Létkoktél óvó

Ma egy kicsit az energiákról írnék, mert szerintem ez is egyre aktuálisabb téma lesz. Nemrég eszembe jutott egy viszonylag jó hasonlat, és gondoltam, megosztom veletek, biztos akad, akinek épp jól jön, amikor olvassa. Mi, emberek ahhoz vagyunk hozzászokva, csúnyábban úgy is fogalmazhatnék, úgy lettünk szocializálva, hogy az elénk rakott közös kancsóból öntsük a saját poharunkba a minket éltető folyadékot. Egy olyan aktuálisan előttünk lévő kancsóból, amibe mindenki, aki épp körülöttünk van, beleönti azt, amilyen folyadékkal ő maga rendelkezik. (Erre rímel az a pszichológiai hasonlat, hogy mindenki azt önti magára, ha meglökik, ami a saját csészéjében van. Akinek tiszta víz, az feltehetően jobban viseli a dolgot, mint akinek cukrozott céklalé vagy forró csoki.) Tehát a példa kedvéért mindenkinek van egy saját, belső tégelye, amiben speciálisan rá jellemző folyadék van, amit útravalóul hozott ebbe az életbe. Ez az ő lélekesszenciája, ha fogalmazhatok így. Na mármost. Vannak olyan emberi formát öltő létezők, akiknek nagyon jóízű, kellemesen frissítő a kis tégelyükben idehozott nedű, azonban vannak olyanok is, akiknek kifejezetten hányás ízű, sárgásbarna, keserű, epefolyadék pang a kulacsukban. No és ezek az entitások ezt a szörnyű löttyöt mindenbe beleöntik, amit csak találnak. Ahol kint van egy olyan kancsó az asztalon, ami láthatóan egészen friss itallal van tele, ők jönnek, és hol idétlenül vigyorogva, hol agresszíven dühöngve vagy épp katonásan masírozva, de a hányás ízű tartalmukat belelöttyintik ebbe a finom, közös italba; egyrészt mert valahol ehhez a keserű ízvilághoz vannak hozzászokva, hiszen ezek ők maguk, másrészt meg így már feljogosítva érzik magukat, hogy olthassák szomjukat a friss, üde limonádéval, amit nagy örömükre megtaláltak. Ebből is látható, hogy a saját, rossz szájízt okozó, sűrű masszájukat ők sem élvezik annyira, de hát a komfortzóna, nevével ellentétben, nem azt jelenti, hogy valami kellemes, hanem hogy megszokott, ismert, ergo uralhatónak tűnik (közben egyáltalán nem az, különben könnyedén ki lehetne lépni belőle). Éppen ezért, mint a darazsak a szörpöt, azonnal kiszimatolják a legminőségibb italok gazdáit, és előszeretettel zümmögnek körülöttük, soha le nem szállva róluk.

Ők ilyenek, épp azért ilyenek, amiért hányás ízű a muníciójuk. És azért ilyen ízű az ital, amit magukban hordoznak, mert ilyenek. Circulus vitiosus. Csakhogy kiüríteni a kis tégelyt önmagukból egyelőre nem tudják, ezért akárhol vannak, akármennyire is igyekeznek, ők mindig megmérgezik maguk körül a levegőt. Nem is bírják elviselni, ha valami harmonikus, tiszta, egyszerű, igaz, nemes és valóban magasztos (most nem ezen dolgok nevetséges, művi, dagályos karikatúrájáról beszélek), az nem az ő világuk, abba nekik muszáj valahogy belerondítaniuk, miközben semmi másra nem vágynak jobban az életükben, mint épp ezekre a friss minőségekre. Tiszta ellentmondás az egész. No és az a legnehezebb ezekkel a lényekkel, hogy mindenkinek, aki velük kapcsolatban áll, ezt a hányás ízt kell nyeldekelnie. (Írtam az Élethalálharcban a tömeg mindent meghatározó erejéről.) Tehát ha neked csodálatos, mentás, természetesen édeskés, frissítő, tiszta, lágy forrásvized van, tele éltető ásványi anyaggal, sőt néha még beleraksz egy kis citromkarikát, epret, uborkát, dinnyét vagy narancsot, netán egy cseppnyi mézet, akkor, ha jön Csámpás Józsi a maga epéjével, és beleönt egy kiskanálnyit a közös italba, mindent uralni fog ez a büdös, lehúzó, undorító lehelet íz. S azt, hogy ezt megteszi, mindig te engeded meg neki, ezt is tudnod kell, hisz belőled ez fakad: az, hogy „közösen”, mert neked meg épp ezért van frissítő italod. Remélem, ez érthető. És onnantól, hogy Józsi belecsöppentett a kancsótokba, azt fogod megélni, nem tudod a saját szájad íze szerint élni az életed ebben a közös italozásban. S hiába mondja Józsi, hogy most mit nyafogsz, hisz ott van a limonádéd, látom benne a citromkarikát, mutasd már meg, mi nem a tiéd ebben a kancsóban, te pontosan tudod, amit érzel, amikor beleszürcsölsz az italba, az Józsi íze, a tiéd szinte eltűnt ebben a domináns, megsavanyodott keserűségben.

