Eltávolítás

1. Szeretnék részt venni a Hídavatásban. A kérdésem: az “Én Vagyok” utalás a Tudatra, és nem az Énre? Vagy mindkettő? Az átkelés feltétele, hogy az Én felbomlását megéljük?
A világom már rogyadozik.

2. Drága Zsermi! Ismersz, hiszen több éven át közvetlenül segítettél nekem más csodálatos Segítőimmel együtt előemelni magamból a Tudást az Igazi Létezésről. Ezeket a segítségeket jelenleg is kapom, amiért végtelenül hálás vagyok.
A jelenleg itt és most emberi testben lévő segítők csoportjának egyik tagja vagyok.
Tudod, hogy beleálltam az életfeladatomba, segítek mindazoknak, akik ki akarnak emelkedni a 3D-s duális virtuális valóságból. Információkat, technikákat és Tudást adok át, megosztom és tovább áramoltatom azoknak, akik engem választanak segítőjüknek. Sokuk mellett látlak Téged segítőként, ilyenkor, mint tudod, megosztok számukra néhány csodálatos Veled megélt élményemet. Mindig élveztem és élvezem, ahogy humorral fűszerezed a tanításaidat, én is teszem és továbbáramoltatom ezt a technikát, használva a szavak csodálatos édes-kedves játékait.
Semmi sincs és minden van. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Felemelkedett Mesterek energiaforrásából kiléptem, még utánam szóltál: „Én sem vagyok”.
Jelen van bennem ez az információ is: „Ne vedd túl komolyan, mert az egész csak játék Élvezd”. Ezeket is továbbáramoltatom.
Kérdéseim: van-e számomra információd, amit nem hallottam meg, amivel tovább tágulhatok, amit Dórán keresztül megkaphatok. Kérem szépen és köszönöm szépen, ill. az invitálásod az együtt-csusszanással: az 5D-be megyünk vagy az Óperenciás tengeren és az Üveghegyeken is túlra vagy a Végtelen Lehetőségek Terébe vagy azon is túl?

3. Egy olyan félelmemmel kapcsolatos a kérdésem Adamushoz, amit nem szeretnék beírni a csoportba. Kicsit hosszú lesz. 2008. 08. 08-ára nagy hírrel beharangozta az összes entitás, hogy a bőség napja lesz, kulcsdátum. Kérdeztem is Adamust, tudod, akkor volt a kérdezős időszak, hogy hogyan készüljünk erre. Javasolta, hogy menjünk ki víz mellé, gyújtsunk tüzet, és így a négy elem energiájában csináljunk egy kis szertartást. Én ki is mentem a kertbe a kis kerti tavunk mellé, vittem ki mécsest, és készültem a nagy eseményre. A mécsest folyton elfújta a szellő, ez zavart. Majd elmondtam a kis mondókámat, és vártam, mi történik. Hát egy óriási bőségszarut láttam meg ott a kertben – és a nyílásából ömlött ki a sóder és a sár. Először csak nagyon megrémültem és nem értettem, majd a csalódottság és valami keserű kitaszítottság uralkodott el rajtam. A bőséget vártam, és sarat kaptam helyette. A kezemmel beleturkáltam képzeletben a sárba, de csak sár volt az, meg kavicsos sóder. Próbáltam feldolgozni, de nem igazán sikerült, túl éles volt a fájdalom. És este, amikor be akartam hívni azokat az entitásokat, akiket akkor nagyra tartottam, már nem emlékszem, ki jött oda, de olyan lekezelő, gúnyos röhögést kaptam, hogy azt éreztem: átpillantottam abba a másik világba, amiről eddig azt hittem, hogy jó szándékú, megértő és szeretetteli entitásokkal, angyalokkal van tele, de a valóság az – ezt éreztem akkor – hogy nincs kiút, nincs remény, nincs felemelkedés, nincs valami másik, jobb dimenzió, ha átlépünk, akkor csak a megaláztatás és szenvedés vár, még erősebben, még inkább, mint itt. Nincs megnyugvás, még csak a nihil sem, minden, amit eddig hallottam-olvastam, gondoltam, reméltem, csak becsapás, hazugság és csalódás. Van egy ilyen mondás, és akkor nagyon igaznak éreztem: “nem győzhetsz. Nem érhetsz el döntetlent. Nem szállhatsz ki a játékból.” Addigi életem legnagyobb megzuhanása volt. Nem is nagyon tudtam akkor beszélni róla senkinek, és az óta sem – most mesélem el nektek először. Igyekeztem utána megmagyarázni magamnak, és találtam is egy ilyen magyarázatot, hogy azért kaptam sódert és sarat, mert azt majd nekem kell arannyá változtatni – de ez nem igazán nyugtatott meg. A gúnyos röhögést pedig megpróbáltam elfelejteni, elnyomni, és időnként sikerült is, mert ez után történt, hogy Adamus révén megismerkedtem az angyalaimmal, akik utána sokáig velem voltak. És a kérdésem, ami ezzel kapcsolatos: miért higgyem el, amit Adamus mond, hogy beteljesítő katarzis lesz? A hídavatásról nekem egyből Arany János balladája jutott eszembe, és azzal együtt ez a régi félelmem. Hogyan nézzek szembe ezzel a félelemmel?

