Könyvajánló – Patrik Ouředník: Ad acta

A Párizsban élő kortárs cseh szerző Ad acta című könyvét azoknak ajánlom, akik úgy érzik, az életük elindult egy teljesen logikus és koherens síkon, ám mára valami abszurd komédiába torkollott, ahol groteszk helyzetek és képtelen “külső” események ijesztgetik és ejtik zavarba. Ouředník műve bűnügyi regényként indul, végül azonban egy bizarr és abszurd világ látleletévé változik át, melyben nem a történet és a különös alakok panoptikuma a legfontosabb, hanem ami az elbeszélés során feltárul: a hétköznapi lét kisszerűsége és kilátástalansága, az emberi kapcsolatokat illuzórikussá tevő felszínesség, kommunikációképtelenség és üresség. Minderről persze sokan írtak már – de a groteszk humor, a tényekkel űzött furcsa játék, a könyörtelen szarkazmus, a provokatív gondolatok, nyelvi lelemények és stilisztikai bravúrok e különleges elegye, a sok látszólagos értelmetlenség segít nekünk is kicsit könnyedebben venni a magunk fekete komédiáját. „Sakk-könyv”, ahol az olvasó bizonyosan mattot kap, hacsak nincs résen…

Idézetek a műből:

„Nyájas Olvasó! Az a benyomása, hogy történetünk szétesőben van? Úgy érzi, hogy a cselekmény nem is halad előre? Hogy a könyvben, melyet kezében tart, ez ideig semmi fontos nem történt? Ne essen kétségbe: vagy a szerző ostoba, vagy ön: az esélyek egyenlőek. Mások is meghaltak, meghalunk mi is, ajvé, lesz nemulass, ó, jaj! Ki tudja, mi lesz ennek az egésznek a vége? Az ember néha úgy bonyolódik bele a saját életébe, hogy fel se fogja, mibe keveredett; a regényalakok is hasonlóképp vannak ezzel.
Ön azt kérdezi, hogyan végződik majd mindez? Csakhogy, tisztelt olvasó, ezt nem áll módunkban elárulni önnek. Határozott szándék és hátsó gondolatok nélkül kezdtük írni a történetet, s nem tudjuk, mi lesz a vége, nem sejtjük, lesz-e valamilyen vége ugyanolyan, vagy majdnem olyan helyzetben vagyunk mint ön, mert abban a pillanatban, amikor ön a könyvünket olvassa, a mi munkánk véget ért, a könyv világon van, ön megvásárolta, jövedelme egy részét rászánta, azt remélve, hogy a befektetés bizonyos szellemi javak formájában fog megtérülni. Semmiképp sem szeretnénk udvariatlanok lenni, nem állnak szándékunkban az olcsó provokációk, de mégis, mégis, mi közünk van hozzá? Ön magára vállalta a felelősség nagyobb részét, az ön feladata tehát, hogy most türelmesen viselje sorsát.
(…)
’És maga miért nem mond semmit, Dyk úr?’
’A hallgatás a beszélgetés egyik formája,’ válaszolta Dyk.
Procházková asszony zavarba jött.
’És fordítva’, kívánkozott még ki Dykből.
’Fordítva?’
’A beszéd csak a hallgatás egyik formája.’
Procházková asszonyt szédülés fogta el. ’Úgy gondolja?’, kérdezte bizonytalanul.
’Én akkor is gondolkodom, ha nem akarok. A gondolat erősebb, mint én.’
(…)
’Az ember azt mondaná, hogy valamilyen könyvbe került szereplőnek.’
’Nem gondolja, hogy az élet némiképp hasonlít egy regényhez?’
’Egy olyan regény, melyet maga az élet ír?’
’Így van.’
’Maga a sors adta a szerző kezébe a tollat.’
’Pontosan.’
’Ez rávall.’
’Igaza van. Az élet olyan, mint egy könyv.’
’Másmilyen nem is lehet.’
’Némelyik könyv pedig egyenesen végzetes.’
’S olyan is van, amelyik sorsdöntő.’
’Kétségkívül.’
’Mi több, perdöntő.’
(…)
Prazák úr az ágyban feküdt, és gondolatai összeterelgetésén fáradozott. Ráeszmélt, hogy még mindig él, de hogy miért, azt elfelejtette. Néhány évvel korábban hasonló kérdések még nem jutottak volna az eszébe, de mára minden megváltozott. Amióta új évezred vette kezdetét, Prazák úr egyre kevésbé érezte jól magát a bőrében.
Abban, hogy valaki él, a priori nincs túl sok logika. Ergo logikátlan dolog, ha Prazák úrral együtt tesszük fel a kérdést, hogy miért van Prazák úr életben. De ha az elementáris logika bizonyos fokig szükséges ahhoz, hogy a téridőben az élet megszülethessen, s ha egyúttal nincs túl sok logika abban, hogy valaki él, akkor egy további kérdés merül fel: valóságos lény Prazák úr? Nem lehetséges, hogy a valóságban Prazák úr nem több egy öncsalásnál – hogy csak annak a gigantikus transzhumán szimulációnak a tárgytalan része, melynek mindannyian virtuális áldozatai vagyunk immár az idők kezdete óta?
Barátaim!
Ne féljünk a kellemetlen kérdésektől!
Valóságosak vagyunk?”