Halálélmény

1. A kérdés, ami a legjobban érdekel: mi lesz azzal az “álmodott” emberrel, aki vagyok, és mi lesz azzal, amit itt hagyok, hisz ezzel azonosultam már régóta? Ez most egy olyan érzés, ami könnyeket csalt a szemembe.

2. Az én kérdésem: én azt látom, hogy nem vagyok “itt”, valahol azt is tudom, hogy nem láthatom „magam” így egy nézőpontnak tudom jelenleg magamat meghatározni. Ha elcsendesedek nyilvánvaló hogy nem csak „ez”a figura vagyok, de miért nem tudok már felébredni? Mit jelent az, hogy átjutni a hídon? Hova jutunk át? Szükségszerű a segítség kívülről hogy kijussunk ebből az állapotból vagy valamikor magától odafejlődünk egyszer, vagy kialusszuk magunkat? Mi miatt forgunk körbe-körbe? Miért nem egyértelmű, mikor van lehetőség innen kirobbanni vagy kiosonni, esetleg kilopózni?

3. Az lenne a kérdésem, hogy a felébredésélményem azért nem maradt tartós, mert „halva születtem”? Van-e még egy lehetőségem kibújnom ebből az emberi papírmasémból?

***

Nos, drágáim, akkor ezekre a kérdésekre most teljesen máshogy fogok felelni, mint az előző háromra, mert talán látható is, ez a három kérdés mintha egyetlen egy problémát járna körbe, s hogy mi ez a probléma, azt most egy átfogó gyakorlattal fogom nektek megmutatni. Ez a gyakorlat sem lesz kellemes, mi több, sokan nem is fogjátok tudni elvégezni. Emiatt nem szabad elkeseredni, ahogy ezt már sok helyütt mondtam nektek, ami nem megy, az nem azt jelenti, hogy sosem fog menni, csak azt jelenti, még nem állsz készen rá. De majd ha eljön az ideje, előveszed, és akkor tudsz dolgozni rajta. Tehát a feladat kicsit megterhelő, ezért azok végezzék el, akiket ezek a fenti kérdések tényleg annyira piszkálnak, úgy is mondhatnám, megkínoznak, hogy azt mondják, jó, akkor állok elébe annak, hogy ezen túljussak, még ha nehéz is lesz.

És akkor mondom is a gyakorlatot, amihez az kell, hogy keríts magadnak egy olyan hetet, amikor úgy gondolod, ezt el tudod végezni. Egy olyan hét kell, amikor úgy folyik az életed, mint általában, tehát nem ékelődik bele sem különleges esemény, sem előadás, utazás, ünnep, vagy olyan vendégség, ami téged felkavarna. Egy nyugodt, átlagos hétre van szükséged. Egy hét, azaz hét nap. És azzal kezded ezt a hetet, azaz a hétfőt, hogy azt mondod, igen, ez a hét az a hét, amikor elválok a földi szerepemtől. Ezen a héten leszek utoljára ember a földön. Soha többet nem térek ide vissza, ezért ezt a hetet arra szánom, hogy elbúcsúzzak. És a hétfői napot ennek a gondolatnak szenteled, nem kell ezen a napon semmit csinálnod, csak átéled, amennyire csak tudod, ezt az érzést. Ha jól csinálod, halálfélelem kerít hatalmába, azt fogod érezni, ez valóban így van, talán még azon is elgondolkozol, milyen olyan betegség bujkálhat benned, ami kiváltja ezt az érzést, előjöhet sok múltbéli félelem, ezt engeded felbugyogni, engeded, hogy ezek a félelmek megmutassák magukat neked. Amikor egy ilyen, a halálfélelemmel kapcsolatos félelem előjön, nincs más dolgod, mint megnézni, konstatálni, igen, az ember ettől fél, és elengeded. Ezzel telik a hétfői nap.

Aztán jön a keddi nap. A keddi nap arról fog szólni, hogy megérzed, hogy mennyire egyedül vagy. Nincsenek segítők, jöjj rá, hogy mennyire nem tud neked senki segíteni, még én sem, senki. Minden csak értelmetlen porhintés, mindenki eláraszt téged jó tanáccsal, feladatokkal, no meg az ilyen-olyan tréningek, szent könyvek, de semmi remény, mert azon, hogy márpedig ez az élet alapvetően reménytelen ‒ és akármit is gondolsz most, de tudnod kell, nem látod, hova vezet ‒, semmit sem változtat, és ez elkeserítő. Dühöt kell érezned, azt kell érezned, hogy, lám még a kérdésedre sem kapsz választ, mindenki csak mellébeszél, mindenki csak megszedi magát abból, hogy te szerencsétlen vagy. És a legborzasztóbb az egészben, hogy hiába minden, véget ér ez a hét, és vége mindennek. Mert ez a helyzet, aranyom, ha belefogsz ebbe a gyakorlatba. És senki nem ígér semmit. Senki nem mond semmit, amibe bele tudnál kapaszkodni, mert hát mi a bizonyíték arra, hogy bárkinek igaza van, hogy igaz mindaz, amit állítanak a könyvek, a papok, a mesterek, a guruk? Semmi. Az egész egy nagy ígéret-halom, amiből úgysem valósul meg semmi. Érted, mi a feladat, angyalkám? Érezd a dühöt, utáld az összes buta tanítót és érezd azt, hogy semminek semmi értelme nincs, jön az elmúlás, és ennyi volt az egész. Akkor végzed jól a feladatot, ha a nap folyamán egy kicsit el tudsz pityeredni ezen.

