Karantének

– abszurd jelenet a valóságról –

Szereplők:

Marika – középkorú, testesebb nő
Béla – középkorú, korpulens férfi
Géza – idősebb, sportos úr a szomszédból
Erika – harmincas évei elején járó, csinos, ám kissé fiús külsejű nő, Géza barátnője

Függöny fel.

Egyszerű lakótelep kicsiny lakása, egy némileg ízléstelenül berendezett, komor nappali, konyha, előszoba. A nappali nézőtérrel szemközti falán hatalmas plazmatévé, ami visszatükrözi a szobabelsőt. Béla a nappaliban lévő, régimódi fotelben ül és újságot olvas, Marika a konyhában krumplit hámoz, miközben a falon lévő kisebb tévét nézi.

Női hang a tévéből: … a karantén. Hétfőtől délig újra nyitva lesznek az iskolák, korlátozódnak a vásárlási korlátozások, és a kötelező maszkviselés ideje és hatókörzete is módosul, azaz elegendő maszkot hordani azokon a helyeken, ahol és amikor ez indokolt, ám akkor továbbra is kötelező, a kijárási tilalom is ideiglenesen törlésre kerül, csak éjféltől marad érvényben, megszűnik a gyülekezési korlátozás, magyarán nincs szám szerint limitálva a csoportosulások mértéke, ha az nem haladja meg a biztonságos mértéket, ami mindig egyéni elbírálás tárgyát…
Marika (bekiált a nappaliba): Hallod ezt, Béla?
Béla: Nem.
Marika: Megszűnik a karantén! Végre elmehetünk a Józsiékhoz! Nem kell maszk sem, ha nincs sok ember!
Férfi lerakja az ölébe az újságot, ám nem szól.
Marika: Jaj, gyere már ide, nem tudok bemenni, tiszta mocsok a kezem!
Béla: Mi van, most mit akarsz már megint?
Marika: Istenem, gyere már ide, mit üvöltözünk itt a falon át! Megszűntek a korlátozások, most mondták be a tévébe!
A férfi kényszeredetten feltápászkodik, és lomha léptekkel kicsoszog a konyhába, ahol leül az étkezőasztalhoz.
Béla: Mit karattyolsz itt nekem?
Marika lehalkítja a tévét.
Marika: Most mondta a tiszti főorvos, hogy hétfőtől vége a karanténnak.
Béla: Hogyhogy vége?
Marika: Hát úgy, ahogy mondom, vége.
Béla: És az mit jelent?
Marika: Hát, ha jól vettem ki a szavaiból, mert néha olyan furán fogalmaz, mintha ezt is mondaná, meg annak az ellenkezőjét is, szóval a lényeg, hogy nem kell mindig maszk, csak néha, meg mehetsz a boltba, amikor csak akarsz, és nincs már ez az ötfős izé sem.
Béla: Aha, és ezt a tévében hallottad.
Marika a képernyőre pislant, ahol azonban már sporthíreket adnak.
Marika: Igen, ott.
Béla: És ezt te el is hiszed.
Marika leteszi a kezéből a krumplit.
Marika: Már miért ne hinném el, hisz a tévében mondták!
Béla: És honnan tudod, hogy igazat mondanak, és ez nem valami trükk?
Marika: Miféle trükk?
Béla: Hát valami átkozott trükk, azt mondják, nincs karantén, mindenki vígan kimegy, oszt jó napot.
Marika: Nem értelek, te most miről beszélsz?
Béla: Arról, hogy honnan a fenéből tudhatnánk, valóban elmúlt a veszély?
Marika: Hát hogyhogy honnan, ahonnan az egészet magát, a tévében mondtá…
Béla: Ej, te nyomorult, az, hogy bemondják a tévében, hogy mától nincs veszély, az neked garancia bármire?
Marika tanácstalanul megrándítja a vállát.
Béla: Én nem hiszek nekik. Én majd csak akkor megyek ki, ha meggyőződtem arról, ez valóban biztonságos.
Marika: Jó, és ezt hogy gondoltad?
Béla: Mit?
Marika: Hát meggyőződni arról, biztonságos.
Béla: Hát hogyhogy hogy? Úgy, hogy várok.
Marika: Vársz?
Béla: Igen, kivárom, mi történik. A sok hülye most majd mind kiözönlik, én meg csak nézem a biztonságos fotelemből, hányan halnak meg.
Marika: És azt majd hol látod, ha szabad megkérdeznem?
Béla: Hát hol, hol, a tévében!
Marika kétkedve néz Bélára. Csöngetnek.
Marika: Ez mi ki a halál lehet?
Béla: Biztos a Géza, kértem, hogy hozza vissza a kábel átalakítót, rá akarom kapcsolni a laptopot az erősítőre, hogy hallgathassam a nagy hangfalon is a spotit.
Marika: A mivel a mit?
Béla: Á, hagyjuk. Inkább vedd fel a maszkot!
