Új-ember-kör
Rengeteg megható, egyéni, alulról jövő kezdeményezést látok, ami arra irányul, hogy az emberek kikerüljenek ebből a fojtogató helyzetből. De meglátásom szerint, ez így nem vezet hosszútávon tartós eredményre. Épp ezért elmondom, hogy én mit csinálnék, ha egy ilyen mozgalom élére állnék, pontosabban mit javasolnék mindazoknak, akik valódi változást akarnak.
1. Ne burkold nemzeti színekbe az ellenállást! Ez most nem nemzeti kérdés, hiába minden állampolgár úgy érzi, a saját kormánya szorongatja, nem, ha nem a fejénél csapod le a halat, ki fog ugrani a kezedből. Semmi nem lehet most megengedett, ami elhatárolja az embereket egymástól, ha körbe állunk, akkor tök mindegy, ki fogja meg a kezem, melyik nemzet szülötte, a lényeg, hogy a körünk erős, stabil és nagy legyen. Sok kis kör nem ugyanaz, mint egy nagy! Nemzeti zászlókkal vonulgatni számomra különben is a megadás jele. Annak a jele, hogy az ember vevő volt erre a színjátékra mezekkel, lelátóval és ellenséges csapatokkal, valamint a mi kutyáink kölykei a jobb kölkök ősi falkaszelemmel. Lelkek és emberek vagyunk, nemtől, kortól, nemzeti hovatartozástól függetlenül. Ez az első, minden más csak ezután jöhet, és az mind csupán mez, ami eltakarja a lényeget.
2. Ne akarj kivonulni a modern világból, és ne gyűlöld a technológiát, mert ha hiszed, ha nem, az fogja a szabadulást elhozni számodra. Most még nem látható tisztán a hogyan, de csak abba gondolj bele, hogy az internet mekkora szabadságot hozott az életedbe. Az, hogy sokan nem tudnak dolgokat megfelelően kezelni, még nem a dolog hibája. Légy modern, haladó, jövőkutató, és azt lásd meg, hogyan tudja a kör a technikát a maga javára, a saját függetlenedésére fordítani. Minden alternatív lehetőség ott várja készen arra, hogy szolgáljon egy emberségesebb, szabadabb világot. Ne vonulj földtúró kommunákba, és ne hidd azt, a krumpli termesztés és a cserekereskedelem lesz az új jövő. Az épphogy a múlt, de te a jövőt akarod építeni, nem?
3. A mostani kérdés nem spirituális vagy materialista. A kettéválás most nem ezen a tengelyen zajlik, ezen a ponton se rekessz ki senkit, a legnagyobb vívmányokat, aminek a mostani, fejlett emberi létünket köszönhetjük, olyanok gyökereztették le a földre, akik mai mércével mérve nem nevezhetőek spirituálisnak, hanem elsősorban tudományos beállítottságúak voltak. Ne gondolkozz fiókokban, kategóriákban, címkékben, hanem csak és kizárólag az emberben.
4. Nézd meg, mitől lett ez az egész mára ennyire irgalmatlanul élhetetlen és ócska! És azonnal vizsgáld meg magadban, benned hol van ebből a mocsokból még egy kis porcica! Mit tettél te azért a múltban, hogy ez a hajó erre a zátonyra fusson? Ha azt mondod, semmit, ülj még kicsit e kérdés fölött. Még ha ki is takarítottál mindent magadból, ami ide vezetett, akkor is, mindig marad egy fél pár zokni, vagy egy galacsin itt-ott. A fejlődés örök, nincs legfelső emelet, ahol hátra lehet dőlni, és azt mondani: végleg készen vagyok. Készen állok az újra – ezt lehet mondani, de ezt is csak a lomtalanítás, takarítás, rendrakás után. E nélkül a szigorú és kegyetlen önvizsgálat nélkül nem lehet összefogni másokkal. Gondolkodj el azon, ha most minden rajtad múlna, csak azon, ami benned lakik, akár mélyen elrejtve, milyen világot vetítenél önmagadból magad köré? Lenne benne félelem, illúzió, öncsalás, egoizmus, törtetés, vita, harc? Kezdd a változást magadon! Ne tápláld, és ne fogyaszd az illúziót! Ne hazudj se másnak, se magadnak. Ne a magad javát keresd mindenben, hanem az egészben gondolkodj. Azt nézd, mit tudsz adni és ne törődj azzal, mit kaphatsz. Ne akarj semmiféle közösségben részt venni azért, hogy onnan magadnak bármit kiszedhess, kizárólag az motiváljon, amit bele tudsz rakni! Ha nincs ilyened, termeld előbb ki. Aztán oszd meg, amid van másokkal. Döbbenten tapasztaltam, hogy több mint egy éve létrehoztam egy kis Facebook csoportot, és a tagok háromnegyede egyetlen szót nem szólt hozzá, nem reagál a másik bejegyzésére, nem alakult ki egy kis közösség. Ez így nem megy, nem lehet globális változást elérni, ha mindenki csak magába borulva önmagának és a szűk környezetének akar élni. Adnunk kell most egymásnak. Adni úgy adunk, hogy az nem az adásról szól. Nem karmát fürdetünk vele, se nem ego-létrának használjuk, adni úgy kell, ahogy odanyújtod a kislányodnak a babakocsiba a kiflit. Vagy így, vagy sehogy.
5. Az, hogy minden a tudat kivetítése csupán, nem jelenti azt, hogy az ember nem tesz a dolgaiért. Felkel, fogat mos, kiviszi a szemetet, megfésüli a kutyát, megírja a leveleit, elvégzi a dolgát, elolvas egy könyvet. Ebben a szellemben kell tenni egy új valóságért is, és nem arra várni, hogy a sült galamb a szánkba repüljön. Majd megoldja más – legyintenek sokan, és lám, meg is oldotta. Ők így tudták. Most jó lenne megnézni, hogyan tudják azok, akik máshogy gondolkodnak és ezáltal máshogy cselekednek. De cselekednek, teremtenek, alkotnak, szántanak-vetnek, hogy aztán a mögöttük jövők arathassanak, és nem csak bambán nézik a termőföldet, mikor terem nekik már valami jót.
