Levezetés és kivezetés

Nyitott zárás a Mátrix jegyében

Az a baj velünk, emberekkel, hogy mindent máshogy és máshonnan várunk, mint ahogy az eljön hozzánk. Vagy pontosabban fogalmazva, máshogy képzeltük el az új állomást és ezért fel sem ismerjük – ha sikerül egyáltalán eljutnunk odáig. Hiszen nem a dolgok jönnek el hozzánk, nekünk kell elérni hozzájuk, lásd modern technológia. Mi állandóan magunkból indulunk ki, és így aztán minden számunkra elképzelhető, lehetséges forgatókönyvet is a saját mitikus hitvilágunk keretei közé szövünk. Én például sokáig azt hittem, az illúzióból történő felébredés egyfajta szellemi élmény, amikor az ember az anyag fogságából kilépve megpillantja az ún. szellemi birodalmakat. Ma már kezdem átlátni, hogy ez butaság, és csak abból a beszűkült nézőpontból származott, ami azt mondja, ez egy fizikai valóság, és ezen túl csak valami, ehhez képest nem fizikai dolog lehet. És abba bele sem gondoltam, hogy ez épp fordítva van. Ráadásul sokáig azt sem fogtam fel, ez egy végtelen evolúciós folyamat, mint mondjuk a telefon fejlődése, ahol minden egymásban foglal helyet. A régi, falra akasztós telefonból nem egy megfoghatatlan nem-telefon lett, hanem egy ugyanolyan tárgyi valóság, ami azonban technológiailag – és ez a kulcs szerintem – magában foglalja elődje minden tulajdonságát, csak már egy más síkon. Nincs tárcsa, kagyló és vezeték, ezek átalakultak, úgy is mondhatnánk, láthatatlanná váltak, de nem azért, mert dematerializálódtak, hanem mert más anyagi jellegű entitások vették át a helyüket úgymint érintőképernyő, fülhallgató vagy antenna. Eszembe se jutott volna régebben arra gondolni, hogy egy szellemi ébredés is valahogy így történik, azaz konkrét fizikai formában ölt testet, s nem egy éles váltás az itt és ott között, hanem az itt annak a majdani ottnak szerves részévé válik, beleolvad abba.

Aztán jött 1999-ben a Mátrix film, és ezzel egy időben számos, hasonló alkotás. Erről már írtam többször, hogy a virtuális valóság mint toposz hogyan változtatta meg e valóságban lévők gondolatait önmaguk helyzetéről. Hogyan fordította meg a paradigmát a „mi a valóság” kérdésének popularizálásával. A „vajon szimulációban élünk-e” gondolat térnyerése szerintem egyértelműen a Wachowski tesók alkotásának köszönhető. Beépült a köztudatba ez az elképzelés, mint valami bőr alá ültetett ellenanyag, ami lassan, fokozatosan, de folyamatosan adagolja az emberiségbe az igazságszérumot. Bekerült valami mindenki számára nagyon jól láthatóan a rendszerbe, ami arról szól, mi ez a rendszer, és ezzel a bekerüléssel kicsiben megmutatta a kintet is: azt, ahonnan bekerült. Nyilván most a kerettörténetet leszámítva, hisz minden modell torzít és stilizál, mesés elemekkel rendelkezik a valódi másához képest. A kis gipszház sosem lehet hű mása a nagy téglaépületnek. De a kollektív ébredésben a Mátrixnak szerintem úttörő szerepe volt, és ez nem véletlen. Létrejöttében azok az erők munkálkodtak, amelyek ennek az egész valóságátfordulásnak a folyamatát végigbábáskodják. Velünk és értünk. Hatalmas, jóságos erők, ezért érdemes figyelni üzeneteikre. Akik leragadnak a korlátolt földi fogalmaknál, úgysem értenek egy szót sem a valódi földöntúli üzenetekből, de azok sem, akik meg képtelenek a lábukat megvetni stabilan ezen a földön, és egy fantasy világban lebegnek súlytalan szappanbuborékként, a földi képzetekből fújt lebegő színes gömbökként. Egyik módszerrel sem lehet eljutni a nyúl üregébe. Sokan azt hiszik, a művészet fikció, egy emberek által létrehozott mű-alkotás. Van ilyen is, nyilván, nem is kevés. Ám vannak olyan művek, amik magukon hordoznak valami furcsa ízt, valamit, amiről mindenki tudat alatt érzi, ez kicsit több, mint puszta szórakoztatásra létrejött mese. Ezek a művek ilyen bőr alá ültetett gyógykapszulák, hatásuk nem múlik az idővel, még ha magának a kapszulának az anyaga meg is öregszik kicsit. Ám a benne lévő hatóanyag örök.