Marika: Minek?
Béla: Mert biztos be akar jönni, tudod milyen tolakodó.
Marika kelletlenül kivesz a konyhafiókból egy maszkot, és nyújt egyet Bélának is. Újra csengetnek.
Béla: Megyek már, az istenit.
Géza öles léptekkel, nagy hangon becsörtet a konyhába. Rajta nincs maszk.
Géza: Na, kérlek alássan, itt van, már ha erre gondoltál.
Béla: Ez volt az? Nem azt a hosszabbat adtam neked?
Géza: Nem, öregem, biztosíthatlak, hogy ez volt. Helló, Marikám, hogy ityeg? Á, rakott krumpli készül, nyami!
Marika: Hallottad, hogy feloldják a korlátozásokat?
Géza: Na hiszen, épp ideje volt! Én be se vezettem volna őket, haha.
Béla: Igen? Addig pofázol csak, amíg el nem kapod.
Géza: De nem kaptam el, öregem, látod, itt vagyok, ragyogok!
Béla: Ez, hidd el, csak a véletlenen múlt, de ugyanilyen alapon el is kaphattad volna!
Géza: Mit számít a „ha”, amikor az nem történt meg? Nincs olyan, hogy „ha”. Az van, ami van, haver. Leülhetek?
Marika az egyik szék felé biccent. Géza leveti magát a székbe.
Géza: Én mondom neked, mindig csak az lett, ami lehetett, mert ami nem lett, az éppen azért nem lett, mert nem lehetett! Na de ha vége, minek vagytok még ebben a hülye maszkban?
Béla: Mert én nem hiszek nekik, azért.
Géza: Mit nem hiszel nekik?
Béla: Hogy már nincs veszély.
Géza: Nem hiszel nekik, azt mondod?
Béla: Nem én!
Géza: De hisz épp azért van rajtad ez a szar, mert hittél nekik!
Béla: Hogy most mit mondasz?
Géza: Azt, hogyha azt elhitted nekik, van veszély, akkor most miért nem hiszed el ugyanazoknak, hogy nincs veszély?
Marika (Gézához): Kérsz egy kávét?
Géza a fejével int, hogy nem.
Béla: Ez hülyeség, a kettő nem ugyanaz!
Géza: Már hogyne lenne ugyanaz, nem igaz, Marikám? Te mit gondolsz erről?
Marika: Hát, nem is tudom, én azt gondolom, a vezetők sokkal jobban tudják, mi a helyzet, hisz ők ott vannak egészen a frontvonalon.
Géza: Haha, frontvonalon, ez jó! Ezt megjegyzem magamnak, ott vannak a frontvonalon! Hát tudjátok, én ezt máshogy gondolom. Vegyünk egy egyszerű példát! Azt tanultuk, gömbölyű a Föld, egy hatalmas strandlabda, amin mi vidám gombostűként meredezünk a szélrózsa minden irányába. Tessék, most jut eszembe: olyan ez az egész földgömb kép, velünk, emberekkel, mint ennek a vírusnak a kis logója, nem? Mi, a kis piros vérű, pöfeteggombaszerű létezők lógunk ki szanaszét a labdából, na, mindegy is, de azért ez mindenesetre érdekes. Szóval ezt tanultad. Sose jártad körbe, semmilyen módon nem tudsz te magad meggyőződni arról, hogy ez valóban gömb, egyszerűen ezt tanították neked és kész. Aztán jön pár idióta és azt mondja, hohó, nem is gömb, mert a Föld lapos! És tolják a Youtube-on a videók ezreit erről, érted? És sokan erre meg azt mondják, megnézve ezeket a videókat: áhá, milyen meggyőző, akkor ezek szerint mégsem gömb, hanem egy kerek lap! És nekiesnek a gömbhívőknek, mondván, hülyék voltatok, hogy bevettétek a strandlabda sztorit! Merthogy a Föld valójában egy palacsinta! Na hiszen, felmérgesednek erre a strandlabdások, ennyi agyalágyultat, még hogy palacsinta! És így megy ez a végtelenségig, de az igazság egyik oldalon sincs, barátom, mert az igazság az, hogy fingunk sincs semmiről, ez az egyetlen igazság. Azt mondja a tudomány, ő objektív, míg a spiritualitás csak szubjektív, ez mérhető, az nem. És meg is méri a valóságot azokkal a műszereivel, amit aztán ő is csak szubjektív érzékel, mindazokkal együtt, akik szintén érzékelik a mérést. Ki a hivatalos álláspontnak hisz, ki az alternatívnak, mindkét oldal ezerrel érvel a maga „igaza” mellett, miközben meg mi, akik mindenkori egyénként, egy énként itt élünk a földön, mit látunk mindebből? Semmit, öregem, a kis szaros utcácskáinkat, pár béna fotót a bolygóról, amit tudvalevőleg darabokból raktak össze, néha felülünk egy repülőre és elutazunk Krakkóból New Yorkba, és közben azt hisszük, tudjuk, ez mit jelent. De nem, én azt mondom, hogy fingunk sincs semmiről, ez az egy, amiben biztosak lehetünk! Strandlabda, palacsinta, holografikus VR-show vagy csak egy színdarab? Ki tudja, de nem is ez a lényeg, hisz a megélés számít, csak az, nevezd bárminek, labdának, lepénynek vagy színpadnak, tök mindegy, a lényeg, hogy megéled, és csak az számít, öregem, hogy ez mit jelent számodra, ez a megélés! Hogy te minek éled meg! Érted ezt?
