Sátánfiak

Portás: Tessék, uram.
Ember: Feljelentést szeretnék tenni.
Portás: Milyen ügyben?
Ember: Már ne haragudjon, de ezt nem önnel kívánom megosztani.
Portás: Hát akkor kivel?
Ember: Egy illetékessel.
Portás: No de az illetékeshez el kell jutnia, nemde? Honnan tudjam, hogy ki az illetékes, ha azt sem tudom, miről van szó?
Ember: Miért a feljelentési ügyek nem egy helyre tartoznak?
Portás: Nincs olyan, hogy feljelentési ügy. Ilyen, vagy olyan feljelentés van, az ennek megfelelő helyeken.
Ember: Jól van, életveszélyes fenyegetés ügyében jöttem, de továbbra is fenntartom, ez a legkevésbé sem tartozik magára.
Portás: Megfenyegették?
Ember: Nézze, az imént mondtam, kérem, ne szórakozzon velem, hanem mondja meg, hova kell mennem!
Portás: Levélben?
Ember: Hát ilyen nincs. Nézze, uram, nem vagyok valami jókedvemben, megtenné nekem, hogy megmondja, hová kell fordulnom életveszélyes fenyegetés feljelentése ügyében?
Portás: Az attól függ.
Ember: Mitől?
Portás: Hogy hogyan fenyegették meg.
Ember: Látja, itt van a kutya elásva, épp ezért vagyok itt, de fenntartom, magának ehhez vajmi kevés köze van, de majd erre is rávilágítunk.
Portás: Nono, most meg ön fenyeget engem?
Ember: Jó, jó, elnézést. Úgy általánosságban fenyegettek meg, mondhatni lépten-nyomon fenyegetnek.
Portás: No de hogyan: levélben, telefonon?
Ember: Értse már meg, hogy mindenhogy, levélben is, telefonon is.
Portás: Rendben, személyi igazolványát kérem, és adok egy sorszámot…. Így ni, tessék átmenni ezen a fémdetektoros kapun, és ott a folyosón valamelyik rendőrtiszt majd meghallgatja.
Ember: De hisz azt mondta, az illetékeshez küld!
Portás: Én ilyet nem mondtam.
Ember: Dehogynem, maga mondta, hogy ilyen-olyan ügyek vannak. Mindegy, keresek egy rendőrt, hátha okosabb, mint maga.
Portás: Keressen, uram, csak keresgéljen!

(A folyosón.)