***

Nos, akkor ezzel a három kérdéssel el is érkeztünk ennek a közös hídavatásnak a velejéhez, úgymond. És akkor most arra kérlek, olvasd el először a három kérdést alaposan, nagyon alaposan, és próbáld meg megérezni a mögötte lévő energiákat! Gyerünk, most!

Nagyon jó, és most fogalmazd meg egyetlen egy szóval, mi az, amit a sorok mögül kiéreztél! És tudd, épp ez az, aminek a levedlésén dolgozunk, aranyom.

Amikor ezt a három kérdést egyben megvizsgálod, azonnal meglátod azt a hazugságréteget, amit most óvatosan, de nem fájdalommentesen, lefejtünk. Amikor azt mondom, én vagyok, akkor semmiképpen sem azt nyilvánítom meg, mint amit ezek a fenti sorok. Ez az a tévedés, ami aztán arra késztet, hogy vesd le magad a hídról ahelyett, hogy átérnél rajta. Ez ennek az egész gyakorlatsorozatnak a tanulsága: azaz, hogy ezzel a hatalmas és ormótlan pakkal a hátadon nem tudsz átkelni a hídon – amiről a múltkor elmondtuk, hogy nem egyéb, mint te magad, a te megvilágosodott lényed. A tökéletes életet önmagadon belül tudod elérni, és nem önmagadon kívül, ha ilyesmire vágysz, akkor téged valóban a mélység vár, egy kavargó örvény, ahol mindent megtapasztalhatsz majd, csak a szabadságot nem. Tehát még egyszer, hogy biztos értsd: önmagadon belül kell megteremtened azt, amire most kívül vágysz. Tökéletes élet? És az mit jelent, aranyom, hogy játékpénzt varázsolsz magadnak meseországban? Bátran, barátom, tedd csak, s azonnal lent találod magad az örvényben. Nem véletlenül adtam a Hídavatás címet e sorozatnak első részének: meg kell értened, hogy nem tudsz koszos lábbal belépni abba a csarnokba, aminek Tisztaság a neve.

No és akkor nézzük a három kérdést egyesével, és a feladatba rejtett válaszokat!

