A varázsló

Befejezés
2020.06.12

Elérkeztünk a Híd sorozat befejező fejezetéhez. Talán most csodálkozol: hát milyen híd ez, Adamus, milyen híd az, ami csak a közepéig tart, és ott aztán eltűnik a semmibe? Nos, erre a kérdésre te magad fogsz megfelelni azzal, hogy ellépkedsz egészen odáig, ameddig az elemeket közösen lefektettük. Hiszen már az elején elmondtam, a híd lényege épp az, hogy két parton nyugszik, és az a part, ahol te állsz, az eddig tart, angyalom, onnan eddig tudod építeni a hidat. A másik fele, a felém eső oldala innen építendő. És az, hogy ebben nem segítek, tulajdonképpen azért van, mert ha már itt vagy, nem kell neked segítség ahhoz, hogy idejuss. Tehát még egyszer: azt az oldalt megépítettük, ami a te partodról vezet át téged erre az oldalra. Abban tudok innen segíteni, hiszen errefelé tartasz, és akkor látnod kell, hogy kiket követsz ezen az úton. No de ha már átértél a felén, akkor erre semmi szükséged, hisz ott vagy, ahová vezettelek, és ott nem igazán vágysz már arra, hogy hívogassanak, ott te már az új valóságodat magad szeretnéd felépíteni. És akkor, hogy ez a zárás meg is mutassa, ez pontosan mit jelent, elmesélek nektek valamit, egy olyan dolgot, ami sok-sok kérdésetekre talán választ ad.

