a dobozban más emberek mit és hogyan mutatnak meg. Azt a fontos hírt olvasod az egyik hírportálon, hogy Brad Pitt kutyájának letört az egyik karma a hétvégi séta közben. És ekkor te azt hiszed, az a valóság, hogy ennek a nyomorult ebnek megsérült az egyik mancsa. És ha így nézel a világra, az beszippant téged, mint a porszívó a porcicát, még jól meg is dolgoz magában, egy fonallá sodor, és kiköp a büdös porzsákba. Hogy miért van ez így, azon majd alaposabban elgondolkozik az, akinek ehhez kedve van, most ide nem fér el ennek kifejtése, csak röviden.

Merthogy az igazság az, hogy neked egyetlen atom biztos tudásod ezzel kapcsolatban az, hogy ezt írja ez a szennylap, érthető? Csak ez. Hogy azzal a szerencsétlen blökivel mi történt, te innen a képernyő elől tutira nem tudod eldönteni. S ha netán van ismerősöd, aki ismeri a sztárt és annak házi kedvencét, s aggódva felhívod, te mondd, igaz ez a szörnyű karomhistória – akármit is válaszol ez a barát, neked ragaszkodnod kell ahhoz az álláspontodhoz, hogy te ezzel annyit tudtál meg csupán, mit tud ez a barát, vagy mit mond, netán mit hisz. De Brad Pitt kutyájáról továbbra sem tudsz semmit. Ez egy életmentő hozzáállás. Nincs ezen a világon olyan tekintély, akinek a szava szent. Nincs olyan orgánum, amiben 100%-ig megbízhatsz, Indulj ki abból, illúzió, és belső mélysége csalfa látszat csupán. Minden csak akkor és addig bomlik ki előtted, amikor és ameddig abba te magad a kis bábuddal elmész. A saját tapasztalat, legyen az bármire irányuló, számodra mindig mindenek fölött álló. Azok a te valódi megéléseid. Nincs szubjektív meg objektív felbontás a valóságodban, az mind egységesen szubjektív, vagy objektív, attól függ, honnan nézed. Az maga a te tapasztalati bázisod. Az vagy te magad. Mások tapasztalata nem a tiéd, a tiéd ebből csak az a közvetlen beszámoló, amit erről hallasz. Amit a játékfigurád a saját közvetlen valóságaként érzékel, akár „kint”, akár „bent”, az van, a többi mint közvetett valóság csak közvetett vanásként értelmezhető.

Mondhatod erre, no de így eléggé leszűkítem a tudásom a világról, de ez nincs így. Ugyanúgy „tudni fogsz” a szörnyű kutyabalesetről, csak te máshogy, mint a többség. Te információként kezeled és nem tényként – és ez hatalmas, világrengető különbség. Látható is ma már a két hozzáállás közti különbség: hová vezet az egyik, és hová a másik út. De vigyázz, ezt minden irányban tartanod kell, tudod, az igazság nem egy rugalmas, színes slime a kezedben, azaz akinek jólesik hinni, annak hiszek, akinek az igazsága fájó rám nézve, annak meg nem. Ez így nem működik. Szerintem a legjobb, ha ezt az egész konzolt visszaveszed a saját kezedbe, és azt mondod: ami a saját valóságképernyőmön látszik, az van, ami csak a képernyőn lévő másik képernyőben van jelen, az egy kép. Tudósíthat dolgokról, de az igazság vele kapcsolatban, amiben biztos lehetek, az maga ez a tudósítás, annak tartalma már nem, csak akkor, ha magam, a saját képernyőmben közvetlenül meglátom.

Mondtam már többször, a hiszékenység az önimádat egyenes következménye. Amikor a csóka azt hiszi, ő már Tud. Amikor azt feltételezi, ő aztán átlát a szitán, amikor eszébe sem jut, hogy ez a világ nevetve az orránál fogva vezeti őt. Jobb ennél az a visszafogott kétkedő attitűd, ami azt mondja: gőzöm sincs, mi ez az egész, nem láthatok bele minden fiókba és tudom, senkinek sem vagyok olyan fontos, hogy az én érdekeimet nézze. Mindenkinek önmaga a fontos, fontosabb, mint én. Ezért én nem hiszek nekik el mindent, megnézem, mit mondanak, mert ezáltal RÓLUK azonban rengeteget megtudok. Megnézem, mit mutat nekem a monitorom, mert ezáltal magáról erről a rendszerről iszonyú sokat megtudok. És megelégszem azzal a tudással, amit meg tudok tapogatni, magamban felfedezni, átélni közvetlenül, a többit meg berendezem a teóriák, egyéni sztorik és a világ tudása önmagáról mappákba. És akkor nem leszek én a Hiszékeny Úr, hanem én leszek Hakapeszi, aki amit a saját kezébe fog, csak azt eszi.