Láthatatlan határátkelés – Adamus irkafirkák

Nos, édesem, akkor ma egy érdekes dolgot írunk közösen, egy olyan kis történetet, aminek te leszel a főszereplője, ám mégsem rólad fog szólni. A történet úgy kezdődik, hogy van egy nagyon nagy város, és abban a városban van egy icipici ház. Ez a ház a város szélén helyezkedik el, úgy is mondhatnánk, a határra épült. Némely fele a városhoz tartozik, ám a nappalija és a terasza túlnyúlik a városon. A városvezetésnek nagyon nem tetszik ez az elrendezés, úgy vannak vele, vagy a városban legyen a ház, vagy azon kívül, de az hogy se itt, se ott, valamint itt is, és ott is, no, az nem járja. Hogya szedjék így az adót a ház után? És ha történik valami a házzal, mondjuk, tűz üt ki, akkor most a város pénzén fenntartott tűzoltóknak kell eloltaniuk a városon túli részét is a háznak? Nos, ennek a morfondírozásnak az lett az eredménye, hogy felkereste egy nap a város vezetése a picuri ház lakóját, és megkérte, hogy ha lehet, akkor építse át a házát oly módon, hogy jobban megfeleljen a város helyrajzi adottságainak. A ház tulajdonosa, egy igazán belevaló leányzó, elsőre egész egyszerűen nem is értette a kérdést.
– Hogy mit kérnek tőlem, építsem át a házam?
– Igen – felelte komoran az ügyintéző –, pontosan erre kérjük. Eleinte még csak kérjük, később majd felszólítjuk, aztán még később meg már egyenesen parancsoljuk.
No hiszen, gondolta a lány, ennek a fele sem tréfa.
– Jó, elgondolkodom rajta, hogyan tudnám megoldani a problémát – mondta mosolyogva az ügyintézőnek, aki egy könnyű sóhaj kíséretében elhagyta a házat. A lány komolyan gondolkodóba esett. Na most aztán mi tévő legyek, töprengett, hogyan építsem át a házam, eszem ágában sincs elbontani a szép nappalim, a gyönyörű teraszom, no és a kert? Hát tehetek én róla, hogy valaha így építették ezt a házat?