Volt egyszer valaha egy nagyon szegény ember. Olyan szegény volt, hogy arra sem volt pénze, hogy kenyeret vegyen magának. Éhezett, fázott, szűkölködött ez a jámbor, ám ostoba teremtés. No, egy szép napon vendég érkezett a rozoga viskójához: arra tévedt ugyanis egy nagyon nagy hatalmú varázsló. A varázsló bármire képes volt, bármiből tudott bármit varázsolni, mi több, még a semmiből is tudott teremteni. Meglátta ezt a nyomorult szerzetet a viskó ajtajában kuporogni, így hát vidám szívvel odalépett hozzá:
– Ó, gyermekem, te aztán igencsak nyomorúságos állapotban vagy. Hát hogy jutottál idáig? De szerencséd van, mert én egy hatalmas varázsló vagyok, és most, ha szeretnéd, segítek neked abban, hogy mindened meglegyen, amire csak vágysz.
– Igen? – nézett fel kétkedéssel a tekintetében a csontsovány remete. – Igen, azt mondod, mindenem?
– Igen, azt mondom – felelte vidáman a szép arcú varázsló. – Mondd csak el, mire vágysz, és azonnal itt lesz!
– Nem hiszek neked – csóválta a fejét az öreg –, én egy szavadat el sem hiszem, mert nem úgy van az, hogy az ember csak csettint, aztán minden egyszeriben előtte terem! Nem biza’! Hanem az úgy van, hogy megtermeled, az úgy van, hogy a földből magadnak a két kezeddel kikaparod. Minden varázslat csak átverés, és az ember a végén úgyis mindennek megfizeti az árát.
A varázsló szomorú tekintettel nézte ezt a különös embert, sajnálta és nem akarta csak úgy faképnél hagyni.
– Jó, de egy próbát csak tehetünk, nem? Mondj valamit, bármit, csak egy picike dolgot, és idevarázsolom neked!
Az öreg elgondolkodott. Ej, micsoda álnok szerzet, ez biztos akar valamit tőle, talán a viskójára pályázik, netán az egyetlen pár cipőjét akarja megkaparintani! De sebaj, majd ő túl jár az eszén ennek a csirkefogónak!
– Rendben, ha azt szeretnéd, hogy mondjak valamit, én mondok. Azt akarom, hogy azonnal varázsolj ide egy tyúkketrecet!
– Egy tyúkketrecet?! – húzta fel kíváncsian a szemöldökét a varázsló. – Miért épp egy tyúkketrecet?
– Mert én azt akarom és kész.
– Rendben, és mennyi tyúkot kérsz bele?
– Nem kérek tyúkot, csak a ketrecet.
– Hát jó – vonta meg a vállát a varázsló –, tessék. Csiribí-csiribá, íme, itt a tyúkketrec.
És valóban: ott termett a tyúkketrec a porban, az öreg szakadt cipője előtt. Helyes, gondolta magában a szegény ember. Látod, nem jársz túl az eszemen, te álnok varázsló, még hogy a viskóm, meg a cipőm!
– Na, hiszel már nekem? – kérdezte a varázsló reménykedve.
– Persze, persze – lódította az öreg –, hogyne. És most azt akarom, hogy csinálj egy hatalmas kerítést a tyúkketrec köré, ami körbekerít minket!
– Hogy mi? – riadt meg a varázsló. – Erre meg mi szükség? Itt ülsz a pusztában, amúgy is szerencsétlen vagy, és még be is akarod keríteni magad? No hiszen!
– Igen, ezt akarom! – az öreg már-már parancsolt.
Jó, gondolta a varázsló, hát ilyen bolond szerzetet már rég láttam, csiribí-csiribá: és odavarázsolta a falat az öreg, a tyúkketrec és önmaga köré.
– Most elégedett vagy? – kérdezte. – Nem szeretnél inkább egy hatalmas terített asztalt, nem szeretnél magadnak szép ruhát, egy csinos kis palotát, nem szeretnél ide magad köré boldogan játszadozó gyerekeket, vagy egy szép feleséget? Most már láthatod, igazat szóltam!
Az öreg a fogát csikorgatta. Na hiszen, ilyen aljas káprázattal akarja őt elcsábítani ez a gonosz lélek, micsoda ajánlat, hát ilyet csak az ördög ajánlhat! S ezzel beült a tyúkketrecbe.
– Azt akarom, hogy zárd rám az ajtót.
No de a varázsló most aztán már nagyon elcsodálkozott.
– Mit mondasz, te öreg, talán nem jól hallottalak: azt akarod, hogy zárjam rád ennek a ketrecnek az ajtaját?
Az öreg makacsul bólintott:
– Azt.
– És azt elmondanád nekem, hogy miért?
– Mert tudom, hogy ki vagy, és tudom, miben mesterkedsz – makacskodott az öreg.
A varázsló megcsóválta a fejét.
– Ej, ej, te ember, hát rajtad nem tudok segíteni.
Azzal eltüntette a ketrecet, a falat, és otthagyta az öreget. Az meg boldogan dörzsölgette a tenyerét, ahogy látta eltávolodni a nagyhatalmú, kedves varázslót.
– Na, ugye, megmondtam, hogy velem aztán nem tolsz ki, nem veszed el tőlem még azt a keveset is, amim maradt!

