Bukkanó

1. A kérdésem az lenne, hogy hogyan tudom meghúzni a határaimat, hogyan tudok védekezni vagy megerősödni ebben? Amikor a másik pillanatnyi kiszolgáltatott helyzetével élnek vissza? Amikor lenyomnak, elnyomnak, csak azért, mert gyengék?

2. Van egy-két vágy, tevékenység, ami még a játékhoz köt, tudom, hogy ezeket szépen el kell majd engedni, csak azt nem tudom mikor, mert most még nem érzem, hogy el kéne. Kicsit bizonytalannak érzem, hogy akkor most borítsak mindent, vagy ez egy folyamat, amin végig kell menni, és ha majd jön az intuíció, akkor észreveszem?

3. Kedves Adamus, tudsz olyan egyszerű gyakorlatot vagy bármit, ami segíti a megengedést és nem a figyelem-elterelésről meg a légzésről szól?

***

Nos, nézzük ezt a három kérdést! Ez a három kérdés azt mutatja meg, hogy hol tudsz megbotlani ezen a hídon. És hogyan mutatja meg? Pontosan úgy, ahogy ezt egy kiemelkedés tudja megmutatni egy úton: mész-mész, minden rendben, ám egyszer csak ott egy láthatatlan kis bucka, észre sem vetted, és hopp, már hasra is vágódtál. És akkor hogy ezt meg is magyarázzam, nézzük az első kérdést!

Arról szól, hogy hogyan tudnád a másokkal szembeni félelmedet feloldani – így van, drágám? Te pontosan tudod, mit szeretnél, csak nem mered ezt kinyilvánítani, úgy is mondhatnám, tudod, hol vannak azok a határok, meg is tudnád húzni őket, de akkor, jaj, mi lesz velem, gondolod te, mi lesz a kapcsolataimmal, mi lesz a lényemmel, ha én ezt a határt meghúzom, lehet, hogy ellehetetlenítem magam? Nem, ez nincs így, és a határokat sem így kell meghúzni, mert ennek semmi értelme, ez nem határmeghúzás, inkább valami bozótharchoz hasonlatos rejtőzködés, aminek semmi értelme túl azon, hogy biztosan megsebzed magad. Nézzük akkor, hogy hol van ebben egy mindannyiótok számára jelenlévő buktató! Itt sajnos majdnem mindenki elbotlik, én is itt botlottam meg, amikor átkeltem ezen a hídon, aminek a túlpartjáról szólok hozzátok. Ez a kis kiemelkedés, akadály nem egyéb, mint te magad, aranyom. Ott állsz önmagaddal szemben, és aggódsz azon, jaj, mi lesz, ha ezt az ént én meghatározom? Mert azt te is pontosan érzed, hogyha ezt az ént meghatározod, azokkal a vonalakkal körülrajzolod, amelyikkel körül tudnád, eltűnne. Megszűnne, és épp ez az a félelem, ami megakadályoz abban, hogy ezt maradéktalanul elvégezd. Ezt úgy képzeld el, mint egy olyan körvonalat, amit ha a két pontján bezársz, azaz a kezdő és a végpontot összekötöd, hogy egy zárt formát alkoss, akkor ez a forma önmagába zuhan abban a pillanatban. Ezt azonban megúszni nem lehet. Vagy nyitva maradsz, ami azt jelenti, a világot részesíted előnyben, mert mindig beengeded oda magadba annak elemeit, vagy kizárod, és azt mondod, most megnézzük, ki vagyok én a világ nélkül. Ez nem azt jelenti, hogy innentől nem állsz szóba senkivel, nem vagy kedves és segítőkész, ez inkább azt jelenti, hogy a vagyokságot már önmagadba zárod, és nem eregeted ki állandóan a külvilág felé. Ez a titok. Nem befele kell lezárni ezeket a kapukat, hanem kifele, nem a befele áramló erőket kell egy kis időre izolálni, hanem a kifele áramlókat. És persze ez azt sem jelenti, hogy mostantól tarts magadban mindent, dehogy, sőt! Nyilvánulj meg, csak ne a kis emberként, hanem annak, aki valójában vagy.