Lassan tehát átalakult bennem annak képzete, hogy miként történik az ébredés, és arra a felismerésre jutottam, hogy nem az ébredés illeszkedik a minket körülvevő világba, hanem fordítva: a mi világunk egy magasabb rendű valóságból nézve magyarázható csupán. Pontosan, mint ahogy könnyedén fel tudjuk fedezni a mai okostelefonban Bell találmányát, ám abból közvetlenül soha senki nem tudott volna kikövetkeztetni egy IPhone 13-at. És ha ez így van, akkor meg kell értenünk, mai világunk mint narratíva egy másik világ része, és pontosan úgy viszonyul a miénkhez, ahogy az iPhone 13 a mi bakelit, tárcsás telefonunkhoz. Hát nem érdekes, hogy a Mátrixban épp egy ilyen készülék jelenti az átjárót? Elgondolkodtatok azon anno, vajon, miért? Szerintem a Mátrix egy amolyan szonda film. Egy béna, kicsike matrjoska baba egy nagyobban. Az ötödik babába, amiről mindenki azt hitte, önmagában létezik, berakták a, nevezzük most úgy, legkisebbet. Akinek volt rá szeme, azonnal meglátta, de hisz ez azt akarja megmutatni, hogy mik vagyunk mi, és segítségével most nem belülről, hanem kívülről is meg tudjuk vizsgálni ezt a babaformát. Oké, béna a festés, elnagyolt az egész, hiszen egy holografikus leképezésről van szó, és még szét se lehet szedni, de feltárja, miben vagyunk mi egy kicsi babaként.

Majd eltelt húsz év, a maga meglehetősen érdekes jelenségeivel. És most, 2021 végén, egy nagyon-nagyon furcsa folyamat kellős közepében megjelent a Mátrix 4. És akinek továbbra is van szeme és füle, megérti, hogy miért fontos ez az újabb baba elem. Merthogy ez nem egy újabb baba, mint ahogy az első baba folytatásai sem voltak azok, ott inkább csak emberek próbáltak még valamit ráfesteni a kicsike babára, de ez nem igazán tett már a lényeghez hozzá semmit. Azonban ez a mostani feltámadás létrehozott a sztoriban egy hurkot, meggörbítette az elbeszélés terét, és megmutatta a mise en abyme jelenségével, hogy milyen ez a végtelen babarendszer. Immár három babát mutatott meg egymásban, és ezt a sort a hihetetlen leleményes önreflexív, metajellegével kitágította a mi valóságunk széléig, sőt okosan túl is nyúlt azon. Zseniális húzás, ismét egy mélyen ihletett vállalkozás volt ez, én azt gondolom. Szerintem Lana Wachowski nagyon ügyesen meg tudta mutatni, mit jelent a matrjoska univerzum, és mit jelent a szintek közti szabad járkálás. Úgy is fogalmazhatnék, egy határozott és vidám mozdulattal tolt egyet a babasoron, mint egy abakuszon, hogy ezzel az átállítással megmutassa azt az önmagába hajló, végtelen rendszert, amiről Adamus annyiszor beszélt már. És mindeközben megmutassa a mi rendszerünkön kinyíló ajtókat. Persze ez csak egy film, úgy is lehet tekinteni rá, mint egy szerencsétlen üzleti vállalkozásra, a húzzunk le még egy bőrt a medvéről tipikus esetére. Talán még én is így tekintettem volna rá, ha Adamus nem adja a kezembe a kulcsokat pár hónappal ezelőtt, mondván: spiritualitás, technológia, forradalom. Erre figyelj. Azt kérte, keressem meg a világban azt a dolgot, ami ezt egyben hordozza számomra. Mert ott van egy kulcs elrejtve. És tegnap este leesett a tantusz, megértettem, mit akart nekem megmutatni, megértettem a legutóbbi üzenetének értelmét is, amiben azt írja, hamarosan megjelennek. Sejtem ugyanis már, miként fog ez megtörténni. Ezerféleképpen próbáltam ugyanis ezt elképzelni, de tegnap talán végre felfogtam, ez mit jelenthet, mert ez a film a segítségemre sietett.