Eddig tartott a történet. Ismerős, édesem? Nem? Pedig rólad szólt. Ott kucorogsz rozoga viskód ajtajában rongyosan, megtépázva és fogalmad sincs, hogy mitévő légy. Vagy nem viskó, nem rongyok, nem pusztaság, nem magány? Hogyne, angyalom, sokszor tűnik fel délibáb a horizonton, de ha jól megfigyeled, csalóka kép, és nem hoz megnyugvást. Elüldözöd a varázslót, mert félsz, mert félted ezt a kis viskólétet. És azért van így, mert elhitették veled, ez maga a valóság. Ez igazi, míg a varázslat csak hamis lehet, álságos és hazug. És mi van, ha fordítva van minden? Mi van akkor, makacs barátom, ha azt mondom neked, minden, ami most körülvesz, beleértve a testedet is, amivel lám, még mindig milyen mértékben azonosítod magad, illúzió, az a varázslat és nem az, amit én mutatok? Honnan tudhatod, hogy mi igazi, és mi nem az, amikor egy hazugság talajáról kell ezt megállapítanod? Állsz egy szobában, ami ferde, teljesen ferde, angyalom, ne is legyen efelől kétséged. Ferdék a falai, ferde a padló, minden csálé és emiatt nagyon nehezen tudsz benne mozogni, de megszoktad, ez a te közeged, ebbe „nőttél” bele, úgymond. És akkor átvezetlek egy szobába, ahol egyenes a padló, van ablak és a falak is derékszögben állnak. Hazugság, rúgkapálsz, ez hazugság, ez nem is igazi szoba! Mondod ezt a csálé szoba talajáról. És hogy honnan tudom, hogy a szoba csálé? Onnan, hogy ez kívülről teljesen tisztán látszik. Elkergeted a varázslót, mert rettegsz attól, hogy amit eléd varázsol, nem lesz igazi. Mi az igazi, mit jelent az, hogy valami valódi, igazi? Semmi egyebet, mint hogy mennyire áll közel ahhoz a forráshoz, amiből létrejött, nem? Ez az egyetlen igaz definíció. Isten, a Teremtő, a Mindenség igazi, és minél kevesebb az áttét közte és az adott dolog közt, az annál inkább „igazi” lesz. Nézd csak meg a világodban! Van egy igazi rovar és egy műanyag, mi a különbség? Az hogy a műanyagot már egy, az igazi rovarhoz hasonló lény készítette. Ez érthető? A rovar veled egy szinten van, ha a világod szerkezetét nézzük  – direkt hozom fel ezt a példát, majd elgondolkozol rajta. A műanyag csótányt meg már te, ezen a szinten lévő ember készítetted, egy szinttel lejjebb tolva ezzel a valódi csótányt. És így tovább: ha lerajzolod a műanyag csótányt, akkor is létrehozol egy áttétet. És hiába te vagy, aki elvégzed mindkét műveletet, attól még az egyre távolodik a forrástól.

Na, így van ezzel a valósággal is, olyan, mint a műcsótány, a megszólalásig hasonlít az igazihoz, csak kreált, onnan kreálták, ahol a valódi csótányok laknak. Ez érthető? Tehát még egyszer, ha ragaszkodsz ahhoz az illúzióhoz, hogy te egy ember vagy a Föld nevű bolygón – igazad lesz. És akkor nem tudsz átkelni a hídon. Nincs ezzel semmi baj, a műanyag csótány nagyon ártalmatlan jószág, ezt tudnod kell. Amíg egy illúzióra hiszed azt, hogy valóság, addig igazából teljesen ártalmatlan játékban van részed. Akkor ébredsz fel, amikor megérted, nincs valóság. Ez a híd felém eső szakasza, ne várj ott hídelemeket, mert épp az a lényeg, hogy nincs híd, nincs part, nincs én. Mégis van egy valóság, ami attól lesz vitális, élő és nem műanyag, hogy az abban magukra ébredt létezők ezt már tudják. A híd nem a halál, a hídnak semmi köze a halálhoz. Hisz ha nincs híd, nincs part, nincs én, akkor nincs halál sem. Az ébredés az arra történő ráeszmélés, hogy tényleg nincs semmi kint. Semmi, semmi: ezt nem mondogatni kell, mert amint megéled, hopp, itt találod magad a híd ezen oldalán, nem is tudsz ott maradni.

És mit látnak belőled a többiek ott, akik még hisznek a valóság-mesékben? Egy vázat, semmit. Azt látnak, amit ők látni tudnak, ez az ő észleletükről szól, és nem arról, aki vagy. Engem, látod, ők nem is látnak. Mégsem vagyok halott, halott az, aki nem lát mindent, mert hisz abban, a lét ez a falakkal körbevett tyúkketrec. Lehet, nem tetszik neked, amit mondok, oda se neki, szaladj vissza a viskó elé, és kergesd az álmaidat, angyalom, és reménykedj abban, egy nap egy erdőben, netán egy kis város határában fog állni a viskód, és így is lesz, de viskó marad.

