Rendszerfrissítés

Jeleztem a múltkor, hogy van még egy megválaszolandó kérdés, amit itt nyilvánosságra hoznék, mert sokszor felmerült már sokféleképpen. Amikor elolvastam, úgy gondoltam, én erre nem tudok, és nem is akarok válaszolni, úgyhogy azonnal passzoltam is Adamusnak. A beidézett kérdés után tehát az ő személyes válasza következik:

„Gyerekes lesz, én érzem benne, de bevállalom: velem miért nem beszélget Adamus, vagy Kryon, vagy Tóbiás, vagy Jeshua, vagy a Teremtő??? Mitől kiváltságosabb valaki a másiknál (tudom, hogy senki nem kiváltságosabb, de a düh pillanatában így fogalmazódik meg). Nekem miért nem segítenek??? Ezzel párhuzamosan el tudom fogadni, hogy valószínű mondja bármelyik ezek közül, csak nem hallom meg. Nem elég kifinomult az a többszörösen eldugult “halló” csatornám, hogy meghalljam a válaszokat vagy útbaigazításokat. Utána mikor már kifutott és kicsúcsosodott teljesen a düh és eltűnik, elengedem ezt az egészet azzal, hogy hát jó, majd jön, vagy nem, ha itt az ideje.”

Nos, drágám, akkor nézzük ezt a kérdést, ami egyszerre több kérdést is felvet. Ugye ez a kicsit naiv kérdés egy olyan elképzelésből származik, ami semmiképpen nem felel meg mindannak, ami a valóságban van. Te azt hiszed, egy játszótéren vagy, ahol minden eszköz, amit magad körül látsz, arra szolgál, hogy te egy jót játssz. Nos, erről szó sincs, mert ahol te vagy, az valójában egy gyár. Az egy olyan gyár, ahol egy viszonylag fontos dolog készül, ami önmagában jelentéktelennek tűnik, mert csupán egy alkatrész, ám a nagy egész szolgálatában már mondhatjuk róla, hogy igazán fontos. Tehát itt állsz ennek a gyárnak a csarnokában, és azt hiszed, ez egy játszótér. S akkor megkérdezed, miért nem ülhetek fel arra a hintára? Miért nem lehet arra a mászókára felkapaszkodni, miért nem üzemel a csúszda? Azért, mert az nem hinta, nem mászóka és nem csúszda. Nem igaz, mondod erre mérgesen te, hiszen azt látom, igenis van kisgyerek, aki hintázik a hintán, ott függeszkedik a mászókán és csúszik a csúszdán. Nem, angyalom, ők a gyár munkásai, és dolgoznak: az egész szolgálatában végeznek igazán fontos és felelősségteljes munkát. Őket erre kiképezték, ők egy viszonylag hosszú betanítási folyamaton keresztül jutottak el oda, hogy azt a bonyolult szerkezetet, amit te most hintának vélsz, kezelni tudják. És most ebben a pillanatban felmerül társamban a kérdés, hogy ez azt jelenti, mindenki, aki valamilyen tevékenységet folytat ebben a csarnokban, egy ilyen képzett szakember? Nem, édesem, csak az, aki valóságosan hozzáér ezekhez a bonyolult alkatrészekhez, azaz nem csak utánozza, imitálja azokat, akik tényleg dolgoznak, hanem a keze meg is fogja a kart, amit lehúzva láthatóan kitermel valamit abból a szerkezetből, amit ezzel a karral irányít. Tehát itt már adok is egy kulcsot a kezedbe eldöntendő, ki igazi munkás ebben a gyárban, és ki az, aki csak betévedt a szerkezetek közé, mert megtetszett neki mindaz, amit meglátott itt abból a nehéz munkából, amit a munkások végeznek, és elkezdi ezt magának eljátszani, ahogy a gyerek eljátssza, hogy ő a tűzoltó: azt nézd, angyalom, mi jön ki a gépből. Ez meg is mutatja, hogy valódi a kar, amit megérintett a munkás keze, vagy nem. Odamész, megfogod a terméket: igazi, onnan jön ki, abból a különös szerkezetből közvetlenül, minden áttételtől függetlenül? És milyen, amit megfogsz? Van súlya, matériája, megjelent itt ebben a gyárépületben valami új? És ha igen, nos, akkor igazi munkás mozgatja a kart, ami szintén igazi.