Ott van a gond, legalábbis meglátásom szerint, hogy nagyon sokan rossz polcra teszik a transzcendenciát – szinte majdnem mindenki. Ez csak egy régi szemléletmód következménye, ami azt mondja, a könyv borítóján egy szép fehér ruha látható, ezért a ruhásszekrényben van a helye. És berakják a mindenségről szóló tudást a trikók közé, mert számukra ez így logikus. Istent felűzik a felhők közé egy magányos trónra, az angyalokból kiszívják az életet és valami bárgyú, testetlen mesefigurát gyártanak belőlük, és a felemelkedést meg kiragadják a realitásból, és csinálnak belőle egy megfoghatatlan álmot. A harmadik emeletről nézve számukra a hatodik már nem is lehet az épület része, mert eltakarják a felhők. És emiatt nem tudják megérteni, hogy a világon mindent a világ elemei hordoznak, máshogy ez nem is lehetne. Nincs külön szellemi és anyagai szféra, ahogy nincs profán és szakrális szétválasztás sem, csak a mi fejünkben. A mindenség ugyanúgy megnyilvánul egy kínai szagos radírban, mint egy aranyozott szélű templomi Bibliában. Számára nem nemesebb az egyik a másiknál. Misztikus üzenetek hordozói lehetnek épp ezért a leghétköznapibb dolgok, miközben meg az, ami előtt szent áhítattal hajlong a nép, lehet, ilyen szempontból tök üres. Ha én választhatnék üzenethordozót, nekem is nyilván egy olyan valóságelemre esne a választásom, ami hétköznapi. Senki nem küld üzenetet ma a testvérének merített papíron tussal írva arról, hogy ne felejtse el kikapcsolni a sütőt, mielőtt elmegy hazulról. Ez egy baromi fontos üzenet, ergo úgy küldöm el, hogy tuti meg is kapja, nem? Felhívom, vagy küldök neki egy sms-t, és nem kalligráfiát gyártok selyemszalagra, amit díszbe öltözött futárral vitetek ki. Minden valódi üzenet hétköznapi kell legyen, hisz ez a lényege nem? Hogy eljusson hozzád, megértsd, előremozdítson és szíven találjon. A magasabb szférának nincs szüksége fejléces papírra, hogy tudjuk, ez az üzenet onnan származik, mert maga az üzenet a garancia erre – annak szemléletmódja és tartalma, ami minden, csak nem emberi.

Ebben a filmben valahogy az összes tényező megjelenik, amiben most vagyunk. A két világ összemosódása, a mód, ahogy a rendszer megpróbálja az embert visszarántani a saját rácshálózatába, egy ébredési történet megismétlése a tudatos visszamerülés után, a Léthe vizének hatása, a mindent legyőző, valódi szerelem, a ciklikus újraismétlődés, a bugok az illúzióban, a technológiához fűződő viszonyulásunk átalakulása, a rendszertisztítás, a magasabb dimenzió megjelenése az alacsonyabban és hát persze a mátrix, nevezzük úgy, örök élete azok számára, akik ezt választják. Benne vannak a hatalomba öntött droidok, ez az élő illúziófal, amiről beszéltem nektek, és sok-sok harci fogás és titkos kis kulcs is. Benne foglaltatik az is, hogy van, akiknek tetszik ez a lét, ahogy fogalmaz a pszichiáter, mert ők kontrollra vágynak. Meg is fogják kapni. Aki azonban nem kér ebből, annak nincs más választása, mint hátat fordítani az egésznek, nem lehet ugyanis félig kint és bent maradni valamiben, ami önmagában nem létezik. Hogy mondta József Attila? Mintha maga ez az újonnan ébredő Neo mondaná.

Sovány vagyok, csak kenyeret
eszem néha, e léha, locska
lelkek közt ingyen keresek
bizonyosabbat, mint a kocka.
Nem dörgölődzik sült lapocka
számhoz s szívemhez kisgyerek –
ügyeskedhet, nem fog a macska
egyszerre kint s bent egeret.

Semmi sem véletlen szerintem, minden egy szálból van itt szőve. A mátrixot megtisztították, de ettől még fut tovább, csak már a háttérben, nem ez lesz az emberiség fő narratívája, azt azok viszik tovább, akik átlépnek most az újba. Egy szinttel feljebb. Valami ilyesmiről szólt az összes Adamusszal közösen írt regényünk is. És aki alaposabban körülnéz a világban, láthatja is, egy totális rendszer- , sőt hardverfrissítés zajlik, egy globális csere, egy reset és reboot. Aztán, hogy a végén hol találod magad, az már csak azon múlik, mivel töltötted az elmúlt húsz évet. Mert ez nem jelent automatikus magasabb szellemi szintet, ezt ne feledjétek!