Szokták mondani, hogy a fény legyőzi a sötétséget. De szerintem ez azért sorrend és mennyiség kérdése is. Ha van egy világos szobám két kicsi ablakkal, majd azokat feketére festem, sajnos a mondás már nem érvényes. Ha van egy kád kristálytiszta forrásvizem, és beledobok egy jégkorong méretű, fekete festéktablettát, nem a tiszta víz győz. A tengerbe viszont dobhatok tablettát, meg sem kottyan a víznek, mint ahogy a napot sem tudom végleg eltakarni, erre sem hamu, sem felhő hosszútávon nem képes. No és itt van a tanulság, amit az energiák kapcsán veletek megosztani szándékozom. Hogy igenis van Csámpás Józsi ellen fegyverünk, de csak akkor, ha nem korlátozzuk le magunkat. Ha nem mondjuk többé: van egy közös kancsó az asztal közepén, és onnan kell mindenkinek a poharába töltenie, és azt kell innia, ha ízlik, ha nem. Azaz ha mi magunk egyelőre leteszünk a közös kancsó előnyeiről, majd ezt követően végleg megválunk magától a pohártól is.

S mit jelent ez a gyakorlatban? Az alábbiakban leírom az én energiamegvédő programtervemet a fenti példa alapján azoknak, akik néha szenvednek Csámpás Józsi mindent bemocskoló mérgező jelenlététől, és most már valami egészen másra vágynak.

1. Ne akard Józsit se megmenteni, se megváltoztatni, ne bántsd, ne vádaskodj, ne ítélkezz felette, és még véletlenül se piszkálódj vissza. Az adok-kapok nem a te harcmodorod. A csend és a nyugodt méltóság hatalmas fegyver, nagyobb, mint bármilyen szózuhatag és ideges támadássorozat. Vonulj vissza, tudatosan azt választva, hogy nem szólalsz meg, azaz nem veszed fel a kesztyűt, állítom, erre mindig mindenkinek van valamilyen módja. Aztán amikor egyedül vagy és csendben, elkezdheted a tisztító folyamatot a második ponttól, hogy aztán egy nap eljuss a hetedik pontig. De előtte értsd meg, mindenkinek joga van az élethez, minden, ami van, a maga jogán és szabadon, okkal létezik a mindenség hasznos részeként. Csámpás Józsi ugyanolyan fontos eleme a létnek, mint bármi más, Isten szőtteséből, mi egy kis hurokként nem húzgálhatunk ki nekünk nem tetsző elemeket csak úgy. (Ezt nálam sokkal szebben megfogalmazta Thomas Mann a Doktor Faustusban vagy Adamus A szabadság himnuszában.) És arra sincs semmi szükségünk, hogy mások hibáit felnagyítva telemázoljuk őket olyan túlzó és igazságtalan ítéletekkel, ami már rég nem érvényes rájuk nézve. Attól, hogy valaki hibázik, még nem önmagában hibás. Attól, hogy valami számunkra kellemetlen, még nem biztos, hogy a nagy egész szempontjából káros. Ráadásul mások gyengeségei nem növelik a mi érdemeinket, teljesen fölösleges azt, aki netán hibázik, vagy másként éli meg a létét ördöggé alakítanunk, és magunkban a földbe döngölnünk, hogy velük szemben eljátszhassuk a repkedő angyal szerepét.

