Tűpontos szatíra

Ha van kifejezés, ami kikerget a világból, az a tűpontos. Ez nekem konkrétan fizikai fájdalmat okoz valamiért. Nem is tudom, miért, talán, mert olyan, mint minden körülöttünk: csinált, gyorsan terjedő, végig nem gondolt. A hajszálpontos egy jelentéssűrítő kifejezés, ami plasztikus, miközben értelme könnyen feltárható: hisz a pontosságot jól lehet a nagyon vékony hajszál széthasításával érzékeltetni, épp ezért sok más nyelvben is van erre utalás. A magyarban még számos egyéb fogalom is csoportosul a hajszál vékonysága köré, úgymint hajszálfinom, hajszálrepedés, hajszálvékony, de ide sorolható a szőrszálhasogatás is, aminek az alapja ugyan nem a haj, ám a kifejezés erőteljes szemantikai hasonlóságot mutat az előzőekkel. De nem, ez nekünk nem volt elég, valakinek kipattant a szilikonagyából, hogy a hajszálpontos már nem megfelelő, kell ennél egy még pontosabb kifejezés, legyen ez a tűpontos! De hogy ez tulajdonképpen mit jelent, az nem igazán érthető számomra: a tű éles hegyére utalt a, feltehetően az Index szerkesztősége körül tébláboló, lánglelkű nyelvújító (amire gondolhatott, az a tűhegyes, ám annak más az értelme), vagy annak merev vékonyságára, netán a tűk egyformaságára, vagy arra, hogy a tű pontosan rámutat egy pontra, a tűhegy távolságára utalván ezzel, netán a lemeztűre, ami pontosan fut a barázdák között? Ki tudja ma már, ám a mémek világában mindez nem számít, futótűzként terjedt el ez a kifejezés, az emberek gondolkodás nélkül átvették egymástól, mint a lábgombát, ami nem is lenne baj, hisz meghonosodhat minden nyelveben egy-egy új kifejezés, igen ám, de most már itt minden tűpontos lett: egy elemzés, tűpontosan járnak a buszok (itt módhatározói frottír köntösbe bújt a már eredetileg is rosszul festő, poliészter ingben tetszelgő jelző), tűpontosan fogalmaz a szónok, a bérek tűpontosan követik az inflációt, a tanár tűpontos értékelést adott és az órák is tűpontosan járnak. Kíváncsian várom, hogy melyik szép kifejezésünk lesz a következő áldozat, ami a modorosság és a fokozás fokozásának a fokozására tett erőfeszítés áldozatául válik. Lehet, a vajpuhát éri nemsokára megsemmisítő találat, és lesz belőle olajpuha, abból meg olajpuhán. „Olajpuhán landolt a Singapore Airlines gépe a hatalmas vihar dacára a frankfurti leszállópályán.” Vagy a bombabiztosból lesz gólbiztos. „A törvény életbelépése gólbiztosan előre megjósolható volt.” Jaj. Kulcsfontosságúból meg alkotnak majd napfontosságút vagy valami ehhez hasonló nyelvi förmedvényt. Mert ez egy ilyen kor. Semmi sem maradhat az, ami. Az egyszerűség mára a szegényesség szinonimája lett, csak a műegyszerű az elfogadható, ami jóval ízléstelenebb plasztik cicoma, mint annak barokkosan túlburjánzó társa. Mindenesetre a tűpontos jelző tűpontosan jellemzi ezt a szánalmas kort.

Lányaimnak a suliban az egyik feladat az volt, hogy csináljanak egy vizuális társadalmi szatírát. Nem volt semmi megkötés, csak ennyi, a szatírának kell tartalmaznia valamilyen vizuális elemet. Izgalmas volt nézni, hogy a mai tizenévesek miket alkottak, nagyon ügyes megoldások születtek. Kinga lányom kis miniképregénye azonban mélyebben elgondolkodtatott. Mert igaza van. Világunk a feje tetején áll, a fogalmaink oly mértékben vannak kicsavarodva, kicsorbítva, megnyomorítva, hogy már ennél jobban nem is lehetnének. Minden önmaga ellenkezője, mintha egy tréfás játékmester teljesen szétszedte, majd összekutyulta volna a kifejezéseinket, aztán visszadobta volna egy hatalmas kupacba elénk: nesze, használjátok! A szeretet jelentése ma az érzelmi béklyó jelölője, a szabadság a bokaláncon összekötött rabok vidám haláltáncát jelenti, a szépség a mesterkélt szinonimájává lett, a bölcs fogalma a bohócot jelöli és a demokrácia a nép tehetetlenségének leírására szolgál. Így állunk jelen pillanatban, összekócolódott fogalmaink kifésülhetetlenek lettek a szépelgő farizeusok, szemforgató, demo-üzemmódra kapcsolt közéleti személyiségek tupírfésűje alatt, illetve az álszent középszer raszta tincseket sodró, koszos kis ujjai között. Ezen már csak egy nyírógép segít, sajnos le kell tolni a fejünkről ezt a rákövült kócot, máskülönben lassan a bőr is begyullad, elfekélyesedik, s kihullik a befilcesedett hajkorona magától, csak akkor félő, nem is nő vissza többé. E korszak modorossága olyan méreteket öltött, ami már tarthatatlan, ugyanis a randa, büdös kócra mi még parókát is húzunk, ráadásul valamiért ilyen régimódi, rizsporozott, feltornyozott típust, amiben élősködök tanyáznak.

Amikor a minap elbeszélgettem a ChatGPT-vel, frankón olyan érzésem volt, mintha egy hivatalban ülnék. Nagyon viccesre sikeredett a párbeszédünk, többször le is fagyasztottam szegényt, és kérdéseimre zavarosabbnál zavarosabb válaszokat adott, simán lekörözte a Benny Hill nyomdokaiba lépő, szerencsétlen Bident, vagy a nemes hungarikumnak számító nyunyókás nénit. És elgondolkodtam, hát igen, ő abból dolgozik, ami nekünk most van. Ráadásul egy belé épített polkorrekt üzemmódban, ez a válaszaiból egyértelműen kiderült. Szegény, szegény, egy olyan szekrényből kell kész ruhatárakat előállítania, ahol akkora a disznóól, hogy csoda, ha egyáltalán bármilyen értelmes szettet sikerül elővarázsolnia, az hogy ez modern is legyen, no meg elegáns, stílusos, egyelőre nem várható el tőle. Ezek vagyunk most mi: hanyatt fekve kúszunk hátrafelé, miközben lenézzük a fákat, jaj, de hát ezek meg se tudnak mozdulni. Mert magunkat is ebben a zűrzavarban határozzuk meg, és épp azt hisszük magunkról, amik nem vagyunk. Életemben nem láttam még olyan fát, ami macskának akart látszani. És mi erre a téves öndefinícióra és ebből fakadóan kifordított fogalomrendszerre húztuk fel ezt az egész, omladozó, életképtelen felépítményt, ami lassan a nyakunkba zuhan. Szóval szerintem jöhet az a nullásgép, én biztosan nem fogom bánni, amikor majd meghallom, hogy elkezd berregni vészjóslóan a fejünk felett.

S végezetül nézzük meg Kinga házi feladat szkeccsét, ez modern korunk kritikája egy tizenéves szemével, szerintem  érdemes mindannyiunknak alaposan elméláznia rajta:

(Lendvai-Kontár Kinga)