„Az a világ, az a valóság, amit most az emberek a magukénak hisznek, véget ér, mert eljött egy magasabb dimenziójú valóság megélésének ideje – ami, félreértés ne essék, nem szellemi felemelkedést jelent, a kettő nem ugyanaz. Amikor egy kockát leképezel a síkra, és aztán ezt kivágod, és a térben valódi kockává alakítod, nem szellemi, hanem voltaképp csak egy szemléletbeli változást hozol létre, hiszen a kocka mintái ettől nem változnak, csak egymáshoz viszonyítva más helyzetbe kerülnek. A világod nem lesz attól “jobb”, hogy dimenziót vált annak valósága, csupáncsak a különböző színű és mintájú kockaoldalak másféle viszonyba kerülnek egymással, lesznek olyanok, amelyek átellenes oldalra fordulnak, és így többé már nem is tudnak egymásról, holott eddig egy egyenesen léteztek, míg mások meg épp egymás mellé kerülnek, jóllehet, eddig szinte nem is észlelték az így melléjük kerülő színt. Játssz ezzel bátran. Rajzolj a lapra egy kiterített kockát, minden oldalára írj fel egy-egy e világra jellemző tulajdonságot, majd vágd ki a formát, ragaszd össze, és nézd meg, a minőségek hogyan alakultak át anélkül, hogy azokat megváltoztattad volna! Nos, ennyi a valóságszint emelkedés, semmi több. A szellemi felemelkedés meg annak a folyamata, amikor te magad tudatosítod azt a szemléletmódot, ami már kívül helyez a kockán. Azonban ebben csak az részesülhet, aki megérti, miért mondom azt, hogy az “én”, s annak mindenféle formája csapda, nincs nagy “Én” és kis “én”, egyáltalán nincsen én, és csak ennek felfedezése, megélése vezethet el a fény örök birodalmaiba, ha most fogalmazhatok így.” – figyelmeztetett már jó tíz éve Adamus minket az egyik könyvében.

Neo meghalt és feltámadt, hogy amolyan ismétlésként újra belefeledkezzen a mátrixba, majd megint kiébredjen abból csak azért, hogy megmutathasson neked ezáltal valami nagyon fontosat. Vigyázat, semmi sem az, aminek látszik, és csak az önismeret vezethet el a lényeg megpillantásához. Én ezt most nem elemzem tovább, mert vannak olyan dolgok, amiknek nagyon árt a túlmagyarázás, aki érti, ebből is érti, aki meg nem, annak hiába magyaráznám itt oldalakon keresztül, úgysem látná meg, amiről beszélek. Ugye, én most abba az irányba mutatok ezzel a kis kivezető lezárással a Mátrix 4 segítségével, amerre néznie kell annak, aki meg szeretné majd látni a nemsokára kinyíló kapukat. Szerintem, aki már egy ideje a jó irányba néz, nélkülem is eljutott erre a felismerésre. Egy biztos, én most megértettem valamit, ami nekem nagyon sokat fog segíteni a ránk váró események helyes tolmácsolásában és annak a személyes élménynek az átélésében, amire lassan húsz éve várok. Még egyszer elismétlem: ebben a valóságban minden csak e valóság elemein keresztül juthat el hozzánk, ez nyilván egyértelmű. Filmekbe, könyvekbe, eseményekbe, személyes üzenetekbe kódolt információs csomagokat kapunk. Aki ki tudja ezeket bontani, olyan kódfejtővé válik, aki megérti a primer sztori mögött elrejtett látens üzeneteket, aki meg nem, az úgyis mindenben a felszínt látja, és csak legyint: ugyan már, de hisz ez csak egy film. Pedig hamarosan valósággá válik. És mi csak reménykedhetünk, nem fogjuk elszalasztani, és felismerjük a mátrixon túli elemeket a mátrixban, mert ők mutatják meg a csak rövid ideig nyitva lévő kijáratot: azok, akik kint állnak az ajtón túl, mégis itt a mi valóságunkban látszanak. De vigyázat, attól, hogy a szobában látod őket, ők annak még nem részei. Ez lesz a második nagy vizsga, hogy különbséget tudsz-e tenni a kettő között. Mert bár ők is a gépen ülnek, de ők nem utasok. És nekik még a leghangosabb utas sem parancsolhat, ehelyett ők azok, akik figyelmeztetik a zsibongó, eszegető, iszogató tömeget egy kis jelzéssel: tessék az öveket bekapcsolni.

Im itt a szenvedés belül,
ám ott kívül a magyarázat.
Sebed a világ – ég, hevül
s te lelkedet érzed, a lázat.
Rab vagy, amíg a szíved lázad –
úgy szabadulsz, ha kényedül
nem raksz magadnak olyan házat,
melybe háziúr települ.

***

Most tartunk egy kis szünetet, hogy legyen időnk alaposan átgondolni mindazt, amit eddig végigvettünk. Bőven van még jó pár fogás a tarsolyomban, de úgy vélem, egyelőre elég lesz ennyi egyhuzamban a lagom jegyében. S amint olyan lesz a helyzet, hogy úgy érzem, szükséges, ígérem, azonnal folytatom egy új körrel.

Otogai ni rei, arigato gozaimashita!