Jön a szerda, ez egy nehéz nap lesz, ugyanis az lesz a dolgod, hogy megérezd, mennyire jelentéktelen senki vagy. Ím, elmúlik ez a hét, és te már nem is leszel itt, és senki, de senki nem fog ezzel igazából törődni. Lesz pár ember, akinek hiányozni fogsz, sírnak majd a koporsódnál, megsiratnak, sokáig még emlegetnek, de aztán eltelik egy év, vagy még kevesebb is, és el is felejtkeznek rólad, néha-néha jutsz majd csak eszükbe, és megy az életük tovább, sok-sok mókával, izgalmas kalandokkal, amiben te már nem vehetsz részt. Szörnyű üresség vár rád, míg rájuk meg maga az élet, neked hiányként él majd a lelkedben ez a sok kedves arc, míg ők majd nemsokára olyanokkal osztják meg az életüket, akit te nem is ismersz. Sajnáld magad, érezd azt, a jelentéktelenséged most érte el a tetőpontját: lám, hiába minden, a sok fáradozás, hogy valaki légy, ez nem jött össze. Nem vagy senki, azt se fogják tudni 100 év múlva, hogy jártál a földön. És ha netán most valakinek érzed magad, akkor is tudnod kell, á, ez semmi, ez az egész egyben egy nagy jelentéktelenség, aminek az égvilágon semmi értelme. Ha jól csinálod ezt a gyakorlatot, akkor olyan ürességet és kilátástalanságot fogsz érezni, hogy mozdulni se nagyon lesz kedved ezen a napon. Semmi, gond, angyalom, ez egy gyakorlat, végzed, és közben éled az életed, itt érzésekkel, hangulatokkal játszunk, azokat kell fülön csípned, az életed ettől nem fog most megállni. Vagy ki tudja.

A csütörtöki nap lesz az ellenségek napja. Szedd össze azokat az embereket, akik bosszantanak, ártottak neked, vagy akiket nagyon nem kedvelsz. És mérgelődj rajtuk egész nap. Vedd elő az ügyes-bajos dolgaikat, és nézegesd, forgasd magad előtt, és lásd meg, ó, mennyire bosszantóak! Bosszankodj, bosszankodj minden egyes tulajdonságukon, sérelmen, amit általuk elszenvedtél! Ezen a napon tehát mérgelődsz. S közben arra gondolsz, legalább ez nem lesz többet. Megsemmisülök, és legalább ez a sok bosszantó figura eltűnik. Ha jól csinálod a gyakorlatot, azt fogod érezni, hogy ezen a napon egyáltalán nem akarsz emberek közé kerülni, a végére talán már mindenkit, ha most fogalmazhatok így, utálni fogsz, Ez a cél, akkor végzed jól a gyakorlatot, ha ezt sikerül előhívnod magadból.

A péntek egy csendes nap lesz, semmi más dolgod nem lesz, mint eltervezni, elképzelni a temetésed. Milyen koporsó lesz? Ki lesz jelen? Milyen zene szól, mit fog mondani az, aki búcsúztat? Alaposan, minden részletre kiterjedően. És amikor ez a szép temetés ott van a szemed előtt, érezd meg magad ott az urnában vagy koporsóban, és gondolj bele, mozdulni sem fogsz tudni, nem lesz kapcsolódásod ehhez a ceremóniához, csak nézed, vagy inkább érzed: benned gomolyog majd, miközben rajtad kívül áll az egész. Valamiféle szédülésérzést kell elérned azáltal, hogy megtapasztalod, eljön az életedben egy nap, amikor minden rólad szól, ám azon te már nem veszel részt. Ha sírsz, akkor ügyes voltál.

A szombati nap a találkozás napja. Most elő kell hívnod mindenkit, akit szerettél, de már nincs veled. Egyesével, mindenkit, akivel szeretnél találkozni a temetés után. Most így fogalmazok, hogy a gyakorlatot el tudd végezni. Lásd, ahogy megölelitek egymást, halld meg, amit mondani fog neked, és halld a saját szavaidat is, amit neki szánsz. Milyen ruhában lesz, és te hogyan festesz majd előtte? És így a nap folyamán végigveszed az összes személyt. Mélyről feltörő, kicsit fájdalmas szeretetérzés kell hogy elöntsön, akkor sikerült ezt a napot jól teljesítened.

