Harci fogások 21-30

Lásd meg a hatalom igazi arcát!

Ehhez azonban ki kell őt nagyon alaposan ismerned. A nép sosem ismeri a király gyengéit, azt csak az udvari bolond tudja, ezért nem esik a bolondnak sosem bántódása. Ma arról szeretnék nektek mesélni, amit én magam a földi hatalmakkal kapcsolatban megtapasztaltam. Egyetemi éveim alatt létre szerettem volna hozni egy, az egyetemistáknak szóló tévéműsort. És ennek kapcsán megismerkedtem az akkori diákönkormányzat vezetőjével, aki később a barátom lett. No és ez a kapcsolat sok mindent megmutatott nekem a hatalomról. Ez a fiú már akkor prominens berkekben mozgott, ismerte személyesen az akkori köztársasági elnököt, meg ilyesmik. Aztán később, amikor már mi nem voltunk együtt, de a – nevezzük úgy – barátságunk megmaradt, két alkalommal felkért engem, hogy vállaljak el kommunikációs feladatokat: egyszer egy miniszter mellé, másik alkalommal meg egy akkor alakuló, állami kutató intézetben. Én elvállaltam ezeket a munkákat, sőt, töredelmesen bevallom, akkoriban úgy gondoltam, ezek igazán nemes feladatok. Ezt megelőzően, amikor már évek óta dolgoztam a közszolgálati tévénél (ez a kilencvenes években történt), az épp alakuló kereskedelmi csatornákhoz szinopszisokat küldtem be, ilyen kis jópofa, kreatív, kulturális műsorterveket. Az egyik csatorna elfogadta egy ötletemet, s a tárgyalás után jött a kérdés, nem akarok-e a reggeli műsor egyik műsorvezető párosának női tagja lenni. Oké, gondoltam, miért is ne. És e munka kapcsán közeli kapcsolatba kerültem a vezérigazgató-tulajdonos, ahogy a házban hívták, „jobb kezével”.

E munkákkal töltött évek alatt én nagyon sok mindent megfigyelhettem, és meg is figyeltem azokról, akiknek a kezében az úgynevezett hatalom van. Két miniszter mellett dolgoztam, az ő közvetlen közelükben, ismertem az embereiket, illetve még apám révén, aki a nyolcvanas években a Magyar Televízió drámai műsorainak a főszerkesztője volt, illetve a saját, tévés éveim, illetve a kereskedelmi csatornánál, egészen a tűzvonalban eltöltött élményeim alapján én őszintén és teljes határozottsággal állítom: a király, gyerekek, tök meztelen. Nincs mitől félnetek, tényleg nincs. Akik ennek az ellenkezőjét állítják, biztos nem ültek éveket ezeknek az embereknek az asztalánál.

Anélkül, hogy bárkit bántanék, mert eszem ágában sincs ilyet tenni – mert még egyszer kihangsúlyozom, én jelenségekről írok konkrét esetek kapcsán, és aki bármit ezek közül magára vesz, az magára vessen, hogy most ilyen bénán vicceskedjek –, tehát anélkül, hogy bárkit bántanék, én azt tapasztaltam, ezek az emberek teljesen el vannak veszve. Végzetesen bele vannak rögzülve egy szerepbe, és abból, ha akarnának sem tudnának kimászni. Hisznek olyan dolgokban, amik nincsenek, vagy nem valósak, ragaszkodnak a kiváltságaikhoz, amikbe aztán úgy kapaszkodnak, mint cerkófmajom az anyjába, és én minden esetben megéreztem a közelükben valami pokoli romlottságot, bocsánat, de nem tudom ezt más szóval illetni. Mint egy zsák rohadt körte, ami így egymásnak adja át ezt a barna, cefreszagú, megpuhult, bűzös fekélyt. Ezek az emberek olyan mértékben vannak egymásnak és az őket összetartó rendszernek kiszolgáltatva, amit te most elképzelni sem tudsz. Egymásból és egymás által élnek, szolgálatokat tesznek egymásnak, és szolgálatokat várnak ezért cserébe. Luxus életet próbálnak élni, miközben, csak ha kicsit megkapargatod ezt a fényes, műanyag, gagyi felszínt, mint egy ócska, nem nyerő sorsjegyen, azonnal kitűnik, hogy alapvetően lúzerek. A megelégedés, a derű, az öröm, a harmónia, az egészség egészen elkerülte azokat, akiket én ismertem. Általában ittak, legalábbis akiket én ismertem, abból sok aktívan ivott (én, mint alapvetően absztinens ember a kultúrborozgatást is egyfajta alkoholizmusnak tartom), rossz, látszatházasságban vergődtek, fiatal lánykák után loholtak, szétlopták az állam pénzét, állandóan tréningek meg megbeszélések ürügyén luxushotelekben lebzseltek, áztatták a szőrös feneküket, ettek-ittak, állami autókkal mentek az ócska kis balatoni telekre, minden szart megvettek, laptoptól, tévéig, amit aztán hazavittek, sofőrjeik voltak, mintha nem lennének képesek egyedül vezetni – nem, nem sorolom, a gyomrom forgott, amíg úgy döntöttem, nézem őket.

