Kiút bevezetés

A következő kis sorozattal egy felkérésnek teszek eleget, ami elsőre igen heves ellenkezést váltott ki belőlem, ám ahogy teltek-múltak a napok, és értek a különféle impressziók, ez kicsit enyhült bennem, s emiatt úgy döntöttem, mégis belevágok. Amiért az első reakcióm az volt, miután szembesültem a kéréssel, hogy szó sincs róla, az az, hogy egyáltalán nem tartom magam a klasszikus értelemben követendő példának. Millió dolog nem úgy sikerült az életemben, amit és ahogy szerettem volna, valamint nem gondolom, hogy nálam van a bölcsek köve, mert nincs, vagy ha van is, nem tudok róla, nem tisztem másoknak tanácsokat osztogatni, mert erre soha senki nem hatalmazott fel, és miután én is csak egy ember vagyok, sokszor tévedek. Mégis van egy dolog, amit, azt hiszem, sok emberrel szemben én elértem, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzak, helyesebb inkább azt mondani, amiben én eléggé máshogy működöm, mint az átlag – vagy még csúnyábban megfogalmazva, ami talán mások fölé emel –, s ez pedig az, hogy alapvetően ebben az életben nem igazán engedtem meg soha ennek a világnak, hogy rángasson. És nem is tudta ezt megtenni, csak egészen fiatal koromban párszor a naivitásom miatt. De hamar megtanultam a leckét, és azóta e téren legyőzhetetlen vagyok. Pedig nagyon sokan tettek kísérletet arra, hogy irányítsanak, úgy is mondhatnám, szinte napi harcaim voltak e téren, de én sosem kapituláltam, hanem ezeket a csatákat sorra megnyertem, és sértetlenül, emelt fővel fordulhattam a következő felé. Ha ezt egy életképpel szeretném szemléletessé tenni, akkor valahogy úgy éreztem, és sokszor érzem ma is magam, mint a harcművész mester, aki a folyamatosan rátámadó ellenfeleket szereli le egy hatalmas csoportbemutató keretében. Egyik jön, hárítasz, már ott is egy újabb, akit lefegyverezel, s a másik oldalon jön a következő – és így tovább. Szóval rengeteg győztes küzdelem áll a hátam mögött, ám a háborút még nem nyertem meg, hisz a bemutató még nem ért véget, én még mindig a páston állok. Mindenesetre, amikor elgondolkodtam ezen a kis sorozaton, azt mondtam magamban: igen, ez ügyben talán tudok pár dolgot, ami másoknak is hasznára lehet, akik úgy érzik, beszorultak egy élethelyzetbe, azt érzik, a világ marionettként rángatja őket, vagy úgy gondolják, nincs kiút. Mert bár én magam is sokszor be vagyok szorulva ugyanígy ezekbe a helyzetekbe, de miután rengeteg tapasztalatot szereztem a küzdelmeim során, amit aztán egyfajta elméleti tudással is kiegészíthettem az adamusi munka révén, rájöttem, nem is rossz ötlet, pontról pontra végigvenni, rendszerezni a jól bevált harci fogásokat. Ezeket a fogásokat módszeresen alkalmazva az ember kiutat talál az öntudatlanság sokszor csalfa világából, ami azért cseles, mert a tudatlanság egyik legfőbb ismérve a biztos tudásba vetett hit.

Aztán arra is gondoltam, miközben töprengtem ezen a kihíváson, hogy ez azért is jó, mert irgalmatlan tudatosságra kényszeríti az embert. Minden nap mélyebben elgondolkodni egy-egy dolgon, amit épp aktuálisnak tartasz, arra késztet, hogy légy éber és önkritikus. Nagyon alaposan figyeld meg magad, hogy valóban úgy van-e a dolog, ahogy gondolod, az egész lényed összpontosítanod kell egy pontba, ha ilyesmire vállalkozol. És miután az emberek többsége most valamiféle kiutat keres abból az őrületből, amivé ez a világ kezd a szemünk láttára átalakulni, azt gondoltam, legyen ez közös kaland. Mert ahogy én végigveszem, csak úgy, ahogy épp eszembe jut, a dolgokat, úgy nyilván neked is eszedbe jut ezekről a kósza gondolatokról számos egyéb dolog. És ez meg téged késztet tudatosságra önmagaddal kapcsolatban, és akkor így tudunk együtt haladni, miközben mindenki elsősorban önmagán dolgozik. S talán e koncentrált, egyéni, ám valahol mégis közös munka segítségével egy nap elérjük, hogy hirtelen megállunk, körülnézünk, és azt látjuk, jé, eltűnt a támadó sereg, nincsenek már ezek az árnyalakok sehol. Egy napsütötte tisztáson állunk társak, barátok, támogató küzdőtársak gyűrűjében.

