Levezetés és kivezetés

Tudd a dolgokat (jól) befejezni!

Mindig, amikor valaminek vége volt az életemben, de az adott dolog még nem omlott teljesen össze, a következőket tapasztaltam:

1. Minden felerősödött, mintha egy karikatúrát láttam volna arról, ami eddig egy szép, élethű portré volt, és ez a felerősödés nemcsak a külső képen, hanem bennem is létrejött. Feszítést éreztem, azt, hogy konkrétan nem bírom tovább. Olyan ez, mint egy ócska asztaltársaság. Meghívnak Mici nénihez vacsorázni. Nem ismered őket, de kedvesen fogadnak, jónak néz ki a teríték is, szóval eleinte elvagy. Aztán kis idő múlva elkezded unni, rájössz, Mici néni nem is jófej, a férje túl közönséges és harsány, és a nehéz, zsíros étel is megfeküdte a gyomrod. Ám az, akivel mentél, láthatóan még mindig nagyon élvezi a vacsorát. Önmagában ez már egy kis nehézséget okoz, hiszen magadra maradtál a rossz érzéseiddel. És a vacsora csak nem akar véget érni, jön valami borzasztó gejl édesség, és az émelyítő alkoholos és cukros italok is egyre csak sorjáznak előtted a maszatos poharakban, páran rágyújtanak az asztalnál, csípi a szemed a füst, a többség már csatak részeg, és mind olyan dolgokról beszélnek egymás szavába vágva, aminek a felét nem is érted. Fájni kezd a fejed, egyre álmosodsz, de a partnered nem mozdul. Nem megyünk, súgod neki oda, mire ő azt feleli: de, lassan menjünk. Aztán eltelik még egy óra. És lassan éjfél, miközben neked már hétkor eleged volt az egészből.

Megvan a feeling? Mindezt azért írtam így le, hogy érezd meg, valaminek a legvégén már semmit sem fogsz úgy látni, mint az első félórában, minden felnagyítódik, és meglátod már azt is, amit az elején nem. (Ami, ismételjük el, hogy rögzüljön: már akkor is ilyen volt, csak te még nem láttad meg abból a kezdeti szemszögből.) Nos, ha így érzed magad, amit a fenti példa volt hivatott az érzések szintjén előhozni, tudd, ez valaminek nyilvánvalóan a vége. Erre épp a benned gyűlő feszültség a biztosíték, hisz egy ponton túl nem fogod tovább bírni, és felállsz az asztaltól.

2. Egyre jobban meg tudod fogalmazni, mi a szituval a bajod. Minél inkább valami vége felé közeledsz, annál tisztábban átlátod a helyzetet. A zavar már nem benned van, hanem a helyzet hordozza magában, a kettő nem ugyanaz. És amint ezt, mármint hogy mi a gond a szituációval, jól kifejezésre tudod juttatni, már a küszöbön is állsz, hiszen minden probléma magában foglalja a megoldást, csak amíg a problémát sem látod tisztán, a megoldást sem fogod megtalálni. A megoldás az a konzervnyitó kallantyú, ami gyárilag a doboz tetejére van hegesztve, ám amíg fordítva tartod a dobozt, úgy látod, az kinyithatatlan.

3. Már nem érzed azt, hogy túl sok mindent sajnálnál a régiből, minél közelebb jutsz egy korszak lezárásához az életedben, ezen elemek száma ezzel arányosan csökken. Könnyedén lemondasz a dolgokról, nem fűz hozzájuk olyan sok érzelmi szál, hisz fejben már rég elengedted az egészet. Gondolj arra, eleged van a munkahelyedből. A felmondásod előtti napon már nem igazán fogsz amiatt szomorkodni, hogy pedig milyen kedves volt a büfés és úgy szeretted az íróasztalfotelodat. Ez az érzelmi eltávolodás is egy jele annak, hamarosan véget ér számodra egy valaha fontos epizód.

4. Figyelmed homlokterében már az új van. Az tölti ki a látótered, az érdekel, a szíved, ha fogalmazhatok így, már rég ott van. Előtted lévő, valós képként a múltat felváltja a jövő. Nem akarod, hogy a múlt ismétlődjön újra, újra és újra. Tudod, most, ami jön, kiszámíthatatlanná válik, már nem fogod tudni a múlt rutinjából automata üzemmódban élni az életed. Az új munkahelyen, az új házadban, az új kapcsolatban minden más lesz, mint ami eddig a megszokott volt. Még ha nincs is meg egyelőre az új munka, ház, barátnő, de akkor is, te a jövőre függeszted a tekinteted, ami reménnyel tölt el, várod az újat, és hiszel abban, az jobb lesz. A jelen fáradtságérzéssel tölt el, fásultsággal és feszültséggel, ám a jövő fényes, és virágba borult. Vágyod ezt a jövőt, jobban mindennél. Ha azt érzed, sokkal jobban érdekel, hogy mi lesz, mint hogy most mi van és mi volt, tudd, már szinte elhagytad ezt az omladozó állomást, és ismét gurul alattad a szerelvény valami új felé.