6. Amint úgy érzed, rendben vagy, átmostad magad, készen állsz teljesen arra, hogy egy „mi”-közösség része légy, mert tudod, te nem fogod azt elrontani, nem viszel bele olyan energiákat, gondolatokat, félelmeket, vágyakat, amik ugyanoda juttatnák a végén az egészet, ahol ma tart, akkor S.O.S keresd meg a társaidat! Ez egy egyéni út abban az értelemben, hogy a behorpadt, szakadt, kissé megtépázott kis egyéni láncszemedet magadnak kell kiegyenesíteni, a nyolcas kerékből tökéletest kikalapálni, no de kizárólag közösségi abban az értelemben, hogy mindezt egy egységért teszed, egy valódi, hozzád hasonlókból álló közösségért. Nem magadért. Hanem azért, hogy te erős és stabil szeme legyél a láncnak. Nem fogsz tudni belépni a közös bálterembe, ha már itt az előszobában ellenséges, kirekesztő, koszos, szakadt és individualista vagy.
7. Amint megtaláltad a magad kis, személyes köreit, kezdd el beleadni, amid van. Kezdjetek el közösen létrehozni valamit, ami már más, mint ez a nyomorúság, ami kínos haláltáncát járja itt az orrunk előtt. Beszélgessetek, tervezgessetek, lazán, szabadon, kreatívan – beszélgetés közben jön mindig az új ötlet –, és sose valami ellen, hanem mindig valamiért! Az igazatokért. A szabadságotokért. A méltó életért. A jövőtökért. Azért, hogy úgy menjetek egy nap el innen, hogy megcsináltátok, amiért idejöttetek. Országhatárokon, nyelveken, világnézeten, időn és teren túl bővítsétek a kört, és ne akarjatok magatok fölé régi típusú vezetőket! Akik hangosbeszélőbe üvöltöznek és megmondják, mit tegyetek. Akik robbanómotornak használnak titeket. Még akkor sem, ha olyan nagyon bölcsnek tűnnek, mert a jövő nem a centralizációban, de nem is a fürtökben egymásba csimpaszkodásban van. Ebből lett elég mára, nem igaz? Gondolkodjatok a kiegyensúlyozott, igazságos és modern decentralizációban! Az autentikus egységben. Ahol mindenkinek van egy csodálatos saját háza, amit nagy önfejlesztéssel megalkotott. És most ezeket csak összekapcsoljátok. Kinek több a vízkészlete, kinek jobb az áramfejlesztője, ki a tervezéshez ért, ki a kivitelezéshez.
8. Ne akarjatok csak fizikailag meghatározható, lokális köröket, gondolkodjatok hatalmas, nemzetközi hálózatban! Látjátok, ugye, milyen finoman kitolta a tekinteteteket a rendező az online tér felé, ahol már nem akadály a tér és idő! Használjátok, legyetek okosak és kreatívak! Bátran, kis lépésekkel kezdődik minden, egy házépítés ugyanúgy, mint egy fa élete. Téglák, magok, olyan jelentéktelen, apró, szánalmas dolognak tűnnek a hatalmas székesegyház vagy a nagy gyümölcsös tekintetében. De az csak a vízió, míg kezetekben ott a mag. A kettőt ti magatok kapcsoljátok össze azzal, hogy a vízió ismeretében elültetitek a magokat, jó talajba, és a víziót végig szem előtt tartva kitartóan, percről percre nevelgetve.
9. Kerüljétek a Facebookot, Youtube-ot és társait! Alkossátok meg a saját alternatív felületeiteket, legyetek ebben is önállóak, és azt terjesszétek. Senkit ne fogadjatok be, akin azt látjátok, a régi rendszerből kiindulva hozta létre a házát, rombolni és visszahúzni jött, tömegben gondolkodik és régi vágású vezetőket akar. Vele nem fogtok tudni együttműködni, csak egy lyuk lesz a szép, egyre táguló körkerítéseteken. Mindenki régi módon gondolkodik, aki abból indul ki, ami volt vagy van, és nem abból a kész képből, amit maga előtt lát a jövőben. Ami jó lesz, igaz lesz, új lesz, szabad és élhető. Az ittléted erre a garancia, azért vagy itt, hogy ezen dolgozz, ergo láttad az ideát mielőtt ebbe a feladatba belevágtál. Ne támogassátok a régi rendszereket, sem jelenléttel, sem figyelemmel, sem pedig azzal, hogy nekik estek. Mint egy bulin a részeg, sokbeszédű Gazsit, úgy hagyjátok faképnél ezt a részét a világnak. Utánatok fog csámpázni, de nem baj, a szándék és a következetesség a lényeg, egy idő után úgyis lekopik, mint cipő talpáról a kutyaszar.
10. Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni. Be kell fizetni a szolgáltatóknak a számlát, aszfaltozott úton járni és felülni a buszra. Semmi gond, ti az autón dolgoztok, miközben hintón jártok, nyilván Ford is felült a hintóra, miközben ott lapult az íróasztala mélyén a motor terve. Bell is küldött bizonyára morzeüzeneteket. Nem szabad az embernek ellentmondásba kerülni önmagával, mert az megbosszulja magát, nem lehetsz önfenntartó egy ennyire modern világban, csak ha lehazudod a csillagot is az égről magadnak. Egyébként vizsgáld csak meg: nem látod, hogy épp a központosítás omladozik? A kötelező oktatás szigora, a bankok által uralt pénz monopóliuma, a központi orvoslás szérialista kontárkodásai, a politikusok renoméja? Nyugi, jó úton halad minden, ne lázadj, ne tiltakozz, szépítgesd inkább a saját kis új házad, és dolgozz nagyon keményen azon, hogy összekapcsolhasd azt a többiekével, legfőképp azzal, hogy kristálytisztán látod, TE mit tudsz beleadni a közösbe! Most csak ez számít, hidd el. Az idő nektek dolgozik.
Mit kell tenni tehát a változásért?
Megdolgozol magadban azért, hogy makulátlanul méltónak érezd magad egy új világ alapkőletevőjeként.