Béla: Nem, egy kurva szót se értek abból, amit most itt összehablatyoltál.
Géza: Pedig van értelme, hidd el.
Béla: Te most Erika miatt ezekhez csapódtál, komolyan?
Géza: Ezekhez? Kikre gondolsz?
Béla: Hát ezekre az összeesküvéses idiótákra.
Géza: Nem csapódtam én senkihez, öregem, én csak a saját eszemet követem. Na, jó, megyek is, nektek további jó főzőcskézést!
Marika: Nem jöttök át délután egy kávéra?
Béla komoran Marikára pillant.
Marika: Hisz, most már lehet…
Géza: Hogyne, hogyne, bármikor nagyon szívesen, szólok Erikának, biztos örülni fog, nektek meg már szép zöld sál nőtt penészből a nyakatok köré a bezártságban, hehe, persze, mondjuk, háromkor?
Marika: Az jó lesz, igen, a három.
Géza: Csak ezt a szart vegyétek le, könyörgöm, kávézáshoz nem épp ideális öltözet, haha, na, szevasztok! Maradj csak, nem kell kikísérj, kitalálok, hidd el, ti csak maradjatok! Akkor háromkor, csá!
Géza ki. Marika és Béla leveszik a maszkot.
Béla: Most te tényleg áthívtad őket?
Marika: Miért, baj?
Béla: Hogy baj-e?! Hát nem látod, hogy ennek lőttek, hogy milyen egy irritáló idióta lett? Komolyan mondom, kész vagyok tőle. Tudtam, hogy ez a csaj rossz hatással lesz rá, na de ez már túlmegy minden határon.
Marika: Ezt most hogy érted?
Béla: Tényleg nem látod, mennyire elhülyült, hogy milyen zavaros lett? Emlékszel, milyen volt régen? Milyen szorgalmas és fegyelmezett? Most meg, mint akinek elment az esze. Szétcsapta magát teljesen, én mondom neked.
Marika: Te, és mit akart ezzel a strandlabdával meg palacsintával, te ezt értetted?
Béla: Dehogy értettem, hogy értenék bármit, aminek nincs értelme, hát épp erről beszélek! Elment az esze, kész, elvette az a kis nő teljesen, de hát kellett neki ilyen fiatallal kezdeni, no most aztán vége! Na, megyek, megnéztem a laptopon, mit mondanak erről a feloldásról, kíváncsi vagyok, mit hazudnak nekem itt összevissza. Te meg borsozd meg jól azt a krumplit, úgy jó, ha borsos!

Színpad elsötétül, majd csak egy nagy fali óra látszik, ami mutatja az időt: három óra, hét perc.

Béla és Marika a nappaliban ülnek, merev tartással, maszkban. Csöngetnek. Marika kisiet az ajtóhoz, kintről nevetgélés, szöszmötölés hallatszik.
Béla (magában): És milyen harsány lett, milyen vidám! Játssza itt nekem a felszabadultat, mint aki nem is érzi, milyen nehéz lett minden.
Géza, Erika, Marika bejönnek. Erika átnyújt egy műanyagdobozt.
Erika (Marikának): Hoztam egy kis sütit, eredeti holland recept.
Marika óvatosan átveszi, és gyors mozdulattal lerakja a dobozt a kis asztalkára.
Erika: Szia, Béla, de jól nézel ki!
Béla bólint a maszkban.
Erika (körbenéz): Hova ülhetek?
Marika: Oda, hátra abba a fotelbe, tudod, a két méter.
Erika mosolyogva lehuppan.
Erika: De hisz feloldották!
Béla: Hétfőtől, hétfőtől!
Géza is leül egy fotelbe, ami szintén jó messze van a házigazdáktól, Marika is helyet foglal, majd kávét töltöget a középen álló asztalkán a vendégeknek, akik azonban nem érik el az asztalt a távollévő foteljaikból.
Géza: No hiszen, egy nap ide, vagy oda, mit számít? Különben is, hogy van ez: azt mondom, hétfő éjféltől vége, és akkor vasárnap 11 kor még fertőz, de éjféltől már nem, haha, micsoda hülyeség!
Béla: Kell egy határ, nem? Mindennek kell egy határ.
Géza: Hát persze, no de azt ki határozza meg, nem igaz? A határokat ki húzza meg?
