Könyvajánló – Thomas Mann: A Varázshegy
„Isten hozzád, akár élsz, akár halsz! Kilátásaid nem a legrózsásabbak; a félelmetes táncmulatság, amelybe belesodródtál, még jó néhány bűnös esztendeig eltart, és nem mernénk nagy összegbe fogadni, hogy ép bőrrel menekülsz. Őszintén szólva nem is igen törődünk vele, nyitva hagyjuk a kérdést. Egyszerűségedet felfokozó testi-szellemi kalandokon mentél keresztül, lélekben túlélted azt, amit testben talán semmiképp sem élhetsz túl. Voltak pillanatok, midőn halálból és paráznaságból a szeretet álma derengett föl benned sejtelmesen, uralkodói módon. Vajon a halálnak ebből a világraszóló ünnepéből, a borús esteli eget körös-körül pirosra festő gonosz, lázas tűzvészből is feltámad egykor a szeretet?”
Ha valaki a halála előtt két héttel tőlem kérne tanácsot, mivel töltse el a maradék idejét, én habozás nélkül azt javasolnám neki, hogy olvassa el A varázshegy-et, s megnyugodva fogja letenni, bátran nézve maga elé. E regényt olvasva ugyanis valami megmagyarázhatatlan csoda történik az emberrel. Egyrészt már pár lap után meglepetten fedeztem fel: ez a könyv ismer engem, az égvilágon mindent tud rólam, s nem szemérmeskedik, hanem e tudás fényében beszélgetni hív, amit nevezhetünk afféle szellemi párbajnak is. Félelmetes volt erre az interaktivitásra ráeszmélni, igazi kihívásnak éltem meg. Másrészt képes volt úgy kiragadni a valóságomból oda, ahol minden történet születik, hogy amíg olvastam a könyvet, effektíve nem tudtam a magam varázshegyéről eljönni, mert szinte fizikailag magába zárt és rákényszerített, hogy igenis járjak végig egy totális belső átalakulási folyamatot. Ez tényleg egy olyan varázslat volt, amit más könyvnél még sosem éreztem, bármennyire is magával ragadott. Mai napig nem tudom, mi okozta ezt a hatást, mi lehet e regény titka. Mindenesetre hátborzongató és gyönyörűséges élmény volt, alig tudtam magamhoz térni, miután elhagytam az „alkímiai szanatóriumot”, s ahonnan kilépve már tényleg egy másik emberként tekintettem önmagamra és a világra, kívül kerülve végre oly sok dolgon, ami addig fölöslegesen magába zárt. Meggyőződésem, hogy mindenki átéli ezt a varázslatot, akit személyében megszólít a könyv.
A lebilincselő történet röviden arról szól, hogy egy fiatal hamburgi mérnök, Hans Castorp a csodálatos levegőjű svájci falu, Davos szanatóriumába érkezik, hogy beteg unokaöccsét meglátogassa. Látogatása azonban furcsa fordulatot vesz, s Hans Castorp tulajdonképpen egy alkímiai beavatási szertartás alanyává válik – ahogy azt említettem, az olvasóval együtt. Fanyar humorral, mély emberismerettel megírt, és a lelki felemelkedés folyamatának teljes ismeretében keletkezett regényt olvashat az, aki szeretne teljesen kizökkenni egy időre a mindennapok megszokott ritmusából és felmerészkedik a Varázshegyre.
„Mi az idő? Titok – léttelen és mindenható. A jelenségek világának feltétele, mozgás, mely a testek térbeli létezésével s mozgásával párosul és vegyül. De vajon nem volna-e idő, ha mozgás nincsen? Nem volna mozgás, ha nincs idő? Rajta, kérdezz! Vajon az idő a tér függvénye? Vagy megfordítva? Vagy azonos a kettő? Kérdezhetsz váltig! Az idő tevékeny, igei jellege is van, érlel és “időzít”. Mit időzít? Változást. A most nem akkor, az itt nem ott, mert a kettő közt mozgás van. Mivel azonban a mozgás, mellyel az időt mérjük, körben jár s önmagába záródik, ezt a mozgást és változást szinte éppúgy nevezhetnők nyugalomnak és mozdulatlanságnak; mert az akkor állandóan megismétlődik a mostban, az ott az ittben. Mivel továbbá véges idő és korlátozott tér a legkétségbeesettebb erőfeszítéssel sem képzelhető, az emberiség elhatározta, hogy az időt és a teret öröknek és végtelennek “tekinti” – azzal az elgondolással, nyilván, hogy ez ha nem is éppen jól, de mégis valamivel jobban sikerülhet. De az öröknek, a változtathatatlannak a kitűzése nem egyértelmű-e minden korlátozottnak és végesnek logikai és aritmetikai megsemmisítésével, zérusra való redukálásával? Lehetséges-e az örökben egymásutániság, a végtelenben egymásmellettiség? Hogyan férnek meg az örök és végtelen segédhipotéziseivel olyan fogalmak, mint távolság, mozgás, változás, vagy akárcsak körülhatárolt testek létezése a mindenségben? Kérdezz, ne csüggedj!”