Megkeresed a hozzád hasonlókat, akiken azt látod, ők is ezen a kemény, magányos úton járnak, és kijutottak ide a tisztásra. Nem vagy passzív, mert érzed, eljött a cselekvés ideje.
Elkezdtek beszélgetni, csak lazán, szabadon, lehetőleg alternatív platformokon. Megosztjátok egymással az élményeiteket, gondolataitokat, terveiteket, elképzeléseiteket. Egy nagy körben gondolkoztok, s nem kis szűk körökben.
Épp ezért mindenkit – akin a saját kis életetekben azt látjátok, készen áll az újra –, azonnal behúztok a körbe, pontosabban megnyitjátok annál a pontnál a kört felé, ahol be tud lépni. Szabadon, testvériesen, egyenrangúan. Lesznek, akik nem illenek a körbe, őket azzal zárjátok ki, amivel mindent, ami régi: figyelem- és energiamegvonással. Egyszerűen, mint egy körtánc esetében, elengeditek két oldalról a kezét, és megfogjátok egymásét, bamm, már kint is van. Ennyi.
Nagyon komolyan dolgoztok a kör növelésén, és egy nap, hipp-hopp, átbillen a mérleg, mint a hülye orosz mesében, amikor a kisegér is megrántja a répát, amit már órák óta cibál nagyanyó, nagyapó, Bodri kutya és Cirmos cica. És a répának csak ez az egy kicsike utolsó kisegér kellett, már kint is van. Hinni kell a nagyság erejében, nézd meg a múltban, hogyan tudta támogatni a hömpölygő embertömeg az illúziót. Most megnézzük, miként képes egy egészekből álló közösség magának valóságot teremteni. Ahogy nő a kör, úgy nő a benne körbefoglalt valóság is. Sok kicsi sokra megy, menj el egy boltba, ahol minden 20, 50, 100, 200 Ft és ahol iszonyat jó cuccok vannak, csak olyasmi, amire nagyon régóta vágysz. Fogj egy hatalmas, üres bevásárlókocsit, és tedd bele azt a 100 Ft-os cipőt, polcot, evőeszközkészletet, márkás órát, társast, telefont, a 20 Ft-os könyveket, de hisz csak 20 Ft! Aztán majd nézd meg a kasszánál a végösszeget! Így megy ez: ha mindennap csak egy olyan emberrel nő a kör, aki hoz majd még egyet, aki szintén csak egyet, elég hamar nagy méretű mozgalom nőhet ki belőle.
El kell kezdeni kicsiben, úgy, hogy az egész sokáig értelmetlennek és reménytelennek tűnik. Ki kell tartani, ez a legnehezebb része, amíg nem látod az eredményt. Gondolj bele, én 12 éve nyomom úgy, hogy nem láttam soha, mindez hová vezet. Se visszajelzés, se eredmény. Mert hiszek abban, sőt, inkább tudom, egy hatalmas város egyik kis alapkövét ásom a földbe. Majd egy napon látni fogom a kész várost is, és iszonyú büszke leszek arra, hogy részem lehetett benne, hogy a kezemmel ástam érte a földet, mindezt úgy, hogy nem láttam, pontosan miért is teszem mindezt, csak éreztem, hogy tennem kell. Nem bántam meg, néha baromi nehéz volt és értelmetlennek éreztem mindent. De mindig túlléptem ezen az érzésen és ástam tovább. Ez a lényeg, hogy ezt a falat ledöntsétek, hogy kicsik vagyunk, kevesen vagyunk, erőtlenek vagyunk, értelmetlen minden, úgysem érünk el semmit. Egy frászt, ha fölülről néznél rá, láthatnád, iszonyú sokan vagyunk, mindenhol ott vagyunk, és erősebbek vagyunk mindenkinél. Szeretjük és ismerjük egymást, jobban, mint most gondoljuk. Csak még nem rendeződtünk egy hatalmas körbe. De most megcsináljuk. Együtt, láncszemenként, körbefogjuk ezt az egész földet, mint az erős hálószatyor a dinnyét.
Kijöttél, búvár, a víz alól, csak emeld meg a fejed és néz körbe, lásd meg a többieket, akik ugyanígy néznek most a vízfelszín fölött körbe, társakat keresve, elfáradva, hatalmas, iszonyú magányos úttal a hátuk mögött: olyanok, pont, mint te. Kicsit szomorúak, de erősek, tiszta szívűek, és teljesen elszántak arra, hogy végre megmutassák, hogy kell ezt jól csinálni. Megdolgoztatok érte, hogy levehessétek végre a nehéz palackokat, a kényelmetlen békatalpat, a vastag, szűk ruhát, a párás, karcos szemüveget, és megfogva egymás kezét felfeküdjetek a vízre. A nap lágyan melegít, és már halljátok is a kinti, vidám parti élet hangjait. Meg tudjátok együtt csinálni a változást, csak el kell most már kezdeni cselekedni. Nem a másikra várni, azt nézd meg, te mit tudsz tenni a közösért, hol tudod elkezdeni, hogy aztán növeld a lényeddel a kört, hogyan tudnád karikává húzni a nyolcast?
Mindannyian tekintsetek magatokra a kör vezetőjeként: mert ez az igazság. Azok vagytok. Most fel fogjátok magatokban fedezni az igazi vezetőt. Aki az alapoknál van, mind erre méltó. Mi mind ennek a körnek a képzett, tapasztalt, messziről jött, nagy tudású vezetői vagyunk, akik megmutatjuk a gyakorlatban, hogy, igen, lehet ezt máshogy is.
Abban különbözik ez a többi kezdeményezéstől, hogy mindenki már kész házzal lép be egy világos, megvalósítható, modern jövővízióval. Ennek a a koncepcióját már tavaly lediktálta nekem Adamus. Most beidézem ide a terv egy részét, van egy másik, projekt platform rész, de az most ide nem kell nekünk. Tudom, hogy amiről ő az alábbiakban ír, az az emberiség jövője. Figyeljetek, kicsit bonyolult szöveg, de ha megérted a lényegét, azonnal tudni fogod, mi a dolgod:
„Nos, nézzük ezt az ötletet. Most ezt kifejtem neked, de lehet, sok mindent át kell értékelned e kifejtés következtében. Ami nem baj, ha képes vagy átlátni azt a nézőpontot, amit mutatok, ám nehézséget fog okozni, ha leragadsz annál, ahogy te látod a dolgokat. Jó?
