Dugóhúzó

Hatodik három kérdés
2020.06.08

1. Azt szeretném megkérdezni Adamustól, hogy lehetséges-e, hogy álmomban tudatosan odalátogatok, a túlpartra, ahová kalauzolni szeretne minket? Sokszor előfordult olyan, hogy hirtelen tudatos leszek arra, hogy álmodom, sőt hipertudatos, értem ez alatt, hogy teljesen tisztában vagyok azzal, hogy ott vagyok az „asztrál” síkon és a testem alszik közben, végig érzem a kapcsolatot a testemmel, de közben beszélgetek az elhunyt anyukámmal vagy barátaimmal. A beszélgetések nagyon jó hangulatúak, sokat nevetünk, elmesélik miket élnek meg, hogyan dolgozzák fel előző életeiket, stb. Van, hogy súgnak nekem és hasznos infókat is kapok, vagy üzennek a szeretteiknek. Nagyon igyekszem, hogy lehetőleg minél többet megjegyezzek a beszélgetésekből, van, hogy vicces módon még jegyzetelek is, hogy mikor visszajövök, ne felejtsem el az elhangzottakat. Van, hogy azt élem meg, hogy nagy sebességgel távolodom a testemtől és ugyanígy visszafele valósággal belecsapódom a testembe. Volt, hogy megéltem egy olyan kiterjesztett tudatállapotot, amikor minden párhuzamosan zajló életemnek a tudatában voltam, de közben azért zajlott egy fajta társasági élet azon a szinten is ahol voltam. Ez a tudatállapot nagyon természetes volt, nem volt megterhelő. De van olyan is, hogy még élő barátaimnak a túloldalon lévő „lélekmagjával” beszélgetek, fontos üzeneteket adnak át. 2 barátomnak a közelgő haláláról is így értesültem…

2. Lehetséges-e egy olyasmi, hogy valaki ,,levetette magát” a Hídról, ahelyett, hogy átkelt volna, vagy átkelhetne?

3. Te mindig segíteni fogsz az embereknek, vagy nem? Pontosabban, ti, akik most segítetek egy másik szférából. Mi lesz azokkal, aki mondjuk, 20 év múlva találnak rá erre vagy más, hasonló tanításokra? Hogy kell ezt a hídon átkelést elképzelnünk az időben?

***

Ezzel a három kérdéssel elérkeztünk ennek a sorozatnak a hatodik eleméhez. Ez lesz az az elem, ami a legmélyebbre visz téged, és utána már nem kell mást tenned, mint ezeket a lépéseket egyre mélyebben megismételni. Magyarán, úgy néz ki ez a gyakorlatsor, mint egy dugóhúzó: először beletekered a spirált a parafa dugóba, és amikor úgy érzed, hogy erősen tartja az anyagot, egy rántással kihúzod. Itt már nem szabad lassan húzni, de nagyon hirtelen sem, fel kell készülni egy jó, pontos mozdulatra, hogy a dugó könnyedén és egyben csússzon ki az üveg száján. S akkor majd meglátod, hogy minden megváltozik, de minden. Ezt addig, amíg nem végezted el ezt a manővert, nem is tudod elképzelni. Kapni fogsz levegőt, nem fogsz félni a haláltól, átlátsz a másik oldalra, ha fogalmazhatok így, és ki tudod oda önteni magad, nem lesz olyan torz és átláthatatlan minden, ahogy azt az üveg vastag, zöld falán keresztül láttad – vagy épp nem is láttad, attól függően, melyik apró borcseppel azonosítottad magad.

No, akkor rá is térünk a kérdésekre, és a végén megadom az instrukciót a folytatáshoz. Nézzük akkor ezt a három kérdést! Amint látható, ezek a kérdések már túlmutatnak a híd felétek eső pillérének tartományán, magyarán, itt lépünk át arra az oldalra, ami már ahhoz a pillérhez tartozik, ahol én állok. És akkor, hogy lássuk is, mi a három kérdésben a közös, először felteszek pár egyszerű kérdést, amire most szépen magadban, még mielőtt továbbolvasnál, megfelelsz.

Az első kérdés: honnan tudod, hogy hol vagy? Erre a kérdésre válaszolj, azaz mondd meg magadnak, hogy honnan tudod, most milyen valóság talaján állsz! Gyerünk, most válaszolsz!

Nagyszerű, megyünk tovább, következő kérdés: miből gondolod, hogy a jövőd ugyanitt folytatódik a holnapi nap? Honnan tudod biztosan, hogy holnap is e valóság talaján fogsz állni?