Tehát megértjük Józsit, hisz mi is voltunk a helyében. Tudjuk, milyen nehéz karma, ha valaki hányáslevet kap útravalóul, milyen nehéz ezt megtisztítani, lepárolni, desztillálni, ezzel együtt élni, és azt is tudjuk, ezzel mindenki megküzd egy nap. (Az is lehet, mi is még csak épp küzdünk ezzel.) De azt is tudjuk, kevés olyan ember van, aki nem képes túljutni az általános iskola első osztályán, és még az is lehet, egy nap felülmúlja azokat, akik az egyetem padjaiból olyan lesajnálva néztek rá, csak mert fél évig nem ment az a fránya összeadás, miközben belátjuk, számos dologgal nekünk is ugyanígy meggyűlik a bajunk. Respektálnunk kell egymást, különben az ezoterikus dölyf és gőg mély, sötét, kínosan sáros vermébe zuhanunk, ahonnan szégyenszemre már csak kihúzni lehet minket. Megkülönböztetni a dolgokat és megvédeni magát azonban mindenkinek szíve joga, aztán tudatszint kérdése, hogyan kezeli a helyzetet a továbbiakban: ítélkezik, ő is címkéz, visszatámad, nyújtogatja messziről a nyelvét, belerúg egy nagyot az egyensúlyát vesztett ellenfelébe, vagy kezét nyújtva segít neki felállni, és csendben, békében elhagyja a pástot, s nem fordul többé vissza.

Összefoglalva ezt az első pontot: egy átfogó nézőponttal minden sokkal jobban értelmet nyer, ezért mielőtt bármit tennénk önmagunk védelmében, érdemes előtte a helyzettől egy jó nagyot hátra lépni, és az érzelmeinket a helyére rázni.

2. Húzd ki a tégelyed a közösből, ha már nem bírod tovább nyelni azt. Nyugi, majd egy nap visszarakod oda, ahová érdemes lesz. Az újhoz a régitől teljesen meg kell szabadulni, a hideg, áporodott kávét nem felöntjük az újjal, hanem előbb kiöntjük. Ez önzésnek és veszélyes vállalkozásnak tűnhet, de tudd, nem az. Persze az asztal körül mindennek el fognak mondani, ha úgy döntesz, kilépsz a körből: hálátlannak, önzőnek, individualistának, szívtelennek, tagoltan elmagyarázzák, hogy ahogy te működsz az életképtelen, önáltató és antiszociális mód, ráadásul nem is járható út, szóval rá se lépj, úgyis elbuksz. Vagy jön a „bezzeg régen”, netán „mások bezzeg”- kezdetű érzelmi zsarolás, stb. stb. – nem sorolom, ismerős mindenkinek a nóta. Nem baj, hadd mondják, nyilván jól jött nekik az a kis friss, tiszta íz a közös kancsóba. És persze egy időre magányos leszel és tán elveszettnek is érezheted magad. Azonban tudd, szomjazni nem fogsz, miközben élvezni fogod, hogy végre a saját energiameződben létezhetsz szabadon. És ha az egész kancsót nem is tudod kihúzni, mert a helyzeted ezt most nem teszi lehetővé, vagy olyanok érdekeit sértené, akik a védelmed alatt állnak, a poharadat a saját italoddal akkor is töltsd tisztán tele, erre mindig van lehetőséged, és abba senkinek, de onnantól fogva tényleg senkinek ne engedd meg, hogy beleigyon, beletöltse a maga löttyét, vagy netán csak kavargassa. Jogod van azt innod, amit magadnak készítettél, azaz szabadon megélni, ami te magad vagy, tisztán, érintetlenül. A nem szó az azt jelenti, hogy nem és pont. Nem kell ezt tovább ragozni, magyarázni, megindokolni. Nem, és kész. Kedvesen, de nagyon határozottan kell ezt a kis szócskát kimondani, és utána valóban lezárni a témát. Te poharad, te életed, csak te döntesz felette.

Énidő, egyedüllét, önazonosság, határok felállítása – remélem, érthető, hogy ennél a pontnál erről írok.