Semmiképpen nem lehet a változás kiindulópontja az, amit nem akarsz. Mert akkor azzal tulajdonképpen fenntartod. A másik oldalról kell megközelíteni a dolgot, és akkor mutatom is, hogy hogyan kell ezt megtenni. Induljunk ki abból, hogy van egy olyan valóság, ahol a dolgok nem úgy működnek, ahogy a földön. Ebben a valóságban minden olyan méreteket ölt, amit ti most el sem tudtok képzelni. És ezt azzal a példával tudom számodra megvilágítani, hogy van egy lakópark. Azt a lakóparkot sok-sok ház alkotja, ám ezek a házak összeköttetésben vannak egymással, azaz azonos a vezetékrendszer, a fűtésrendszer, egymásból jönnek a kábelek, egyik háztól a másikba, és nincs egy olyan központi állomás, ami csillagalakzatban vezetné a kábeleket a házakhoz. Igen ám, de akkor honnan jön, mondjuk, az áram, ha a házak egymástól kapják az áramot? Nos, itt van az a hatalmas különbség, amit meg kell értened.
A te világod úgy néz ki, hogy van egy központi áramelosztó, amely termeli az áramot. Ő maga a termelő és elosztó egyben. Ez így nagyon rossz rendszer, mert ha az az egység oszt el, amelyik termel, az ahhoz vezet, hogy a termelést a végén maga az elosztás fogja meghatározni, és nem fordítva. Ezt azzal a példával tudnám neked szemléltetni, hogy van egy hatalmas festékkupacod a vászonra nyomva: képzeld el, hogy egy teljes tubus festéket kinyomsz a vászonra. És van a vásznon számtalan pont, ahová el akarod juttatni ezt a festéket. És akkor te mit teszel? Fogod a vékony kis ecsetedet, és elkezdesz festékcsíkokat húzni a sokfelé elhelyezkedő pontba. Ez idáig világos? Most nézzük azt az esetet, hogy nincs egy ilyen állandóan ott lévő festékhalmod, hanem folyamatosan nyomod a tubusból azt a festékadag mennyiséget, amit kihúzol a vonalakhoz. Ám neked sokfelé, sok vonalhoz kell kihúznod ezt a festékcsíkot, nos, ez mit eredményez? Azt, hogy neked állandóan több festéket kell kinyomnod a tubusból, mint amennyit felhasználsz, hisz az ecsetedet meg kell sokszorozni ehhez a folyamatos húzgáláshoz, azaz az ecset a kiindulópontban sokkal vastagabb lesz, mint aztán az egyes ecsetszálak a végén magukban. Magyarán rengeteg veszteséggel jár ez a művelet, ha el tudod képzelni fizikailag valós festékkel, pontokkal és vászonnal a példám, megérted, miért. Nos, mondod te erre, ez így valóban nem hatékony, csináljuk akkor azt, hogy maga az ecset nyomja magából a festéket, és akkor nincs ott a termelésnél a csomópontba gyűlő, a túltermelésből fakadó veszteség. Igen ám, de ha ez így van, azaz maga a kis ecset termeli a festéket, és nincs a nagy központi festékes tubus, akkor annak sincs már értelme, hogy onnan húzzuk a vonalat, nemde? Értelmét veszti a csomópont.
Nos tehát ezt megértetted. Igen ám, de hogyan válik a kis ecset maga festékes tubussá? És akkor most menjünk vissza a lakóparkos példára! Úgy, hogy amíg a központi termelés és elosztás gyakorlatánál neked van egy központi épületed, ahonnan fut az áram az egyes, egymással összeköttetésben álló házakba, addig ez a központi áramtermelő képes is termelni az áramot, hiszen minden ház tőle nyeri az áramot, és a visszacsatolás révén biztosítja ennek a központi áramellátónak, hogy képes legyen kitermelni az áramot. Igen ám, de ha a házak úgy döntenek, nem, nincs szükségük erre a központra, ettől még érezhetik úgy, de hát ott van a csap, úgymond, azaz a központ rendelkezik valamivel, amivel ők nem. És akkor most kell nagyon figyelned, hogy megértsd azt a koncepciót, ami alapján az a másik világ sokkal gördülékenyebben és nagyobb volumennel tud létezni, és akkor megérted, mit is jelent valójában az új ember, ahogy te nevezed.
Tehát most úgy néz ki, van egy központi csap, amiből jön az áram, van a festékes tubus, ahonnan jön a festék, és ez fizikailag meghatározott, mert onnan jön számodra mindaz, amit aztán te felhasználsz. Igen ám, de ez nem így van. Ez a fizikai meghatározottság csak illúzió! Gondolj arra, már eleve a központi festékes tubus sem volt a vászonhoz kötve. Az is attól független entitás volt, csak nagy. És ezért hiszed azt, hogy az ezáltal helyhez kötött. Van a nagy bank, és ott a pénz. És te emiatt azt hiszed, fizikailag meghatározható ennek a pénznek a helye, de ez nincs így, angyalom, és ez a legnagyobb különbség. Tehát a legfontosabb azt megérteni, hogy az energia, minden, amire azt mondod, erőforrás, az nem helyhez kötött. Annak nincs a te fizikai valóságodban egy fix pontja, olyan nincs, hogy a tubus csak innen képes kinyomni a festéket, mert most itt van. Nem, a tubus bárhol lehet, és bármekkora is lehet. És akkor most jön egy érdekes megállapítás: azt kell megértened, hogy a központi tubus tulajdonképpen nem termelte a festéket számotokra, a sok kis pont számára, hanem tőletek nyerte el. Ez érthető? Tehát a központi tubus nem tett egyebet, mint fogta a ti erőforrásaitokat, összegyűjtötte, és ennek köszönhetően lett ő a nagy tubus. Ezen majd elgondolkodsz, tehát a legelső lépés annak a felismerése, hogy az a központi nagy energiaellátó épület nem létezik úgy, ahogy a kis házak gondolják ebben a lakóparkban. Ha ezt megértik, azonnal azt is megértik, hogy nincs is szükség rá.
