Záros a világ

Pontosan annyira manipulálható mindenki, mint amennyire manipulálni akar másokat, épp annyira szabad, amennyi szabadságot nyújt, és pont olyan közel áll az igazsághoz, amennyire képes elfogadni a többiek igazságát. Aki vádaskodik, általában maga is vádolható, aki zsarol, zsarolható, aki félelmet próbál kelteni, fél, aki gyűlölködik, azt a szeretethiány fojtogatja, aki provokál, feszültséggel terhes. Van egy furcsa visszahatás: minél többet tud valaki, annál hallgatagabbá válik, minél inkább lenne oka a nagyképűségre, annál szerényebb lesz, minél közelebb jár önmagához, annál láthatatlanabb a világ számára. A síkban nem látszanak a térbe kiemelkedő elemek, már csak a talpuk körvonala van ott jelen a sok vastagon körberajzolt fekvő figura közt, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nekik nincs arcuk.

*

Az élet a miénk, ami azzal a felelősséggel jár, hogy nem lesz soha senki, aki kívülről meg fogja tudni mondani nekünk, mi a dolgunk, mit kéne tennünk, mi a jó és a rossz, melyik útra lépjünk. Sokan azt hirdetik, szent iratokat, tanítókat, parancsolatokat, utasításokat kell követnünk, s ha nem így teszünk, jaj nekünk. Isten ennél sokkal bölcsebb, nem vonszol és nem tol senkit egy ösvényen sehová, ahogy a jó anya sem szabja meg a gyerekének merre mehet, miközben épp totyogni tanul. De arra igenis figyel, ne essen a gyerek a kútba, vagy ne rántsa magára a forró edényt. Én hiszek a Teremtőben, akiben a mindenség lakozik, és abban, ő jobban ismer minket, mint mi magunkat, jobban bízik bennünk, mint mi magunkban, épp ezért szabadnak teremtett minket, hogy mi is megismerhessük magunkat. Ha hasra esünk, hát úgy, ha megsebezzük egymást és ezzel magunkat, hát úgy, ha el akarunk fordulni egy kicsit a valós természetünktől, hogy aztán megtapasztaljuk azt, hát úgy – és ha hazugságban akarunk élni, hát úgy. S épp azért, mert nemcsak ismer, de szeret is minket, pont, ahogy az édesanya a gyermekét, amíg ez az önmagunkra ébredős fázis tart, hogy ne okozhassunk kárt se magunkban, se egymásban, bezárt minket a földi lét gumiszobájába. Ez amolyan önismereti játszótér, vagy szimulátorszoba, virtuális tanpálya – kinek melyik elképzelés az elfogadhatóbb. S addig maradunk ebben az isteni járókában, míg meg nem értjük létünk alapjait, hogy aztán ennek birtokában megtanuljunk élni is ezzel a hatalommal.

*

Ennek a világnak a legplasztikusabb jelképe a zár lehetne. Ha nekem logót kéne terveznem más világok számára erről a mi kis földi létünkről, ami sűrítve mindent elmesél rólunk, egy ajtón lévő zár lenne annak kulcsmotívuma. A zár ugyanis kifejezi az összes korlátunkat, a magántulajdont és az ahhoz történő görcsös ragaszkodást, ami a „dolgokból nincs elég” téveszméjéből fakad, az egót, ami aztán felpumpálva a félelem mérges gázával ellenséges csoportokra, nemzetekre, fajokra bont minket, a tudatlanságból fakadó állandó rettegést, a szűklátókörűséget és a kiskorúságot. Számomra a zárnak ugyanis csak abban az esetben van létjogosultsága, ha bizonyos dolgot szeretnék elzárni olyanok elől, akik nem tudják, hogy kell azzal bánni, pl. veszélyes vegyszereket a kisgyerekek elől, cipőt a kutya elől, slusszkulcsot az alkoholista elől stb. Amikor zárat szerelünk az ajtónkra, lelakatoljuk a biciklinket, bezárjuk az autónkat, az öltöző szekrényt, a fiókot vagy az irodát, pin kódot rakunk a telefonunkra és számzárat a bőröndünkre, vasráccsal elkerítjük a kertünket, lezárjuk a határainkat, bezárjuk magunkat az énbuborékunkba – nos, ilyenkor csak ennek a világnak a balgaságáról, éretlenségéről, kiskorúságáról teszünk tanúbizonyságot. Itt valóban nem lehet nem lezárni a dolgokat, de minden alkalommal, amikor beillesztjük a kulcsot a zárba és elfordítjuk, tudatosítsuk magunkban ennek a mozdulatnak a végtelenül abszurd voltát.

