Isten nem gőzös

 

“Az ember sokszor nem is tudja, hogy azt mondja-e, amit gondol, vagy éppen azt mondja, amit nem gondol, mert mind a kettőt egyformán mondja.” (Mark Twain)

Amikor a tájékozatlanság téves meggyőződésekkel párosul, az olyan, mintha az ember úgy ülne fel a motorra, hogy fordítva veszi fel a bukósisakot. Védeni véd, csak nem látsz tőle semmit. Sokan azt gondolják, hogy az állítólagos vírusjárvány okozója az 5G mobilhálózat. Ehhez most nem fűznék hozzá semmit, akit érdekel a téma, alaposan utánajár, de előtte még alaposabban elgondolkodik azon, hogy milyen mennyiségű tudás és információ, milyen minőségű világnézet, szemléletmód, valamint milyen tartalmú hiedelmek, babonák és elképzelések kavaroghatnak annak a fejében, aki ezt a teóriát komolyan veszi. Vagy vegyük az oltásellenes-jelenséget, „hála” térhódításának, már legyőzött fertőző betegségek jelentek meg újra a földön. Egy oltástól, anyakönyvi kivonattól, netán egy mobilhálózattól félni, nem épp azt mutatja, az illető túllépett e világ keretein, és ura annak. Többek között erről is szól az írás alatt található újabb Lat(t)e Morning podcastunk.

Mindenben azt látjuk, amit látni akarunk. Ha neked holnap valaki a tudomásodra hozza, hogy a lakásodban elbújt egy irgalmatlanul veszélyes és hihetetlenül gyors, tenyér nagyságú afrikai ugrópók, amelynek a csípése azonnal megöl, mielőtt még pokoli görcsöket és fájdalmat okoz, s neked esélyed sincs, hogy elugorj előle – nos te, hidd el, mindenhol ezt a pókot fogod látni. Jaj, ott van a cipőmben, Úristen, tuti a párnám alá mászott – nem mered kinyitni a fiókokat, nem mersz leülni a fotelbe, és a ruháidat is órákig rázogatod, mielőtt felvennéd. Pedig nincs pók, csak valaki ezt mondta, de te miután nem látod azt, hogy nincs, ezért azt gondolod, akár lehet is, és elkezdesz rettegni.

Megállítani a fejlődést elég veszélyes dolog, nem is igazán lehet, és csupán ahhoz vezet, hogy az ember aztán ne tudjon vele lépést tartani. Mark Twain írja le ezt a tőle megszokott gúnnyal, amikor az egyszerű néger rabszolga életében először pillant meg gőzhajót a Missisipin. Ez a sztori a legelső könyvéből való, aztán részletesebben kidolgozta a témát az Egy jenki Arthur király udvarában – című regényben is. Ugye, azt sokan tudjátok, hogyan kötődik ő mindahhoz, amit itt találhattok ezen az oldalon, s amit most lefektetünk. És azt is nyilván sokan tudjátok róla, hogy mennyire innovatív volt, milyen mértékben érdekelte a jövő, a technikai fejlődés, mindaz, ami az ipari korszak újításaihoz tartozott. Beutazta az egész földet gőzhajón, ló- és szamárháton, mert érdekelte mindaz, amire azt mondjuk, emberi élet és kultúra. Róla kéne példát venni, és nem azokat követni, akik pont úgy gondolkodnak, mint cinikus kis írásában ez a jóravaló, de buta, babonás rabszolga:

 

 

„– Jaj, mit látok nézzétek, gyerekek, mi gyün ott!

Mindnyájan összedugták a fejüket és valamennyiük szíve gyorsabban dobogott. Daniel bácsi csontos ujjaival lefele mutatott a folyón.