3. Légy igazságos! Tehát ha úgy döntesz, most szeretnéd a saját energiateredet önmagában, tisztán megélni, ez nem lehet ok arra, hogy a másikét ócsárold, netán abba beleköpj. Hidd el, neked is volt keserű szarlé a kulacsodban, különben nem lennél most ott, ahol vagy. Minden csúcs megmászása a hegy lábánál, ott a mélyben kezdődik. Különben sincs senki más italával dolgod a magadén kívül. És ha néha még neked is jól jött az a keserű íz, hiszen ezért érezhetted a szádban, akkor ezt is fel kell vállalni, és vagy végleg lemondani róla, tovább mászva rendületlenül felfelé a hegyen, vagy továbbra is szállítani a magad nedűjéből a közösbe, ha onnan te is szeretnél még egy darabig kiszívni ezt-azt. Sehonnan nem veszünk ki, ahová mi magunk nem adunk, lehetőleg a többiek számára valóban hasznos értékeket, természetesen arányban a kivett mennyiséggel. Az nem valódi adás, ha olyat dobok a közös piknikkosárba, amit rajtam kívül senki nem szeret, vagy kiveszek négy sonkás szendvicset egy szem mogyoró berakása után.

Méltányosság és önkritika – röviden erről szól ez a pont.

4. Az empátia, a megértés még nem ok arra, hogy bármit el kell tűrnünk. Megértem Józsit, hogy hasmenése van, nem tehet róla, nekem is volt ilyen, segítem a gyógyulásban, ha tudom és kéri, de ettől még nem engedem meg neki, hogy teleszarja a nappalimat. És ha ez neki nem tetszik – mármint hogy megkérem, legyen a fürdőszobában, ha épp rátör a szükség, vagy ha annyira nagy a baj, inkább maradjon otthon, netán vonuljon kórházba –, azt már nem veszem magamra. Soha nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ha valakivel szemben meghúzzuk a határainkat, amin értelemszerűen onnantól mi sem lépünk át (ez ugye fontos), és emiatt ő teleragaszt minket rémes címkékkel, akkor mindezt magunkon tartjuk. Nem, ezek Józsi saját gyártású címkéi, ő írta és rajzolta őket lógó nyelvvel, tehát amikor végre egyedül maradunk, azonnal le is szedjük ezeket magunkról, és visszaküldjük neki, lehetőleg szó nélkül. A leszedés és visszaküldés valami ilyesmit jelent energetikailag: „Értem, hogy így érzel, megértem, hogy ezt gondolod rólam, de én ezt nem tartom érvényesnek magamra nézve. A nappalimba sajnos akkor sem jöhetsz be, ahogy én se megyek a tiédbe összekoszolni azt. Ha ez neked nem tetszik, az nyilván neked most nagyon kellemetlen, de ez a te egyéni nemtetszésed, és nekem ezzel túl sok dolgom nincs. Részemről teljes a béke irányodban.” Pont.

Az empátia nem egyenlő a tutyimutyi áldozatszereppel és a felesleges, szenvelgő mártíromkodással, de zsarnokoskodásra és fölényeskedésre sem adhat okot az, ha valakin átlátunk.

5. Ha sikerült megmentened egy pohár tiszta életelixírt, és tudtára adtad Józsinak, hogy ehhez márpedig nem nyúlhat, és nem is jojózod vissza minduntalan ezt a kimentett poharat a közös asztalra (vagy netán az egész kancsót kihúztad a hatásköréből, akkor azt tartod szigorúan magadnál), elgondolkodhatsz a mennyiségi kérdésekről. Tenger versus festéktabletta, és társai. S lassan el lehet kezdeni felkutatni a tiszta forrást, ahonnan a saját italod származik. Ha valóban frissítő, kellemes, egészséges és finom nedű van a kis házi tartályodban, akkor ez nem lesz olyan nehéz, csak magadba kell lehatolni oda, a belső tégelyedhez, és ott lesz rajta a cím, ami a belső GPS-ed által a forráshoz vezet: oda, a sebes folyású, kristálytiszta patakhoz, ahol anno megtöltötted a saját kis belső kulacsodat. Nem a statikus útjelző táblákra támaszkodunk, mert azok mindig kint vannak az autónkból, hanem a dinamikus GPS-re, ami azonban mindig bent helyezkedik el, a te mindenkori helyzetedet is nyomon követve. Ez a te szíved. És így navigálva magad könnyedén megleled a forrást, mellette a gyümölcsös ligetet a citrommal és eperrel, a veteményest az uborkával, mentával, és még a méheket is megpillantod a közelben az édes mézzel. Ha az italodba minden hozzávalót valóban magadból töltöttél a kancsóba vagy a pohárba, akkor ez mind ott lesz előtted egyben egy nap.