Erika: Erről jut eszembe, játszottunk otthon egy gondolatkísérletet. Azt kérdi tőlem Géza, miközben a halakat etettem tubifexszel, tudod, ezek az undorító férgek, szóval hogy megennél-e egy kanállal ebből 500 millióért? Mondom, naná, hülye vagy? No és két kanállal, kérdi tovább, mondom, egy vagy kettő, egyre megy. És hárommal? Na, azt már azért nem, feleltem. No de a kettőhöz képest az már csak egy, erősködött, egy kanállal megettél volna, most ugyanannyit kéne még megenned, és van 500 millád! Hú, gondoltam, oké, ez igaz, de hol a határ? Érted, ez a kérdés, hol a határ: ki dönti el egy folyamat kezdő és végpontjánál, hogy innen ez ez, onnan meg már amaz? A tizennyolc éves már nagykorú, de a szülinapja előtt egy nappal még kiskorú, pedig a két nap közt, magát a gyereket tekintve, nincs semmi különbség! És az előző nap és az azt megelőző között? Értitek?
Marika: Értem, mit mondasz, mert ez olyan, mint az országhatár, gyerekkoromban sokat gondolkodtam rajta, milyen hülyeség már az egész: ugyanaz az aszfalt, ugyanaz a táj, de ez a tíz centi még A ország, ám ha egyet lépek, csak egyetlen egyet, az már B.
Géza: Így van, jól mondod, Marikám, minden önkényes, hisz épp erről beszéltem délelőtt! Ma azt mondják, veszély van, holnap meg azt, hogy nincs. Most a ma meg a holnap közt mi a különbség? Csak egy közlés!
Béla: A veszély, az veszély. Ha ég a ház, akkor is egy perce még nem égett, most meg ég. Maga a kigyulladás a határ.
Géza: Pontosan, pontosan! Igen ám, de most csak mondják, hogy ég, vagy nem ég, épp erről magyaráztam neked a Földdel, hogy kijelentésekre kell alapoznunk az egész hülye életünket! Vehetek a kekszből?
Marika: Persze, vegyél csak!
Géza feláll, és elvesz egy kávés csészét meg két szem kekszet. Visszaül, a kekszeket a combjára rakja.
Géza: Micsoda hülyeség, két méter! Látod, ide vezet a hiszékenység! Egy méter negyven az nem lehet, de az egy ötven már okés. Valahol igazad van, Bélám, a tűzzel, mert ha az országhatár természetes, mert mondjuk egy folyó határolja, az érthető, hisz azt mondom, innen ez egy tájelem, onnan meg egy másik, de amikor vonalzóval húzzák meg a határokat, mint az USA-ban, az mindig nagyon kétséges. Na és akkor most mi lesz, Bélukám, mész vissza hétfőn tanítani?
Béla: Dehogy megyek, mondtam, megvárom, valóban biztonságos-e.
Géza: Te most be vagy tojva, öregem, frankón betojtál?
Béla: Nem tojtam be, csak annak hiszek, amit látok.
Géza (kortyol egy nagyot a kávéból): Aha.
Béla: Mondanak ezek mindent, én már egy szavukat el sem hiszem.
Géza: De akkor minek van a fejeden ez a szar?
Marika: Sütöttem egy kis sóst, behozzam?
Béla: Hogyhogy minek, mert kurvára nem akarom elkapni ezt a nyavalyát, azért! Én elhiszem, hogy te szereted az orosz rulettet, hisz látszik is, abban, ahogy élsz (Erikára tekint), de én nem akarom az életem egy kurva rulettasztal mellett leélni.
Géza: Az orosz rulettet nem a kaszinóban játsszák, de mindegy is, olyan ez, mint a Bloody Mary, nem sok köze van Mari vérzéséhez, ugye, Marika? Haha!
Marika: Na, hozom a sóst. (Feláll és kimegy.)
Erika (utána szól): Segítsek?
Marika nem felel.
Géza: Szóval miért vetted fel ezt a szart? Mert bemondták a tévében?
Béla: Mit?
Géza: Hát hogy veszély van.
Béla: Nem, a veszélyt, azt én magam láttam!
Erika: Na de hol láttad?
Béla: Hol, hol, hát te nem nézel tévét? Ja, persze ti már csak a Youtube-ot bámuljátok, á, minek is töröm magam, aki hülye, haljon meg.
Marika visszajön egy tálca sajtos rúddal, amit a kis asztalkára helyez a keksz, a süteményes doboz és a kávé mellé. Géza felhörpinti a kávét, megeszi a kekszet, és felállva a csészét az asztalra helyezi, miközben vesz a sajtosból egyet.