Ember: Jó napot, uram, a portás igazított ide, ugyanis feljelentést szeretnék tenni.
Rendőr1. Milyen ügyben?
Ember: Ezt muszáj itt a folyosón megvitatnunk? Azt hittem, erre van egy illetékes iroda.
Rendőr1: Így van, de ahhoz, hogy tudjuk, ki az illetékes, tudnunk kell, mi a tényállás.
Ember: Ezt mondta a portás is, aztán, lám, mégsem küldött sehova.
Rendőr1: Ezzel mit akar mondani?
Ember: Semmit, csak nem nagyon értem, hogy folyik önöknél ez a dolog, valahogy nem így képzeltem.
Rendőr1: Látja, nem szabad képzelődni. Nos, tehát mi a tényállás?
Ember: Életveszélyes fenyegetés.
Rendőr. Levélben?
Ember (sóhajtva): Is.
Rendőr: Mit értsek azalatt, hogy is? (Közben odaszól egy épp arra haladó társának): Na mi van apafék, megint szívatnak? Hehe, ez már a héten a harmadik, nem fekszel jól, hehe.
Rendőr2: Kapd be.
Rendőr2: Hehe, jössz egy láda sörrel!
(Ember köhint. Rendőr1 visszafordul.)
Rendőr 1: Fel kell mennünk a liften a másodikra, ott felvesszük, kérem, a jegyzőkönyvet, aztán megtesszük, amit lehet. (Megint odaszól valakinek.) Szia Józsikám, a k2-esbe raktam a cuccosodat, van benne egy kis finomság!
(Beszállnak a liftbe, de az nem megy.)
Ember : Nem indult el a lift.
Rendőr 1: Dehogynem, megy.
Ember: De meg sem mozdul, könyörgöm.
Rendőr1: Csak nem érzi, arról mi, kérem, nem tehetünk, tessék, uram, meg is érkeztünk, minden emelet egyforma, de attól még nem ugyanaz. Ott a második ajtón tessék bekopogni, az ügyeletes rendőrtiszt felveszi a jegyzőkönyvet.
Ember: Nem azt mondta, hogy ön veszi fel?
Rendőr 1: Én vagy ő egyre megy, viszlát.
(Ember kopog.)
Rendőr 2: Egen?
Ember belép: Jó napot kívánok, feljelentést kívánok tenni.
Rendőr2: Egen. Lopás, garázdaság?
Ember: Életveszélyes fenyegetés, zaklatás.
Rendőr 2: Egen. Jó, kérem, foglaljon helyet, kérem a személyi igazolványát. Nos, mondja el, mi a feljelentés alapja!
Ember: Életveszélyes fenyegetés, már mondtam.
Rendőr2: No de, kérem, mondja el, ez miben merül ki, ki a fenyegető és a többi, ahogy az szokás.
Ember: Lépten-nyomon fenyegetnek, már aludni sem tudok.. (halkan) Zaklatnak.
Rendőr2: Tudja, ki az elkövető?
Ember (még halkabban): Igen.
Rendőr2: Meg kívánja nevezni?
Ember: Nem, ismeretlen tettes ellen tenném a feljelentést, majd önök kinyomozzák, ugye ez így zajlik?
Rendőr2: Egggen. Nos, hogy zaklatják, mivel zaklatják?
Ember: Mondtam, mindenhol és mindenhogy.
Rendőr2: Uram, ez nem válasz, így nem lehet elkezdeni a nyomozati munkát. Kell egy bizonyítható nyom. Tehát miben merül ki a zaklatás ténye? Fenyegetik? Telefonon? Van hangfelvétele?
Ember: Hangfelvételem az nincs, de összeírtam pár dolgot, mellékelve ezt-azt…
Rendőr2: No, kérem alássan, akkor először is tessék nekem diktálni, felvesszük a személyes adatait. Neve?
Ember: Odaadom a személyimet, úgy egyszerűbb.
Rendőr2: Rendben van, kérem alássan, lássuk csak, Földi Ádám, született Földi Ádám, anyja neve (motyog magában, miközben gépel) … rendben, nos, akkor kérem, mondja el, mi a panasz!
Ember: Totális félelemben élek. Zaklatnak és fenyegetnek mindenhol, tönkre akarnak tenni. Kirúgtak a munkahelyemről, eltűnt a pénzem a bankszámlámról, a feleségem már szinte szóba sem áll velem: szerintem szeretője van.
Rendőr2: No de kérem, ez bárkivel megeshet, ez még nem minősül zaklatásnak! Azt kell bizonyítania, kérem szépen, hogy ez önre kívülről nehezedik, ha ért engem, tehát külső behatás útján egy vagy több személy terrorizálja, avagy fenyegeti, veszélyezteti önt. Fennáll ez a tényállás?
Ember: Fenn. Megölte a születendő gyermekemet is, ez önnek nem elég kívülről történő behatás?
Rendőr2: No de ez emberölés, uram, miért nem ezzel kezdte. Mit ért azalatt, hogy születendő?
Ember: Hogy még nem született meg.
Rendőr2: Ó, értem… magzatelhajtás, így van?
Ember: Pontosan, de ez csak csepp a tengerben.
Rendőr2: Egen? S milyen bizonyítékkal szolgál arra vonatkozóan, hogy mindez egy személytől származó, önre irányuló bűntett?
Ember: Hogy megfigyel, érti?! Ez nem egy személy, nincs ilyen, ez egy kollektív bűnszövetkezet! Ártatlan embereket használnak fel arra, hogy engem tönkretegyenek! Ártatlanokat, akiken még számon sem lehet mindezt kérni, mert nem tudják, hogy kinek az irányítása alatt cselekszenek! Ártatlan vállalatvezetők, orvosok, banki alkalmazottak, de mind az ő irányítása alatt és csak ő látja egyben a szálakat, minden szál azt hiszi, önálló, pedig nem, nem az egy hatalmas szőttes része, de a szőttest nem láthatja senki egyben, mert világméretű az összeesküvés, érti? De én felgöngyölítem, mert én, képzelje el, (suttogva) láttam a terveket!
Rendőr2: No, uram, nyugodjon meg kérem, itt biztonságban van, nem kell így hadarni, mert nem tudjuk rögzíteni a megfelelő adatokat. Tehát, másokat is zaklat az ismeretlen tettes?
Ember2: Igen, de ahhoz nekem semmi közöm
Rendőr: Na akkor vegyük szépen sorba, tehát munkahely, bankszámla, feleség és magzat, szőttes és tervek… igen
Ember: Meg az egészségem.
Rendőr2: Tettlegesen is bántalmazták?
Ember: Igen, rám küldött egy autót, és összetörtem magam.
Rendőr2: Hm, ez egyre faramucibb, van jegyzőkönyve erről az esetről?
Ember: Van, van, meg itt van a munkahelyi felmondásom, a papírok a banktól, az orvosi látleletek, elhoztam mindent.
Rendőr2: No kérem alássan, akkor ezekről készítek egy másolatot, és a jegyzőkönyvvel meg is vagyunk, kérem maradjon itt, amíg vissza nem jövök!
Ember (magában dünnyög): Hm, nem is gondoltam volna, hogy ez ilyen egyszerű lesz, lám, már túl is vagyok rajta. Aztán majd meglátjuk. Hallod, amit mondok? Meglátjuk, mire megyünk te meg én!
(Ajtónyikorgás)
Rendőr3: Jó napot, uram, parancsoljon.
Ember: Tessék?
Rendőr: Mondom, parancsoljon, milyen ügyben tetszik?
Ember: Jaj, köszönöm, de már a kollégájával elintéztük, csak fénymásolni ment ki.
Rendőr3: Kollégám? Nincs nekem kollégám, ezen a részlegen teljesen egyedül vagyok. Nos, milyen ügyben, gondolom, feljelentést kíván tenni.
Ember: Igen, de mondom, már megtettem a kollégájánál, nézze, ott a gépben a jegyzőkönyv.
Rendőr3: Én ugyan itt semmit sem látok; nézze, fiatalember, ne raboljuk egymás idejét, úgyis minden csupán tiszta formalitás, mondja el, mi a panasz és engedjük egymást szabadon.
Ember: Ezt nem hiszem el! Itt ültem az imént egy önhöz hasonló rendőrrel, és jegyzőkönyvbe mondtam a feljelentésemet. Odaadtam a bizonyítékokat, amikkel ő eltávozott, mondván: lemásolja őket és visszajön. Kérem, nincs ennek az osztálynak főnöke, akivel beszélhetnék?
Rendőr3: Én magam vagyok az, tessék, mit parancsol. Szeretne feljelentést tenni az osztály ellen, nagyszerű. Egy pillanat, máris jegyzőkönyvbe veszem, de hát kezdhette volna ezzel is, ugye, nem jó, ha egymás idejét raboljuk.
Ember: Na de ez már hallatlan. Maguknál teljes a káosz, itt a jóhiszemű, jogkövető, tisztességes állampolgár érdekeit kellene védeniük, ehelyett a bolondját járatják az emberrel!
Rendőr3 (gépelés közben): Uram, csak lassabban, nem tudok ilyen gyorsan írni, tudja, rendőr vagyok, nem gépíró.
Ember: És még gúnyolódik is, megyek, megkeresem a feljebbvalóját, aztán majd meglátja, nem lesz ez olyan nagyon vicces!
Rendőr3 (maga elé motyogva): Feljebbvalóját…nem vicces. (Abbahagyja a gépelést.) A feljebbvalót l-el vagy anélkül írjuk? Fejebb való vagy feljebb való? Mert ugye, nem mindegy, hogy feljebb van, vagy fejebb, már ha mondhatom így. Ön melyik írásmódot alkalmazná?
Ember: Hát én ezt nem hallgatom tovább! Tudja, egy komoly és rendkívül súlyos, mondhatni, az emberiség egészét érintő kérdésben jöttem ide, mintegy első apró lépésként megkezdve a Nagy Harcot. De már látom, ez az egész kóceráj is az összeesküvés része, köszönöm, uram, távoztam.
Rendőr3: Kérem alássan, nem rab maga, vagy fogoly, csak szabadon, csak szabadon, amerre tetszik az úrnak.