Nagyszerű válasz, mehetünk megint eggyel tovább: most nevezz meg egyetlen egy valakit, akit biztosan át akarsz magaddal vinni a túlpartra, lehet állat, vagy ember, de növény és tárgy nem. Nevezd meg az illetőt! Egyet, csakis egy nevet mondhatsz.

Jó, ez talán nehéz volt, de ha muszáj választani, akikor az ember végső soron mindig tud. És akkor most fogd a képzeletedben ezt a személyt, és nevezz meg három olyan tulajdonságot benne, ami szerinted szükséges a hídon való átkeléshez! Furcsák lehetnek ezek a kérdések, én most csak kicselezem a kis kobakodat, úgyhogy, kérlek, válaszolj: tehát három tulajdonságot keress az illetőben, ami szerinted a sikeres hídátleléshez szükséges! Gyerünk, most!

Jó, ezt a három tulajdonságot írd fel magadnak külön egy lapra!

No, akkor most áttérünk az egyes kérdésekre, és talán megérted, miért adtam fel ezeket a bevezető kérdéseket, és mire lesz jó a három felírt fogalom. Nos, nézzük az első kérdést! Elmész az – ahogy te nevezed – asztrál-síkra, angyalom, és információkat gyűjtesz be magadnak a fizikai valóságodra vonatkozóan? Nos, hol itt a hiba? Hol van ebben a történetben egy kis logikai bukkanó? Ha meg tudod adni a választ, azonnal rá is jössz, mit mutat meg neked ez a kérdés, és hova kéne hogy átvezesse a tekinteted. Tehát elmész a raktárba, ahol ott vannak dobozokban az iratok, mindenféle irat, anyakönyvi kivonatok, regénykéziratok, receptek és naplófeljegyzések. Millió papír szanaszét belezsúfolva a hosszú polcokon sorakozó kartondobozokba. És kiveszel pár papírt, elolvasod, majd visszamész a raktárból az otthonodba, és ott ezeket a papírokat felhasználod: megsütöd a receptben található süteményt, kiragasztod a naplórészletet az íróasztalod fölé, és az anyakönyvi kivonatnak meg utánajársz, vajon ki lehet, akinek ezt kiállították. Nos, mi ezzel a gond, ha fogalmazhatok így? Pontosan: aki látja, tudja, is, hogy nem előre haladsz, hanem visszafelé. A recept egy régi sütemény receptje, ami lehet ettől még nagyon finom, de akkor is egy régen elkészített sütemény áll mögötte. A naplórészlet ma csak gondolatait tekintve érvényes, a valós személy már sehol sincs, aki írta, és az anyakönyvi kivonat is immár nem létező személyt takar. Ez érthető? Mindhárom dolog mögött lévő eredeti tartalom halott. Ezt azért fontos most így megértened, mert azonnal megérteti veled, hogy sokszor miért nem visznek előre a különböző spirituális utak: azért, mert gyökerük a múltból fakad. No és akkor nézzük ezt az álomvilágot! Az álom nem más, mint a híd felém eső oldalának interpretálása a feléd eső oldalról, ahol te állsz. No és itt van egy nagyon fontos tudnivaló: minden onnan érkező interpretáció halott, múltbeli dolgot fog jelenteni számodra. Egy olyan lenyomatot, mint amilyen egy fénykép. Mondok erre is egy példát. Elmész Kuala Lumpurba, és csinálsz pár lélegzetelállító képet. Majd hazautazol, és megmutatod a barátaidnak. Ők Kuala Lumpurt fogják látni, vagy a fotóidat? A fotódon szereplő táj- és épületrészletek valódiak, élők lesznek, vagy az igazihoz képest halottak, mozdulatlanok, változatlanok? Hazugok lesznek a fotók? Nem, hisz a valóságot fényképezted le. Mégis elmondhatod róluk, ezek csak másolatai az igazinak, ráadásul épp a lényeget nem tudtad rögzíteni, mert a fotó statikus, és soha nem fogja az igazi Kuala Lumpurt megjeleníteni, ami márpedig a változás által élő. Ez érthető? Vagy vegyünk egy filmet, mert te, angyalom, úgy érzed, filmet forgatsz e távoli tájon. Igen? És az magában hordozza azt a változást, amit a táj akkor él meg a maga helyén, amikor a barátaidnak mutatod a videódat? Ez érthető? És ez azért nagyon fontos felfedezés, mert ti nem vissza akartok térni oda, ahonnan elindultatok, hanem épp el akarjátok hagyni azt. Sok szép fotót össze lehet így gyűjteni, csak nem lesz élő, és hiába van rajta az összes információ Kuala Lumpurról, de akkor sem lesz több, mint halott információk halmaza, mert akkor, amikor ezeket előhívod, azok már ott, ahonnan hoztad, nem érvényesek. Mint a csillagok képei, tudjátok, azt tanítják nektek, amit az égen látsz, már nem is úgy van, ahogy látod. Hát nem érdekes, ugyanazt mondja a csillagászat, mint a beavatottak, merthogy a kettő egy. Csillag és álom egy tartományból származik, a csillag nem feltétlenül az égen van, hanem onnan világít, ahová hazamész álmodban, és ahová egy nap átlépsz erről a hídról, amit most közösen fektetünk le nektek.