Géza (teli szájjal): Ez isteni, Marika, ez valami álom! Anyám tudott ilyet, de csak Szilveszterkor volt hajlandó sütni nekünk, azt mondta, ez a „szilveszteri sütemény”, sosem értettem, miért ne lehetne akár húsvéti is, de ő ebből nem engedett, hát engem meg a fene evett meg, mire kivártam minden évben azt a fránya Szilvesztert, no de akkor képzelheted, teletömtem magam, mint a disznó. (Erikának) Vegyél, ez valami mennyei!
Erika az asztalhoz lép és vesz a sajtos rúdból.
Erika (visszaül): Apropó, arról beszélgettünk minap otthon, hogy van-e gyomrunk, és képzeld, nem jutottunk előbbre, mert a kérdés jóval több annál, mint aminek elsőre látszik.
Marika: Tényleg, te filozófia szakon végeztél, igen már emlékszem!
Béla: Na, jó, én dobok egy sárgát. (Elindul kifele, ám egy pillanatra még megáll az ajtóban.)
Erika: Igen, igen, de az már jó pár éve volt, akkor még Amszterdamban éltem. Azonban ez a gyomorkérdés engem most nagyon megragadott. Marika, neked van például gyomrod?
Marika idegesen körbenéz, Béla hatalmasat sóhajtva kimegy.
Marika: Hát, van, hogyne lenne.
Erika: És ezt honnan tudod?
Géza (továbbra is teli szájjal): Igen, ez lényeges! Mert bizony, ez egy fogós kérdés, én is bedőltem neki, bizony, haha!
Marika: Hát onnan, hogy odamegy a kaja.
Géza: Milyen kaja, amit a kezemben tartok, ez a kis sajtos?
Marika: Igen, ez.
Géza: A gyomrodba.
Marika (tétován): Hát hova máshová?
Erika: Ez csak akkor állja meg a helyét, ha azt mondjuk, a sajtos rúd valódi.
Marika: Nem értelek.
Erika: Figyu, láttam egy videóban egy csajt előadást tartani, és mondta a magáét ott a színpadon, gesztikulált, mosolygott, a közönség tapsolt, aztán a végén kiderült, csak hologram volt. Ott állt a csaj, dumált, de nem is volt a színpadon senki, az egész csak egy illúzió volt. Na most neki, ennek a hologramnak, szerinted volt gyomra?
Béla visszajön.
Béla: Miről van szó, újabb elmélet?
Marika: Erika azt mondja, látott valami holográfon egy nőt, akinek nem volt gyomra.
Béla (leül): Aha, ez baromi izgalmas. És, mi ebből a tanulság?
Géza: Hát, öregem, az, hogy ez vezet el téged ahhoz, hogy mi a szarért van a hülye pofádon ez az álcaszerű álarc.
Erika: Géza, ne káromkodj már.
Géza: Miért ne káromkodhatnék, amikor felcseszi már az agyam ez a sok hülyeség!
Marika: No és volt gyomra annak a nőnek? Mit jelent az, hogy csak holográfon volt, az, ugye, valami fény-trükk?
Erika: Hologram, igen, ha úgy vesszük, az bizony, egy trükk. Nem, Marika, nem volt gyomra. Ahogy neked is csak akkor van, ha megműtik, vagy ha épp fáj. Aztán, hogy mi maga ez a műtét, meg a fájdalom, az megint egy filozófiai kérdés: egy történet a történetben, álom az álomban? Mint a Buddenbrook házban, az a lübecki ház: létezik? A könyvben igen, de még mennyire, ott van az egész berendezés, abban lakik a család, ám ha elmész Lübeckbe, vagy akkor elmentél volna, amikor Thomas Mann ezt írta, nem lett volna ott semmi. Sőt, a regényben a szomszédos házaknak sem volt már szobájuk, csak ha a történet úgy követelte meg, ahogy a hologramos lánynak sincs gyomra. Vagy vegyük Morpheust a Mátrixból: neki van gyomra? Nem a színésznek, hanem magának Morpheusnak!
Béla (idegesen felnevet): Te, komolyan ezt tanítják Hollandiában? Na, az már fasza!
Géza: Nem érted, mi, öregem? Az a lényeg, hogy semmit sem tudunk, én ezt mondom, semmit! Van veszély, vagy nincs, ki dönti ezt el? Vehetek még egyet ebből? Ez valami isteni, Marikám, az ég áldja azt a két kis szorgos kezed!
Géza feláll és kivesz egy marék sós sütit, ad egyet Erikának is a kávéjával egyetemben. Béla és Marika se nem isznak, se nem esznek.
Géza (visszaül): Én azt mondom, induljunk ki ebből! Volt veszély, nincs veszély? Hát ki dönti el? Hát te, apukám, te! Ég a ház, vagy nem? Ez akkor nem kérdés, ha benne ülsz, ugyebár? Na már most, azt mondják, hétfőtől okés minden, előtte meg azt mondták, nem okés. Most miért hiszel jobban annak a kijelentésnek, mint ennek?
Erika (Bélának): Figyelj, felteszek egy valóban filozófiai kérdést!