Szóval akkor veszek egy nagy levegőt és nekivágok. Ehhez bizonyos fokú bátorság kell részemről, mert még én magam sem tudom, képes leszek-e erre a feladatra, de a renomémon kívül mást nem igen veszthetek, az meg olyan, mint a haj: vagy egészséges, természetes és az emberből nő ki, és akkor olyan, amilyen, vagy csak paróka, amiért úgysem kár, ha leesik a sárba. Nézzétek el nekem, ha csapongó leszek, ilyen az elmém: asszociatív, mindenről eszembe jut még ezer dolog, aztán pillanatok alatt mindent összekapcsolok mindennel, és a fejemben ilyenkor kirajzolódó, folyamatosan terebélyesedő, hatalmas, többdimenziós képet kell lineárisan sorjázó, logikus, szavakból álló rendszerbe sűrítenem, ami néha iszonyú nehéz feladat. És sokszor biztos ismétlem is magam, hisz egyetlen képet bontok elemeire, és emitt sok az átfedés az egyes képelemek között. Ebben a kis sorozatban arra teszek tehát kísérletet, hogy amolyan online módon, lépésről-lépésre bemutatom az én technikámat, ami számomra a kiutat jelenti a zárt rendszerből. Most akkor ezt e feladat kedvéért magamban is összegzem, és megnézzük, mire megyünk vele a gyakorlatban így együtt, hogy mindenki magában hozzárakja a magáét. Végig spontán leszek és őszinte, nem alkalmazok öncenzúrát, azaz megígérem, hogy csak azt írom le, amit frankón átéltem, amit megtapasztaltam, kipróbáltam, ami működött, és amit tudok is, miért működik, s nem csupán a véletlen műve, hogy akkor és ott az a fogás bejött. És úgy írom le, ahogy ott a pillanatban kikívánkozik belőlem. Semmiről nem írok itt, amiről csak hallottam, olvastam, vagy más mondta, netán azt sejtem, ez így van. Ez az én élő tudásom, egy olyan emberé, aki töretlenül járja a maga útját mindentől és mindenkitől függetlenül, csendben, magányosan. Akinek így hiteles vagyok, azt szeretettel látom a kis sorozatomban: gondolkodjunk együtt, legyen ez egy kicsit interaktív folyamat abban az értelemben, hogy amiket leírok, vegyétek kiindulópontnak a saját gondolataitok megtalálásához. Ez csak egy térkép, ami nem azt mutatja, merre kell menni, csak azt, én merre haladok. Ennél többet én nem tudok megmutatni, csak arról tudok mesélni, amit átéltem. Minden más, véleményem szerint, csakis tömény bullshit. Én ezen a blogon csupán bepillantást engedek a gondolataimba, és nem is kívánom ezzel túllépni ennek a kis privát felületnek a határait. El lehet engem a gondolataim alapján ítélni, lehet azokat címkézni, ezt-azt gondolni rólam, de azt tudnotok kell, mindenki fejében ott vannak ehhez hasonló, vagy épp ezzel ellentétes gondolatok, amikkel ezt ugyanúgy meg lehet tenni. Legfeljebb ő nem mutatja ilyen nyíltan, smink nélkül meg, és ezzel nem teszi ki magát támadásoknak. Bátran vitatkozzatok velem magatokban, sőt, gondolhattok rólam szabadon mindenfélét, ez tök természetes és normális dolog, hisz mindannyian ezt tesszük egy-egy szubjektív álláspont kapcsán, nem? Ám ha valakit már kifejezetten bosszant, amit csinálok, vagy nagyon nem ért vele egyet, azon nagyon egyszerűen tud segíteni, egyszerűen odébbáll. Biztos lehet benne, engem ez semennyire nem érdekel, nem igazán kértem az olvasók támogatását semmilyen formában, és most sem teszem. Én akkor is csinálom, amit jónak tartok, ha egyetlen ember sem figyel rám, de nyilván azért nem ez a helyzet.

Hát bevezetésnek most egyelőre ennyit írnék, s akkor neki is vághatunk. A napi betevőhöz hasonlóan gondoltam a formátumot kialakítani, azaz fent a menüsorban megtaláljátok a Kiút napi kis fejezeteit amolyan lapozgatós formátumban. Mindennap arról fogok írni, amit épp aznap aktuálisnak tartok. Visszafelé haladunk, azaz a legújabb lesz mindig legelöl, de a sorrend annyira nem fontos. December elsején kezdem a rend kedvéért, és igyekszem rendszeresen írni.

Hatékony átalakító munkát kívánok mindannyiunknak!

(LD)