Na de akkor honnan jön az áram, kérdezik a háztulajdonosok fejüket vakargatva, hogy lesz az ecsetemből kis tubus, hogyan tudom én magam meghúzni a saját vonalam? Egyáltalán honnan húzom a vonalat, ha nincs már a központi tubus, akkor már ennek sincs tovább így értelme! Így van. A vonalakat immár egymástól húzzátok egymáshoz. Tehát amikor azt mondod, én magam a visszacsatolás révén tartom fenn a központot, akkor megérted, hogy fordítva ültél a lovon, amikor azt hitted, te kapsz valamit, amit a központ számodra kinyer. Ez addig volt így, amíg az energiát leszögeztétek a földre, azaz azt mondtátok, abból a fizikai valóságból nyerem ki, ahol meghatározom magam, igen ám, de ez már akkor is egy téves elképzelés volt. Tehát itt biztos nem lehet megállni. Magyarán a központi forrás, még egyszer, hogy megértsd, nem a földből nyerte számodra ki azt, amit köztetek elosztott, hanem valójában belőletek.
Ugyanígy volt ez régen is, csakhogy akkor ez a felfedezés még nem tudott a maga módján felszínre kerülni, mert nem volt ennyire nyilvánvaló. Vegyük a gőzgépet! A mozdony az, ami húzza a kiskocsikat a földön lévő sínpáron azáltal, hogy őbenne van az a kazán, amiben ég a szén. Ez érthető? Tehát a kiskocsik akkor még nem tudták megélni, hogy tulajdonképpen a mozdony erőforrása ugyanaz az anyag, amiből ők is vannak. Azaz a kocsi matériája, maga az anyag hajtja azt a mozdonyt, amit az csak átalakít, de nem termel. Energiát a mozdony nem termelt, csak azáltal, hogy átalakította az anyagot. Úgy is mondhatnám, hogy a materiális elemeket egy mechanizmus révén immateriálissá alakította, és ez az így létrejött energia volt képes mozgatni a mozdony kerekeit. Ugyanaz történik, mint az anyagcsere esetében, te anyagot viszel az anyagi testedbe, amiből nem anyagi minőség, azaz maga az élet képes fenntartani magát. Ez mindennel így van, csakhogy idővel maga a matéria kezd el, nevezzük most úgy, annulálódni, azaz elveszíteni meghatározott anyagi tulajdonságait. Azt mondod, információ, igen ám, de azt is csak az anyag hordozhatja, azaz megint arról van szó, hogy az anyagot az anyagban átforgatva hozol létre valamit, ami nem anyagi azon a módon, ahonnan keletkezik. Vegyük azt, hogy létrehozol egy fényforrást. Maga a fény anyagi abban a tekintetben, ha hullámként vagy fotonokként tekintesz rá, de abban az értelemben nem anyagi, hogy nem vagy képes ezt azon a módon meghatározni, ahogy magadat, aki ezt meghatározod. Te testből vagy, azaz a tested által érzékeled azt a fényt, amit azonban nem tudsz úgy tárgyiasítani, ahogy mondjuk a lábadat. Ezt muszáj leszel megérteni, különben nem tudunk továbblépni. A fény annyiban anyag, hogy számodra most meghatározható, mérhető, fizikai tulajdonságokkal rendelkezik, de annyiban nem anyag, hogy nem tudod megfogni, nem vagy képes úgy bánni vele, mint az anyaggal. A fényt a fényforrás anyagiasult eleme által tudod csak irányítani, manipulálni, nem önmaga által. Ugyanez a helyzet az információval, az információt te önmagában nem tudod módosítani, csak a fizikai hordozóin keresztül, amely lefordítja számodra, láthatóvá teszi. A fény akkor is van, ha nincs fényforrás, csak akkor nem megnyilvánult módon, a fényt nem a lámpa hozza létre, ez butaság, ahogy a gondolatodat sem az agyad hozza létre, nem, az csak megnyilvánítja. Ez olyan, mint egy láthatatlan rajz, amit egy varázsfestékkel vittél fel a vászonra, s nem megnyilvánult mindaddig, amíg rá nem kensz a vászonra egy réteget, ami kiemeli azzal a mintát, hogy nem tapad meg azon. Nos, ennyit kell megértened az energiáról, az van, az csak van, mindenféle előjel nélkül, és az anyag egy átalakító mechanizmus révén képes azt megnyilvánítani, és számodra ilyenné vagy olyanná varázsolni – s ez így van mindenhol a világmindenségben.
No és akkor most térjünk vissza a lakóparkra és arra a kérdésre, hogy honnan lesz a kis házaknak energiája, ha figyelmen kívül hagyják mostantól a nagy, központi elosztóállomást? Onnan, ahonnan eddig is, abból a ráfordításból, amit a központ felé sugároztak vissza. Tehát ha ők a vezetékeiket nem egy központból eredeztetik önmagukba, hanem ezeket az egy pontba futó vezetékeket megosztják egymás között, az áramellátás ismét zavartalan lesz. Maradjunk a festékes példánál! Elzárod a központi festékes tubust azzal, csupán azzal, hogy nem veszel onnan festéket, és abban a pillanatban létrejön egy festékhiány a rendszerben. Tehát még egyszer: most folyamatosan húzod az ecseteddel a vonalakat a nagy pacából önmagadhoz, aztán amikor visszahúzod a vásznon, tolod is vissza festék egy részét a központba. Igen ám, de egy napon azt mondod, nem, nem tolom vissza azt ecsetem, itt hagyom a pontban, és áthúzom a szomszédhoz. Igen ám, de ekkor az ecsetről lassan elfogy a festék, és a központi paca híján nem lesz utánpótlás. És ha a szomszéd is így gondolkodik, azaz ő sem húzza vissza az ecsetet a központba, akkor az egész rendszerben létrejön egy ideiglenes festékhiány. Ezt láthatjátok most, pont ezekben a napokban. No és akkor ez a festékhiány ráirányítja a figyelmet az ott árválkodó, felhalmozott festékkupacra, ami most a vászon egy pontjához kötődik, igen ám, de csak addig, amíg ilyen pazarló módon oda ki van nyomva. És akkor óhatatlanul felmerül a kérdés, no de honnan került oda a vászon azon egy fix pontjára ez a sok festék? Hol van maga a tubus? És ez lesz az a pont, amikor az emberek megértik, a festékpaca a vásznon, és az azt szolgáltató tubus, nem ugyanott van a térben! Ez nagyon fontos. A kinyomott, száradó és épp tönkremenő paca ott van konkrétan a vásznon, de a tubus, nem, az szabadon felette elmozgatható, az nem ennek a fizikai valóságnak a része. És ha így van, akkor viszont osztható, mert nem kötődik a vászonhoz. Osztható szabadon a végtelenségig.