Az első kérdés arra irányult, hogy mi az én, mi a tudat, és mi az, ami lebontásra kerül ebben a rendszerben. Nos, akkor nézzük, hogyan tudsz erre rájönni magad! A feladat a következő. Előveszel egy papírt, és leírod rá a neved. Azt a nevet, amit most használsz magadra nézve. Ezt a nevet bekarikázod, és utána odaírod: XY arról nevezetes, hogy… – és itt elkezded sorolni a tulajdonságaidat, mindent, ami eszedbe jut. Addig írod, amíg be nem telik a papír, ha ügyes vagy, akkor jó sok tulajdonságot felsorakoztatsz. No és ezután jön a következő feladat: leírod a lapra azt, hogy „Én vagyok”, és bekarikázod. Majd egy pár pillanatra becsukod a szemed, és elkezded ezt mondogatni monotonon, mindenféle gondolat nélkül: én vagyok, én vagyok, én vagyok. És amikor már tényleg úgy érzed, nem gondolkozol semmin, visszamész az első listához és átírod az „Én vagyok” cím alá mindazt, amiről úgy érzed, hogy oda való, miközben kihúzod a fenti listáról. Nagyszerű, most már két lista áll előtted, és a legfelső tartalmazza azokat a dolgokat benned, amiktől azonnal meg kéne válnod, mert olyan, mint a testedre kötözött bomba. Azonnal – érted ezt? Minél tovább cipeled magadon ezeket a robbanószerkezeteket, annál nagyobb az esélye, hogy egy nap – bamm! –, az felrobban rajtad, s akkor ott találod magad a vízben, és kezdheted ezt az egészet újra, szinte a legelejéről. Ez most a tét, angyalom, hogy miért, azt hamarosan úgyis megtudod, csak ki kell majd nézned az ablakon. Tehát ott lesz egy lista arról, amit megőrzöl, és egy másik, amit meg kidobsz. És amit kidobsz, azt most elkezded felszámolni, és amint ezzel megvagy, olyan felszabadultságot fogsz érezni, amiről most még fogalmad sincs.

Nos, nézzük ezt a második kérdést, ami nem is annyira kérdés, mintsem egy olyasmi leirat, amit fejvadász cégeknek szokás leadni egy jó állás reményében. És akkor erre a válaszom a következő: angyalom, csúnyán becsapod magad te is, és mindenki, aki úgy gondolja, hogy azonosulni tud az ilyesféle kiáltványokkal. És akkor mutatom is, hogyan tudod ezt megtapasztalni, még ha most kis dühöt érzel, akkor is – az csak jó, mert így a gyakorlat még hatásosabb lesz. Most megint velem fogsz dolgozni, most valóban velem. Hívsz, a nevemen hívsz, azt mondod: Adamus, gyere. És vársz, és én jönni fogok, de ez most nem lesz kellemes, mert hozok neked valamit egy dobozban, amitől nagyon meg fogsz ijedni, erre készülj fel. Segítek, angyalom, de csak így tudom kihúzni a golyót a testedből, ha beletúrok egy fogóval, és ez, igen, fáj. Tehát jönni fogok a kezemben egy dobozzal, és a dobozban lesz számodra valami, amit én adok át neked. Elveszed tőlem, miközben elfogadod azokat az érzéseket, amiket tőlem most kapsz. Majd kinyitod a dobozt, és belenézel. Egy erőteljes érzést fogsz megélni, és ennek az érzésnek nevet adsz. Majd a dolgot, amit a dobozban találtál, kiveszed és leteszed kettőnk közé. Ez választ el ugyanis tőlem ebben a pillanatban téged. És akkor kitalálod, ezzel mit kell tenni, majd megkérsz engem, hogy ezt tegyem meg. Én megteszem, és akkor az az érzés, ami ezzel jár, azonnal meg fogja neked mutatni, mi volt a te hazugságod gyökere benned, mi az a benned lévő, nevezzük most úgy, tulajdonság vagy minőség, ami arra késztetett téged, hogy árnyjátékot játssz magadnak a falon, azt gondolván, ó de szép, milyen csodás színház! Az, de csak árnyszínház, a valóság az nem is hasonlít arra, ami a falon van, mert az árnyék mindig attól függően ilyen vagy olyan, hogy hogyan esik a céltárgyra a fény. Ezt jegyezd meg jól. És az üzenetem neked és mindenkinek, aki ilyen különös árnyjátékot játszik, ez: gondolkodj el azon, hogy mit jelent az a kijelentés, hogy nem mindegy, milyen szögből, azaz honnan vetül a fény a céltárgyra. És akkor megérted, hogy min kell azonnal változtatnod az életedben.