Béla (Gézához fordul): Te, Géza, emlékszel még arra, amikor összeraktuk ketten azt az erősítőt? Na, az volt az igazi, és hogy szólt, emlékszel? Ó, az a basszus! Mai napig itt dobog a mellkasomban! Már megbántam, hogy eladtam, azóta se szólt így semmi!
Erika: Akkor téged kérdezlek, Marika: ha te egy életen át azt hiszed az almára, hogy körte, miközben körtét igazából sosem ettél, akkor vajon ettél-e almát?
Marika: Szóval tényleg ízlik a süti? Az almás is finom, csak olyan macerás, lereszelni, meg kinyomkodni, és a gyúrás is…
Géza: Erika arra kérdezett rá, hogyha valamire azt hiszed, ami nem, akkor az vajon mi lesz a számodra: az, ami, vagy aminek te hiszed?
Béla: Na, akkor válaszolok én, mert látom, nem nyugszol. Ha azt hiszem az almára, hogy körte, attól az még alma, és igen, ettem almát, ha megettem!
Géza: Márpedig, hidd el, nem ettél. És tudod, miért nem? Azért, mert így sosem tudtad meg, milyen az igazi alma, hiszen te körtének hitted! Körteként etted! És ha nem tudod, milyen az igazi alma, nem is haraphatsz igaziból bele, és akkor már nem mondhatod azt, megettem egy almát. Mert hiába etted meg, de miután nem hitted el, nem is tudtad róla azt mondani, hogy ez egy alma, mert te azt mondtad rá, körte. És aki nem eszi meg az almát, továbbra is almát akar enni, főleg, ha kifejezetten azért ment a piacra, hogy vegyen magának egy almát, amit aztán megehet! Igen ám, csakhogy ő végig úgy élte meg, ó, de hisz csak egy körtét ettem! És továbbra is éhes marad az almára. És ha ez így van, akkor ő nem is evett almát! Nem igaz? Vagy fordítsuk meg: ha azt hiszed, Afrikában vagy, miközben csak egy román pusztában, nos, akkor voltál Afrikában?
Erika: Érted már? Nem mindegy, hogy valamiről mit hiszel, mert bár ezzel a dolgot magát nem tudod megváltoztatni, de a hozzá fűződő viszonyodat igen. Erről szól ez a mostani helyzet is.
Marika: Te, Géza, ti hol is ismerkedtetek meg Erikával?
Géza: Egy fórumon.
Béla: Aha, szóval csak így virtuálisan?
Erika (nevetve): Hát úgy is mondhatjuk.
Béla: Értem.
Erika: Miért, ti?
Béla: Hogyhogy mi?
Géza: Hát ti Marikával, hol ismerkedtetek meg?
Béla: Mi egy gimnáziumba jártunk.
Géza: Na, ne mondd, atyaisten, egy gimibe jártatok?! Jézusom!
Béla: Most mi van?
Géza: Hát akkor ez egy igazi, cro-magnoni kapcsolat! Marikám, engedd meg, hogy gratuláljak, vagy inkább nyilvánítsak részvétet? Hehe.
Béla: Nagyon vicces.
Géza: Szóval mi a helyzet az igazsággal, Bélám? Mit gondolsz te erről? Igyatok kévét, hisz teljesen kihűl!
Béla: Micsoda nagy szavak: igazság! Nincs ilyen, az élet van, az meg csak van anélkül, hogy az igazságon kéne törnünk a fejünket.
Marika: Jut eszembe, Géza, ígértél nekünk egy filmet!
Géza: Jaj, tényleg, el is felejtettem, áthozom, várjál csak!
Marika: Ugyan, ráér, ne fáradj!
Géza: Dehogynem, aztán megint elfelejtem, nézzétek csak meg, egy igazi gyöngyszem, az a címe, hogy Matrjoska univerzum, máris hozom!
Feláll, kirohan.
Erika: Elmehetnék a mosdóba?
Marika: Persze, hogyne.
Marika, Béla kettesben marad.
Béla: Te, minek hívtad át ezeket a féleszűeket, mondd?
Marika: Azt hittem, kedveled a Gézát!
Béla: Kedveltem, kedvelTem, érted? Ez a nő maga a pokol (utánozza Erikát): „Te, mondd, ha az alma körte, akkor te megetted az almát, amit körtének hittél, ha almát ettél?” Én nem is értem ezt a Gézát, olyan normális volt! Te meg adod itt alájuk a lovat! Mindjárt szétrobban a fejem, hát kell ez nekünk, oda az egész szombat délutánom!
Marika: Ne idegeskedj már, mindjárt elmennek.
Béla: Nem, addig nem mennek ezek sehova, amíg meg nem mondod, van-e gyomrod, és hogy abban alma van, vagy körte!
Géza be.
Géza: Na, itt is volna, ez az.
Letesz egy DVD-t a már amúgy is zsúfolt asztalkára, majd közelebb húzza a székét, mire Béla idegesen fészkelődni kezd.