Azt mondtam, több kérdést vet fel ez a látszólag egy, és mindennek a megválaszolásához pár alapvető félreértést kell tisztáznunk, ebből az egyiket akkor most meg is tettük: tehát ez nem játszótér. Gondolj arra, egy nagyon nagy repülőgép kulcscsavarja készül itt, jó? Ha ez a kicsinyke csavar nem jól van kiköszörülve, a gép lezuhan. Olyan parányi, olyan jelentéktelen, mégis tudnod kell, az emberi élet egy ilyen nagyon-nagyon fontos csavar abban a hatalmas repülőgépben, ami aztán nem szabad, hogy lezuhanjon. És akkor nézzük a másik félreértést, amiből ez a kérdés született, mégpedig azt, hogy ez valami jutalom. Hogy az, hogy te megfoghatod azt a kart, az egy kiváltság, ami téged mások fölé helyez csupán amiatt, hogy te ezt megteheted. Aki így gondolkodik ennek a gyárnak a működéséről, az eleve nem is juthat a kar közelébe. Nincsenek kiváltságok, nagyon fontos munkafolyamatok vannak, és semmiféle előnnyel nem jár, ha valaki odakerülhet a vezető gép egyik gombjához. Nem jelent ez azon kívül semmi egyebet, mint hogy ő eljutott arra a szintre, hogy ezt a gombot megnyomhatja. Volt idő, amikor ő sem nyomhatta meg. Az, hogy megnyomhatja, az nem csupán érettség, szakmai tudás eredménye, hanem nagyon komoly elköteleződésé is. Képes lennél az egész életedet feltenni ennek a gombnak a nyomkodására azzal a tudattal, hogy nem kapsz érte prémiumot, nem akasztanak érdemrendeket a mellkasodra, mi több, a gyár munkásai és nézelődői szinte nem is látnak, mert az a hatalmas panel, amit irányítasz, eltakar téged? Képes lennél nem inni, nem enni egész nap, csak mert akkora felelősséget érzel a panel helyes irányításáért, hogy el sem mered hagyni azt? Tehát ezzel a kis példával azt kívánom megmutatni, hogy ez egy olyan feladat – és nem kiváltság –, ami egész embert követel. Az, aki nyomkodja a gombot, vagy húzgálja a kart, és ezt valóban megteszi és nemcsak imitálja, az alapvetően egy – nevezzük most nagyon emberi módon, hogy megértsd, mit jelent ez – gondterhelt ember. Képzelj el egy tudóst, aki egy nagyon bonyolult számítást végez, vagy nagyon kényes pontjára ért egy képlet megoldásának. Netán egy orvost, aki szemlencsét operál. És lásd magad előtt ennek az embernek az arckifejezését! Gyerünk, most képzelj el egy orvost, aki a példa kedvéért épp most metsz ki egy ezredmilliméteres darabot egy ember szeméből! Látod magad előtt az arcát? Jegyezd meg, és ha nem ezt látod azon, aki a kart húzogatja, tudnod kell, csak csibészkedik, játszik, mókázik a gyárépületben, felelőtlenül szaladgál a bonyolult gépek között. Ez egy munka, aranyom, mégpedig egy elég nehéz munka, ne irigyeld azokat, akik vállalták, mert ez nem könnyű, és nem sok jutalommal jár. Ezt bátran megkérdezheted azoktól, akiknek látod a tekintetén, amit az imént az orvos példával megmutattam neked.

És akkor egy újabb félreértést tisztáznunk kell: ezek a munkások nem azért húzgálják ezt a fontos kart, hogy maguknak fagylaltot töltsenek a tölcsérbe. Nem is nyalnak jóformán bele abba, amit aztán kitermelnek ezzel a nehéz munkával. Ők nem éhesek: ez egy feltétel. Nem lehet kart húzgálni, gombokat nyomogatni korgó gyomorral. Amit kitermelnek ezek a bátor dolgozók, abból nekik bőven van otthon, úgyhogy nem kell attól tartania a gyárigazgatónak, hogy zsebre vágják a fontos alkatrészeket. Ez is feltétele ennek a munkának, éppen ezért. Csak ha van egy raktárad, tele ezzel a fontos csavarral egy másik városban, akkor jöhetsz ide, ebbe a faluba legyártani a falu számára azt a mennyiséget, amire a falunak szüksége van. Persze, néha megnézik ők is a csavart, megforgatják, jól alakul, biztos, olyan, mint amilyennek lennie kell, de abban biztos lehetsz, aranyom, nem maguknak gyártják. Még egyszer mondom, ők ebből szinte semmit nem profitálnak, ha fogalmazhatok így, nem kapnak érte még fizetést sem, ez egy vállalás, nehéz vállalás, és egyáltalán nem hősies abban az értelemben, ahogy talán erre most gondolsz. Ők munkásruhába bújt, alapvetően szerény emberek, akik tudásukkal emelkednek ki a többiek közül, de ezt a tudást ők most semmi másra nem használják, minthogy a csavar tökéletes legyen. Nem fordítják vissza magukra, és ezért számukra a háttérben maradás kifejezetten fontos. Mert az ő céljuk a tökéletes csavar, és tudják, ezt a panel mögül képesek legyártani, a panel előtt ugyanis nincsenek műszerek. Jó?