Mély köhögő hang zavarta meg a táj csendjét a fákkal borított földnyelv felől, amely egy mérföldnyire tőlük jól benyúlt a folyóba. A következő pillanatban vad tűzben izzó, óriási szem villant fel a földnyelv mögött és hosszú, csillogó, remegő víziörvényt lökött ki magából a folyó sötét tükrén keresztbe. A köhögés mind hangosabbá vált, az izzó szem mind nagyobbá és tüzesebbé, vadabbá és félelmetesebbé. Valami óriás szörnyeteg bontakozott ki a homályból, hatalmas, kettős kürtőjéből sűrű füsttömeg gomolygott elő szikrázó csillagokkal teleszórtan, azután továbbáradt és beleveszett a távolabbi sötétségbe. A csodaszörny mind közelebb és közelebb jött, most már hosszú oldalát is jól lehetett látni, fénypontok sorai ragyogtak rajta és visszatükröződtek a folyó vizében – a fényár úgy kísérte a szörnyeteget, mint egy fáklyás menet.

– Mi ez, jaj, mi lehet ez, Daniel bácsi?

Mélységes ünnepélyességgel hangzott a válasz:

– A Mindenható Úristen! Térgyepeljetek le!

Nem kellett kétszer mondani. Egy szempillantás alatt térdre hulltak mindannyian. És mialatt a titokzatos köhögés, dohogás, prüszkölés még erősebb lett és a fenyegető fényözön mind messzebb hatolt, a néger hangja könyörgő fohászkodásban szállt az ég felé:

– Ó, Urunk, Istenünk, mi mind nagyon gonoszak voltunk, és tudjuk, megérdemeltük, hogy odajussunk arra a rossz helyre, de édes, jóságos Istenünk, még ne, még ne – még nem készültünk fel rá, még nem vagyunk készen! Legalább ezeknek a szegény gyerekeknek adjál egy kis alkalmat, hogy megjavuljanak. Vidd el az öreg négert helyettük, ha már valakit el kell vinned. Édes Istenünk, jóságos Istenünk, mi nem tudjuk, mit akarsz, mi nem tudjuk, kit szemeltél ki, de látjuk, hogy te jössz itt tüzes szekereden és tudjuk, azért jöttél, hogy elvigyél egy szegény, bűnös lelket. De, jóságos Urunk, ne felejtesd el, hogy ezek a szegény gyerekek nem ide valósiak, és nem tudnak semmiről, édes jó Istenem, magad is tudod, hogy ezek az ártatlan csöppségek nem felelősek semmiért. És, édes Úristen, drága jó Úristen, nem illik a te jóságodhoz, nem illik a te könyörületességedhez, nem illik a te hosszú türelmedhez, hogy ily módon lecsapj ezekre a szegény szerencsétlen gyerekekre, amikor annyi gonosz felnőtt van a világon, aki megérdemelné, hogy forró olajban sisteregjen odalenn. Édes jó Istenem, kíméld meg ezeket a kicsikéket, ne szakítsd el őket szerető családjuktól, csak most az egyszer engedd el őket, és vidd el helyettük az öreg négert. Itt állok, Úristen, itt állok útra készen, az öreg néger, uram, az öreg né…

A tűzokádó, prüszkölő gőzös most egy vonalba ért a farönkön gubbasztókkal, alig húszlépésnyire tőlük. Hirtelen fülhasogató sípolás nyomta el a fohász hangjait. Daniel bácsi ugyanilyen hirtelen hóna alá kapott egy-egy gyereket, és elrohant velük az erdőbe, míg a többiek lélekszakadva követték a nyomát. De a néger egyszerre csak elszégyellte magát, megállt egy nagyon sötét helyen és (kissé gyenge hangon) felkiáltott:

– Itt állok, Úristen, az öreg néger itt van, itt, itt!

Egy percnyi szívdobogtató várakozás következett, és azután – a kis társaság nagy meglepetésére és még nagyobb megkönnyebbülésére – a vízen úszó magasztos tünemény továbbsuhant, szörnyű zaja eltompult távolodóban. Daniel bácsi óvatos felderítő pillantást küldött a fatörzs irányába. Nem lehetett kétség afelől, hogy az „Úristen” éppen most kerül meg egy beszögellő fokot nem messze tőlük, útjában, a folyón felfelé. És ahogy utána bámultak, a fények elhalványultak, a zakatolás pedig fokozatosan elhalkult, majd rövidesen teljesen megszűnt.