Géza: Nézzétek csak meg, tanulságos! Hol van Erika?
Marika: Vécén.
Egy darabig némán ülnek. Erika visszajön.
Géza: Na jó, mi lassan akkor mennénk is. Gyere, szívem, menjünk.
Erika: Máris, hisz olyan jót beszélgettünk!
Géza: Máris, hagyjuk kicsit emészteni Béláékat a sok finomság után.
Béla feláll.
Béla: Igen, igen, olyan álmos lettem, talán valami front.
Géza: Hát köszönjük a finom kávét és a mennyei sütit, Marikám, istennő vagy.
Marika: Ne csomagoljak egy kicsit?
Géza: Ugyan, dehogy, egyetek ti is, én már kibírom azt a párszáz napot Szilveszterig, haha!
Erika: A filmet meg nézzétek meg, valóban tanulságos. Kicsit statikus, de nagyon mély.
Béla (csuklani kezd): Ühüm, hukk, nos, akkor kellemes hétvégét nektek, örülök, hogy, hukk, láttalak titeket, aztán majd találkozunk. Hukk.
Géza: Aztán hétfőtől ne legyen ám maszk, hisz megmondták, már nem kell! Meg ne lássam, hogy nem vagy szófogadó és engedelmes polgártárs!
Béla: Na hiszen!
Erika: Sziasztok!
Elindulnak kifelé.
Béla, Marika (kikísérve őket): Sziasztok!
Házaspár visszajön a nappaliba, Marika kinyitja Erika süteményes dobozkáját, vesz egy szeletet, majd odanyújtja a dobozt a férjének. Leveszik a maszkokat, mohón esznek-isznak.
Béla (teli szájjal): Te, ezek segghülyék.
Marika: Igen, furcsák, mintha nem is lennének itt igazán, vagy nem is lennének valóságosak, nem is tudom.
Béla: Szóval azt mondják a górék, hétfőtől lehet.
Marika: Valami olyasmit.
Béla: Elmúlt a veszély.
Marika: El.
Béla: És te hiszel nekik ott a tévében.
Marika: Miért ne hinnék?
Béla: Mert minden olyan furcsa.
Marika: Igen, az.
Béla: Mintha lehúztak volna minket hirtelen egy mély, sötét bunkerbe mondván, jaj, vegyi anyag került a levegőbe. És ott, ahonnan semmit sem látsz, egyszer csak azt mondják: fel lehet jönni! Te felmennél?
Marika: Hát mi mást tehetnék?
Béla: És ha megfulladsz?
Marika: De hát azt mondták, lehet!
Béla: No de te lent vagy abban a sötét bunkerben, lövésed sincs semmiről, honnan tudhatnád, igazat szólnak?
Marika: Nem tudhatom, de ilyen alapon már azt sem tudhattam, hogy maga a vegyi támadás igaz volt…
Béla: A kettő nem ugyanaz.
Marika: Miért?
Béla: Úristen, most már te is kezded? Mert más, ha azt kell elhinnem, hogy van veszély, mintha azt, hogy nincs. Mert mi van, ha mégis van?
Marika: Nem értelek. Egyél még Erika sütijéből, nagyon finom!
Béla közelebb húzza a fotelt az asztalhoz és bekap még egy sütit.
Béla: Mintha ez az egész kurva év csak egy színjáték lett volna, meg sem történt.
Marika: Igen, olyan virtuális volt az egész.
Béla: Egy istenverte színdarab, valami szaros kis abszurd komédia.
Marika: Az, egy ócska kis abszurd.
Béla: És ez a mai nap is olyan jelenetszerű volt, nem gondolod?
Marika: Jelenetszerű?
Béla: Igen, ahogy ezek átjöttek, az egész, nem? Úgy beszéltek, mint aki a szövegét mondja, érted, ugye? „Marika, neked van gyomrod?” Hát kérdez ilyet egy igazi ember?
Marika: Nem is tudom, igazad lehet, nem.
Béla: Ez a mai nap csak egy kis vacak, B-kategóriás abszurd jelenet a szaros, groteszk drámában, ami egy még ócskább három felvonásos színmű egyetlen része csupán. És mi elhittük, hogy igazi, haha! Bevettük ezt az egészet!
Nevetni kezd, egyre jobban belehergelve magát.
Béla: Hahaha! Azt hittük, igazi, bassza meg, pedig csak egy abszurd dráma, haha!
Marika: Igen, haha, az egész 2020 csak egy online év volt, hehe, nem is volt igazi, csak egy netes verzió!
Béla: Hahaha, az! Egy virtuális év a Zoomon! Na és a többi? Az szerinted igazibb volt?
Marika kuncog.
Béla: És tudod, mit mondok? Ha ez így van, Erikának igaza lehet!
Marika: Miben?
Béla: Hogy nincs gyomrod, Marikám, neked tényleg nincs olyanod!