Jó, és az utolsó kérdés az egy nagyon mély fájdalomból táplálkozik, aminek bátran adhatjuk most a csalódás nevet. Ez egy mély és ősi csalódás, angyalom, nem is személy szerint a tiéd, hisz az egész emberiség részesül most ebben a csalódásban. Elmaradt a nagy megnyilatkozás, nem bizonyosodott be, hogy bármire érdemes vagyok. Nem történt meg a csoda, a kinyilatkoztatás, nem hasadt meg az ég, és nem jelentették be az égi lények, hogy hahó, földlakók, fontosak, kiemelkedők és szinte már angyali lények vagytok, hozzánk hasonlóak! Nem, mert nem vagytok azok. Azért vagytok most ott a hídon, mert nem vagytok azok, akik lenni szeretnétek, mert ha azok lennétek, ott lennétek, ahol már nem érzitek ezt a mérhetetlen csalódást önmagatokkal kapcsolatban. Olyanok vagytok, mint a kisgyerek, aki elszavalta a szép verset, ám a közönség nem tapsolt. És akkor legörbül a szája széle, megremeg a kicsiny válla, majd zokogásban kitörve lerohan a színpadról. No, most jött el aztán igazán az a megszégyenülés, amit ő az elmaradt tapsnál érzett. Értitek ezt? Nos, akkor lássuk a feladatot! A feladat a következő: keresel egy olyan embert, akiről azt gondolod, most a legközelebb áll ahhoz az eszményhez, amire azt mondod, „angyali” – most ezt a szót használom, mert így tudom egyetlen szóval leírni mindazt, amit ennek az embernek képviselnie kell. Lehet már nem élő személy, de valamennyit látnod kell belőle, nem választhatsz egy festményt, számodra valóságos, azaz olyan ember legyen, akinek az emberi részére is valamelyest rálátsz. És akkor megint hívsz engem. És én vele együtt odaállok eléd. És nincs más dolgod, mint nekem elmesélni, mi a különbség köztetek. Mitől jobb és több ő nálad. Ha nem tudsz ilyen személyt találni, akkor a feladattal vársz addig, amíg erre megérsz. De ha látod az illetőt mellettem, akkor nekem elmondod, mi van benne, ami benned nincs. Mert ha jól választottál, ezt fogod látni. Lehet akár két személy is, ha neked úgy áll jobban össze ez a különbség, de a kettő a legtöbb. Ha két személyt tudsz megnevezni, akkor egyik az egyik oldalon, a másik a másik oldalamon áll, és akkor jövök én, és meg fogom neked mutatni, hogy mennyire igazad van. Ez sem lesz kellemes, aranyom, de ezt túl kell élned. Ez egyfajta olyan kezelés, mint amikor az orvos azt mondja: nézd csak, látod itt ezt a csúnya furunkulust? Nos, ezt fogom kivágni. Választhatod azt is, hogy meg sem nézed, de akkor sosem fogod tudni, mitől szabadultál meg. No és amikor ezzel megvagyunk, akkor megmutatok neked valami mást is, azt, hogy hol vagy te több annál, amit most gondolsz magadról. Ez nem az lesz és nem ott, amire számítasz, akkor sikerült a gyakorlat, ha valóban meglepődsz mindazon, amit megtudsz most magadról. És akkor ezt leírod egy lapra, miután elbúcsúztunk egymástól. És akkor ez lesz a te új „projekted”, úgymond. Ez lesz az, amiről az elkövetkezendőkben az életed szólni fog mindaddig, amíg át nem lépsz ide hozzánk. Tehát ez lesz mostantól a te életterved, e köré fog minden csoportosulni a te életedben. És erre nagyon figyelsz is, mert ez lesz az a kötél, amibe kapaszkodva át tudsz lépni a hídnak ezen a kissé sötét és kellemetlen szakaszán. És akkor lesz majd bőségszaru is, édesem, nem csak sár és mocsok, de ehhez valamit le kell tenned, míg valami mást meg magadból előhívnod, ami márpedig ott van, de amíg ragaszkodsz a randa batyudhoz, nem is tudod előhúzni a zsebedből, mert a kezedet leköti ez a nehéz, ormótlan pakk.