És akkor most megmutatok neked valamit, hogy ne gondold azt, te bármiből ki vagy rekesztve. Mert bár arra nem biztos, hogy most hívást érzel a szívedben, hogy széles körű tanításokat fektess le egy egységes csavart létrehozva ezzel a hatalmas repülőgéphez, de abban is biztos lehetsz, itt vagy a gyárban, ami azt jelenti, te is része vagy ennek a fontos munkafolyamatnak. S ez azt is jelenti, bármikor kapcsolatba kerülhetsz azzal a világgal, ahonnan a csavar legyártáshoz szükséges tervek származnak. Direkt fogalmazok így, hogy még véletlenül se gondolj butaságokat. Tehát a panel mögött álló munkás folyamatos rádiókapcsolatban áll a műszakvezetővel, ami még véletlenül sem azt jelenti, hogy ők ott, a munkafolyamat közben a tegnapi tévéfilmről csevegnek. Ők majdnem kizárólag csak a munkafolyamatra vonatkozó rövid utasításokat visszajelzéseket adnak egymásnak. Azonban van a gyárépületben egy olyan wifi kapcsolat, melyen keresztül te is tudsz beszélni valamelyik műszakvezetővel, attól függően meghatározva az adott személyt, hogy a mobiltelefonodra milyen csevegő program van telepítve. Jó? Tehát bármikor, amikor rácsatlakozol a telefonoddal a wifire, a te telefonod aktuális rendszerfrissítésétől függően tudsz kapcsolatba kerülni a, nevezzük most úgy, vezetőség egyes tagjaival. Akár a vezérigazgató úrral is, de ehhez a legújabb frissítés kell a telefonodra. Ám vannak a vezetőség tagjai közt olyanok, akik a legalsó frekvenciájú csevegő programra vannak hangolva, mert nekik ez a hullámhossz az úgynevezett tartományuk. Azon nem lehet bonyolultabb módon kommunikálni, csak piktogramokkal, de ez is kapcsolat, mégpedig élő. És ez a kapcsolat mindenki számára elérhető, akinek van egy telefon a kezében, ebben a gyárépületben, azaz van hozzá antennája. S hogy van-e ilyen telefonod, vagy nem, azt meg onnan tudhatod, hogy képes vagy-e a távolban kommunikálni. Képes vagy-e olyan tartalmak lehívásra, ami nem ott van közvetlenül, ahol te állsz. Be tudsz-e fogadni bármit, ami nem a te egy négyzetméteres területed valóságát képezi? Ha igen, tudnod kell, igenis van telefonod. És, hogy milyen rajta a frissítés, azt is könnyen ellenőrizheted: az általad befogadott tartalmak minősége mutatja meg, azaz, hogy az miről szól. Az egy négyzetméteres körzetedről, a tíz négyzetméteres körzetről a csarnokban, vagy netán a csarnokon túli világról? Még az is lehet, egészen a vezérlőpult valóságáról? Miről szól a téged érdeklő tartalom: ez a frissítés ellenőrzésének a legjobb módja, azaz az, hogy mi érdekel téged. És erre az érdeklődésre kapott válaszaid, valamint a, nevezzük most úgy bután, „éteri” kapcsolataid is onnan fognak származni. Pont onnan.

Angyalom, nagyszerűen haladsz a magad útján, és kapcsolatba tudsz lépni bárkivel, akivel akarsz akkor, ha készen állsz erre. És onnan tudod, hogy készen állsz-e erre, hogy megvizsgálod a szíved szándékait. Mire irányul a kapcsolat-felvételi vágy benned: egy jót dumcsizni? Arra, hogy valaki segítsen már rajtad? Netán arra, hogy megértsd léted titkait, vagy a megosztás élménye hajt? Vagy szeretnéd megtalálni mindazt, amiről most még talán nem is tudod, hogy ezt keresed valójában? Szépen ezek a vágyak majd irányítanak téged, és elvezetnek azokhoz a frissítésekhez, amik lehetővé teszik számodra a kapcsolatfelvételt azon a szinten, ahová vágyakozol.

