Take it easy!

Pár esemény és diskurzus kapcsán ismét elcsodálkoztam azon, az emberek mennyire függnek a világi státuszoktól, rangoktól, plecsniktől, emelvényektől. És nem is annyira amiatt, hogy ők maguk áhítoznának ilyesmikre (persze sokan nagyon is áhítoznak), hanem inkább azzal, hogy hagyják magukat ezen külsődleges, felszínes és könnyen szakadó jelmezeknek és álarcoknak alávetni. A professzor urak, a vezérigazgató urak, a szakmailag felkent rendező és művész urak, és világkörüli turnékat lebonyolító mesterek szava szent. Mondhat bármilyen ökörséget, ha a megfelelő jelmezben és díszletfalak között teszi, igazat mond. És ugye így van ez fordítva is: ott állhat veled szemben egy igazi bölcs, de ha ő „csak” egy buszsofőr vagy egy könyvtáros néni, nem érdemli meg a figyelmet. A tömeg butasága emeli maga fölé az arra érdemteleneket, és tünteti el mindazokat, akiknek a szavát érdemes lenne megfogadni és világgá kürtölni. Persze az idő megoldja ezt, mert a jelmezek az idővel elmállanak, a bölcsesség kavicsai, kövei, sziklái meg megmaradnak, így végső soron az utókor aratja le a gyümölcseit a jelenkor bambaságának.

Erről az egészről két nagyon tanulságos filmjelenet jutott eszembe: az egyik a Kávé és cigaretta színész jelenete, a másik meg az Éjszaka a Földön első jelenete, amit két részletben sikerült beraknom (a második rész 8:29-ig), sajnos nem találtam meg magyar felirattal, de angollal igen, és szerintem teljesen érthető még annak is, aki nem tud jól angolul. Ez a jelenet mindent elmesél a valódi hatalomról és arról, milyen egy autentikus ember, miben rejlik az ő teljessége és szabadsága azokhoz képest, akik még függésben vannak.

És megint elfogott az a bizonyos jó érzés, ahogy néztem a vagány taxislányt. Aki fel tudta ismerni magát benne, adjon hálát, hogy olyan lehet, mint ez a szimbolikus karakter, és ugyanúgy magára tudja csukni bármikor az ajtót, kiszólván a többieknek, akiknek ez az egész még annyira irgalmatlanul fontos, hogy: Take it easy!

Azt hiszem, mindent elmondtam, amit el lehetett. Most már néha úgy érzem, csak ismétlem önmagam. Azt gondolom, annyi érthető útmutatót, kivételes tudást, igazi kapaszkodót nyújtottam, ami bőven elegendő egy életre annak, aki a valódi szabadságot és a beteljesülést választja. És rajtam kívül még jó páran szintén megtették mindezt, csak talán ők sem annyira láthatóak, mert a nép nem látja rajtuk a plecsnit, alattuk az emelvényt, és akkor valahogy őket magukat sem nagyon képesek felismerni. De attól, hogy a többség háttal áll a napnak és az éjjeli lámpát bámulja helyette, még a nap fénye beborítja, melegíti őket, hiába is hiszik, mindez a 20 wattos izzóból jön. A lényegen ugyanis sosem változtat az, hogy ki mit gondol róla, ez kizárólag csak annak nem mindegy, aki mást gondol, mint ami a valóság. Aminek legfőbb jellemzője ugyebár, hogy önmagában nem létezik.

És ideillik egy idézet is, hogy egy napon összeálljon szépen az egész kép.

„Érdekes és érthetetlen az a lassúság, amellyel a világ egyik része adoptálja a világ másik részének értékes elgondolásait. Az ostobaság ezen formája nem szorítkozik sem közösségre, sem nemzetre: egyetemes jelenség. Az az igazság, hogy az emberi faj nem csupán lassú az értékes gondolatok átvételében – időnként makacsul ellenáll azoknak.”

Mark Twain