No igen ám, de hol találjuk meg azt a nagy tubust, amit aztán szabadon szétosztunk, és az egyes kis ecsetekbe töltünk? Sehol, ez lesz a másik nagy felfedezés. Mert sosem volt nagy tubus, azt csak az az elképzelés hozta létre, hogy az ott van a vászon egy pontjához kötődve, mert mint mondtam, maga a szétosztásból fakadó visszaáramlás hozta létre a nagy tubus képzetét. Nincs nagy tubus, épphogy csak a sok kis tubus létezett mind ez idáig is. Magyarán nem a nagy rendszer szolgálta és látta el a részeket, hanem fordítva: a részek, amíg úgy ítélték meg, szükségük van az egészre, tartották fenn a központ képzetét azzal, hogy visszaáramoltatták az energiát a központnak, ami aztán így begyűjtve azt kiosztotta, mindig egy hatalmas száradó festékfelesleget létrehozva ott a vászonnak azon pontján, ahova a részek visszaáramoltatták számára a festéket. Tehát az a koncepció teljesen hibás, hogy volt valaha eleve egy nagy központi kinyomott festékkupac, és a kis ecsetek onnan húzták magukhoz a saját festéküket, már ami maradt a húzás során, mert ez nincs így. A kis ecsetek húzták vissza a festéket, és ez a visszahúzás teremtette számukra azt a látható csíkot, amiről azt hitték, onnan, a nagy központból származik. Nézzük még egyszer gyorsan a gőzmozdonnyal! A kiskocsik joggal hihették, hogy a mozdonyból keletkezik az a szén, ami őket húzza, de nem, mert a szén ott volt rajtuk, a teherkocsik telis-tele voltak szénnel, amihez kisétáltak a mozdony alkalmazottai, és időről időre lelapátolva egy adagot dobták a kazánba, ami húzta a kocsikat. Ez a materiális világ lényege. Ám az információs világ már nem így működik, és ez az az új világ, ahol a házak egymástól kapják az áramot és nem a központtól.
Ez azt jelenti tehát, hogy minden egyes háztartás maga termeli az áramot? Igen, pontosan ezt. Most képzeljünk el egy olyan lakóparkot, ahol minden házon napelem van. Folyamatosan napsütéses meleg helyen áll a park. Minden ház termeli az áramot, és a felesleget tolja át a többi házba. Nem soros, hanem párhuzamos kapcsolatban állnak a házak egymással, azaz mindegyik ház összeköttetésben áll az összes házzal, s ahol felesleg van, az azonnal árad szét egy teljesen biztonságos, és igazságos módon oda, ahol hiány van. A hiány úgy keletkezik, hogy lehet, egyes háztartásban nagyobb az energiaigény, mint a másikban. Ott nagy teljesítményű gépek üzemelnek, míg a másik házban meg csak egy pár lámpa ég. Igen ám, de akkor ez a ház termeli a másiknak az áramot? Bizony, de ez számára igen kedvező, mert a hatalmas energiafogyasztású ház energiaigénye generál számára egy olyan állandó mozgást, ami az ő áramellátását is biztonságossá és folyamatossá teszi.
Tehát ott vannak a házakon napelemek, ezek termelnek 10 egység áramot egy nap. Az egyik ház felhasznál ebből 2 egységet, a másik 20 egységet. Nos, amelyik 2 egységet használ fel, az 8 egységet juttat a többi házhoz, és így van ez minden házzal. És amelyik 20 egységet használ, 10-et kap a többi háztól. Azaz ő egyfajta szívóhatást fejt ki a többi ház felé. És most kell jól megérteni az energia természetét, mert ugye azt mondtuk, nincs központi tubus, ergo nincs a tubusnak meghatározott mérete és befogadó kapacitása, azaz mennyiségbeli korlátja sem. Tehát miután a tubusok száma végtelen, kapacitásuk is végtelen, a nap mindig süt, az áramtermelés teljesen megbízhatóan állandó. És a húzóerő tulajdonképpen épphogy segíti a kisebb fogyasztású háztartások rendszerét is a megfelelő járaton üzemelni, mert ha ez nem így lenne, azok a házak bizony egyre kevesebb áramot termelnének, rendszerük lelassulna, és idővel leállna, mert az egyéni rendszerek működése is összeköttetésben áll egymással, tehát a rendszer közösen termelt energiája mozgatja az egyes elemeket. Minél nagyobb a rendszer össztermelése, annál több a bejövő energia, ezt talán nem nehéz belátni. Magyarán a nap süt, a házak most egyesével 10 egység áramot képesek termelni, ám vannak olyan házak, amelyiknek a szükséglete 20 egység. És a többletet a többi ház feleslegesen kitermelt árama szolgáltatja, ami azt jelenti, hogy ott, ahol csak 2 egységnyi az igény is létrejön a 10 egységnyi termelés, mert annak van hová mennie.