Tehát még egyszer. Az ébredés azt jelenti, hogy megérted, nincs valóság. Nem elképzeled, nem eljátszol a gondolattal, hanem berobban az elmédbe ez a tudás: valóban nincs semmi. Igen ám, de akkor mi ez az elme, amibe berobbant ez a tudás, és mi lesz az az új valóság, amiről én beszélek, hát nem ellentmondás ez? Nem. Ez az igazság. Az elme, az új valóság és minden, amire azt tudod mondani, van, a semmiben foglal helyet. Tudjátok, anyja a Semmi és apja a Minden. És a semmiben levés megértése azt jelenti, minden csak és kizárólag képzeletből van. Csak és kizárólag. A semmi az a matéria, amibe a képzelet vágynyilakat lő, és ebből bomlik ki a világ, a mindenség. A Semmi volt mindenek őse, és mint ilyen, mindennek a lényege. És aki ezt megérti – hogy minden csak és kizárólag képzeletből van, és nem az, aminek hiszed: nem valóság, nem megragadható, hanem csak szárnyal a tudat a képzelet lankáin –, akkor számára már egy teljesen más valóságot teremt ez a képzelet. Van olyan mesekönyv, ahol csak képek vannak, mert babáknak készült. De vannak hosszú, többkötetes, izgalmas, mély regények is. Mind a kettő a képzelet szülötte, csak míg a képre a gyerek azt hiszi, ott van a lapon a kacsa meg a csiga, addig a filológus professzor már pontosan tudja, a szöveg, amit a lapon lévő karakterek hordoznak, csak és kizárólag benne, az olvasóban tud életre kelni.

Angyalkáim, végezzétek el akár többször azokat a gyakorlatokat, ahol nincs jelezve, hogy ezt nem javaslom, mindaddig, amíg el nem kezded érezni azt a derengést, ami aztán idővel olyan mozgássá alakul, mint a földrengés. Nem kell meghalnod, hisz ami csak a képzeletben létezik, nem tud meghalni. De maradhatsz a képeskönyvnél, ameddig csak jól esik, hiheted azt, nem igaz, ez igenis a valóság, és a valóság attól valóságos, hogy rajtam kívül áll, és számomra, annak a valóságelemnek a számára, amit e valóságba varázsolok magamnak, hogy ott legyen, ahol a szék és a lámpa, megragadható. De a könyv lassan becsukódik, a kis olvasó felnőtt, sokkal tartalmasabb és elvontabb történetekre vágyik, betűkre, szavakra és mondatokra a képek helyett. És nem jó egy csukott könyvbe dermedve arra várni, hogy jöjjön egy újabb kis olvasó, és végre kinyissa, hogy megelevenedjen az ő kis képzeletében újból mindaz, ami a lapokon ott áll statikusan az idők kezdete óta, az idők végezetéig.

Áldásom, barátom, hidd el, az értetlenséget felváltja a düh, a dühöt a fásultság, a fásultságot a tettvágy, és a tettvágy végén ott vár önmagad azon része, amelyik már se nem dühös, se nem fásult, se nem akarja megváltoztatni a világot, csak szereti a meséket, és szeret belemerülni ebbe a nagyon szép és változatos történetfüzérbe, aminek élet a neve.

***

(A honlapon szereplő írások és gyakorlatok mind jogvédett tartalmak, ezért másodlagos felhasználásuk nem engedélyezett: nem másolhatóak, nem terjeszthetőek, nem alkalmazhatóak nyilvános tanfolyamok, rendezvények keretén belül, hacsak a honlap üzemeltetője, vagy szerkesztője előzetes hozzájárulásával írásban nem engedélyezte azt. A gyakorlatokat mindenki önszántából végzi el, egyéni felelősséget vállalva a folyamatban való részvételéért.) Videók a gyakorlatokhoz.