És akkor az oázisodban szétnézve gondolj Józsira! Arra a sok könnyre, amit miatta hullattál, a frusztrációra, a fájdalomra, amit mérgével okozott, arra, amikor összezavarta a fejedben a magadról alkotott tiszta képet és feldúlta az igazságodat, amikor megkérdőjelezte az érzéseidet, érvénytelenítette a valóságodat és összetörte az önbecsülésedet. Amikor értelmetlen szabályok hálójába tekert és elvette a szabadságodat. És rá gondolva vágd a sziklához a poharad! Bátran, csak azt veszted el, ami miatt hatalma lehetett Józsinak feletted.

Tudod, a pohár tartalmát el tudja rontani bárki azzal a kiskanálnyi keserű löttyel, ám egy folyamatosan eredő forrás vizét nem, főleg, ha az idővel a hatalmas tengerbe ömlik, ami összeköttetésben van az óceánnal. Addig van feletted a Józsiknak hatalma, amíg korlátok közé szorítod saját magad. Nincs az a Józsi-féle méreg, ami egy folyamatos, tiszta forrással rendelkező vizet haza tudna vágni, már csak azért sem, mert míg a víz végtelen, a méregtabletta igencsak kicsi és véges. De a tiszta vizet behelyettesítheted akár a végtelen világűrrel, és Józsi mérgét meg egy mérges gázzal teli palackkal, hogy érezd, mennyire sérthetetlen vagy, ha kilépsz az énedből. Amint nem áll vele szemben ott egy én, Csámpás Józsi ereje azonnal elillan a semmibe. Szó szerint. Amikor kikerülsz az általad magad köré teremtett zárt keretek közül, soha többé senki nem tudja megmérgezni az életed.

Lépj ki az énből, hogy hatalmas és sérthetetlen legyél.

6. Adj időt a manifesztációnak, azaz hogy megéld végre, a közös asztalon tiszta, frissítő folyadék vár rengeteg szívószállal, amibe mindenki ugyanannyit tölt a magáéból, és épp emiatt lesz valami mennyei, hűsítő nedű! Ez egy olyan kancsó, ami sok egyedi kancsó holografikus összessége, és amiből nem minél többet kivenni akarnak az azt körbeülők, hanem minél többet belerakni. Egy nap eljön, hogy te is ott ülsz közöttük. Már most ott vagy, ha a fentieket elvégezted, hisz akkor el is érted azt, amit akartál: megtaláltad a kiapadhatatlan forrást, és béke van a szívedben. Nem kell onnantól semmilyen beteljesülésre várni. Minek akarnál odamenni, ahol már ott vagy? Miért várnál valaminek az eljövetelére, ami már a tiéd? Ugye, van ez a népszerű tétel, hogy érezd meg, tegyük fel, a gazdagságot, egészséget, aztán ezt követi majd a manifesztáció, csakhogy az ebben a csalás, hogy ha én száz százalékban átérzem, hogy gazdag vagyok, egészséges vagyok – akkor milyen gazdagság és egészség eljövetelére kéne még pontosan várnom? Ugye, milyen cseles ez az univerzum? Szóval lehet, hogy Józsi még ott csámpázik körülötted, csakhogy – és itt a lényeg, erről is többször ejtettem már szót, és fogunk is még a jövőben – ti már rég nem egy valóságban vagytok. Senki sem sebesült még meg egy háborús filmben kilőtt golyótól a nézőtéren. Pedig ott ült a csatamezőtől tíz méterre. És sokszor az ember nem is veszi észre a nézőtársait, annyira leköti a film, pedig azok a most láthatatlan figurák a sötétben sokkal valóságosabbak számára, mint az a valóságban már nem is élő színész a vásznon. És a legbelső érzései mutatják meg igazán, hogy alapvetően hol van: a véres csatamezőn, vagy egy szép, modern moziteremben. A kérd és megadatik tételét szerintem sokkal jobb ezen a módon értelmezni.

Tehát summázva, amit ennél a pontnál körülírtam, az a türelem és kíméletesség önmagunkkal, másokkal és az egész valóságunkkal szemben, ami a bölcsességből és belátásból, valamint a helyes idő és térértelmezésből fakad.