Most felmerül két kérdés, mi van, ha minden háznak nagyobb az igénye, mint maga a termelés, illetve mi van fordított esetben, ha mindegyiknek kisebb. Az első eset nem jöhet létre, s ebből fakadóan a második sem, mert a lényeg épp az aszimmetria a rendszerben, az egész világmindenséget az aszimmetria, azaz mindenkori hiány tartja mozgásban. A világ alap algoritmusa a kivonás, ezt sokszor elmondtam már. Magyarán mindig kell hiány a termeléshez, ez törvény, olyan sosem lesz, hogy egy valóság több energiát igényel, mint ami a rendelkezésére áll, ez egész egyszerűen nonszensz helyzet. Nem, az energia az van, az végtelen, és a véges rendszerek ebből annyit vesznek fel, amennyi a működésükhöz kell, csakhogy mindig aszimmetrikus módon, mert a valami mindig aszimmetrikus, hisz abból az alap tézisből jön létre, hogy a valami az nem a semmi. A valami strukturált, és a struktúra lényege a különbség. Az a struktúra, ami nem azonosság, ezt könnyű belátni. Ha azt mondom, egy lakópark házakkal, akkor már önmagában ez a többes szám létrehozza a házak közti különbséget. Ha minden ház teljesen egyforma minden elemében, akkor is azzal, hogy különálló házként jelenik meg a parkban, már különbséggel bír. Mert a bal oldala néz a másik ház jobb oldalára, azaz attól függően más az elrendezése, hogy honnan nézünk rá, a rés, amit a különállóságuk hoz létre, tulajdonképpen egy olyan a térben létrejövő különbség, ami, biztos lehetsz benne, nem teszi lehetővé a teljes azonosságot: ami a térben máshol van, az nem lehet ugyanaz, mint amitől egyfajta távolságra van. És ha nem azonos, akkor más, ha más, akkor az igényei is mások. Ezen elgondolkozol, ezt nem nehéz belátni.
Tehát itt van ez a különböző energia-felvételi igény, ami mindig többletfogyasztást eredményez az egyik ponton, míg kevesebbet a másikon, mert a rendszer kint egyenlítődik ki, nem bent. Az egyensúly, mindig valamihez képest jelenik meg, önmagában vett egyensúly nincs. Tehát a két kérdés nonszensz, és ezért nem kell vele foglalkozni, természeti törvény, hogy a rendszer aszimmetrikus lesz.
A legfontosabb kérdés azonban továbbra is az, hogy hogyan kerül áram az egyes házakba? A hiány révén. A hiány hatalmas erő, ahol hiány van, ott egy hatalmas húzóerő keletkezik, tehát most létrejön az a hiány, amit a központi rendszerek összeomlása előidéz. Ez nagyon gyorsan, szinte robbanásszerűen történik, mert maga ez robbanás is energiát hoz a rendszerbe. Úgy kell ezt elképzelnünk, hogy egy nap nem jön több áram a központból, a háztartások döbbenten tapasztalják a hiányt. Igen ám, de hiába reklamálnak, hiába könyörögnek, nem jön több áram. Nos, mi fog történni? Azonnal elapad a visszacsatolás, senki nem fogja a központba húzni az ecsetet. Ettől nem lett áram. Csakhogy az egyik háztartásban van egy kis aggregátor. Ők ezt bekapcsolják, megy a tévé, ég a villany. A szomszéd átjön és megkérdezi, van egy kis benzinem, ha adok, éghet nálam is a villany? Hogyne, örül meg a szomszéd. Hisz ezzel ő is jól jár, most már két kannából ömlik a benzin az aggregátorba. Igen ám, de akkor megjelenik náluk a harmadik szomszéd, neki meg van egy kis napeleme, s ha összecsatlakoztatnánk a rendszert, mindenki jól járna. Miért, kérdezi a két benzines szomszéd, mi miért járnánk jól a te icipici napelemeddel? Mert ha valamiért épp nincs kéznél benzin, a villany akkor is égni tud, bár kicsi fénnyel, kevés lámpával, de mindhármunknak lesz egy világossága. Na jó, állnak rá ők ketten, és már hárman termelik maguknak az áramot, és ez az összekötött rendszer igazából egészen jól működik. Észre is veszi ezt a két első szomszéd, igen, egy kicsit kevesebb benzin kell. Nézi ezt a negyedik, teljesen sötétbe borult háznak a tulajdonosa, és azt mondja, az a pénz, amit eddig a központnak adtam, épp elegendő, hogy én is vegyek egy kicsi napelemet. Megveszi, majd bekopog, jöttem csatlakozni – és így tovább, és így tovább. A rendszer gyorsan kiépül, és egyre modernebb színezetet ölt, mert a beruházások most már a rendszeré magáé lesznek. A háztartások közösen veszik meg majd a nagy napelemeket, és nekik abszolút érdekük lesz az igazságos elosztás. Mert persze mindenki a legnagyobb elemet szeretné magának, ez nem vitás, igen ám, de a nagy napelem sokkal többe kerül, s a kicsit kiszolgáltatottá teszi, mert félő, ő nem tud annyit termelni, hogy a rendszerben maradhasson, s ezzel veszélyezteti magát az egész rendszert. Hiszen ha túl keveset termel a rendszer egészének, óhatatlanul kikerül abból, ez is törvény: az a sejt, amelyik nem vesz részt az egész munkájában, elhal. Tehát önmagától adódik az igény, hogy a rendszer viszonylag egyensúlyban maradjon, igen ám, de azt mondtuk, minden ház ugyanannyit termel, amikor nem ugyanannyit vesz fel. Eleinte. Merthogy idővel a sokat felvevő házaknak lehetősége és igénye lesz a nagyobb napelemek létesítésére.