Állandó volt berkeiken belül az intrika, egymás furkálása, a pletykák, összevissza döntéseket hoztak, én soha egy pillanatig semmilyen tervszerűséget tevékenységeikben nem vettem észre. Döntéseik egy dominóeffektuson alapultak, mindig azt láttam, csak azt teszik, amit az mond nekik, aki fölöttük áll, s akinek szintén mondott valaki valamit, hogy ezt kell tenni. Sokat gondolkodtam akkoriban, ki lehet itt az Agy, aztán, miután szembesültem azzal, hogy ezek a döntések semmiféle koherenciát nem mutatnak, rájöttem, nincs ilyen. Ez egy önmagába visszacsatlakozó, beteg, rohadó rendszer. Törékeny, sérülékeny és nem egyéb, mint ezeknek a nyomorultaknak az élőlánca. Elég egy repedt láncszem, és már bomlik szét az egész, aztán persze megint összehúzzák, de ez irgalmatlan energiáikat emészti fel. Iszonyú könnyű volt őket amúgy kicselezni, mert hiúak, vakok, lottyadtak lelkileg, tespedtek, szellemileg restek, és végtelenül önimádóak, s miután egymáson kívül szinte semmit sem látnak, egy perc alatt tudsz kikerülni a látómezejük holtterébe. Undorító volt, ahogy állandóan egymással bazsalyogtak, kvaterkáztak, amit ők modorosan konferenciának, vagy kerekasztal beszélgetésnek neveztek. Beállítottak három kamerát, és körkörösen nyalták egymás fenekét, csak úgy csattogott a nyelvük. A látszólagos „viták” is csak ilyen mentális ego-orgia részei voltak, ők soha nem kerültek kapcsolatba semmivel, ami az ő berkeiken kívüli dolog, erre nagyon figyeltek, ragacsosan összetapadtak, és így egyben alkottak valami penésztelepet. „Ellenségeiket” is beleértve ebbe, természetesen. Nem képzelitek, hogy ezek valódi ellenfelek voltak? Ugyan, színház ez az egész, higgyétek el. Ők egymás bioszkafanderei voltak. A három szörny, amilyen a politika és az általa irányított pénz és jogi világ, a média és az egyház, (egyedül ez utóbbira nem volt ennyire közeli rálátásom, én ott csak a hívekkel kerültem közelebbi kapcsolatba, de nekem az is elég volt ahhoz, hogy belássam, ez sem egészségesebb, mint a másik kettő), egy monstrumot alkot, ami aztán bekebelezte a lét sok-sok apróbb területét is. Ez egy büdös, beteg, rohadó monster, egy szörnyeteg, ami ebben a formában már teljesen életképtelen. S épp ezért, ez így egyben fog a szemünk láttára lottyadtan, erejét vesztve, bűzösen, szétrohadva lefolyni a csatornába. Most még erőt demonstrál, de csak azért, mert érzi a vesztét.

Most még rád tudnak parancsolni, mert egyelőre – már nem sokáig, nyugi – ehhez „joguk” van, hisz a tömeg ezt a jogot a végtelen tudatlansága miatt megadja nekik. De tudnod kell róluk pár dolgot. 1. Buták. Hidd el, az okos emberek nem maradnak hosszú távon ebben a rohadó körtés kosárban. 2. Egymásban sem bíznak, a bizalmatlanság az alapállapotuk, ami belülről szétrohasztja őket. 3. Gyávák, közük sincs a valódi, transzcendens hatalomhoz és erőhöz 4. Kiszolgáltatottak egymásnak és a belőlük álló ingatag rendszernek, s legfőképp neked, akinek labilis hatalmukat köszönhetik 5. Önimádók, ami az ember legtámadhatóbb fekélye (erről már írtam, és még talán fogok is.). 6. Testileg-lelkileg betegek, konkrétan rohadnak, ezt nem tudom szebben megfogalmazni, bocsánat érte. 7. Egybeolvadtak a szerepükkel, és mindeközben ráolvadtak a játékpálya egy kis mezejére is. Ezért merevek és mozdíthatatlanok, őket csak levésni lehet erről a pályáról, ők már nem rendelkeznek szabad lélekkel. 8. Minden, amijük van, de minden csak és kizárólag illúzió, olyanok, mint a rajzfilmfigura, amelyik alatt leszakad a híd, de még egy darabig fut a levegőben, ám amikor lenéz és észreveszi, hogy nincs alatta semmi, bepánikol, és lezuhan.