Nos tehát akkor nézzünk ezzel kapcsolatban egy nagyon hasznos, ébresztő gyakorlatot! A gyakorlat könnyű, egyszerű, de mégis nagyon nehéz megoldani, olyan, mint a bűvös kocka, pofonegyszerűnek tűnik, amíg ki van rakva, csak visszafele le kell játszani azokat a mozdulatokat, amikkel összetekerted, csakhogy ez azért ennél jóval nehezebb. A feladat a következő. Veszel egy papírt és leírsz rá három olyan álmodat, amire emlékszel. Nem kell részletesen, csak jelzés szintjén, az sem kell, hogy bele tudd magad újra élni az álomba. És ezt a három álmot elkezded valamilyen érdekes módon összegyúrni, csak mélázz rajtuk, próbáld meg valahogy egy sztorivá alakítani a képzeletedben! Itt sem kell semminek bonyolultnak vagy részletesnek lenni, elég ezt nagyon vázlatosan elvégezned. Aztán egy kis időre behunyod a szemed, és elkezded levetíteni magadnak ezt a kis összegyúrt sztorit. És ahogy ezzel dolgozol, egyszer csak azt fogod érezni – ha sikerül jól ellazulnod, és valóban belehelyezkedni a történetbe –, hogy valahogy oda keveredtél gondolatban, ahol álmodban vagy. A hely onnan lesz felismerhető, hogy kicsit máshogy működnek a dolgok, mint ahogy megszoktad. Magyarán el tudod magad így kalauzolni ébren is a kis raktárba. No és most van egy nagyon fontos feladatod, ha ezt megérezted, keresned kell egy dolgot, ami ott is, és a mostani valóságodban is élő dolog. Ezt úgy tudod megtenni, hogy csak körülnézel, és próbálsz felfedezni valamit. Nem előkotorni, kitalálni és megkreálni, ha jól ellazultál, és sikerült valahogy belehelyezkedned ebbe az egységes álomtörténetbe, ez ott lesz az orrod előtt. Ez egy ilyen szféra, angyalom, itt a dolgok ott vannak, ahová te hívod őket. No és akkor ezt az egy dolgot most felfedezed a mostani valóságodban is, ez innentől már nem lesz nehéz, ha már csak pár elemet kell tekerni a kockán, az onnantól szinte magától megy. És akkor ezt az élő elemet most jól az eszedbe vésed. És tudd, ez lesz a te dugód, amit meghúzva kiszabadulsz. Még egyszer tehát: megtalálsz szinte automatikusan valamit a híd innenső oldalán, ami ott van a te oldaladon is. És azzal, hogy összekötöd, elkaptad a dugódat. Nem maga a dolog lesz egy olyan minőség, amit el kell távolítanod, ne így fogd fel, hanem ennek a valaminek, vagy valakinek a felfedezése lesz az a mozdulat, amivel a dugót elkapod.