És ehhez fogok most egy gyakorlati segítséget nyújtani. Keresel egy személyt, akihez őszinte tudsz lenni, lehet ez bárki, csak az számít, hogy úgy érezd, ezzel az emberrel bátran megoszthatsz bármit, bízol benne, és otthonosság érzéssel jár a vele történő kommunikáció. Úgy is fogalmazhatnék, egy olyan személyt keresel, akivel valóban önmagad tudsz lenni. És megkéred, hogy szánjon rád tíz percet, üljetek le egy csendes helyre, vagy ha nem tudsz az illetővel találkozni, akkor kinyitsz egy üres lapot a gépeden és leülsz elé majd, amikor lesz erre tíz perced. És ha ezzel megvagy, elkezded neki elmesélni, hogy ki vagy te. Egyszerűen azt mondod, vagy írod, szeretném megfogalmazni neked, hogy ki is vagyok én valójában. Igen ám, csak egyetlen dolgot nem tehetsz, semmiről nem számolhatsz be, ami siker az életedben, nem mondhatod magadról hogy ilyen ügyes, vagy okos vagy, nem mondhatsz semmit, amiért ez a világ megtapsolna téged. Nem szapulnod kell magad, hanem elmondani ki vagy, de úgy, hogy ebben semmiféle dicsekvés ne legyen, még annak látens formája sem. Nem állíthatsz magadról semmi kedvezőt, ezt érted? Csak elmondod, mint amikor elmondja a séf, mi van a vacsorában: kérem szépen, ebben tonhal van, olíva bogyó, egy kis bazsalikom, tört krumpli, és párolt vegyes zöldség. Ez érthető? A prémium tonhal megnevezés már nem helyénvaló, valamint organikus zöldség sem, mert bár tény, de minősítő jelleggel bír. Csak tényeket szabad mondani, az nem tény, hogy határozott vagyok, ez egy önmegerősítés, angyalom. Nehéz feladat, bizony az, azért adtam. És amikor ezt elmondtad, vagy leírtad, megkéred a partnered, hogy most mondjon rólad három olyan mondatot, amit nagyon igaznak tart. Három mondatot, de ő sem dicsérhet téged, egyszerűen semmi hízelgőt nem állíthat rólad, tényszerű dolgot kell, hogy mondjon. Nem kritizálhat, és nem dicsérhet, egyiket sem szabad, ahogy te sem kritizálod magad a tíz perces bemutatkozásnál, csak tényeket közölsz, tehát a fonnyadt saláta sem megengedett, aranyom, bármennyire is kínálkozik az alkalom, hogy egy kicsit megint szidd magad annak érdekében, hogy egy különös módon ezáltal megerősítést nyerj, nem. No és ha elmondta ezt a három mondatot, ezt magadnak kiírod. Aztán másnap, szigorúan másnap, nem két nap múlva, de nem is aznap, előveszed ezt a három mondatot, és csinálsz belőle egyetlen olyan kijelentést, ami valóban igaz rád nézve. Alkoss a három mondatból egyet, és tudd, ez lesz az az én, akit már soha többé nem fog senki piszkálni. Meglátod, most is érdekes dolgokra tudsz rájönni, mint az előző feladatoknál.

Akkor végzed el hatékonyan ezeket a feladatokat, ha kicsit nehéznek érzed őket, új felismerésekre jutsz általuk, miközben minden feladat magában hordoz valamiféle kényelmetlenséget, mert ez olyan, mint a szülés, ha ott senki nem érez semmi kellemetlent, felmerülhet a gyanú, hogy itt vagy valami teljesen el lett érzéstelenítve, ami aztán kérdés, vissza tudja-e nyerni majd az érzéseket ismét, vagy nem is történik valódi szülés, jó? Ezt jegyezed meg, és ha olyan gyakorlatnál nem érzed a nehézséget és egy kis megrökönyödést, fájdalmat, amelyiknél nem jeleztem, hogy csak egyszer lehet elvégezni, kérlek, angyalom, próbálkozz tovább, amíg ki nem csordul a könnyed. Na, akkor már biztos lehetsz, jó úton jársz.