– No lám! – kiáltott fel Daniel bácsi elégedetten. – És még vannak emberek, akik azt mondják, az imádság nem használ semmit. De ti, gyerekek, mit gondoltok, hol lennétek most az én imám nélkül? Így van ez – így bizony!

– Daniel bácsi, gondolod, hogy az ima mentett meg minket? – kérdezte Clay.

– Hogy gondolom–e? Nem gondolom, hanem tudom. Hát hová tetted a szemedet? Nem láttad, hogy az Úristen jön, jön, bum–bum–bum, rettenetes erővel és így viszi el azokat, akikre haragszik valamiért? És nem nézett egyenesen ide, már-már kinyújtva a karját értünk? És azt hiszed, talán magától gondolta meg? Tovább ment volna, ha én nem kérem?

– És azt hiszed, csakugyan látott minket, Daniel bácsi?

– Az Isten szerelmére, gyermekem, hisz a tulajdon szememmel láttam, hogy éppen ide néz!

– És nem féltél, Daniel bácsi?

– Nem úrfi, ha valaki éppen imádkozik, nem kell félnie semmitől, mert nem érheti semmi baj.

– Jó, jó, de akkor miért szaladtál el, Daniel bácsi?

– Hát…hát…hogy is mondjam csak… a dolog úgy áll, Clay úrfi, hogyha az embert megszállja a Szellem, nem is tudja már, mit csinál. Nem, uram, akkor egészen magánkívül van. Odamehetsz hozzá, ráncigálhatod, még a fejét is letépheted, észre sem veszi. Így volt a héber gyerekekkel is, amikor tűzbe vetették őket. Ha nem is égtek el, de megperzselődtek – csak természetes, hogy jócskán megpörkölődtek, de nem is tudták, és a következő percben már meg is gyógyultak. Ha lányok voltak, talán a hosszú hajuk leperzselődött kopaszra, de égési sebeket nem éreztek.

– Nem tudom, voltak-e lányok közöttük, de azt hiszem, voltak.

– Talán igazad van, Clay úrfi, neked jobban kell tudnod, hogy volt. Az ember sokszor nem is tudja, hogy azt mondja-e, amit gondol, vagy éppen azt mondja, amit nem gondol, mert mind a kettőt egyformán mondja.

– De miért mondod, Daniel bácsi, hogy nekem jobban kell tudnom?

– Mert te tudsz olvasni. Én csak hallottam, hogy mi van a Szent Könyvben. De azért, ha jobban meggondolom, nem hiszem, hogy lányok is voltak köztük. Mert a Szent Könyv csak héberekről beszél, némberekről nem. Sok ember tud olvasni, csak éppen nem tudja, mit olvas.

– Hát, Daniel bácsi, amit mondtál, azt hiszem, egy kicsit – hű odanézz! Egy másik micsoda jön ott fel a folyón! Látod – még egy! Csak nem lehet, hogy kettő is van?

– De most aztán usgyi, mert végünk van! Nincs abból kettő, Clay úrfi, csak egy! Ez ugyanaz, akit az előbb láttunk. Az Úristennek semmi egy pillanat alatt ott lenni, ahol akar – itt lenni, meg ott lenni, Jóságos Ég, hogy lángol, hogy tüzel – hogy dől belőle a füst! Ez most már komoly, gyermekem! Úgy jön egyenest felénk, mintha az imént elfelejtett volna valamit. Gyertek, gyerekek, szedjétek a lábatokat. Gyertek velem, az öreg Daniel bácsi most behúzódik az erdő mélyébe imádkozni! Az öreg néger megtesz mindent, amit csak tud, hogy megmentsen benneteket!

Valóban behúzódott az erdő mélyébe és valóban imádkozott. De annyira mélyen húzódott be oda, hogy kérdés, vajon az Úristen meghallotta-e az imáját, amikor erre haladt.”

(Az aranykor)

A modern technológia, a robotika, az AI, az 5G, a kvantumszámítógépek a mi gőzhajóink. Ne féljetek tőle, hatalmas segítség mind, nem pedig ellenség. Bízzatok magatokban és abban, csak az árthat nektek, amire félelemmel rezonáltok, s minden belőletek fakad – jó és rossz egyaránt.