Angyalkáim, ez most egy kellemetlen része a mi kis közös munkánknak. Itt sok keserűség, düh és harag fog előjönni belőletek, legyetek kíméletesek magatokkal és egymással. Ezek kényes pillanatok. És hogy miért higgy nekem, angyalom? Ne higgy nekem, magadnak higgy. Te magad vezetetted el hozzám, mint egy kapuhoz, „miért higgyek abban, hogy ez a kapu nyílik valahová?” Ezt magadtól kérdezd, aranyom, attól, aki a kis lábain idáig ellépkedett. Miért jöttél ide ehhez a kapuhoz, ha nem hiszel abban, nyílik is valahová? Akkor lehet, épp te vagy, aki tévedett, így van? Elnavigálod magad valahová, hosszú, keserves munkával, elkezded keresgélni a kulcsot egy nagy halom szemét között, és elbizonytalanodsz, valóban nyílik ez az ajtó valahová? És ha nem? Akkor mit teszel, visszagyalogolsz? És hova, édesem, mondd, hová tudsz visszamenni, láttál útközben egyetlen egy nyíló ajtót, ami valóban vezet is valahová? Ha igen, oda kell visszaszaladnod. Vagy azt mondod, a kérdés arra irányult, van-e egyáltalán olyan, hogy kint? Ha ezt bentről fogalmazod meg, tudnod kell, a kérdés nagyon oktondi. Ha meg nem bentről, hanem azt mondod, ez már a kint, és nincs hova tovább, akkor azt is tudnod kell, hogy ez a „nincs tovább” nem egyéb, mint annak a bentnek a fala, amit most ilyen vakon és kétségbeesetten tapogatsz. Nem hinni kell abban, hogy van olyan, hogy kint, hanem látni. És az, hogy a kint több-e, mint a bent, meg azért buta kérdés, mert nem lehetne annak a közege, ami nagyobb nála, így van? És most a nagy és kicsi nyilván minőségbeli megkülönböztetés és nem mennyiségi. Mindenhol ott lesznek a benned lévő negatív, azaz az árnyékrészeidnek a megnyilvánulásai, ez teljesen természetes, minden élet magán hordozza a nemlét árnyékát, hisz abból táplálkozik, Neked nincs is más dolgod, mint a kettőt egy időben megélni, és akkor nem kell félned a gúnyos hangoktól, amik mind a te árnyékodból táplálkoznak. Mondtam, édesem, a fényforrás szöge határozza meg, mit látsz árnyékként a falon: ez csak azon múlik, hogyan állítgatod azt önmagadhoz képest. Áldásom, angyalkáim, örömömre szolgál, hogy páran közületek sikeresen vették az előző feladat akadályait, és így megerősödve tudnak átlépni erre a kicsit ingatag részére a közös gyakorlásunknak. A híd itt kileng, mert ez nagyjából a közepe, innen átlépni valóban nem könnyű, de tudd, csak magaddal birkózol, az meg sosem olyan szörnyű, mintha azt képzelnéd, valahol ott kint van az ellenség. Jó munkát, barátaim!

***

(A honlapon szereplő írások és gyakorlatok mind jogvédett tartalmak, ezért másodlagos felhasználásuk nem engedélyezett: nem másolhatóak, nem terjeszthetőek, nem alkalmazhatóak nyilvános tanfolyamok, rendezvények keretén belül, hacsak a honlap üzemeltetője, vagy szerkesztője előzetes hozzájárulásával írásban nem engedélyezte azt. A gyakorlatokat mindenki önszántából végzi el, egyéni felelősséget vállalva a folyamatban való részvételéért.)