7. Aztán ennél az utolsó pontnál adj hálát az egész folyamatért. Először is köszönd meg őszintén Józsinak, hogy toxikus viselkedésével lehetővé tette számodra, hogy önmagadban ennyire megerősödj, amit nélküle, lehet, sosem tehettél volna ilyen hatékonyan meg. Tudd, ő is nagyon sokat tanult tőled, és idővel ez segíteni fogja abban, hogy nemsokára már ő fog ott állni a forrásnál az összetört pohara előtt. De még az is lehet, Józsi csak egy álca volt, és az igazi mestered bújt el mögötte, segítve téged. Adj hálát magadnak, hogy volt erőd kitörni egy hosszú, labirintusszerűen kanyargó, mérgező folyamatból. Légy hálás a forrásnak, a mindenségnek, hogy táplál téged, majd nézz körül, és leld meg a színes szívószálakkal teli, folyamatosan megújuló, átalakuló, varázskancsót az új asztalnál! Ha meglelted, érezz száz százalékos felelősséget mostantól azért az új, közösen létrehozott, valóban tiszta italért! Tedd bele a magadét, és légy büszke arra, hogy amit beleraksz, az tényleg mindenkinek örömére válik, ízesíti, frissíti, erővel tölti meg a közös, kifogyhatatlan kancsót, harmóniában a többiek ízkombinációjával.

Folyamatos hála- és örömérzés a jele annak, hogy már az új asztalnál állsz, még ha nem is látod azt tisztán, mert vagy háttal állsz neki, vagy nem arra nézel, de idővel kitisztul a kép, épp az egyre derűsebb, harmonikusabb és stabilabb érzéseid a garancia erre.

A valóság rétegzett – energetikailag is. Egyáltalán nem kell mindennek homogénnek lenni, nyilván az ember alapvetően arra vágyik, ami ő maga, de meg kell értenünk, hogy a mindenség attól végtelen, hogy tényleg mindent képes magába foglalni. Egyszerűen amint az ember rendbe jött belül önmagával, kiseperte a pincét, rendbe rakta a padlást és szépen berendezte a belső tereit, óhatatlanul abban a valóságrétegben találja magát, ami az ő belső állapotához a leginkább „passzol”. Ha nem tetszik, ami körülvesz, szerintem érdemes ott javítani a dolgokon, ahol egyedül lehet: önmagunkban. Meglátásom szerint az ember két réteggel mindig kapcsolatban lesz a saját energetikai terén túl: ahonnan jött, és ahová tart. Mindkettő tud némi frusztrációt okozni (nézz meg egy kisgyereket!), mert amiben nem vagyunk, azok nem mi vagyunk, és emiatt az a terület lehet diszkomfortos (már nem ott vagyok, még nem vagyok ott), de ez sem baj, ha megértjük, ez teljesen normális dolog. Amint belül egyre jobban elérjük a rendben levőség harmonikus és kiegyensúlyozott állapotát, ez a kicsit bosszantó, feszítő érzés is enyhül, illetve minél magasabb frekvenciáján vagyunk ennek a végtelen energetikai koktélnak, annál könnyebben kezelünk mindent.

Amit a fentiekben leírtam, alapvetően társadalmi, összenergetikai folyamat, szóval szegény Csámpás Józsi inkább egy általános energiaszint, mint egy konkrét személy: nevezhetjük Józsit afféle entitáscsoportnak is egyben, kinek a komfortzónáját jelen pillanatban a viszály, az elégedetlenség, a siránkozás, a félelem, az agresszió, a mérgezés és legfőképp az ego kemény körülhatároltsága jelenti. Ő pont annyira fél, amennyire téged félelemben tart, épp annyira rab, amennyire téged bezárni próbál, és épp annyira van megmérgezve, amennyire ő maga mérgez. Olyan jelenség ez, mint a csalán: hozzáérsz, megcsíp, konstatálod, oké, megtanultam, ez a növény a csalán, és vigyázni kell vele, mert csíp. De ezért még nem téped ki a földből, ha elmész mellette, nem akarod kiirtani, csak kikerülöd; sőt, ha okos vagy, még gyógyszert is készíthetsz belőle. Most egy egészen nagy réteg fog megemelkedni egy szintet, és kihúzni a saját folyadékát a megmérgezett közös kancsókból, és végigmenni a fenti hét lépcsőfokon. Mindenki maga szabadon eldöntheti, hogy megy vagy marad, egyik tábort sem tudja a döntésében befolyásolni a másik, és nem is kell. Minden pont úgy, pont ott és pont akkor van, ami épp ő maga. Máshogy ez nem is lenne lehetséges egy egyidejű, végtelen teremtésben.

(LD)