És akkor végezetül szeretnék nektek adni egy kis ajándékot innen a vezérlőből. Egy olyan ajándékot, amivel a vezérlő nevében szeretnénk kifejezni köszönetünket a fontos alkatrész előállításában történő nagyon jelentőségteljes és megbecsülendő részvételért. Adunk egy automatikus frissítést most mindenki telefonjára, azaz, mindenki eggyel magasabb rendszerre kapcsolódhat, ha képes átvenni az ajándékot. Mondom, mit kell ehhez tenned, angyalom, s ha megteszed, felkerül a telefonodra a rendszerfrissítés, aztán majd meglátod, milyen szférákba enged ez számodra bepillantást. A feladat a következő. Először is meghatározzuk, épp most melyik rendszeren fut a telefonod. Mindenki előveszi a sajátját, és egy módon vizsgálja meg: mi volt az a legeslegutolsó egységes információ, amit befogadott! Megkeresed a legutolsó nagyobb tartalmat, amivel a most pillanatáig foglalkoztál, ez lehet egy cikk, egy embertől kapott közvetlen információ, vagy akár egy gondolat. És ezt kell egy szóval meghatározni, ez pontosan miről szólt, összefoglalni ennek egész tartalmát egyetlen szóval. Most elvégzed ezt, gyerünk! Jó, és ha ez megvan, tudod, nagyjából, mire vagy hangolva. És akkor, ha van majd időd, leülsz egy kis időre csöndben, egyedül. S ezt a fogalmat előhívod. Csak kimondod párszor magadban, aztán próbálsz egy olyan fogalmat találni, ami ezzel kapcsolatos, de már egy fokkal emelkedettebb vagy absztraktabb. Érted, mi a feladat? Legutóbb, ezen írás elolvasása előtt egy emberrel beszélgettél hosszan a nyári allergiáról. És akkor az a kulcsfogalom, hogy allergia. És ezt megemeled egy szinttel feljebb, s azt mondod, a védekezési mechanizmusok zavara. És ha megvan ez a fogalom, ez az elvontabb fogalom, megjegyzed, majd csukott szemmel csak ülsz. Nem gondolsz semmire, és nem akarsz semmit. Vársz, és amikor már kellő módon lecsendesedtél, és nem jár az agyad, mint egy tiktak óra, akkor hívsz engem. Csak egyszer szólítasz, nem kell, angyalom, percenként felhívnod, én egy pittyenésből látom, hogy keresel. Aztán csak vársz, és ha megérzed a jelenlétem, akkor nem teszel egyebet, mint egy fogalommal meghatározod, milyen ez az érzés: mit érzel a jelenlétemben. Semmit? Félelmet? Szeretetet? Bizalmat? Furcsaságot? Értetlenséget? És ha ezzel megvagy, akkor elköszönünk egymástól, és a két fogalmat összeilleszted. Nem éreztél semmi különöset. És ott volt a védekezési mechanizmus zavara meghatározásod. Nos, hogy lehetne ebből a kettőből valami közöset létrehozni? „A védekezési mechanizmus zavara alapvetően elhanyagolható.” Vagy valami ilyesmi, igazából nem fontos, hogy ez az összefűzés nagyon sima és egyenes legyen, mert nem ezzel dolgozunk most, hanem frekvenciákkal. És amikor megvan ez a különös összefűzés, akkor nem teszel egyebet, mint megnézed az első fogalmat, ami a példánkban az allergia volt, és azt mondod, ez a nulla szint. Ez egy olyan pont, ahonnan kiindulok. Elképzeled a nyári allergiát: hol van, mit képvisel, kiket érint, milyen valóságelemekhez kapcsolódik, és így nagyjából jelentéssel ruházod fel ezt a nullát. És ha ezzel is megvagy, megvizsgálod a furcsa összefűzésedet, és azzal is elvégzed ugyanezt: megpróbálod belehelyezni egy közegbe, a védekezései mechanizmus zavarának jelentéktelensége milyen élethelyzetet vetít eléd, kik foglalkoznak ilyesmivel, hol hallhatsz ilyesmit, milyen fizikai, vagy épp nem fizikai elemekhez köthető ez a mondat? És adsz ennek az így megalkotott szituációnak egy nevet. Legyen ez a példánkban egy fizikai kongresszus Oslóban. Így, megadod, ne értetlenkedj, segíteni próbálok. És amikor ezzel is megvagy, akkor odaképzeled magad erre a helyszínre: hol vagy, mit csinálsz, ki vagy te ott? Lásd magad olyan élesen, ahogy csak tudod. És akkor, ha ezt is sikerült elvégezned, megint hívsz engem. S ha ügyes voltál, kapsz tőlem egy kulcsot, egy kódot, egy szót, egy utasítást, vagy csak egy erőteljes érzést, amit ha le tudsz így tölteni a telefonodra, megkaptad a rendszerfrissítést, amit már csak használnod kell annak érdekében, hogy a megfelelő tartalmakkal találkozz.