Mert azt tudni kell, nem a lány építette a házat, ez a ház, amióta áll, így áll: a határon. És azt is tudni kell, ebben a házban csak a lány és a lány, most nevezzük úgy, ősei laktak, ez a ház az ő családjához tartozott, amióta csak létezik. Na tessék, szomorkodott a lány, micsoda hibát követtek el az őseim, ilyen bután építeni a házat! Csak abba nem gondolt bele, hogy a ház előbb állt ott, mint ahogy a város határait meghúzták, ám ezt sajnos a város vezetése se tudta. Ebből lett aztán a kalamajka. Sebaj, gondolta a lány, akkor majd kitalálunk valamit. És ezzel a gondolattal nyugovóra tért. Éjszaka közepén azonban felriadt, mert azt érezte, valaki áll az ágyánál. Ijedten felült, és igaz is volt a megérzése, mert az ágy lábánál ott állt egy nagyon magas, koromfeketébe öltözött, csuklyás alak, akinek a sötétben nem lehetett kivenni az arcát, de az tisztán látszott, hogy a szemei világítanak. Szentég, gondolta lány, ez meg kicsoda, és remegve fel is tette a meredten őt bámuló alaknak a kérdést:
– Úristen, ki vagy és mit akarsz tőlem?
– Majdnem eltaláltad – nevetett a csuklyás –, nem akarok tőled semmit, ne félj. Én csak segíteni szeretnék neked, mert látom, bajba kerültél a kis házaddal.
– Ó igen – felelte kicsit megnyugodva a lány –, akkor ezek szerint tudsz a dologról. A város le akarja bontani a házam felét, mert azt gondolja, a határon nem állhat.
– Értem én, nagyon is értem a problémát – felelte a csuklyás, és a szeme lángja még jobban felvillant. – Nincs más megoldás, mint az egész házat a városon kívülre helyezni.
– A városon kívülre? – csodálkozott a lány. – De az miért jó? Épp belülre kéne, nem?
– Nem! – kiáltott erre a csuklyás, de olyan hangon, hogy a lányban meghűlt a vér. – Befelé nem lehet. Ha oda átrakod a házad másik felét, neked véged, ezt tudnod kell.
– No de miért?
– Majd megtudod, de erre most nincs időnk, mondtam, segíteni jöttem, és elmondom, mit kell tenned. Ne tegyél semmi mást, mint a házon belül költözz át a városon túli területre. Ne bonts le semmit, de lassacskán helyezd át az egész életedet oda, arra a területre.
– És ez nekem miért jó? – kesergett a lány. – A másik oldalon van a konyha, a fürdő és még a tetőtéri háló egy része is odaér, nem beszélve a pincéről!
– Mondtam, nincs más megoldás egyelőre. Tedd, amit mondok.
És ezzel egész egyszerűen eltűnt a lány szeme elől. A lány szomorúan visszahanyatlott az ágyra, és elkezdett lázasan gondolkodni. Jaj, akkor most fele olyan kicsi házam lesz, sopánkodott, ráadásul fel kell adnom a fürdőszobám, a konyhám és a hálóm, meg a pincém egy részét? Hát micsoda igazságtalanság ez? Szép szemébe könnyek gyűltek, és így, pityeregve aludt el. Reggel azonban cselekedni kezdett, mert megfogadta a csuklyás tanácsát. Fogta a kis lavórt, átvitte a ház másik oldalára, egy slaggal vizet vezetett oda, a konyhából is kipakolt, elővette a kempingfőzőjét, az ágyat áthúzta a ház jobb oldali részébe, és a pince városfelőli részéből is kipakolt. Nem zárta le a ház bal oldali részét, de törekedett rá, hogy az ideje nagy részét annak városon kívüli felében töltse. Csakhogy az élete így nagyon szomorúvá vált. Alig tudott kilépni a házból, hiszen annak bejárata a város felé nyílt. A főzés és a tisztálkodás is kifejezetten nehézkes volt, ám egy dolgot észrevett: amióta a másik oldalon lakott, nem kopogott tisztségviselő a ház ajtaján. Ahá, értem a csuklyást, gondolta, addig kell csak így meghúzódnom, amíg el nem ejtik az ügyet. Igen ám, de honnan tudják, hogy én a házon belül hol vagyok? Nagyon furcsa história ez, nem vitás. Ám a lány okos volt, és minden nehézség ellenére kitartott, mert megértette, hogy a végső megoldás valójában nem ez, ez csak egy ahhoz vezető út.