És a vasárnap az nem egyéb, mint az összegzés és az elengedés napja. Leülsz egy üres lap elé, és ahogy jön, mindenféle kontroll nélkül mindent leírsz, amit ez a hét kihozott belőled azokkal a kérdésekkel kapcsolatban, amik ezt a gyakorlatot bevezették. Mi lesz az emberkével? A mostani személyiségeddel? Mikor és hogyan lehet ebből az álomból felébredni, kellenek ehhez segítők, vagy, ahogy bájosan fogalmaztál, angyalkám, majd csak kialszod magad? És végezetül azt is megválaszolod, hogy miért nem sikerül felébredned, amikor pedig annyira akarsz. És még számos más kérdést is megválaszolsz magadnak, hidd el, ha jól csinálod ezt a hetet, úgy fog belőled felbugyogni ez az egész, mint a forrás: csak jön és jön a sok gondolat. Ez a cél. Ezeket leírod, és amikor többször átolvastad, akkor elengeded. A kérdéseket is, és a válaszokat is. Csak azt mondod, minden úgy van, ahogy lennie kell ‒ és ezt az egészet valóban elengeded. Ezzel a gyakorlattal egy hatalmas gubancot tudsz magadban megoldani, de csak akkor, ha készen állsz rá. Utána sok minden történhet veled, olyan dolgok is, amikre eddig nem számítottál, vagy elképzelni se tudtál.

Intenzív, felkavaró gyakorlat, annak ellenére, hogy csak gondolatban játszod végig, hisz semmit nem mondasz senkinek, és mindent teszel úgy, mint eddig. Ez érthető? De ott belül most átmész egy konkrét halálélményen, ha ügyes vagy és nekirugaszkodsz. Aztán, hogy hol bukkansz ki a végére, az már egy újabb kérdéssorhoz vezet el minket. Jó munkát, barátaim, ezek nehéz gyakorlatok, ha könnyűnek érzed őket, akkor nem túrtál elég mélyre, mert hidd el, mindegyik olyan helyre ás le benned, ahol iszap van, s amit nehéz kilapátolni. Mondhatod, hogy könnyű volt leszedni a termést a fáról, ha felnyúltál, és az első kezed ügyébe akadó cseresznyét letépted. De ebből így nem lesz teli kosár gyümölcs. Fel kell mászni a fára, ágaskodni kell, és sok időt vesz igénybe, míg leszüreteled a fa termését, ha könnyen megy, akkor biztos lehetsz benne, a munka nem volt teljes és tökéletesen kivitelezett. Sebaj, azoknál a gyakorlatoknál, ahol nem szabtam meg, hogy szigorúan csak egyszer végezhető, vissza- visszatérhetsz még leszedni, ami a fán maradt. Az egyszer végezendő gyakorlatoknál nem ez a helyzet: azokat nem szabad többször elvégezni, még akkor sem, ha úgy érzed, nem sikerültek. Azok hatnak akkor is, ha nem mész fel a fa csúcsára, mert a hatásuk hosszú távú. Ez a mostani egyhetes feladat is ilyen, akkor kezdj neki, ha készen állsz rá, hogy maradéktalanul elvégezd. És ha elvégezted, nem szabad visszatérni rá, a teleírt lapot vasárnap este ki kell dobnod, és nagyon már gondolkodni sem szabad rajta, hatni fog a maga módján, a gyógyszert is beveszed, de nem hányod ki félóránként, megnézni, hogy na, felszívódott-e. Jó? Vagy elvégzed, vagy nem, ennél a feladatnál nincs más választásod, ha netán belekezdtél, de valamiért nem tudtad befejezni és félbehagytad, akkor elrakod, és most nem térsz vissza rá. Csak úgy tudod rövid időre elhalasztani ezt a gyakorlatot, ha bele sem fogsz addig, amíg nem érzed késznek magad erre. Ám ha belefogtál, és mégsem fejezted be, csak akkor térhetsz vissza rá, amikor már nagyon erős késztetést érzel erre, és teljesen biztos vagy benne, most megoldod.

Ennyi a gyakorlat, jó munkát, kedveseim.

***

(A honlapon szereplő írások és gyakorlatok mind jogvédett tartalmak, ezért másodlagos felhasználásuk nem engedélyezett: nem másolhatóak, nem terjeszthetőek, nem alkalmazhatóak nyilvános tanfolyamok, rendezvények keretén belül, hacsak a honlap üzemeltetője, vagy szerkesztője előzetes hozzájárulásával írásban nem engedélyezte azt. A gyakorlatokat mindenki önszántából végzi el, egyéni felelősséget vállalva a folyamatban való részvételéért.)