(Ismét a folyosón.)

Ember: Elnézést uram, megmondaná, merre van a kijárat, kicsit elkavarodtam itt az épületben.
Rendőr 4: Ahol bejött, uram, a háta mögött a túloldalon.
Ember: Igen, azt én is tudom, hogy ott kéne lennie, de most nincs ott, biztos azért, mert ez elvileg a második emelet, bár szerintem a földszint. Ön rendőr?
Rendőr4: Igen, itt mindenki rendőr, hisz ez a rendőrség, itt nincs olyan, aki ne lenne rendőr.
Ember: Hisz én magam sem vagyok az, de ez mellékes. Ha feljelentési ügyben jöttem magukhoz, mi a menete az eljárásnak, tudna nekem segíteni?
Rendőr4: Nem a kijáratot kereste?
Ember: De igen, csak gondoltam, megpróbálom még egyszer, végtére is feljelentést kívánok tenni, csak nem találom az illetékest, küldözgetnek, tudja, embertől emberig, de a jegyzőkönyvet senki nem veszi fel.
Rendőr4: Felveszem én, kérem, nincs ezzel semmi gond, jöjjön, lemegyünk a földszintre, ott van a feljelentési iroda.
Ember: Na látja, épp ezt kerestem.. Mondja, megy ez a lift egyáltalán?
Rendőr: Már hogyne menne, csak nem lehet érezni, de attól még nagyon is megy.
Ember: Tudja, ön az első értelmes ember akivel ma találkoztam itt.
Rendőr4: Nem csodálom, hiszen nincs is rajtunk kívül más az épületben, no meg is érkeztünk.
Ember: Hogy érti azt, hogy nincs rajtunk kívül senki? Én önön kívül találkoztam ma minimum négy emberrel.
Rendőr4: Ugyan, ugyan, hisz nem is tudja bizonyítani.
Ember: Mit, hogy találkoztam velük?
Rendőr4: Se azt, se azt, hogy nem találkozott, no de itt is az iroda, fáradjon be kérem, kérem alássan az iratait, és kezdhetjük is.
Ember: Azt hiszem a személyi igazolványom fent maradt a kollégájánál, lám, ez egy bizonyíték, hogy ott voltam!
Rendőr4: Nos, nem is kell a személyi, itt vannak az adatai, bent van a rendszerben, kérem, a portán ugye minden bejövőt rögzítünk, nos Földi Ádámhoz van szerencsém?
Ember: Igen, no de hogyan…
Rendőr4: Én meghallgatom, uram, nem vágok a szavába, mint a buta kollégák, én csak ülök, maga mesél, és így szépen összeáll a kép, a szőttes ugye, hehe, amit mi most együtt felgöngyölítünk, hogy lássuk, mi is a tényállás, kik a gyanúsítottak, mi a vád, és hol kezdődjék a nyomozati munka, tehát kérem, én meg sem szólalok, csak mondja kérem, szabadon, ahogy tetszik.
Ember: Hopp, most maga is elismerte, hogy vannak kollégái, sőt, fogadok, látja a gépben a felvett jegyzőkönyvet is! Furcsa játékot űznek ám itt az emberrel nem vitás, no de akkor térjünk a lényegre, valóban. Nem kívánom szaporítani a szót; rájöttem, engem megfigyelnek, és a vesztemet akarják. Hogy kik vagy ki? – nos, ezt ne is kérdezze, biztos úr, mert erre nem adok választ, hiszen a célom épp az, hogy önök, a nyomozóhatóság jusson el a tettesig és így kerüljön bíróság elé az ügy, ahol a sajtó nyilvánosságával le kívánom folytatni a nagy pert. És azt kérdi, mi ezzel a célom, nos, a kérdésére válaszolva, ezt is röviden elmondom: a célom, hogy kinyíljon végre az emberek szeme, hogy felfogják, egy olyan összeesküvés áldozatai, amit sose gondoltak volna, hogy végre megtanuljanak fegyverkezni, és magukat megvédeni. Mert ugyebár, amíg nem tudjuk, hogy lépre csaltak minket, addig nem is tudunk szabadulni, a kedélyes közösségi börtön épp attól veszélyesebb, mint a legsötétebb magánzárka, mert a szabadság illúzióját adja, és így önmagunk válunk önmagunk börtönőreivé. S ne higgye, hogy tébolyult vagyok, vagy ilyesmi, hisz látom a szemén, maga értelmes ember, és mint ilyen, azonnal felismeri, ha valami elsőre bár zavarosnak tűnik, de a mélyben végtelenül logikus. Közhelyesnek tartja, amit mondok, oda se neki, ez is a terv része, ez is az összeesküvés egyik fő védfala, hogy bárki, aki szót emel a világméretű csalás ellen, azonnal ostobává, vagy együgyűvé nyilváníttasson, és senki ne szenteljen kellő figyelmet neki. Csakhogy nem így van ám, hiszen a legnagyobb igazságok rém egyszerűek, hovatovább együgyűek, hajlamosak vagyunk azt hinni, a nagy gondolatok, a nagy leleplezések bonyolultak kell hogy legyenek, de ez is a terv része, érti már? S nekem nincs veszteni valóm, ugye ez is mélységesen egyszerű – érti, ugye drága felügyelő úr, ahogy kifejezem magam, mélységes egyszerűség lakozik a gondolataimban, amolyan végtelen szűklátókörűség, mondhatni, s ez a titok nyitja, ezért vállaltam azt, hogy az egyszerűségem palástja mögé bújva, ám igazi varázslóként fellebbentem a fátylat, és felnyitom a maga szemét is, felügyelő úr. Már ha érti, mire gondolok.