Marika: Jaj, Béla, ezt most miért mondod? Hogyne lenne?
Béla: Van, mert most ebben a jelenetben beszélünk róla, de Marikának csak a darabban van gyomra, ám valójában nincs neki. Nincs neki igazából semmije, se lakása, se férje, se múltja, se jövője. Marika csak egy karakter, egy stilizált figura egy kis jelenetben, és ha a jelenet úgy akarja, van gyomra, ám ha nem, akkor nincs. A színpad, ha akarom, lakás, ha akarom, egy nagy gömb, ha akarom, egy vékony lap. Haha, de át lettünk verve! Még hogy a Hold ott kint van! Nem, az még mindig csak bent van!
Marika: Értelek, Béla, és igazad van, hahaha, hú, de jó ez a süti, gyere, egyél még, jaj, már fáj az oldalam a nevetéstől, haha, de át lettünk verve! Csakhogy rájöttünk, ugye?
Béla: Igen, de ez is a darab része, érted már? A darabban jöttünk rá, és nem azon kívül, ez itt a bibi! Mi azon kívül tán nem is létezünk, ám erre csak onnan kintről jöhetnénk rá, ahol azonban nem vagyunk! Micsoda eszelős paradoxon! Haha!
Egyre kásásabban beszélnek.
Marika: No de hétfőtől nem kell maszk.
Béla: Nem bizony.
Marika: És akkor ki mersz majd menni?
Béla: Ki én, hisz, ahogy gyomrom, úgy tüdőm sincs, tehát nincs, ami megbetegedhetne, haha!
Marika: Milyen igaz, igen, nincs tüdőd se, Béla!
Béla: Már ha a darab nem akarja, hogy legyen!
Marika: De nem akarja, a darab épp azt akarja, hogy megértsd, nincs.
Béla: Értem, értem, nincs, semmi sincs, se én, se te, sem ég, sem föld, sem betegség, sem halál, sem karantén, semmi sincs, ha ez csak egy jelenet! Minden ott belül van, mint egy kurva versenyautó-szimulátorban: az út az autó előtt kanyarog a szélvédő mögött? Haha! Egy szart! Mert ha kiszállsz, nincs a kisautó előtt semmiféle út! Mert előtte egy kurva ugrálóvár áll! Hehe. De ha beülsz, megint ott az út, ami csak belülről nézve tűnik úgy, hogy kint van, mint a Hold, érted? Nincs az autón túl semmiféle út, ezért az nem is megy igazából sehova! Hahaha!
Marika: Jaj, istenem, már folyik a könnyem a nevetéstől! Akkor ezeket eldobjuk?
Kezébe veszi a maszkokat.
Béla: Dobjuk, hisz ez a maszk is csak a jelenetben van, ami a felvonásban, ami a színdarabban, ami a színházban, ami a városban, ami a kontinensen, ami a Földön, az Univerzumban: minden benne van valamiben, ami csak belülről megélhető, ám csak kintről meghatározható, ami csak egy újabb bent. Na, gyere, nézzük meg ezt a filmet, amit a Gézáék hoztak! Hátha okosabbak leszünk. Te, ezek, lehet, nem is olyan hülyék, mint amilyennek látszanak!
Marika: De nem ám! Jaj, én olyan furcsán érzem magam, mintha nem is lennék. Létezünk mi egyáltalán, valóságosak vagyunk, Béla?
Béla: Mit számít az, a lényeg, hogy annak éljük meg magunkat! Na, gyere, most már tényleg nézzük azt a filmet!
Leülnek háttal a nézőtérnek a színpaddal szemben lévő hatalmas tévé elé, bekapcsolják. A képernyőn feltűnik egy velük teljesen egyező pár háta, ahogy néznek maguk előtt egy tévét, amiben szintén egy ugyanolyan párt látnak, akik néznek egy tévét benne egy párral.
Béla: Ez jól kezdődik!
A megsokszorozódott tévékben visszhangként párszor elismétlődik a mondat. Aztán sokáig nem történik semmi. Várnak.
Marika: Te, Béla, ez nem a vége?
Béla: Nem mindegy, haha? Eleje vagy vége, ugyanaz! A határon kezdődik az ország, vagy ott végződik, ez csak nézőpont kérdése, hogy honnan nézed, nemde? Kintről nézünk be, vagy bentről ki. Ennek az egésznek úgysincs semmi értelme se innen, se onnan! Hahaha!
Marika: Hahaha! Tényleg semmi, de semmi az égvilágon, de attól még jó kis móka. Bizony!

Nevetnek, tapsikolnak, majd a tévékben az összeadódó nevetés lassan olyanná válik, mint amikor a közönség nevet, fütyül és tapsol egy szitkom végén. A pár még egy darabig együtt nevet a láthatatlan közönséggel, miközben a színpad lassan elsötétül, majd elhal a hang is.

Függöny le.

(LD – színpadi jelenetíró pályázatra készült írás)