És akkor a következő kérdéssel meg is mutatom, hogy kell ügyesen kihúzni a dugót. Van, aki leveti magát a hídról? Nincs. Ezen vagy átkelsz, vagy nem, mert a híd alatt nincs semmi, nincs hova levetni magad, ez a híd két valóság találkozásából jön létre, ám ezek a valóságok egymásban foglalnak helyet. A híd tehát nem lineáris, hanem holografikus, de akkor mutatom is a feladatot: figyelj, most megtapasztaljuk, hogy a dugó kihúzásával mi történik, és tulajdonképpen ez a tapasztalat tanít meg arra, hogyan kell kihúzni azt. Tehát leülsz kényelmesen, és behunyod a szemed. Aztán szólsz nekem, és engedélyt adsz arra, hogy elvégezzek rajtad egy kis korrekciót. Ezt vagy megengeded, vagy nem, ezt én tudni fogom. Ha az engedély valós volt, akkor én egész egyszerűen behúzlak egy pillanatra a híd ezen oldalára. Ez olyasmi érzés lesz, mint amikor egy kicsit megszédülsz, vagy netán reggel kótyagosan felkelsz, és hirtelen nem is tudod hol vagy. Csak egy kicsit, és épphogy a küszöbig történik a húzás. Aztán semmi más nem fog történni, mint te körülnézel. Megtapasztalod, hogy pontosan milyen Kuala Lumpur a jelenben! Fotók és videók nélkül. Azt teszel ott, ami jólesik, és csak addig, amíg ez számodra komfortos. Aztán amikor elég volt, annyit mondasz magadnak, hogy stop, és azonnal visszakerülsz a híd feléd eső oldalára. És semmi más dolgod nincs, mint az elkövetkező napokban megnézni, mi csúszott át veled a saját közegedbe, mint amikor beakad a ruhádba egy kis tüske, bogáncs, vagy ráragad egy madártoll, netán levél, és otthon veszed észre, jaj, hazahoztam a kirándulásból egy kis erdőt. Ez érthető? Nagyszerű. És ezeket a dolgokat neked most meg kell élned a saját valóságodban úgy, hogy pontosan tudod, ezek már nem oda valók, ezek az új szféra átszüremkedései, és ha ezt meglátod, azonnal megérted, hogy mit jelent, hogy a világok egymásban vannak, és a hídról se leesni, se leugorni nem lehet, csak nem-átkelni lehet, és ezáltal megmerevedni.

És akkor nézzük az utolsó kérdést, miközben most egy kicsit eltöprenghetsz azon, hogy miért tettem fel a bevezető kérdéseket! Talán most már tisztábban látod.

Mi lesz ezzel az élő tanítással? Pontosan az, ami Kuala Lumpurral: fénykép marad e szoba falán. Magyarán, én nem leszek itt neked örökre. Nem, mi továbblépünk. Ide dokkoltunk a hajónkkal, kinyitottuk az ajtót, kiengedtünk egy pallót, egy átjárót, egy hidat. Aztán ezt behúzzuk, és a hajó elmegy. Nem marad partközelben. Nem kellemes és nem biztonságos egy hatalmas hajónak a sziklás part mellett túl sokáig horgonyozni. Magyarán, lassan behúzzuk ezt a pallót és elhajózunk a part mellől. De otthagyjuk ezt a sok-sok videó felvételt – ha most nevezhetem ezt így, hogy megértsd. Ott marad a parton egy hatalmas szekrény tele tudással, ami azoknak segít, akik most nem tudtak a hajóra felszállni. Ők várnak, és közben a szekrények – mert nyilván nem csak a mi szekrényünk áll ott – tartalmából készülnek az újabb dokkolásra. Sajnos ez nagyon sokára fog megtörténni, úgy is mondhatnám, most ők akkor újra tesznek egy kört, de nekik ez egy sokkal jobb és beteljesítőbb kör lesz, mint az előző. A festő megfestette a képet, és most kirakja a falra. Nos, a kép ott marad örökre, és a képen belül minden ugyanúgy érvényes marad, mint amikor épp még készült: az a kiskutyus ott fog állni ugyanúgy a fa mellett, és a bácsi meg a padon fog ülni. Ez változatlan marad. Csak egy kicsit a dinamika vész el, erre használtuk sokszor a borostyánba ragadt légy példáját. De ez a kép örök, és erről a képről is le lehet lépni egy napon, ám ezeknek az átlépéseknek periodikája van. Amikor lejárt a mosógép, akkor tudod kiszedni a nedves ruhát, és ahhoz hogy megint kiszedhess egy adagot, be kell tenni a koszos ruhát, elindítani újra a gépet. És amikor lejárt, akkor jöhet az újabb adag ruha. Világkorszakok váltakoznak, és mindig lesznek, akik elhagyják az adott valóságsíkot, és lesznek olyanok, akik épp akkor lépnek oda, s megint mások meg tartják annak struktúráját. Tehát a kérdésre a válasz, hogy az időben ez a tanítás a dinamikustól a statikus felé halad, ahogy minden tanítás, és attól, hogy valami több ezer éves, és már nem áll mögötte az élő tanító, sokszor sokkal inkább használható az emberek számára, mert statikus, és az emberiség a statikusságot egyelőre többre értékeli, mint a dinamizmust. Számára Kuala Lumpur egyelőre jobban áttekinthető az útikönyvekből és a képekből, mint a helyszínen járva, ott csak impressziókat tud szerezni, amit aztán a statikus Kuala Lumpur megismerése során magában egy élő Kuala Lumpurrá alakít.