Rendőr4: Ó, ez csak a látszat, uram, tudja, csukott szemmel jobban hallok, régi szakmai ártalom, ne is ügyeljen rá, folytassa csak, kérem, csak szabadon, ahogy az önnek megfelel, és mi mindent rögzítünk és jegyzőkönyvezünk.
Ember: Nagyszerű, őrnagyúr, nagyszerű, vagy nevezhetem netán főfelügyelő úrnak?
Rendőr4: Csak folytassa, kérem, ahogy mondtam, szabadon, ahogy jólesik.
Ember: Tehát a tényállás, ahogy önök nevezik, a következő. Adva van egy ember, jelesül én. De lehetne ő bárki, csak hát ugye mégis kell valaki, aki azt mondja én – nos, ebben rejlik az én misztériumom, a titkos palást, ha utalhatok az előzőekre, tehát ebben az egyszerűségben, hogy azt mondom: én. S ez az ember veszélynek van kitéve, úgy is mondhatnánk: zaklatásnak. No de ki a zaklató, kérdi magában főfelügyelő úr, és én azonnal rávágom, ezt kell maguknak kinyomozni! Hiszen itt a lényeg: a bizonyítás, maga az a bizonyíték, amit csak a nyomozás során tudunk objektivizálni, és így az én egyszerű palástba bújtatott énemből mi-t alkotunk, ami már elegendő alap lesz arra, hogy őt legyőzzük. Én nem tudok önmagamban mi-t létrehozni, ehhez kellenek önök, akik bizonyítják nekem, és ezáltal immár nekünk, hogy a zaklatás, az életveszélyes fenyegetés valóban fennáll és a felelős egyetlen egy, nevezzük most így, jogi személy, amolyan a társadalmon kívüli kibic, aki azonban mindig viszi a bankot. Nincs más dolguk, mint jegyzőkönyvezni a feljelentésemet, magyarán, hogy zaklatnak és elkezdeni a precíz nyomozást, amiben végig számíthatnak az együttműködésemre. És ha önök számára is egyértelmű lesz a tettes kiléte, látni fogják, korszakalkotó, amit teszünk, és az emberiség egészét végre megmentjük a kedélyes fogva tartás szemfényvesztő csalárdságától. Ennyi a kérésem, semmi több.
Rendőr4: Kérem, ennél mi sem egyszerűbb, itt tessék aláírni.
Ember: Nagyszerű, és hol a jegyzőkönyv?
Rendőr4: Ó, kérem, a jegyzőkönyvet majd legépeli egy kollégám, ezzel ön ne is törődjön, csak írja itt alá.
Ember: És az irataim?
Rendőr4: A portán megtalálja.
Ember: Nagyon furcsán működnek itt a dolgok, ugye tudja?
Rendőr4: Ugyan, ugyan, csak úgy érzi az állampolgár, mert nem szokott a rendhez. Mi megőrizzük a rendet, legalábbis e falak között biztosan. S ha elegük van a kinti rendetlenségből, úgyis hozzánk fordulnak, nemde, uram?
Ember: Én ezt nem nevezném rendnek, no de a lényeg, hogy sikerült elintéznem az ügyemet. Mi lesz a következő lépés, ha szabad megkérdeznem?
Rendőr4: A jegyzőkönyvet elküldjük a gépelési osztályra, ahonnan eljut a nyomozati részleghez, ahol egy nyomozótiszt kezébe kerül, aki felveszi majd önnel a kapcsolatot, uram. Kérem, legyen türelemmel, nagyon sok az akta, az ügy és ugye, mint azt említettem, jómagam egyedül vagyok, tehát kis időbe telik, míg hozzám jut az ügye.
Ember: Hallatlan, kérem, egész egyszerűen hallatlan. Mindazonáltal arról biztosítom, hogy ha nem kapok rövidesen értesítést az ügyem alakulásáról, panasszal az ügyészséghez fogok fordulni, és feljelentem ezt az egész kócerájt, hallatlan.
Rendőr4: Csak tessék, csak tessék, szabadon, ahogy mondtam. Az ajtót és a liftet megtalálja, uram, már egyedül is.
Ember: Nem a földszinten vagyunk?
Rendőr4: Nem, uram, ez a második szint.
Ember: Megesküdnék rá, hogy onnan jöttünk le ide. Hallatlan, mindegy, kitalálok magam, volt szerencsém!

Ember (kiszállva a liftből): Elnézést, uram, megmondaná, hányadik emeleten vagyunk?
Rendőr5: Ez a második emelet.
Ember: Nem a földszint?
Rendőr5: Semmi esetre sem, mondtam már, ez a második emelet. Uram, elkérhetném az iratait, ha jól látom, maga nem rendőr, így van?
Ember: Így, így, feljelentést jöttem tenni, csak ebben az átkozott épületben teljesen eltéved az ember. Az irataim a portán vannak, mert egy kollégája elvette, miközben a jegyzőkönyvet vettük fel, és elfelejtette visszaadni, pontosabban eltűnt mielőtt visszaadhatta volna.
Rendőr5: No kérem szépen, ez így rendkívül zavaros egy história, mindenesetre lekísérem a portára, és ott meglátjuk, helytálló-e amit mond, vagy nem. Jöjjön velem, kérem!
Ember : Szíves örömest, legalább nem kell itt kóvályognom egyedül.

