Régi írások: Sebaj

Csak bizakodva!

Tóth Gáspár, kisember napja furcsán alakult. A dolog azzal kezdődött, hogy reggel – minden kínos igyekezete ellenére – bal lábbal kelt ki az ágyból. Amint kinézett az ablakon, látta, hogy zuhog az eső, de nem keseredett el ettől, hiszen van ernyője és jót tesz a termésnek is (ami neki nem volt, hiszen egy lakótelepen élt). A hűtőszekrényből kivéve a tejet kellemes érzés fogta el a reggeli kávéra gondolva. Jó érzése hamar elszállt, mikor belekortyolva a frissen főtt kávéba, észrevette, hogy a beleöntött tej savanyú. Sebaj – gondolta –, lezuhanyozik, a hideg víz majd felfrissíti. A kádba lépve azonban megcsúszott, s úgy megrántotta derekát, hogy csak hatalmas kínok közepette tudott felöltözni. Boldogan hagyta el a lakást, ahol ennyi szerencsétlenség érte ezen a reggelen. A lépcsőházban a szomszéd hozta éppen kutyáját a reggeli sétáltatásból, s ő kedélyesen, s veleszületett állatszeretetéből adódóan lehajolt megsimogatni a kutyus buksiját, aki a hirtelen mozdulattól megijedt és belemart karjába. Szerencsére nem történt nagyobb baj, úgyhogy ezt látva, kissé görnyedten még a húzódástól, ám megkönnyebbülten állt ki az esőbe. Kinyitva az ernyőt vette csak észre, hogy annak egyik tartó rúdja eltörött, s így az égi áldás nagy része a nyakába szakad. No nem baj – gondolta –, legalább siet, és nem késik el a munkahelyéről. A buszmegállóban a beérkező járat egy pocsolyán keresztül, s igen nagy sebességgel közelítette meg a járdát, minek következtében hősünk nadrágja sárral telítődött. Ő azonban nem fogta fel tragikusan a dolgot, hiszen már amúgy is aktuális volt eme avítt darab lecserélése. A tömött buszon egy idős hölgy fonnyadt keblei közé fúródva volt kénytelen eltölteni az utazásra szánt időt, de ez egy percig sem nyugtalanította, hiszen mindig szerette érezni embertársai közelségét. Minden megállónál (összesen öt!) s kanyarnál (kb. tizennyolc!) pár métert sodródott tehetetlenül a különböző testhelyzetekben rögzült emberi végtagok által alkotott kéz-láb-fej formációk közt, így téve eleget a reggeli masszázs és testedzés követelményeinek. Alkalmi kebelbarátjától megszabadulva, már a járdán lépkedve vette észre, hogy a nagy forgatagban ellopták pénztárcáját, mire ő boldogan konstatálta, hogy ezáltal megszabadult az állandó költekezés kínzó kényszerétől. Ettől a tudattól felszabadultan, s vidáman fütyörészve menetelt, átázott cipőjében, a tócsákat kerülgetve. Munkahelyére érve idegen alakot pillantott meg íróasztala mögött, s érdeklődésére közölték, hogy mától már nem erősíti megbízható munkaereje a cég népes dolgozótáborának tagjait. Örült a hírnek, mert legalább nem neki kellett felmondania, bár ez egyáltalán nem állt szándékában, de így megúszta, hogy valaha is gondolkodjon a dolgon. Nagy boldogság fogta el ismét az utcára lépve, látván, hogy elállt az eső, s elhatározta, hazasétál a kellemes időben, kihasználva hirtelen jött, s nem remélt szabadságát. Házához érkezve vette észre, hogy szeretett felesége éppen egy jóképű fiatalember autójába huppan, ahol hosszasan csókolóznak. Nem törte le a látvány, mert sokhelyütt olvasta, hogy az efféle félrelépések kifejezetten jót tesznek a házasságnak. Otthonába érve megállt a nyitott ablakban. Hosszasan nézte a kisütő napot el-eltakaró felhőfoszlányokat, majd telve hittel és bizakodva kiugrott rajta boldog, megelégedett mosollyal az arcán, hiszen még sohasem volt szerencséje repülni.

1999

–L.D.–