Slam Poetry Fantázia

Játékos Slam Poetry Fantázia

(Hangosan, dinamikusan olvasva)

Álmomban egy slam poetry versenyen indultam, és ezt az ócska, túlimprovizált álszöveget
dúdoltam, élőben sokkal jobban hangzott, és az is adott neki egy kis extra löketet, sanszot,
hogy ott nem volt túlzó, 19-re lapot húzó, népnyúzó maszkos koronavirtus rítus, ami stílus,
mert az emberek azt látják, amit látniuk kell, és nem azt, ami van: hogy nincs. Közműkincs.
Szemükön rozsdás műanyag bilincs, melynek kulcsa kilincs oda, ahol álmomban kiálltam
magamban és szavaltam a szar slamet, amivel én nyertem! Letenyereltem. Leesett az állam,
koronája a sárban, véres könnyeimet, mint a tejet lenyeltem, rajtam kívül nem is indult más,
csak egy ambuláns mutáns szimuláns, valami hirtelen Tamás, ki egy IQ tesztet lobogtatott,
és kiabált, én új fertőzött vagyok! Mensán kitöltött terhes menzeszek menő pauzája során
írta nekem ceruzája e verset, melynek kauzája csak az, hogy leírjam ide a semmibe sután,
megmutatni a nemlét létét, ahogy felfedi kilétét, miként távkapcsoló felkelti a plazmatévét,
amit ha bekapcsolsz, talán kikapcsolsz, mert elhiszed, hogy a világesemények valóságos
mezei arany vetések, melyeket kiterít Valentinus, a gazda. Magszemből szőtt repcepokróc,
vagy szalma, amit ősszel felgöngyölít, hogy raktárakba rakja. És hol vannak a hírmezők?
Tévében? Térképen? A vezetők fejében? Vagy nagyanyád tejében? Apai ágyékok kéjében?
Nyugodj már békében!
Átkapcsol, kikapcsol, lekapcsol, rákapcsol: a kocsmában csak pincspancsol, de nem kapcsol.
Tudod, mint mikor azt mondod „jön a katona”, s ő egy férfit lát közeledni puskával a vállán,
s nem is gondol egy nőre, a pőre! Hehe, az ostoba elmekaloda, na, így került korona is a főre,
légy áldott sztereotípia, ó, te gagyi agyi bulimia, eszünket kihányatod velünk, mint a szemetet!
Ha nincs látható tünet, s betegek mindenhol, csináljunk szünetet, tegyünk bugyit az arcra,
hisz csak ez mutatja, baj van, s készen állunk a harcra! Korcsolya éle is de büszke a karcra,
mit ejtett a jégen, ahogy siklott, mint űr-Tesla az égen, de hát Musk maszkja is csak egy fake
news, iszapos arcradír, s ahogy aszfaltot fék nyúz, úgy esik le a bőr a képünkről, Mona Lisa
mosolya olyan, mint egy pocsolya. Ennyi volt a mese Mára-i nem Wass Albert, arab tv less
alert, ima rá. Holt volt, Hold nem volt, az Óperenciás tengeren Is-tenger-Ince csak egy folt.

Itt meghajoltam, de nem jött a taps, nem volt zsűri, se néző, csak egy üres terem, mi csak a
képzeletemben terem, ó, csalóka létverem! Szétverem, s szilánkjain át beleszúr a nagy nap a
szemembe. Hogy mik nem jutnak eszembe! Ám hiába ez az ócska szövegelés, nem is vagyok
igazi slammer, nem vagyok senki, még csak nem is ember, hisz az nem is élő műfaj: pont
ahogy illatos művirág ez az egész nagyvilág.

(LD)