(Liftben.)

Ember: Mondja már meg nekem, miért van az az érzésem, hogy ez a lift meg sem mozdul?
Rendőr5: Ugyan, uram, mit törődik maga az érzésekkel, foglalkozzon a tényekkel. Ez egy lift – ez tény, így van? Nos, kérem és ez a lift azért van itt, hogy menjen, nemde? Tehát a helyes következtetés: a lift megy. Ha ön mást érez, kérem alássan, az csak önre tartozik, de a tények magukért beszélnek.
Ember: Miért, biztos úr, ön azt érzi, ez a lift mozog?
Rendőr5: Uram, az imént fejtettem ki, hogy nincs értelme az érzésekkel törődni, az nem tény kategória. A mi rendünk a tényeken alapul, uram, máshogy nem is tudnánk működni, így van? Ha senki nem jelezte, hogy a lift hibás, és, lám, a lift itt van szabadon, s nincs lezárva, ebből semmi más nem következhet, mint hogy megy. Ez pusztán formális logika, semmi több, jó uram. Nos, meg is érkeztünk, a földszintre.
Ember: És ha én jelezném, hogy szerintem a lift nem üzemel?
Rendőr5: Ön nem jelezheti ezt, hiszen nem dolgozó.
Ember: És ha egy dolgozó jelezné?
Rendőr5: No de nem jelzi, épp ezt mondom, hisz a lift működik. (Portáshoz) No kérem, ez az úr az iratait keresi, nézzük is meg, hogy helyén való-e az állítása, neve, Földi Ádám, kérem.
Ember: Maga meg honnan tudja a nevem?
Rendőr5: Hogyhogy honnan, minden belépőnek feljegyezzük az adatait, hiszen maga is láthatta.
Ember: De azt honnan tudja, hogy én én vagyok?
Rendőr5: Azt én, kérem, nem tudhatom. Én csak azt tudom, hogy ön Földi Ádám, mert a sorszáma alapján ezt nem nehéz, ugyebár, megállapítani.
Ember: Hallatlan.
Rendőr5: Ugyan, csak rendes.
Portás: Itt van az úr igazolványa, igen, emlékszem az úrra, jól emlékszem, fenyegetőzött.
Rendőr5: Ez igaz, uram?
Ember: Dehogy igaz, csak feldühítettem magam, hogy itt a portán már a feljelentésem mibenléte felől faggatott az úr, de aztán jól megértettük egymást, nem igaz, barátom?
Portás: Anyádat, azt.
Ember: Valóban példátlanul működnek, nem találok szavakat. Távozhatnék?
Rendőr5: Hogyne, hogyne, hamarosan megkeressük!
Ember: Bízom benne, viszlát.

(Lakásban.)