Nos, ugorjunk át a második kérdésre. Ki kell dobnom a kedves kis csecsebecséimet is, most mindent hajigáljak fel egy konténerre, hogy elmondhassam, na, akkor én készen állok? Édesem. A kígyó így veti le a bőrét? Belemélyeszti az egészséges bőrbe a fogát és felszakítja azt, majd leráncigálja magáról, mert a mellette lévő társa épp most bújt ki a sajátjából? Ezt talán a kígyó nem élné túl, de szerencsénkre a kígyók ennél sokkal okosabb jószágok. Nos tehát, a válaszom, nem. Nem lehet dolgokat sürgetni, folyamatokat felgyorsítani, ám lassítani lehet. Magyarán, ha te egy kiskocsit lelöksz a lejtőn, a sebességét nem tudod növelni, ha nincs benne semmiféle motor, az gurul, ahogy a nehézkedési erő ezt megköveteli tőle, ám lelassítani le tudod, tegyük fel, ilyen kiálló gyökerekkel, kövekkel, akadályokkal, mint amilyen ez a három kérdés is. Ugye, azt mondtam, ezek akadályok, pontosabban egyetlen akadály háromféle szögből. Nézzük is, akkor mi a helyzet ezzel a lomtalanítással! Az, angyalom, hogy amitől meg kell szabadulnod, az egy napon rád omlik. Ennyi a titok. Magyarán elkezd rogyadozni az a régi szekrény, s amikor kinyitod az ajtaját, mindig megbillen, a polcai kicsit recsegnek. Nos, ez az a pont, ahol téged már nem szolgál azon a módon, ahogy egy szekrénynek kéne. Sokan ilyenkor elkezdik ezt a szekrényt szerelgetni, megcsavarozzák, bekenik olajjal és kitámasztják a berogyott lábat. Igen ám, de a szekrény ettől nem lett újabb és jobb, sőt, sokkal rosszabb lett. No és akkor lehet már ezeket a javításokat is javítani, amíg az illetőt maga alá nem temeti a világa. Ezt fogjátok hamarosan megtapasztalni: milyen az, amikor nem tudja az ember elengedni a régit, és ezért az teljes életnagyságában rádől. Ezt nektek nem javaslom, ehelyett nézd meg a világodat és mondd el magadnak: milyen szekrény? Praktikus, tiszta, szép, esztétikus, modern, szolgál téged? Nem? Nos, akkor pakold ki belőle a cókmókod, mielőtt még rád omlik, angyalom, a cókmókok kipakolása nem feladat, hanem egy benned keletkező vágy, hogy megvédd a rozoga, dohos, nyikorgó ajtajú szekrénytől. Remélem, ez érthető.

Jöjjön a gyakorlat! Ez szintén nem lesz kellemes, de nagyon hasznos. Bocsánatot kell kérned három embertől, akit tényleg megbántottál. Őszintén, mélyről. Tehát átgondolsz három olyan dolgot, amit tényleg nagyon megbántál, s ami lehetőleg élő általad elérhető emberhez kötődik. És írsz neki egy levelet, felhívod telefonon, vagy megkeresed személyesen, és bocsánatot kérsz. A bocsánatkérés a következőképp történik, azt mondod, vagy írod: „szeretnék tőled bocsánatot kérni, amiért ezt vagy azt tettem, nagyon mélyen bánt a dolog és tudnod kell, ez mindkettőnket megsebzett. Most csak azért kérek bocsánatot tőled, hogy feloldjam a kettőnk közti kellemetlen köteléket, amit ezzel a tettemmel fontam közénk.” Valami ilyesmit, édesem, nem kell szó szerint. Ez a feladat két kihívás elé is állít: egyrészt meg kell hajolnod őszintén egy embertársad előtt, és ez a többségeteknek alig megy, szinte sehogy. A másik, hogy fel kell vállalnod valamit, ami benned van, amit a másik már rég elfelejtett talán, vagy nem is törődik vele, de te most kirángatod magadból, és megmutatod neki – nagyon kellemetlen pillanat, nem vitás. És megvárod, mit válaszol. Ha csak annyit, hogy rendben, akkor ezt, ha mást válaszol, akkor azt leírod egy lapra. És mellé írod a „bűnöd” egy szóval. Mindhárom mellé így egyesével. És ezután jön a varázslat: ezeket a párokat – tehát a válaszokat és a te kis bűneidet – megpróbálod az életed vagy a világod egy-egy konkrét dolgára ráhúzni. Ez lehet egy esemény, egy tárgy, egy gondolat, egy eszme, bármi, akár egy szokás. Ez jönni fog magától. És amikor ezzel megvagy, megnézed, hogyha ezt a három dolgot teljesen kiiktatnád az életedből, az mivel járna. Csak eljátszol a gondolattal, és ha ügyes vagy, meg is valósítod ezt a kiiktatást. Ezzel kinyitunk egy szelepet a gumicsónakodon, ugyanis: ha ezt a három dolgot kiengeded vagy megszünteted, angyalom, a csónak hamarosan leenged, és akkor megérzed, mi az a közeg, amihez eddig még csak nem is értél, jóllehet sokszor úgy érzed, ó, de én már benne vagyok! Igen, de még a tested nem érintkezett a vízzel. Amint ez valóban megtörténik, hidd el, úszni fogsz, és nem a melledet paskolni: hohó, én már a vízben vagyok! Érted ezt, angyalom, és érted, miért bocsánatkéréssel kezdődik ez a hatalmas lomtalanítás, elengedés?