És az utolsó feladat a következő, annak érdekében, hogy meglásd a mi hajónkat, ami lassan elhagyja a partokat. Megint semmi más dolgod nincs, mint hívni engem. És akkor én ismét az engedelmeddel, megmutatom a hajót. Látni fogod, nem tudod nem meglátni. És amikor ezt megláttad, megint semmi más dolgod nincs, mint egyetlen embert megnevezni, akiről felfedezed, Jézus, de hisz ő a legénység tagja, ő nem is ide, hanem oda való! Ha a pallón állsz, fogod egy ilyen segítő kezét. És nincs más dolgod, mint megköszönni neki, és vigyázni arra, hogy tartsd őt szem előtt, nehogy a tömegben és a lökdösődésben elveszítsd őt. És itt felmerülget benned egy kérdés, mi lesz azzal, aki utánad olvassa ezt a szöveget, ő is hívhat engem, neki ki fog jönni, ha mi elhajózunk? Sajnos, angyalkám, neki a fényképpel kell beérnie, de az is megmutatja Kuala Lumpurt,ő is látni fogja, érezni fogja, milyen annak az utcáin, tájain bolyongani, milyen lehet belépni az épületeibe, milyen lehet beszívni a levegőjét, de ezt most ő a videókról és fényképekről, leírásokról tudja majd meg. Az is igazi lesz, csak nem élő. Megnézed a már nem élő színésszel az interjút, és utána érzed őt, ott volt a nappalidban. Itt hagyunk egy holografikus lenyomatot, egy olyan képet, ami mindig levetíthető. Mint amikor a halott énekes énekel az élővel a színpadon. Bárki bármikor előhívhatja ezt, de a valós énekes már csak nagyon rövid ideig lesz a színpadon. Nyomot hagyunk, egy egész hatalmas tudás-szekrényt hagyunk, és rengeteg hologramot hagyunk hátra magunkról, amivel élőben lehet majd dolgozni. De a hajó lassan felhúzza a horgonyt. Amikor ezt megérzed, sírni fogsz, ha a parton maradtál. Édesem, ne sírj, majd meglátod, mostantól minden, de minden sokkal szebb és könnyebb lesz a part azon szakaszán is. Az egész mindenség feljebb lépett egyet. Te most a harmadik emeleten állsz, ez most a negyedik lesz. Én is lépek egyet a magam szintjén, és ez mindig egy emelkedés, és mindig a lehetőségek megduplázódását jelenti, mindig a már megduplázott lehetőségek megduplázódását. Ezt tudnod kell.

Jó munkát, angyalkáim, akik sikeresen átértek a híd közepén, pontosan tudni fogják, merre kell tovább lépniük, s hogyan folytatódik ez a hídavatás. Akik valamiért most még toporognak, azoknak azt javaslom, vegyék elő a gyakorlatokat a legelejétől, és ahol nem jeleztem, hogy nem szabad többször elvégezni a gyakorlatokat, essenek újra neki. Gyakoroljatok, ne adjátok fel, sokatokat egyetlen tudati hajszál választ el a középponttól, amin átlépve nem lesznek már kérdéseid. És ez a hajszál nem egyéb, mint hogy abból indultok ki, ami volt, és nem abból, ami lesz. Ez az alapvető probléma. Lásd meg a jövőd, és akkor nem tudod elvéteni a lépést. A jövőt meg ott látod meg, ahonnan álmodsz, és nem ahová most álmodod magad. Ezt meg úgy tudod meglátni, ha megérted, ami a múlt, az a jövő, ami a valóság, az az álom, és ami mozogni látszik, csak statikus képkockák sora, hisz az igazi dinamizmus épp e képkockákon túl van. Áldásom, angyalkám, remélem, találkozunk a fedélzeten!

***

(A honlapon szereplő írások és gyakorlatok mind jogvédett tartalmak, ezért másodlagos felhasználásuk nem engedélyezett: nem másolhatóak, nem terjeszthetőek, nem alkalmazhatóak nyilvános tanfolyamok, rendezvények keretén belül, hacsak a honlap üzemeltetője, vagy szerkesztője előzetes hozzájárulásával írásban nem engedélyezte azt. A gyakorlatokat mindenki önszántából végzi el, egyéni felelősséget vállalva a folyamatban való részvételéért.)