Asszony: Hát te meg merre jártál?
Ember: Sehol, intéztem az ügyeimet.
Asszony: És mit sikerült intézned?
Ember: Megtettem a feljelentést.
Asszony: A mit?!
Ember: Feljelentést.
Asszony: Milyen feljelentést?
Ember: Rendőrségit.
Asszony: Istenem, mi közöd neked a rendőrséghez, neked a munkaügyi hivatalhoz van közöd, mit kerestél te a rendőrségen?
Ember: Bosszút állok, édesem, és ezt intéztem.
Asszony: Bosszút? És ugyan miért és kin?
Ember: Mindig van felelős, csak az emberek lusták ezt kinyomozni.
Asszony: Elmondanád, kit jelentettél fel és miért?
Ember: Azt, aki tönkretette az életem.
Asszony: Kicsodát? Micsodát? Te megőrültél. Megmondom én, ki tette tönkre a te életed: te magad! Úgyhogy remélem, magadat jelentetted fel! Mert mást mire föl is jelentenél, nemdebár? Mindenesetre örülök, hogy van időd szórakozni, miközben lassan éhen halunk! Ezért ki a felelős?
Ember: Ha átvernek, csak azért lehetsz felelős, hogy ezt nem vetted észre, eddig terjed az én felelősségem! Ha hibáztam, ezt vétettem el, hogy nem láttam át a börtönöm falain. Tudsz netán mást is felróni nekem? De ne kezdjük elölről, fáradt vagyok, egyedül akarok lenni.
Asszony: Egyedül? Azt mondod, egyedül? És velem mi lesz, arra nem gondolsz? Azon nem töröd a fejed, hogy a hagymázos ámokfutásodnak mi lesz a következménye? Térj észre, hisz minden rendbe tehető. Egyszerűen rossz döntéseket hoztál, Ádám, ennyit kellene felfognod, de ezért nem okolhatsz másokat!
Ember: No épp ez a lényeg, amit képtelen vagy megérteni! Nem hoztam döntéseket, semmiféle döntést nem hoztam, mert lényegében megvezettek, és e megvezettetés okán nem is tudtam volna döntéseket hozni, eh, de te ezt tényleg nem érted, mert nem látod azt, amit én már látok, te is azt hiszed, hogy olyan szabad vagy, de épp azt fogom bebizonyítani, hogy ez nincs így.
Asszony: Teljesen kétségbe ejtesz, ugye tudod? Itt állsz munka nélkül, egy fillér nélkül, minden félretett pénzünk odavan, még a kocsit is összetörted, mert teljesen elvesztetted a józan eszed, már nem figyelsz semmire, csak a démonjaiddal vívod az árnyékharcod, miközben én lassan totál tönkremegyek; ahelyett, hogy új munka után néznél, összeszednéd végre magad és felfognád, senki nem tudja az életed helyetted élni. Mi lesz velünk így, mondd? Van egy világ, és abban élsz, és e világ szabályai rád is érvényesek. Mindig mások a szabályok, mások a körülmények, az győz, aki a szigorú és néha változó szabályok ellenében is képes végigmenni a táblán. Sokszor épp az győz, akit kiütöttek, ezért hívják ki nevet a végén játéknak! Te meg az első pofontól leesel az asztalról is, rántva magaddal engem és az egész életemet. Ádám, ez ki nevet a végén, ez nem a ki a felelős játék, rossz játékot játszol, és ezért állsz vesztésre, hát nem érted, mit akarok neked már hónapok óta így-úgy elmondani? De nem, mert te a fejedbe vetted, hogy minden kudarcodat belegöngyölöd egy olyan összeesküvés elméletbe, ami talán tetszetősebbé és elfogadhatóbbá teszi számodra azt, ami van. De az csak van, csomagolás ide vagy oda és egyszer szembe kell nézned vele. Ez nem szembenézés, ez téboly. Kergetsz egy fantomot, nekem meg se mondod, ki az, aki szerinted olyan nagyon a vesztedet akarja, s aki a balsorsod okozója, sejtelmesen mászkálsz, és most már a rendőrségre rohangálsz! Nekem kellene téged feljelenteni, de nem teszem, és tudod miért? Mert nincs értelme, érted? Ez nem old meg semmit!
Ember: Értelem, ugyan, mit nevezel annak? Egy programot netán, ami önmagában azt hiszi, gondolkodik? Csakhogy ez nincs így, mert oda az értelem, ha az ember egyszer csak nem ismeri ki magát a világban, ahogy te mondanád, elveszíti a játékszabály fonalát; akkor mi tévő legyen? Mire képes ilyenkor az értelem? Az értelemnek csak a buta közhelyes példád játékmezőjén belül van értelme, érted? Az értelemnek önmagára vonatkoztatva semmi értelme nincs! Hogy menjen vissza a táblára a leesett figura, ha nem ismeri a kezet, aki őt mozgatja? És ha nincs is ilyen kéz, és az egész játék csupán egy képernyőn zajlik? A bábuk sem igaziak, a tábla sem; de az is lehet nincs másról szó, minthogy a bábu nem képes beletörődni bábu mivoltába, és kezet sejt ott, ahol semmi sincs. És kitalálja magának, hogy ez csak egy játék, mert így nem kell félni attól, hogy kiütik a játékmezőről – ami ugye nem is játékmező, hisz nincs is játék. Na, ennek van értelme? Van ennek így bármi értelme?! Mert ha netán mégis van játék, ugyan, ki játszik és ki alkotta meg a szabályokat? Te? De hiszen nem is létezel, lám, minden szavad erről árulkodik! Be vagy csapva te is, mint itt mindenki, érted már? Igazság, felelősség, értelem? Azt mondod, te vállalod a sorsod? Nos, hazudsz, mert nem vállalhatod. Önmagadért önmagadból, ugyan, hogy vállalhatnál felelősséget egy olyan világban, ahol mozgatnak? Azt hiszed, nem vagy mozgatva? Ó, nagyon tévedsz, mind mozgatva vagyunk, és minél inkább azt hiszed nem, annál biztosabban tudhatod egyetlen gondolatod, egyetlen szavad és tetted sem a tied, mert te sohasem kezdeményezel, csak reagálsz. Mint most is, reagálsz rám, aki reagálok rád – ennek van bármi értelme? Ha meleg van: reagálsz. Amikor lefekszel: reagálsz. Ha szerelembe esel: reagálsz, s amikor állást változtatsz: reagálsz, s ha azt hiszed, nem reagálsz, nos, akkor reagálsz csak igazán, mert önálló akarsz lenni, hisz pontosan tudod, nem vagy az, és erre reagálsz. Mi ez, ha nem reakció? No de mi az elsődleges ok? Hol a szabadság, amíg ezt nem látod? Megmondom én, mit gondolok, megmondom neked: ez nem ki nevet a végén, nincs ilyen játék, ezt csak elhitették veled a szabadság nevű kelepce pajkos őrei. Nem, a játék neve: támadj vagy menekülj, ez a helyes elnevezés. Mártír vagy zsarnok a két szerep, amiből választhatsz. És ha már e kettő közül választhatok, nos, én támadni fogok, mégpedig a toronyban, ott, ahonnan ezt az egészet irányítják, ahonnan a madzagok erednek. Elvágom a köteleket, még ha magával az ördöggel kell szembenéznem akkor is.

(Csengetnek.)