*

Egy napon nem leszünk itt. Egyikünk sem, ez a mi nagy közös sorsunk, amiben osztozunk. Hajlamosak vagyunk erről nem tudomást venni. Számold ki, kb. hány év múlva lesz az a nap, amikor már biztosan nem látod itt többé felkelni a Napot. És mindig, ha valami gond ér, problémába ütközöl, úgy érzed, nem boldogulsz, jusson eszedbe ez az egy nap. Eljön, 100% hogy itt lesz, s mindaz, ami ma gyötör, azon a napon nem fog semmit jelenteni már. És fordítva is: amikor majd kiugrassz a bőrödből a boldogságtól, vagy elkapott a lét majálisa, tudd, véget ér. Elmúlik. Gondolj arra a napra, és találd meg mindazt, amiről biztosan tudod, hogy akkor, azon a napon még veled lesz. A tudatod, te magad, a tapasztalataid, s az örök idő, ami nem egy vonalzó, hanem egy hulahopp karika. S így egy idő után az ember megtanulja csak átereszteni magán azokat a dolgokat, amikről tudja, addigra elmúlik. Ez egy régi, jól bevált módszer, hogy leválasszuk az illúziót a valóságról, a mulandót az örökről. Nekem mondjuk ilyen nap a 2080 március 31. Biztos nem leszek már itt. Messzi, távoli napnak tűnik, de eljön, ahogy ez a mai nap is itt van, jóllehet a szüleinknek 60 éve ugyanilyen messzinek tűnt. Ez a világ azt hirdeti kiabálva, feledkezz meg erről a napról, a bölcsek azonban mást súgnak: kapaszkodj csak bátran ebbe a napba, tartást ad, felelősséggel ruház fel, s teljessé teszi az életed.

*

Nincs rossz és jó, hanem igazság és hazugság van, ami csak egymás viszonylatában létezhet. Egymást feltételező minőség, ami nem kettő, hanem egy dolog két vetülete. Minden, amire ma azt mondjuk, ez rossz dolog, csupáncsak egy hazugság. Azért rossz, mert nem igaz. S ha a hazugságra hazugságot terítünk, elfedvén annak eredendően hazug voltát, megteremtjük a gonoszt. Minél több a réteg, annál mélyebb a sötétség. Nincs gonosz, rossz ember, csak hazug ember van, aki mindig félelemből hazudik. Aztán a végén már nem is tudja, mit csinál, mert a sok réteg, amivel magát betakarta, elzárja őt a saját tudásától. Van olyan, hogy a fiókot épp a benne lévő sok kacattól nem lehet kihúzni. Ez a világ azért tűnik gonosznak néha, mert egy alapvető hazugságra épült, arra a téveszmére, hogy önmagában létezik. Ádám almájára az volt írva azon a fán, hogy „Van”. Ebből születik aztán a sok nincs, ami az állandó hiány állapotában tart. Madách zseniálisan megmutatta, ahogy Lucifer végigvezeti Ádámot a számegyenes pozitív tartományán, ahol a többlethez mindig hozzáadunk 1-et, egyre nagyobb hiányt szülve így. Az Édenkert azért volt olyan teljes, mert sosem állította magáról, hogy van, ám miután az ember kiűzetett a van-ok világába, onnan nézve egy olyan pozitív, végtelen szám lett, aminek hiánya lett ez a föld. A művelet nyilván fordítva is elvégezhető. Ilyen egyszerű ez az egész.