5. Minden esetben, amikor valami a végéhez ér, egy hazugsággal fogsz szembesülni: valami, amiről azt hitted igaz, kiderül, nem az. Mici néni kedves és okos. Aztán kiderül, egy frászt, csak negédes és fontoskodó. És ahogy közeledsz az újhoz, az ezzel a felismeréssel kapcsolatos fájdalom egyre enyhül. Ha azt érzed, már nem fáj, hogy becsaptak, hogy csalódtál, hogy ez sem az volt, aminek hitted, ha már nem sírsz amiatt, hogy eltűnt, hogy nem volt olyan stabil, mint remélted, hogy elromlott, vagy meghalt, tudd, lassan elhagyod a fájdalmaid tengerét, és kiérsz a száraz, meleg, biztonságos partra.

6. Szerintem a váltások magányos dolgok. Lehet, egy egész család helyzete megváltozik egy pillanat alatt, de ezt mindenkinek magában kell feldolgozni. Ebben nem tudunk egymás segítségére lenni, hacsak nem azzal, hogy megosztjuk az érzéseinket, hogy megértsük, egy cipőben járunk. De cselekedni mindenkinek magának kell, eldönteni, mit tesz, szintén, és az új irányok kiszabása is az csak az egyéni életút része lehet. Ha nagyon azt érzed, itt nem igazán számíthatsz most senkire, szerintem ez is egy jele lehet annak, hamarosan vége lesz valaminek, már csak kicsit kell kitartanod. Én a terhességem végén éreztem ezt, hogy már magamon se nagyon tudok segíteni, egyszerűen tudtam, épp azért ennyire nehéz, mert ez a vége. És igazam is lett, a legnehezebb napok után nem volt már nagy a hasam, tudtam aludni, kaptam rendesen levegőt, és ott szuszogott mellettem a két csodás, egészséges kislányom. Csak a legvége volt amúgy igazán nehéz, az utolsó pár nap. Én azt tapasztaltam meg az életemben, hogy mindennek csak a vége ennyire nehéz, mint amilyen nehéz volt a 39. héten számomra az ikerterhesség.

7. És végezetül megemlítem a legfontosabbat: a dühöt. Szerintem düh nélkül nem lehet váltani. Én nem az önpusztító és létállapotként fenntartott méregről és haragról beszélek, hanem a lendületbe hozó friss dühről. Amikor azt mondod, na most volt ebből az állapotból elég. Elegem van! Ez a düh. Egy csodálatos gyújtószikra. Az eddig és nem tovább – érzése. És akkor a beindított érzelmi motor ki is visz a helyzetből. Amíg nem vagy elég dühös, csak mérgesen járkálsz a ketrecben, mert az igazi, konstruktív düh szétfeszíti a rácsokat.

Biztos van még ezer jele a végnek, nekem most így hirtelen ezek jutottak eszembe. Gondold te is végig a magad pontjait: milyen volt, amikor valaminek az életedben vége lett? Írd le, és tudd tudatosan befejezni a dolgokat. Amikor karatén kétperces körküzdelmeink voltak, mindig az utolsóba tudtam beleadni a legtöbb erőt. Az utolsó előttinél úgy éreztem, nem megy tovább, ám amikor az edző azt mondta, utolsó két perc, na, én ott szárnyakat kaptam. Mert tudtam, ez az utolsó küzdelem, és vége. Ez az érzés, ez a vége-érzés nekem mindig megsokszorozta az erőmet. És ezért alapvetően egész jó lezárásokat tudhatok magam mögött. Ami ajtót becsukok, az be van csukva, nem hagyom résnyire nyitva, mert nálam a vég az egy végső lezárás. Lezárásaim erőteljesek és hegsúlyosak, de ajtót sosem csapkodtam, csak határozottan behúztam vagy toltam magam mögött, hogy tudjam, itt a pont a szó után, és innentől egy teljesen új mondat következik.

Minden jó történet zárómondata egy nagyon fontos, hangsúlyos mondat. Vallom, az egész szöveg leghangsúlyosabb mondata. Befejezni jól kell tudni, időben, pont a jó mozdulattal, és ami a legfontosabb, úgy, hogy te talpon maradj. A jó befejezés a jó kezdés záloga, aki rosszul lép ki valahonnan, rosszul is lép be valahová, hiszen az ajtók mindig kifelé és befelé is nyílnak egy időben, attól függően, honnan nézünk rájuk. Aki nem képes valamit határozottan és stabilan lezárni, kinyitni sem tudja a másik oldalon, amit ezzel a zárással automatikusan megnyitott volna magának. A létben nincsenek szakaszok, hanem finom átmenetek vannak, ezért iszonyúan nem mindegy, hogy azokban az időkben, amikor két valóság vetül egymásra, te hogyan éled ezt meg, képes vagy-e látni a szobát, ahová belépsz és azt is, ahonnan ki, vagy semmi mást nem látsz, mint a zűrzavart, amivel ez az átlépés jár.

Légy harcos, igazi, harcos, aki pontosan tudja, mikor kell védekezni, támadni, és mikor kell az ellenfél előtt (aki sosem ellenség!) búcsúzóul könnyedén meghajolni.