Asszony: Ez meg ki a fene lehet ilyenkor?
Ember (ajtót nyit): Igen?
Idegen: Földi Ádámhoz van szerencsém?
Ember: Igen, mit parancsol?
Idegen: A 2010/44/864962-es nyomozati ügyben vagyok szolgálatra rendelve, tisztelettel. Beengedne, kérem?
Ember: Hogyne, hogyne, csak megmutatná előtte az igazolványát? Tudja, fő a biztonság, no meg bevallom, csodálkozom: hiszen nem régiben jöttem el maguktól, és erre most ön itt áll az ajtómban, nem is értem. Hm, köszönöm, érdekes egy igazolvány, nevet nem tartalmaz, csak egy számot, alatta a fényképe meg, már ne is haragudjon, de inkább absztrakt, mint hasonló, úgyhogy elnézést, de megnézhetném a személyi igazolványát is?
Idegen: Milyen érdekes, az imént még az értelem, mondhatni a józan ész hiábavalóságáról tartott szenvedélyes előadást a bájos hölgynek, úgy is mondhatnánk, a „szabálynélküliséget” emelte piedesztálra, most meg az irataimat kéri számon rajtam? Nocsak, nocsak, a logika eredője az érdek, már ha az illogikust tarjuk a logikusnak, mert fordítva nézzük a dolgokat, ugye. Kérem, ha megfordítaná az igazolványom, és a helyes irányban tekintene rá, azonnal kirajzolódna ön előtt az eddig rejtett név a 170253523 értelmetlen számsor helyett, lám, lám, a helyes nézőpont ugyebár. Ha szabad, uram, csukjuk be az ajtót, az ügy bizalmas, nem kell, hogy mások is meghallják!
Ember: Hallatlan, maga fél ettől, amikor végig hallgatózott? Szégyellheti magát, uram! És még be sem engedtem, nahát! Eszes Zoli? Ez a neve? Becéző név egy igazolványon? Érdekes. Azt azonban meg kell mondanom, a fénykép így nézve, valóban kissé kedvezőbb képet fest önről. No, fáradjon akkor beljebb, de figyelmeztetem, ha valami rosszban sántikál, a falak papírvékonyak a szomszédok mindent hallanak.
Idegen: Uram, ez engem sosem zavart, mindenki hall mindent, pontosabban senki nem hall semmit, attól függ, hogyan nézzük. Üdvözletem a lenyűgözően bájos hölgynek, engedje meg, hogy bemutatkozzam, a nevem Eszes Zoli, legalábbis az igazolvány alapján.
Asszony: Üdvözlöm, nagyon örülök a látogatásának.
Idegen: Igazán? Vagy csak úgy mondja?
Asszony: Igazán, tudja, legalább én is tanúja leszek, mit művel a férjem.
Idegen: Drágaságom, sok mindennek lesz tanúja, s elragadó tökéletessége inspirálón fog hatni monoton munkánk folyamatára, megédesítvén az elkövetkezendő és kikerülhetetlen keserű pillanatokat. Látom, mosolyog és lesüti a szemét, ez már olyan válasz, aminek őszinteségében nem kételkedem. Helyet foglalhatnék egyszerű kis asztaluknál, az Ön balján, férje jobbján, így kettőjük közt szerényen meghúzódva? Nagyszerű, nagyszerű, kérem, uram, bátran ön is foglaljon helyet társaságunkban, itt a jobbomon, ha szabad!
Ember: Nézze kérem, térjen a tárgyra ahelyett, hogy a feleségemnek csapja a szelet, és pimaszul a saját asztalomhoz invitál! Ugye ma tettem egy feljelentést, gondolom, ez ügyben jött amolyan kihallgatásra, terepszemlére, ha nevezhetjük így. Biztos lehet benne, mindenre megfelelek, aztán, kérem, hagyjon magamra a feleségemmel.
Idegen: Feljelentés? Ugyan, miféle feljelentés? Várjon, akkor lehet, nem jó helyre jöttem, egy pillanat, csak a táskámban vannak az ügyiratok, lássuk csak Földi Ádám gyanúsított, a cím stimmel, a név stimmel, nos, helyben vagyunk, kérem szépen!
Ember: Miről hablatyol maga nekem itt össze-vissza? Még, hogy én gyanúsított? Nézze, én magam tettem feljelentést a mai napon, nem lehetek gyanúsított, ennek így nem sok értelme van!
Idegen: Már megint az a fránya értelem, ugyebár, no de majd erre is sort kerítünk a maga idejében… A feljelentés az feljelentés. Lényegtelen, hogy ön a feljelentő vagy a feljelentett, nemde? Amint látom az iratok közt, valóban szerepel a neve alatt, hogy feljelentést tett, s hogy lássa, nem azért jöttem, hogy vegzáljam, csupán egy rendkívül szövevényes ügyben szeretnénk tisztán látni, nézzük akkor az ügyét, mint feljelentőét. Hiszen, mint mondtam, hogy ön vádló, vagy vádlott, az egyre megy.
Asszony: Bocsásson meg, hogy közbeszólok, de megpróbálná valahogy érthetőbben elmondani, hogy mi járatban van nálunk? Tudja, mert nézetem szerint ez nem helyes hivatali út, még egy értesítést sem küldtek, hogy a férjem bármilyen eljárás alá lenne vonva.
Idegen: Szépséges hölgyem, tudom, pontosan tudom, ön milyen bizonytalan és szomorú. De épp ezért vagyok itt, hogy mindent a helyére tegyünk, kérem alássan, és ön, mint a világ legcsodásabb gyémántja a méltó foglalatba kerülhessen.
Ember: Elég volt ebből! Ez aztán már tényleg sok, arra kérem, közölje röviden, miért jött, intézzük el, ami elintézendőnk van egymással, aztán, mint mondottam, hagyjon magamra a feleségemmel!
Idegen: Ahogy parancsolja, uraságod, nos, akkor nézzük is… azt mondja, hogy ismeretlen tettes ellen… zaklatás, életveszélyes fenyegetés … magzatelhajtás, gyilkossági szándék…
Asszony: Ádám, mit hordtál te összevissza ott a rendőrségen? Azt hiszem, némi magyarázattal tartozol!
Idegen: Ó, drágám, a magyarázat mindjárt itt lesz, csak szép sorjában, csak nem kapkodunk, minden apró falatot megízlelünk, és szépen megrágunk, nehogy megfeküdje bármi is a gyomrunkat. Tehát kezdjük: Ön Földi Ádám?
Ember: De hisz ezt már egyszer tisztáztuk! Igen, én vagyok.
Idegen: S ha jól olvasom ki az aktájából, önt és születendő és elhalandó magzatait fenyegetik, üldözik, úgy is mondhatnánk, egyfajta összeesküvés áldozata, jól mondom?
Asszony: No de, Ádám!
Idegen: Ó, bátor hölgyem, kérem, nyugodjon meg, csak annyit kérek, hagyja kibontakozni a most zajló eljárást, és akkor elhúzzuk azt a vastag régi és poros függönyt végre az ablak elől. Gyönyörűségem, higgye el, az a tiszta levegő, ami majd az ablakon beárad, ismét rózsássá pirongatja kegyed álomszép orcáját, amiben fürödni a végtelenségig képes lennék és tán, leszek is.
Ember: Utoljára figyelmeztetem, uram, ha nem száll le a feleségemről, feljelentem!
Idegen: Nocsak, nocsak, már megint kezdi, úgy látom, magának ez a feljelentősdi mániája, de épp ezért vagyunk itt. Nos, folytassuk, kérem alássan, akkor nézzük meg, mi is a tényállás. Azt állítja, önt üldözik?
Ember: Inkább fogalmazzunk úgy, életveszélyesen fenyegetnek.
Idegen: Nagyszerű, nagyszerű. Megmondaná, kérem, mind ez miben merül ki?
Ember: Nos, ha fogalmazhatok úgy: mindenben. A helyzetem a következőkhöz hasonlatos, ha szabad egy szemléletes példával élnem. Szerződést kötöttem egy jó nevű, sőt mi több, a legjobb nevű biztosítási társasággal annak reményében, hogy biztonságban tudhatom magam és a családomat. Csakhogy időközben kiderült, a társaság nem független, mi több, egy maffiacsoport háttérintézménye, amolyan kézmosója, ha érti. Azaz, a kettő egy, nappal biztosító, éjjel bűnszövetkezet. Amit éjjel elkövet, nappal jóváteszi, vagy legalábbis kicsit enyhíti, hogy aztán éjjel a kártérítésből renovált ingatlanokat újra felgyújthassa.
Idegen: Tehát lakásbiztosítóról beszélünk.
Asszony: Ádám, de hisz nincs is biztosításunk!
Ember: Atyavilág, ez csak egy példa volt! Képletes biztosító.
Idegen: Értem, bogaram, értem. Képletes biztosító. És ezt akarja ön feljelenteni?
Ember: Nem. Én csak azt kívánom jelezni, hogy amiről nappal azt hisszük, mentő, éjjel harckocsi.
Idegen: Néha jól jön az ilyen, ha például vetélés esete forog fenn, mint anno kegyednél, és a hó elzárja az utat.
Az Idegen az Asszonyra kacsint. Asszony elvörösödik.
Ember (felpattan): Na, kérem, ez már több a soknál, kérem, távozzon.
Idegen: És ha nem teszem, feljelent?
Ember (Asszonyhoz): Mondj neki már valamit!
Asszony: Mit?
Idegen: Kérem, nyugodjon meg, elmondom, mi járatban vagyok, és azonnal távozom is. Tehát (elővesz a zsebéből egy összegyűrt papírt, kibontja, olvassa) Földi Ádám, leánykori neve nincs, bűnösnek ítéltetett a 2000/1999/xnm/z458/6% -os becsületsértési ügyben, melynek büntetési tétele életfogytig tartó korlátozás, melyet kénytelen végrehajtani. az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs, az ítéletet azonnali hatályba életbe léptetem. (Asszonyhoz): Megengedi, gyönyörűbbnél is ékesebb, ringó virágszálam, hogy kezem nyújtva elvezessem?
Ember (felpattanva): Na most volt elég, azonnal vegye le a kezét a nejemről, vagy hívom a rendőrséget! Jó, nevessen csak, nevessen, hogy képzeli, már megyek is.
Két férfi bejön a lakásba.
Idegen (feléjük): Vihetik.
Ember: Mit képzelnek, hékás, hogy merészelik…
(A Két férfi lefogja, megkötözi és kiviszi az Embert. Az Asszony és az Idegen egymásba karolva el.)