Drágám, nem jó oldaláról közelíted meg a dolgokat, ha magadból próbálod megfejteni mindazt, ami a csarnokon kívül van. Ez egy munka, ez nem nyaralás, ez a földi lét egyfelől egy kis pihenő egy nagyon komoly repülőgép építési folyamat részeként, de önmagában igenis nélkülözhetetlen és fontos állomás, érdemes tehát komolyan venni. De azt tudnod kell, az a picinyke csavar, ami ebben a gyárban készül, a repülőgép egészéhez mérten elhanyagolhatóan apró. Ám ha nincs jól lecsiszolva, és nem megfelelően illeszkedik abba a járatba, ahová be kell csavarni, nem lesz szavatolva a gép biztonsága. Jó? Mindenkinek ugyanolyan fontos munkája van, még a rohangáló kisgyerekeknek is, mert a későbbi csavarok előállításában egy napon az ő kezük fogja húzgálni a karokat. Áldásom rád, angyalom, légy az, aki vagy: az, aki vagy, és ne az, akinek most hiszed magad!

***

(Csak egy nagyon rövid kiegészítés ehhez tőlem: volt idő ifjabb koromban, amikor állandóan összehasonlítgattam magam másokkal, általában mindig a magam kárára. „De jó neki, bezzeg neki, bárcsak nekem is…” – így kezdődtek ezek a szörnyű mondatok a fejemben. Aztán egy napon rájöttem, nem lehet kivágni egy ember teljes élettörténetéből egy nekünk tetsző szeletet. Bár híres filmsztár lehetnék, mint Keanu Reeves! De jó neki! Egy frászt. Minden, ami őt azzá tette, amit látsz belőle, vele jár a csomaggal, és egyáltalán nem biztos, hogy az egész pakk kéne, ha alaposabban belelátnál, mit is cipel egy-egy irigyelt ember a hátán. Leírtam már a horoszkópos kis szösszenetemben, én komolyan hiszem, feladattal érkezünk, nekünk szabott, egyéni feladattal. Épp ezért ne akarjuk a másét, hanem végezzük el a lehető legtisztességesebben a magunkét, az embert úgyis egyetlen egy dolog teszi teljessé, ha önmaga. Ha valóban azonos önmagával, azzal, aki volt, aki lenni akart, akivé vált és válik. És ha erre rátalál az ember, meglátja ennek a kis földi életnek az önmaga által meghatározott mostani célját. S lehet ez a feladat akármilyen jelentéktelennek tűnő, netán nem olyan csillogó, mint a plakátemberek által sugallt (nekik meg ez a feladatuk, ezt megmutatni), de számára az a legbeteljesítőbb. Önmagában már az, hogy itt vagyunk most mi így együtt, egy nagyon szép és nemes dolog, tiszteljünk benne minden egyes részfeladatot, egy színházban a súgónak semmivel sem kisebb a felelőssége és a súlya, mint a rendezőnek. Sőt, az előadás alatt, sokkal több múlik rajta, mint a nézőtéren ülő színházigazgatón. A színész arcát, testét adja a feladathoz, a világosító a szaktudását, a korrektor az éles szemét. Minden feladatnak vannak előnyei és hátrányai. Látszatra épülő mai világunk hajlamos csak a színpadon állókra figyelni, ez is mutatja, mennyire nem tud semmit arról, hogy mi az a színház valójában. Az egy csoda, egy közös alkotás, senki egyedül színházat nem tud csinálni. És aki valaha részt vett egy igazán grandiózus produkció létrejöttében, tudhatja, a jutalom csak az egészet illeti, mert vagy mindenkinek szól a taps, vagy senkinek. – LD –)