Egyik este, amikor épp lefekvéshez készülődött, furcsa dolgot tapasztalt: a ház jobb oldali, azaz városon túli ablakában váratlanul fények gyúltak, mintha a városon kívül tűzijáték lenne. Jaj de jó, ugrott ki az ágyból, tűzijáték, de szép! – és az ablakhoz rohant. Igen ám, de nem tűzijáték volt az égen, hanem valami egészen más: az ég egy ponton kinyílt. Olyan volt, mint amikor a sebész széthasítja a beteg hasát és ott a szép, fehér bőr alól kibukkan mindaz, amit ez a bőrfelület eddig eltakart. Véres, értelmezhetetlen zsigerek, a hús, a csontok, szövetek furcsa kavalkádja. A lány döbbenten bámulta az eget, és nem tudta megmondani, pontosan mit lát. És azt sem sejtette, hogy ez az égi jelenség csak annak számára volt ilyen tisztán látható, aki a városon túl nézett az égre. A városlakók sajnos ebből nem sokat érzékeltek, ugyanis a koszos levegő, a sok háztető és a hatalmas antennák eltakarták a szép kilátást. A lány tátott szájjal bámulta az eget, és ekkor azt érezte, megmozdul alatta a föld. A kicsi házikó mozogni kezdett, mintha egy jármű lenne, és nem is ház. Finoman elkezdett a rés felé haladni, először lassan, aztán egyre gyorsabban spirálisan tekeregve, mint amikor egy kevéske kosz folyik le a kád lefolyóján, csak ez most felfelé ható mozgás volt. Jaj, gondolta, épp olyan vagyok, mint Dorothy az Ózban! És így is volt, az egész ház pörögni, forogni kezdett, és szélsebesen a rés felé száguldott, most már egészen fenn az égben. A lány gyorsan az ágyhoz rohant, és megkapaszkodott annak szép vaskeretében, és bár nagyon meg volt illetődve, alapvetően élvezte az utazást. A forgómozgás idővel lassulni kezdett, aztán egészen kellemes lebegéssé vált. A lány körülnézett: immár nem a házban volt, hanem egy hintón utazott, és mellette ott ült a csuklyás alak.
– Örülök, hogy hallgattál rám – mondta a csuklyás, és megfogta a lány kezét. – Nagyon ügyes voltál. És most megmutatom, miért mondtam azt, amit mondtam. S lemutatott az égi hintó alá. A lány lenézett, és meglátta az icipici várost, aminek a határai folyamatosan mozogtak, nem is volt ez egy fix határ, ahogy ő hitte. Olyan volt, mint egy rugalmas gumiszalag, amit a szél mozgat, és hol itt horpad be és amott nyúlik ki, hol épp fordítva.
– És most figyelj! – kiáltott a csuklyás. A lány figyelmesen nézte a rugalmas határt, ami egyszeriben összerándult, és egészen kicsi, vastag karikává alakult. Egy kis fémkarika lett belőle, olyan, mint amire a függönyöket akasztják. Már nem változott a formája, nem volt sem rugalmas, sem vékony. És minden, ami bent volt a karikán beül, összetömörült egy nagyon kemény kis golyóvá. A házak, a parkok, az emberek és a kiskutyák, mind- mind ezzé a kemény, fekete kicsi golyóvá váltak.
– Rád is ez várt volna, ha nem fogadsz szót nekem – közölte kedvesen a különös alak.
– Nem értem – rázta meg a fejét a lány –, ráadásul az én házam egy része is benne volt a városban, nem? És mi lett a várossal? Nem, nem értem.
– Majd megérted, elég most annyit tudnod, amennyit láttál. Ha a városban maradsz, ez várt volna rád.
– No de az én házam is a városban volt!
– Igen, lehet, hogy a házad ott volt, de te okos voltál, és áthúzódtál a házon belül a városon kívülre. És épp ezért tudtál megmenekülni. Mondok neked valamit: akik ház nélkül próbálkoznak ezzel, azokat meg beszippantotta az űr, nézd csak! – és felmutatott maguk fölé. Fönt egy hatalmas, gomolygó, szürke felhőt lehetett látni, ami kavargó, formátlan alakzatokból állt.
– Ők nem gondoskodtak arról, hogy legyen hol lenniük. Érted ezt?
– Nem – felelte szomorúan a lány. – Semmit sem értek.
– Nem baj, nem baj, megérted, ha kipihented magad. Most megmutattam neked egy titkot, s azért így mutattam meg, hogy épp annyit érts meg belőle, amennyire készen állsz. És most mehetünk is – rikkantotta vidáman a csuklyás, mire a hintó hihetetlen sebességbe kapcsolt. – Most elmegyünk, és minden nehézségért, csalódásért, dühért és kétségbeesésért kárpótolunk. Minden fájdalmat letörlünk, minden sebet bekötünk, minden veszteséget eltörlünk jó lesz így?
– Hiszem, ha látom – felelte a lány szokásához híven. És meglátta, bizony, mindezt meglátta a saját szép kis szemeivel.

– No, édesem, ez volt a mese. Most ezen elgondolkozol. És adok hozzá egy kis feladatot: nézd át az életed, és húzd meg a határvonalat: városon innen és túl. S költözz át, még ma, mielőtt késő lesz, rendben? Költözz át a ház jobb oldalába, és éld ott az életed, kényelmetlen lesz, és azt fogod érezni, hiábavaló minden. Sebaj, tarts ki, és akkor jövünk, s megmutatjuk, hogy ez volt az új élet kiindulópontja, és ha ezt nem tetted volna meg, bent ragadtál volna valamiben, ami aztán egyre kényelmetlenebbé válik, jó?
– Jó. Igazából ezt teszem már egy jó ideje, de akkor megpróbálom ezt még tudatosabban megélni.
–Tedd meg, most csak ezzel foglalkozz, jó? Költözz át teljesen.

(ASG, Illusztráció: Hilma af Klint)