(Elmegyógyintézetben. Ember ágyhoz kötözve fekszik krisztusi pózban, egy üres, sötét kórteremben.)

Ember (magában dünnyögve): Itt Földi Ádám sírja van, az ördög vitte el, sátánfiakból biztosan ügyes sátánt nevel. Hehe, Burns apó. Ó, ha tudtam volna, ha tudtam volna. De most már tudom. Most már tudom. Csak szóljon torkomból a dal, meghallván, hol nem nyeli el hangomat a fal, ajtót festeni ecsetemmel a falra, szavak létráin lekapaszkodva rajta, elengedni a létrát képzeletem lengetve, nyíló szemeimmel szétnézni merengve a végtelenbe. Akivel pereltem, magamban megleltem, csak megmutatta hol ér véget bennem az a múló élet. Hej!
(Ápolónő lép be a kórterembe. Nem gyújt fényt, de nyilvánvaló, ő volt az Asszony.)
Ápolónő: Dalolászunk, angyalom? Hoztam a napi szurit, most megint alukálni fogunk, s álmodni valami újat, s talán most már visszavihetünk a hatosba, a többiekhez is, nem esel megint olyan csúnyán nekik, jó? És Eszes főorvos urat sem sértegeted, hanem jó fiú leszel, és megérted, a rend, az rend. Nyilván onnan belülről, ahova most bezártad magad, mindez másmilyennek hat. De itt kint ez a működő törvény. Aki ellen hadakozol, az nem létezik. Itt legalábbis nem. Talán valahol, e falakon túl, ki tudja. Oda mi sosem jutunk, bár azt mondta a főorvos úr, van ajtó, ami kivezet, de érdekes módon, csak kintről nyitható, mert ott van csak kulcslyuk, ám a kulcs meg valahol itt bent van elrejtve. Hát nem őrület, no, mutasd a karod, édesem.
Ember: Segítség, Lucifer! el innen, el,
Vezess jövőmbül a jelenbe vissza,
Ne lássam többé ádáz sorsomat:
A hasztalan harcot. Hadd fontolom meg:
Dacoljak-é még Isten végzetével.*
(Fény gyúl a kórteremben, ott áll körben az ágy körül az összes szereplő.)
Mindenki együtt: Ébredj hát, Ádám! álmod véget ért. *

(*részlet Madách ember tragédiájából)

2010
– L.D. –