Parainézis

Soha senkinek ne higgy el semmit, aki azt akarja veled elhitetni, hogy olyan dolgot csinál, amit te nem tudsz elsajátítani, olyan helyen van, amit te nem tudsz egy nap elérni, vagy bármiféle kiváltsággal rendelkezik ezen a földön, amiből te ki vagy rekesztve. Biztos lehetsz benne, hogy hazudik, mert még ha netán így is lenne (feltehetően nincs így), biztos nem ő az, aki ezt számodra meghatározhatja. Olyanok társaságát keresd, akik meglátják benned azt, amit talán még te sem fedeztél fel magadban, hogy igenis jóval több vagy, mint aminek most hiszed magad. És soha senkinek ne mondd azt, hogy amit te tudsz, ő nem képes elsajátítani, ahol vagy, oda ő fel nem érhet, és bármiféle kiváltsággal rendelkezel ebben az éledben. Ne nyomj le senkit magad alá csak azért, hogy egy kicsit magasabbnak tűnj. Egy napon leomlik minden ilyen emelvény, és maga alá temeti azt, aki melldöngetve ráállt. Minél több lelket emelsz önmaga fölé, annál csodálatosabb életed van. Ők nem fognak téged hősnek látni, mert ilyen az emberi természet. De attól még hős vagy, és hidd el, van, aki látja ezt emelvények nélkül is.

Ne fogadd meg azt a buta tanácsot, hogy szeress. Ez egy ökörség, nem lehet felszólításra szeretni senkit. A szeretet nem egy feladat, amit kipipálva akkor te most kapsz a melledre egy jóság plecsnit. A szeretet nem egy mosolymaszk, amit arcod elé húzhatnál, se nem egy bolyhos jelmez, ami téged majd szerethetőbbé vagy elviselhetőbbé tesz. A szeretet nem egy csereüzlet, amivel kicsikarhatsz bárkitől bármit. A szeretet nem belőled fakad, nem vetted még észre? Az csak eltalál téged. Úgyhogy ne hajkurászd, mert ezt a pillangót soha így el nem kapod. Ehelyett csak nyisd meg a szíved azzal, hogy tudd, a szeretet egy hívás, ami biztosan elérkezik egy nap hozzád. Lehet, onnan, ahonnan a legkevésbé számítottál rá, és talán épp ez lesz rá a bizonyíték, hogy márpedig a szeretet túlmutat e kis világ formáin és rajzolt keretein. Igaza van Pál apostolnak, az igazi szeretet csak van, egyszerűen nem akar semmit, egy láthatatlan híd, ami nem akarja a két partot egymáshoz húzni, megsemmisítve azok szuverenitását, ehelyett az egész tájat egybeolvasztja, ott lesznek a partok és a folyó együtt: a híd által ez már egy egységes térelem. Engedd el az elvárásokat a szeretettel kapcsolatban, és hagyd, hogy jöjjön, belopózzon a szívedbe egy teljesen váratlan és észrevétlen pillanatban, függetlenül minden előítélettől azt illetően, ahonnan vagy akin keresztül árad feléd, csak add át magad neki. Érezd a csodát, amit mutat neked, és tudd, ez igaz – ha valami, hát ez igaz. Egy, e világon túli híd a lelkek közt, ami megszünteti a távolságot, de megőrzi a függetlenséget. Ez a jövőd.

Merj senki lenni egy kicsit! Mindenhol azt tanítják, légy valaki, állj ki, mutasd meg magad! Én nem javasolom csak ezt. Próbáltam mindkettőt, valakinek lenni és teljesen senkinek, nagyon élni és megsemmisülni – és ez utóbbi erősített meg engem igazán. Ha Valaki akarsz lenni, akkor neked nem lesz mindegy. S emiatt sebezhető leszel, és biztosan meg is fogsz sérülni. Ezzel szemben irgalmatlanul nagy erő van abban, akinek minden mindegy, de nem azért, mert mindent gyáván már előre feladott, hanem mert volt mersze a sok sikertelen, vagy épp sikeres próbálkozás után eldobni a konok emberi akaratot, miközben megtanulta a bölcs elengedést. Nincs görcs a mozdulataiban, ő az a harcos, aki úgy megy ki a pástra, hogy tényleg bármelyik pillanatban készen áll a halálra, hisz már túljutott azon. Amikor mersz senki lenni a sok valaki közt, és ha ez nem csak egy póz lesz a szánalmas színjátékod színpadán, mondván, ugyan, ugyan, én csak egy senki vagyok, majd várod, hogy valaki felkiáltson a nézőtérről, dehogy, hisz sztár vagy, hanem igazi, mély, őszinte elengedése ennek a sok fene nagy akaratnak, nos, akkor történni fog benned valami. Nem egy hét és nem is egy hónap alatt. Hanem akkor, amikor végleg letettél arról, hogy valaki legyél. Megszületik benned valaki, aki attól valaki, hogy mert senki lenni. Igazi Főnixként éledsz fel a hamvaidból, és olyan erő birtokába kerülsz, amiről nem is álmodtál. De ehhez nem lehet megkerülni a halál feneketlen vermét (most persze nem a fizikai test haláláról beszélek), ami lerohasztja lassú és kérlelhetetlen munkával rólad a szakadt, csiricsáré jelmezed, hogy alatta megszülethessen az az új én, akiért ezt az egész harcot megvívtad. Tudd, nem vagy egyedül, aki ezt a poklot megjárod, ott a kút alján végig emlékezned kell rá, nem vagy egyedül az élményeddel, sőt, egy egész jó kis társaság tagja vagy, de előbb el kell tőlük is szakadnod, hogy aztán fényesen ragyogva beléphess dicső köreikbe.

Ne hazudd magadnak azt, hogy nem hazudsz magadnak. Már az is hazugság, akinek most tartod magad, arról nem is beszélve, ahová képzeled magad. Ne dobálózz ilyen nagy szavakkal, hogy igazság, hazugság, elég beérni azzal, hogy nem tudom. Nem tudom, ezért örökké kutatom. Sosem fogsz mindent tudni, mert ha így lenne, megszűnnél létezni, nem lenne már hová lépned, elfogyna előled az út, de ilyen nincs, a mindenség végtelen, és még csak nem is egy végtelen csík, hanem egy egyben-, önmagában lévő végtelenség, azaz maga a táguló tudat. Saját tudatod titkos termeit kutatod, ezért ne várd, hogy megismerd kívülről azt, amiben benne vagy. Tiszteld a tapasztalásaidat, élvezd a felfedezéseidet, hagyd meg magadnak a jogot a tévedésekhez, és ne akarj onnan irányítani, ahonnan ez lehetetlen. Bízz magadban, hozd ki a legjobbat a buliból és tudd, ha megvan benned a szándék, hogy önmagad fölé kerülj, nem tudod elrontani. Mindenre képes vagy, amire csak vágysz, hisz nem tudsz olyasmire vágyakozni, ami valaha nem volt a tiéd, s ami felé valójában közelítesz ebben a fordított időben megélt tapasztalatban, aminek emberi élet a neve. Egyszerűen csodálatos vagy, úgy ahogy vagy, mégpedig azért, mert volt bátorságod belevágni ebbe a kalandba, utat mutatva mindenkinek, akik most mind részesülünk ebben. Bármelyik pillanatban leomolhatnak körülöttünk a festett, papírmasé díszletfalak, és akkor meglátjuk egymást, fölötte mindannak, amiről valaha azt hittük: ennyi az élet.

(Illusztráció: Peter Kogler)