Jó, és már itt is vagyunk, egy gyakorlatot kérsz, édesem, ami sem nem ilyen, sem nem olyan. Rendben van, adok egy gyakorlatot, ami a megengedést, elengedést segíti egy újfajta módon. A feladat nagyon egyszerű, de nehéz. Nincs más dolgod, mint nagyon tudatosnak lenni, és megadnál hordani pár napig vagy egy jegyzetfüzetet, vagy a telefonod, bármit, amiben jegyzetelni tudsz. És csak teszed a dolgod, ahogy mindig, igen ám, de minden egyes alkalommal, amikor úgy érzed, hogy valamit elvársz a világtól, legyen az bármi, hogy süssön a nap, legyen kész délre az ebéd, a szomszéd ne fúrjon és a főnök se legyen rosszkedvű, adsz magadnak egy pontot. Csak jelzed egy számmal, vonallal, ponttal, hogy megint elvártál valamit, de tényleg mindent számolj bele. Hidd el, estére jó sok pont fog összegyűlni a jegyzettömbödben. Aztán másnap a feladat, csökkenteni a pontok számát a negyedével. Gyerünk, folytatod a napod, de nagyon tudatos vagy, és figyelsz magadra, nem lehet ugyanannyi pontod a nap végére, mert akkor a feladat nem sikerült, ne is próbálkozz vele, angyalkám, nem tudod a dolgokat megengedni annak, amik. Érted ezt? Aztán a harmadik nap harmadával csökkented a második nap pontjainak számát. Aztán következő nap már csak a fele lehet a jegyzettömbben az előző napi pontoknak. És körülbelül öt nap alatt el tudsz jutni oda, hogy mindent hagysz annak, ami. Hidd el. Mert ez csak tudatosság kérdése, semmi egyéb, rossz szokás rabja vagy, ezért vagy belegabalyodva a saját cipőfűződbe. Ez is egy akadály, egy bukkanó, és ugyanaz a dolog, mint az első és a második esetben, mégpedig az, hogy nem vagy képes megérteni, hogy nem te irányítasz. Nem az irányít, aki mozog. Ez a titok, aranyom, ha ezt megérted, akkor nem fogsz többet megbotlani ebben a kiszögelésben.

Ennyi a három feladat, csodálatos munkát végeztek, és azoknak, akikkel sikerült, hogy úgy mondjam, egy kicsit személyesebb módon is találkoznunk, azt javaslom, hogy próbáljatok egy kicsit hátralépni. Itt se várj el semmit. Amikor az egyik családtagod hazajön és kinyitja az ajtót, neked nem kell őt kitalálnod, így van? Csak meglátnod. Így láthatsz meg engem is, kitalálni csak a saját árnyékképeidet tudod. Áldásom, és jó munkát, barátaim!

***

(A honlapon szereplő írások és gyakorlatok mind jogvédett tartalmak, ezért másodlagos felhasználásuk nem engedélyezett: nem másolhatóak, nem terjeszthetőek, nem alkalmazhatóak nyilvános tanfolyamok, rendezvények keretén belül, hacsak a honlap üzemeltetője, vagy szerkesztője előzetes hozzájárulásával írásban nem engedélyezte azt. A gyakorlatokat mindenki önszántából végzi el, egyéni felelősséget vállalva a folyamatban való részvételéért.)