Ha mindezt nagyjából tudod – elég csak tudnod, érted ezt? –, megnyugszol. Terveik csak tervek, tanuld meg, hogy csak az van, ami van. Ami volt, azt csak mások elmondásából tudod, hisz nem voltál ott, ami meg lesz, az most mind csak feltételezés. És ha alaposabban megnézed, már most látszik, mennyire nem sikerül nekik semmi, mert azt se tudják, mit akarnak, és ezt a ködös valamit hogyan akarják. Egy valódi, koncepciózus, mesteri terv biztosan így néz ki, mint ami itt a szemünk elé tárult? Ez még egy ócska tévéfilmben sem állná meg a helyét, csak ha azt akarom egy vígjátékban megmutatni, milyen kétbalkezes botcsinálta gengszterek akarják kirabolni a bankot. És csatlósaik ugyanilyen megvezetett, beteg, boldogtalan, frusztrált, kompenzáló-droidok. Ne is törődj velük. Tapasztalatom, hogyha az ember otthagyja őket magukra, lassan önmagukat emésztik fel. Nincsenek, sem ők, sem amit képviselnek, ez csak egy ellenerő, ami arra szolgál, hogy megmutassa neked a valódi értékeket. Adamus mondta, hogy ahol megjelenik a félelem, ott megjelenik a féltés is, mert ott azonnal megjelent egy érték. De ahogy a félelem valós tárgya sem az, amitől azt hiszed, félsz, úgy ez az érték sem onnan származik, ahol most felfedezni véled. Félsz, hogy elveszik a szabadságod, ami nyilván nem arról szól, hogy szabadon bemehess egy boltba, ez annál jóval többről szól, a bolt csak egy jelképe ennek. Tehát te nem attól félsz, hogy kitiltanak a boltból. Ergo az érték, amit féltesz, az nem a boltba menés joga. És ha a félelem forrása helyett az azt megmutató valódi érték felé fordulsz, már meg sem látod ezt az egyre barnább, egyre szottyosabb, rohadtabb körtés kosarat.

Hagyd őket a fenébe, próbáld ki, hogy csak legyintesz rájuk, mert tudd, az emberek egyesével adnak hatalmat a kezükbe önmaguk felett. Figyelj a saját szádra, hogy csendet teremts, és te ne csatlakozz azokhoz, akik még kiabálnak, mert hisznek ebben a bábszínházban – se jobbról, se balról. Senkit ne táplálj a figyelmeddel, akire neked fel KELL nézned. Ne higgy a hatalmukban, mert az nem valóságos. És nagyon, de nagyon vigyázz a báránybőrbe bújt farkasokkal, ott lapulnak a legundorítóbb hazugságok, ahol álmaidban sem gondolnád, vigyázz, az is hatalmaskodás, ha valaki a te hódolat- és tapsenergiádból táplálkozik. Ha van bármilyen földi hatalma, jobb, ha előbb alaposan megvizsgálod, kivel van dolgod, mielőtt a nyomdokaiba lépsz. Válaszd le magadról ezeket mind, abból bajod nem származhat. Ettől még csinálhatnak olyasmit, ami felbosszant, de ez a legszörnyűbb, hidd el, ami történni fog: azt, aki vagy, tőled ezek a nyomorultak semmilyen módon nem tudják elvenni, mert ehhez semmiféle hatalommal nem rendelkeznek, és ha nem szegülsz ellenük, undorral kikerülnek, mint valami büdös koldust, hidd el. És csak ezzel a gondolatváltással legyőzted őket, hamarosan meg is láthatod, mennyire. Az erő nem náluk van, az erő e világ határain túl létezhet csak. Az utas nem uralja a repülőt, azt a pilóta tudja megtenni egy olyan pontból, ami tulajdonképpen valahol bár a gép része, de mégis arra alapvetően egy jóval magasabb perspektívából hat. A pilóta azért tudja irányítani a gépet, mert a műszerei jóval túlnyúlnak annak határain. Nálad van az erő, és nem azoknál, akik ott iszogatnak egymással a kényelmetlen székeikben, a szűk sorokba zárva. Tudd ezt, és ne adj még gondolatban sem hatalmat magad felett nekik. És te már le is győzted őket, tényleg csak ennyi az egész.