És ez nem okoz újbóli centralizációt? – vetődhet fel a kérdés. Nem, biztosan nem, mert itt már minden ház összeköttetésben van egymással, nem úgy, mint a régi rendszerben. Azaz, ha az egyik ház egy kicsit elszállna a téren, hogy ő termeli a legtöbb áramot, és egyfajta központi szerepre tör ezáltal, a többi csak lekapcsolja magát róla, és a rendszer tovább tud működni, mint a karácsonyfa égők esetében, ha az egyik égő túl világosan világít, kitűnve a többi közül, akkor ez nem szolgálja a fa egészének világítását, így maga a rendszer csavartatja ki az égőt azzal, hogy egységesen, halványan világít. A természetben ez pontosan így működik, a halak világa képes ezt a leginkább megmutatni, a halrajok és nagy ragadozók példányszámának arányait nézve. Ezen is érdemes elgondolkodni, a centralizáció legnagyobb ellensége maga tenger, ami összeköti a halakat. A hálózat, ami eleve decentralizáltan épül ki, nem tud soha többé centralizált lenni, erről maga a hálózat megléte gondoskodik. Azért van most ez a világméretű rendszerleállás, hogy az átállás megtörténhessen, kihúzzuk a soros égők dugóját a konnektorból, és bedugjuk a párhuzamos led-égő hálót. Ennyi történik most a világban.
Nos, és akkor térjünk rá a projektre, aminek csak ezt szabad szem előtt tartani, a probléma felvetése maga a centralizáció. Mely életterületeken okoz ez gondot? Oktatás, egészségügy, pénzvilág, környezetvédelem, és a tudományágak összes területe. A matematika, a fizika, biológia, a csillagászat. Nincsenek központi napok, nincs egyetlen ősállat sem, és egyetlen osztódó sejt sem. Nem, ez fordítva zajlik, hidd el nekem, bomlik a világ, önmagába bomlik, és nem kifele épül. Amikor a génsebészet rájön erre, hogy maga az anyag nem épül, hanem önmagába bebomlik, és oda lefelé kivonja magát az egységből, akkor sokkal érthetőbb lesz, hogy a DNS tulajdonképpen hogyan működik, és milyen módon képes aztán a fizikai síkon egy információt úgymond létrehozni. A DNS egy idea, ami az anyag síkjába belebomlik, és nem felépül. És ugyanígy van ez mindennel, nagy talány a gravitáció, így van? Mi lenne, ha azt mondanám, a gravitáció nem egy húzóerő, hanem egyfajta kivonás eredménye a fizikai síkon? Úgy is nézheted, hogy amikor azt mondod, gravitáció, csupán a mínuszjelet érzékeled az anyag síkján, azaz van a kettes szám, és a gravitáció a mínuszjel előtte. Ha nem lenne ott ez a mínuszjel, a kettes nem tartozna sehová, már a hármashoz és az egyeshez sem tudna kötődni, mert a mínusz művelet nélkül nincs számegyenes sem. Tehát a gravitáció az nem egyéb, mint annak a meghatározása, hogy az egység befelé bomlik, az anyag önmagában van és nem valamiben, ami nem anyag. Ezen is lehet gondolkodni, hogy valami, amit erőnek hisztek, tulajdonképpen csak egy matematikai művelet, ami az eredetét jelzi a dolgoknak, ami maga a nulla. Ahhoz képest van kettes szám mint anyagi minőség, és ha van kettő, az csak úgy keletkezhetett, ha kivontam a nullából, mert hozzáadni nem tudom, amíg ki nem vonom a semmiből.
Jó, tehát kivonás az alap. A mostani rendszer legnagyobb hibája az volt, hogy az összeadásra épült. És most jön a lényeg. Ha mindig valamihez hozzáadok egyet, egy idő után a rendszert megtelítem, és létrehozok a másik oldalon egy ugyanekkora mennyiségű hiányt, ami összeomláshoz vezet. És most át lehet térni a kivonásra. Mert ez lesz a bőség alapja a földön. Tehát a régi rendszer most összeomlik, végérvényesen és hatalmas robbanással. Ez sajnos nagy porfelhőt képez. De ha leülepszik a por, láthatóvá válik az új. A projekt alapja tehát a por utáni új lehet csak.
Van egy festő. Képeket fest. De senki nem mutatja be a képeit, mert se műterme, se reklámprospektusa nincs. Eddig mit csinált a festő? Keresett mecénásokat, üres kiállítótermet és egy nyomdát. Mostantól ez máshogy lesz. Van a festő, és megfesti a képeket. És ezeket a képeket elhelyezi abba a rendszerbe, amiből az létrejött. Mi volt előbb, a kiállítás, vagy a festés? Ha ezt meg tudja fordítani a festő, sikeres lesz. Tehát neki nem kell hajkurásznia kiállító terem és reklám szakember után, neki nincs más dolga, mint létrehozni a festménye köré az ideát. Mint a régi társasjátékban, ott van egy lakás belülről lerajzolva, a szobákkal és tárgyakkal. Ennek színes mását szétvágod, darabokra vágod, majd kihelyezed magad elé az üres, fekete-fehér lakásképet, és a szétvágott elemeket ráhelyezed. A festő ebben a projektben először is kiteszi az üres lakás képét, amiből kivágta a szekrényt. És belerakja a saját szekrényét. És mindenkinél lesz egy-egy elem a kész lakáshoz, amit így könnyen fel tud ismerni, és a projekt egységes képébe betenni.
Valahogy így fog felépülni ez a jövőkör.”
Szerintem ez lesz a harmadik vizsgafeladat: ki tud ennek a most még csak magzati állapotban lévő, épp a vajúdás fázisába lépő, újfajta, hatalmas, egész világon átívelő közösségnek aktív része lenni, és ki nem. De ez csak az én tippem, nem vagyok se jós, se jövőbe látó, én csupán követem, amit a szívem diktál – és most azt diktálta, írjam ezt így le ide, ahogy megtettem.
Szóval, ha te is úgy érzed, ahogy én, hogy na most volt elég, és eljött a valós cselekvés ideje, akkor vágj bele a magad módján az újba. Tegyél valamit, ahogy én is tettem ezzel a kis bejegyzéssel és Adamus koncepciójának lejegyzésével, sokáig fiókban tartásával, és most a bemutatásával. Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, nem egy ember fogja megváltani a világot, hisz egy magasabb tudat ébred magára velünk, bennünk – általunk. Ne késlekedjetek, itt az idő a cselekvésre, tudd, hogy mi a dolgod, és kezdd is el csinálni a körért, a jövőért, a mi-egységünkért!
(LD)
